Ma Olivér névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Rehabilitáció és restitúció Szerbiában – Tizenkét évvel később
Baj van nem csak a törvények szövegével, de az alkalmazásával is
Bozóki Antal
Javasolom egy tényfeltáró (szak)bizottság létrehozását, amely – az eddig tapasztalatok és még begyűjtésre váró anyagok, illetve adatok alapján – átfogó jelentést készítene a délvidéki rehabilitálások és vagyon-visszaszármaztatási eljárások eredményeiről, valamint javaslatokat tenne az észlelt problémák megnyugtató rendezésére, a hatékony jogvédelmének biztosítására. Legalább ennyivel tartozunk az áldozatoknak. Bozóki Antal:
A délvidéki/vajdasági magyar közösség második világháború utáni egyik legnagyobb problémája Csúrog, Zsablya és Mozsor magyar lakosságáról a kollektív háborús bűnösség pecsétjének levétele, valamint más településeken ártatlanul kivégzetteknek a háborús bűnösség terhétől való megszabadulása/megszabadítása, az ezzel kapcsolatos rehabilitálások és a jogtalanul elkobzott vagyon visszaszerzése.
1. A történelmi előzmények röviden
A Megszállók és Segítőik Vajdaságban Elkövetett Bűntetteinek Feltárását Végző Bizottság az 1945. január 22-én kelt 2/45. számú szigorúan bizalmas határozatával a vajdasági Zsablyai járáshoz tartozó Csúrog község valamennyi magyar és német nemzetiségű lakosát háborús bűnösnek nyilvánította.
A következő napon, 1945. január 23-án, megkezdődött a csúrogi, január 28-án a zsablyai, majd április 18-án a mozsori magyarok exodusa, erőszakos kiköltöztetése lakóhelyükről, szülőföldjükről és táborba hurcolása, valamint az ingó és ingatlan vagyonuktól való megfosztása.
A Megszállók és Segítőik Vajdaságban Elkövetett Bűntetteinek Feltárását Végző Országos Bizottság 1945. március 26-án kelt határozatával a Titeli Járáshoz tartozó Mozsor Község lakosait nemzeti hovatartozás alapján háborús bűnössé nyilvánította. Titel lakosságát nem üldözték el, noha tömegirtás ott is zajlott, mint ahogyan számos más délvidéki helységben is.
Vajdaság Autonóm Tartomány Képviselőháza 58 évvel később, 2003. február 28-án Rezolúciót hozott a kollektív bűnösség eltörléséről, amelyben „kifejezte azon meggyőződését, hogy a Vajdaságban élő egyes nemzeti közösségekre a múltban igazságtalanul hárított kollektív bűnösség alóli feloldás a tolerancia szellemének és a Vajdaságban élő nemzeti közösségek kölcsönös megbecsülésének fejlesztését szolgálja”.
2006. április 17-én a Szerb Köztársaság Képviselőháza elfogadta a(z első, 9 szakaszos) rehabilitálási törvényt. Ezt követte, több mint öt évvel később, a vagyon-visszaszármaztatási (ún. restitúciós) és kárpótlási törvény meghozatala, amire 2011. szeptember 26-án került sor. Néhány hónappal később, 2011. december 5-én, a szerb képviselőház egy új, részletesebb (33 szakaszból álló) törvénnyel helyettesítette a korábbi rehabilitálási törvényt.
A szerb parlament, további tíz évvel később, 2013. június 21-én, nyilatkozatot fogadott el a vajdasági magyar polgári lakosság ellen 1944-45-ben elkövetett gonosztettek elítéléséről, amelyben „a legerélyesebben elítélte a vajdasági magyar polgári lakosság ellen 1944-45-ben elkövetett azon aktusokat, amelyekkel meghatározott személyeket nemzeti hovatartozásuk miatt életüktől, szabadságuktól vagy más jogaiktól bírósági vagy közigazgatási döntés nélkül megfosztottak”.
Ezt a nyilatkozatot követte, 2014. év október 30-án, a szerb kormány 3877 számú határozata.
Ez a kormányhatározat, nem csak jogászi vélemények, hanem az indokolásának a szövege szerint is formálisan eltörölte ugyan a három község magyarjainak kollektív bűnösségét, de ennek alapján csak „csak a jövőre nézve állhat be jogkövetkezmény”, nem pedig visszamenőleg, az 1945. évi határozatok meghozataláig. Magyarán el is törölte meg nem is a három falu magyarjainak a kollektív bűnösségét.
Ennek aztán a gyakorlatban számos negatív következménye van, mivel az érintetteknek, vagyis azoknak, akiket a kollektív bűnösségről hozott határozatok alapján fosztottak meg mindenüktől, továbbra is egyénileg kellett/kell lefolytatni a rehabilitálási eljárásokat, beleértve azokat is, akik akkor csecsemők vagy gyermekek voltak, csak a határozat alapján nem kapták vissza az elvett vagyonukat és nem részesültek kárpótlásban sem. Érdemében a határozat csupán deklaratív jellegű, lényegi változást nem hozott, azon kívül, hogy könnyítette azokat a rehabilitálási eljárásokat, amelyekben erre a határozatra hivatkoztak. Olyan álláspontok is vannak, miszerint a határozatokat nem hatályon kívül kellett volna helyezni, „a jövőre nézve”, hanem „meg kellett volna semmisíteni, úgyhogy azoknak semmilyen jogi hatásköre, következménye ne lehessen az elmúlt évekre visszamenőleg”.
A délvidéki/magyarok rehabilitálási eljárásai, tehát, a 2006. évi egyszerűbb és a 2011. évi bonyolultabb törvény alapján bírósági eljárásokban történik. A 2006. évi törvény azért volt egyszerűbb, mert az eljárás a nem peres eljárás szabályai alapján a kérelemről az eljárás lefolytatása után a területileg illetékes, akkor még kerületi bíróság háromtagú bírói tanácsa döntött (3-4. szakasz).
A rehabilitálási eljárás a 2011. évi törvény alapján a felső bíróságok előtt folyik (10. szakasz) és, amennyiben a felső ügyészség ellenzi a rehabilitálást, már pedig általában ellenzi, – mivel az értesülések szerint ilyen belső utasítás van – kontradiktatórikus eljárásban és a nyomozási elvek alapján történik (13-14. szakasz).
A vagyon-visszaszármaztatás és a kárpótlás az ugyancsak 2011. évi törvény alapján, közigazgatási eljárásban, a Restitúciós Ügynökség (Agencija za restituciju) által folyik.
A háborús bűnösség alapján elkobzott vagyon vissza-származtatásának alapfeltétele a bírósági rehabilitálási eljárás sikeres, jogerős ítélettel való lezárása.
A rehabilitálási kérelmek benyújtására a törvényben megszabott idő 2016. december 15-ével lezárult. A vagyon-visszaszármaztatási kérvények átadási határideje 2014. március 1-je volt.
(Eddig a határidőig át lehetett adni a vagyon-visszaszármaztatási kérelmeket azokban a rehabilitálási esetekben is, amelyekben az eljárás nem fejeződött be. Ezek lezárásig, a vagyon-visszaszármaztatási eljárás szünetel/szünetelt.)
2. A törvények hozadéka, eredménye
Az első rehabilitálási törvény elfogadásától elmúlt 12 év, illetve a restitúciós törvény alkalmazásától számított 7 év, elegendő lehetne annak összefoglalására, hogy a délvidéki magyar közösség számára mi is lett ezeknek a törvényeknek a hozadéka, az eredménye?
Egy ilyen összegzés alapfeltétele, hogy megbízható adatokhoz jussunk arról, hogy számszerűleg hány fő rehabilitált délvidéki/vajdasági magyarról és mennyi már visszaadott ingatlanról beszélhetünk.
Ismereteim szerint azonban, sem a Délvidéken, de Magyarországon se ilyen adatok sajnos nincsenek.
A magyar országgyűlésben a délvidéki rehabilitálások és restitúció – ismereteim szerint – az utóbbi időben csak a 2018. október 18-i képviselői kérdésre adott válaszban volt jelen, miszerint a Délvidéken „sikerült az elmúlt időszakban a legtöbb eredményt elérni”. Ez az állítás azonban egyetlen adattal sem lett alátámasztva. Ezt a Délvidéken úgy kommentálták, hogy „Budapestről nézve nincs gond a délvidéki vagyon visszaszármaztatásával”. Pedig dehogy!
A Magyar Nemzeti Tanács (MNT), a 2014. december 29-i 3. rendes ülésén nem tűzte napirendre a Tari István tanácsnok által beterjesztett állásfoglalást az ominózus 3877-es határozatról.
Tari Javasolta, hogy az MNT követelje, hogy a „szerb kormány módosítsa a 2014. október 30-i ülésén hozott határozatát, olyan módon, hogy a két − 1945. január 22-ei és 1945. március 26-ai − ominózus határozatot keltezésük napjától fogva semmisítse meg, éspedig mindazon sérelmet szenvedett személyek tekintetében, akik ellen nem hoztak jogerős közigazgatási határozatot, vagy bírósági ítéletet, illetve szabályos bírósági vagy közigazgatási eljárás során nem állapították meg, hogy háborús bűnt követtek el”.
Tari ugyancsak javasolta, hogy az MNT követelje, hogy „a szerb kormány javasolja az elkobzott vagyon visszaszármaztatásáról és a kárpótlásról szóló törvény módosítását, olyan módon, hogy nyisson új határidőt a visszaszármaztatási kérvények benyújtására, valamint a törvény 5. szakasza, 3. bekezdésének 3. pontjából ugyancsak törölje a kollektív bűnösség elvét, úgy pontosítva, hogy a vagyon visszaszármaztatására vagy kárpótlásra csak a háborús bűnök elkövetéséért elítélt személyek, illetve örököseik nem jogosultak”.
A véemeszees többségű MNT napirendre sem tűzte Tari javaslatait, azzal utasította ezt el, hogy „a 387-es számú határozat nem általános jellegű jogi aktus, hanem egyedi jellegű, amelyet csak fellebbezéssel, közigazgatási perrel lehet elvitatni, orvosolni”.
A kormányhatározat végén található jogorvoslati utasítás valóban úgy szól, hogy ellene „a kézbesítéstől számított 30 napon belül közigazgatási per indítható a Közigazgatási Bírósághoz történő kereset benyújtásával”.
Ez azonban nem akadályozta/akadályozhatta az MNT-t, hogy Tari javaslatait megvitassa és állás foglaljon ebben a közösségre nézve fontos kérdésben. Erre azonban már nem volt politikai akarat. Mint ahogy közigazgatási per indítására sem.
A 2018. október 18-ai országgyűlési információ szerint, „a Nemzetpolitikai Államtitkárság 2012 májusától a Concordia Minoritatis Hungaricae szabadkai civil szervezeten keresztül ingyenes kárpótlási és rehabilitálási jogsegélyszolgálat működést biztosítja, amelyben 15 ügyvéd tevékenykedik. Vajdaság miden nagyobb magyar településén, Szabadkától, Temerinen át Újvidékig, számos lezáratlan ügyben még most is rendelkezésre állnak”.
Amennyiben ez az adat pontos, akkor ennek a szervezetnek lehetnének adatai arról, hogy hány konkrét rehabilitálási és restitúciós ügyben láttak, illetve látnak még el még ma is jogi képviseletet és milyen eredménnyel? Összességében hányan kérték a rehabilitálást és hány esetben fejeződtek be ezek sikeresen, illetve utasították el? Az ingatlanok esetében mennyien követelték vissza az elkobzott vagyont és milyen sikerrel? Milyen a visszaadott ingatlanok, szerkezete és területe, épületek esetében azok száma és nagysága (településenként)? Amennyiben ilyen adatok léteznek, úgy hasznos lenne, ha azokat a nyilvánosság is megismerhetné.
A délvidéki magyar sajtó, mivel a VMSZ közvetett irányítása/befolyása alatt van, alig néhány kivételével, így a hatalom ellenőrzési szerepét nem valósítja meg és csak elvétve foglalkozott a délvidéki magyarság rehabilitálási és vagyon-visszaszármaztatási ügyeivel, problémáival. A kivétel közé tartozik a VRTV magyar szerkesztősége, amely több alkalommal is vizsgálta ezeket a témákat. Legutóbb a Fókusz c. műsor szeptember 24-ei adásában.
A rehabilitálások sok esetben számos akadállyal nehezítve haladtak/vannak folyamatban – az eljárások hosszadalmasságát és költségeit nem is említve –, ami miatt sokan nem is vállalták az elindításukat.
Az ügyészségek általában a rehabilitálást ellenző véleményükkel és az esetek többségében kedvező végzések elleni (nem ritkán többszöri) fellebbezésekkel akadályozták az eljárást.
A bíróságok sem mindig alkalmazzák következetesen a jogszabályokat. Emellett a legtöbb esetben az ártatlanság bizonyítását is a kérelmezőkre hárítják. Bizonyítékot kellett beszerezni például arra vonatkozóan, hogy a kérelmező megjárta-e a járeki (gyűjtő)tábort, még akkor is, ha gyermek, vagy csecsemő korában hurcolták el oda, és nem is mindenki őrizte meg a szabadulásakor kiadott iratot, hogy abba a helységbe vissza nem mehet, ahonnan elhurcolták. Megtörtént az is, hogy azonos tényállások alapján eltérő végzéseket hoztak.
A rehabilitálási törvény alkalmazása, mint az a Köztársasági Polgári Jogvédő/Ombudsman 2016. március 15-én jelentéséből is látszik, más akadályokba is ütközik, mint például a „kiemelt nyugdíjra/szolgálati időre” (22. szakasz) és a „külön pótlékra” (23. szakasz) való jogosultság elismer(tet)ése.
A rehabilitálások számáról az egyetlen (általam) ismert adat az időközben elhunyt Tóth László újságírótól származik, aki maga is megjárta a járeki tábort.
Tóth kutatása szerint, az újvidéki Felsőbíróságon „2011 novemberétől 2016 júniusának végéig 1389 per folyt a háborús bűnökkel vádoltak rehabilitálásával és az elvett vagyon visszaszármaztatásával kapcsolatban, ezek közül 1059 a konfiskált vagyonra vonatkozott. […] ’Tudod te, hogy a nagyapád mit követett el!’ – így fogadták az unokát, aki a nagyapja rehabilitálását akarta kérelmezni. És elállt ettől.”
Délvidéken összesen 6 felsőbíróság van (Nagybecskereken, Pancsován, Szabadkán, Zomborban, Szávaszentdemeteren/Sremska Mitrovicán és Újvidéken). Nem lenne tehát túl bonyolult beszerezni az adatokat, ha erre lenne vállalkozó.
A Vagyon-visszaszármaztatási Ügynökség 2018. szeptemberi adatai szerint a vagyon-visszaszármaztatási törvény életbe lépése, vagyis 2011 óta 34.234 hektárnyi földterületet származtatott vissza az állam a jogos tulajdonosoknak. A tulajdonosok mintegy 100.000 hektárnyi területet követelnek vissza, vagyis a területek két harmada még visszaszármaztatásra vár.
3. Jogi akadályok
A restitúciós és a rehabilitálási törvény alkalmazásában számos jogi probléma is felmerült.
Hiába hívtuk fel az előkészítésük idején a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) parlamenti képviselőinek figyelmét a két törvény hiányosságaira és a magyar közösségre hátrányos rendelkezéseire. „Az utolsó vesszőig változatlanok maradtak” azok a szakaszok, amelyeket Igazságügy-minisztériummal „egyeztettek”. Hogy pontosan melyek ezek, azt nem tudjuk, azt viszont igen, hogy a párt képviselői megszavazták a törvényt.
Az egyik képviselő, aki részt vett a törvény kidolgozásában és elfogadásában, így fogalmazott: „A rehabilitációs törvény 2011. december 5-i zárószavazásával megnyugtató módon zárult le a vagyon-visszaszármaztatás és a rehabilitáció kérdéskörét szabályzó jogszabálycsomag elfogadásának folyamata”. A gyakorlat azonban számos dologban ellentmond ennek az állításnak.
Az ügyvédek olyan esetekről is beszámoltak, hogy jogerős bírósági rehabilitációs végzés meglétének dacára a Restitúciós Ügynökség – egyértelműen a hatáskörén kívül eső körülmény tekintetében magának vindikálva a mérlegelés jogát – a „megszálló erőkhöz tartozás” fogalmának sajátos értelmezése alapján utasítja el a vagyon-visszaszármaztatási kérelmeket, vagy „azokra a hét évtizedekkel ezelőtti katonai közigazgatási és államvédelmi dokumentumokra hivatkozva, amelyek alapján a második világháborút követően megállapították a kérelmezőik felmenőinek bűnösségét.”
– A Vagyon-visszaszármaztatási Ügynökség tehát sorra bírálja felül a jogerős rehabilitációs bírósági ítéleteket, ami homlokegyenest ellentétes a jogállamiság alapelveivel, másrészről mélyen igazságtalan a magyar közösséggel szemben”, állapította meg levelében a Magyar Mozgalom is, az Orbán Viktor magyar miniszterelnökhöz intézett 2017. december 19-én.
Az állam nem mutatott hajlandóságot arra, hogy „ezeket az ügyeket gyorsan intézze, és mindenféle formális kifogást keresnek annak érdekében, hogy ne kelljen visszaszolgáltatni a természetben a földeket”. Az illetékes ügynökségben dolgozók „utasítást kaptak, hogy minden ügyben fellebbezniük kell”, hogy keresniük kell „a kákán is a csomót”. Így időt nyernek, az állam pedig tovább használhatja a földeket, mert azok csak később kerülhetnek vissza jogos tulajdonosukhoz – fogalmazott az egyik ügyvéd.
Az ügyvédi vélemények szerint, a jogerősen rehabilitált személyek kérelmének elutasítása a Vagyon-visszaszármaztatási ügynökség részéről ellentétben van a törvénnyel: Az Ügynökség, – mint a Szerb kormány közigazgatási szerve –, nem illetékes a bíróságok rehabilitálási végzéseit felülvizsgálni. Ha a fellebbezések alatt álló ügyekben a szerb Igazságügy-minisztérium (másodfokon) megerősíti az elutasító határozatokat, a közigazgatási bíróságoknál peres eljárásban kell megsemmisíteni azokat.
A vagyon-visszaszármaztatással kapcsolatban újabban három fejlemény is van:
Az első, kedvező, hogy a szerb kormány április 5-én meghozta a – régóta várt – rendeletet azokról a kritériumokról, amelyek alapján meghatározzák az elkobzott mezőgazdasági és erdőterületek helyett visszaadásra kerülő parcellák nagyságát.
A rendelet értelmében, azokban az esetekben, amikor az elkobzott terület visszaszármaztatása nem lehetséges, a földet a „szubsztitúciós modell” szerint adják vissza, vagyis másik, megközelítőleg ugyan olyan értékű parcella formájában.
A – mindössze négy szakaszból álló, a Szerb Köztársaság Hivatalos Közlönyének 2018. április 13-ai 29. számában közölt és április 21-étől már alkalmazásba került – 110-12919/2017 számú rendelet azokra az állami tulajdonban lévő földek „azon kataszteri községekben visszaadására vonatkozik, amelyekben az elvétel után elvégezték a tagosítást), illetve a határrendezést”. Ez mellett, „meghatározza a kritériumokat azoknak a mezőgazdasági és erőterületek esetében is, amelyek nem kerülnek visszaadásra”.
Szakmai vélemények szerint, a rendelet „meggyorsítja a restitúciót”. – A szerb állam eddig mintegy 25 ezer hektár mezőgazdasági földterületet származtatott vissza a háború előtti tulajdonosok örököseinek, a rendelet alkalmazásával mintegy 70 ezer hektár kerülhet visszaadásra. Az örökösök teljes követése közel 100 ezer hektár mezőgazdasági földterület – közölte a VRTV.
A második – sajnos kedvezőtlen – körülmény, hogy „a pénzügyminisztérium még nem határozta meg azt a szorzószámot, amelynek segítségével kiszámítják majd, mekkora összeggel kártalanítják azokat, akiknek a vagyonát elkobozták a második világháború után”. A kötvényekkel való kárpótlást decemberben kellene megkezdeni, erre az idei költségvetésben kétmilliárd dinárt irányoztak elő – nyilatkozták a Beta hírügynökségnek a pénzügyminisztériumban. Mint mondták, most elemzik a Restitúciós Ügynökségtől kapott adatokat, hogy ezek alapján megállapítsák a reális kárpótlási szorzószámot.
A restitúciós törvény szerint azokat az egykori tulajdonosokat vagy utódokat, akiknek a vagyonát nem tudják természetben visszaszármaztatni, összesen kétmilliárd euróval kártalanítják 12 évre szóló államkötvények formájában, évi 2 százalékos kamattal. Egy-egy személynek legfeljebb 500.000 eurót fizethetnek ki, a vagyon piaci értékére való tekintet nélkül.
Mile Antić, a Restitúciós Háló koordinátora elmondta: a költségvetésben nincs elegendő pénz a kártérítésre. Erre az idén 160 millió euró kellett volna, de csak 16 milliót, azaz 2 milliárd dinárt tudtak elkülöníteni.
A harmadik – szintén kedvezőtlen – fejlemény, miszerint a szerb állampolgársággal nem rendelkező – magyar állampolgárságú kérelmezők esetében pedig „még mindig nem dőlt el, hogy jogosultak-e egyáltalán a vagyon-visszaszármaztatásra – figyelemmel a törvények arra a rendelkezésére, hogy a vagyon-visszaszármaztatásra azon külföldi kérelmezők jogosultak, akiknél a honosság szerinti állammal viszonosság áll fönt”. Emiatt a magyar állampolgárok ügyet többnyire elő sem veszik.
A volt Jugoszlávia és Magyarország 1956-ban, a két ország között függőben lévő pénzügyi és gazdasági kérdések tárgyában kötött államközi egyezménnyel, mind az államok, mind állampolgáraik nevében kölcsönösen kiegyenlítettnek tekintették mindazokat a, többek között pénzkifizetésre vonatkozó jogokat, amelyek 1955. január 1-je előtt keletkeztek. Ez most állítólag jogalapját képezné a magyar állampolgárságú ügyfelek kérelmeinek elutasítására...
Az idézett egyezmény legfontosabb (1.) cikkének hiteles, teljes szövege:
(1) A Szerződő Felek, mind a magunk, mind jogi személyeik és állampolgáraik nevében kölcsönösen kiegyenlítetteknek tekintik mindazokat a pénzfizetésre, áruszállításra és egyéb szolgáltatásokra vonatkozó jogokat, követeléseket és igényeket, amelyek a másik Szerződő Féllel, annak jogi személyeivel, valamint állampolgáraival szemben 1955. január hó 1. napja előtt bármilyen jogcímen keletkeztek.
(2) Az első bekezdés rendelkezései nem terjednek ki:
a) azokra a jogokra, követelésekre és igényekre, amelyek a Szerződő Felek állampolgárait a másik Szerződő Fél állampolgáraival szemben polgári, jogi jogviszonyból megilletik;
b) Azokra a jogokra, követelésekre és igényekre, amelyek a Szerződő Feleknek a másik Szerződő Fél állampolgárait az e területen székelő jogi személyekkel szemben polgári jogviszonyból kifolyólag illetik vagy terhelik, valamint ezeknek az állampolgároknak a köztartozására;
c) Az irodalmi és művészeti szerzői jogra és az azon alapuló követelésekre és igényekre.
Ennek az államközi egyezménynek az alapján – a véleményem szerint – semmiképpen nem lehet elutasítani az elkobzott vagyon jelenleg magyar állampolgárságú örököseitől az őket megillető javak visszaszármaztatását. Az egyezmény erre egyáltalán nem vonatkozik, ezt egy szóval nem említi! Az ilyen végzések ellen minden jogorvoslattal élni kell!
A jelenleg „szerb állampolgársággal nem rendelkező – magyar állampolgárságú kérelmezők esetében” arra kellene hivatkozni, hogy azok, akiktől elvették/kobozták annak idején az ingatlanokat, abban az időben igenis jugoszláv/szerb állampolgárok voltak. Ezt okiratokkal, például születési anyakönyvi kivonattal, vagy egyéb korabeli dokumentummal is bizonyítani lehet. A károsultak szerb állampolgárságának megszűnése nincsen kihatással a vagyon visszakövetelési jogra.
Olyan ügyekről is beszámoltak, az Ügynökség Magyarország esetében elvitatja azt is, hogy a természetbeni vagyon-visszaszármaztatáshoz (és akár a kárpótláshoz) való jog tekintetében fennállt-e a reciprocitás (kölcsönösség/viszonosság).
Akadályokkal szembesülnek a termőföld természetbeni visszaadását várók is. Az egyik örökös a visszaszármaztatási eljárás során tapasztalt sérelmeit így fogalmazta meg:
„A nagyapámat, 42 másik magyarral együtt elvitték a partizánok, úgy mondták akkor, hogy munkaszolgálatra, sohasem tért vissza családjához, háborús bűnösnek minősítették, kivégezték. 2013-ban eljárását indítottam a rehabilitálása céljából, első fokon a bíróság jóvá is hagyta, de az ügyészség fellebbezett, és az Újvidéki Felsőbíróság másodfokon elvetette a rehabilitációs kérelmemet, pedig egyetlenegy terhelő bizonyíték sem volt arra vonatkozóan, hogy a nagyapám bármilyen bűntettet elkövetett volna. Ettől függetlenül maradt a bélyeg, rajta is és a családunkon is. Ez a tény természetesen kihatással volt arra is, hogy azonnal megszakították a restitúciós eljárást, amit ugyancsak én indítottam meg elkobzott vagyonának a kárpótlása végett. Erre az első sérelemre nem reagáltam, mert gondoltam, egyedül vagyok az esetemmel, de később megismerkedtem emberekkel, akik hasonló helyzetben vannak, és hivatalosan is kezdeményezték ügyük intézését, de nem jártak sikerrel, visszautasították a rehabilitációs folyamodványukat.
A másik sérelem, ami az előzőnél drasztikusabb: dédöregapámtól, többek között 27 kataszteri hold első osztályú termőföldet koboztak el 1946-ban, ennyit tudunk dokumentumokkal bizonyítani, amit tizenhét éven át gyűjtöttünk, most pedig negyedosztályú, megművelésre alkalmatlan, ingoványos földdel akarnak kárpótolni bennünket! Emiatt tiltakoztam, írtam a Vagyon-visszaszármaztatási Ügynökség igazgatójának, de visszautasítottak, azzal a magyarázattal, hogy esetemben semmilyen jogsértés nem történt.
Ezen jogsértés sem egyedülálló, most veszik el tőlem és több ezer magyar családtól másodszor és véglegesen az ősi vagyonunkat!”
– Összegzésben azt lehet mondani, hogy a magyarok ismét vesztesei ennek az eljárásnak. Egyszer, amikor elkobozták a vagyonukat, másodszor amikor kihagyták őket a magánosításból és harmadszor a vagyon-visszaszármaztatás ellehetetlenítésével. Úgy egyének, úgy történelmi magyar egyházak szempontjából – értékelte Csonka Áron tartományi képviselő.
Milan Uzelac, s szabadkai Vagyon-visszaszármaztatási Egyesület Igazgató Bizottságának elnöke szerint „csak az Európai Unió követelései miatt bonyolítana le Szerbia egyre több vagyon-visszaszármaztatási ügyet, és nem a több évtizedes igazságtalanság helyreállítása végett, amit a második világháború után követtek el”. Uzelac a Vajdasági Televíziónak elmondta: a szerbiai vagyon-visszaszármaztatási törvény a gyakorlatban rossznak minősült, a benne foglaltak végrehajtására pedig nincs meg a politikai akarat.
***Mindebből az derül ki, hogy nem csak a rehabilitálási és a restitúciós törvény szövegével van baj, hanem az alkalmazásával is.
Ez ismételten időszerűsíti egy független délvidéki magyar érdekvédelmi civil szervezet létrehozását és felkészítését a hatékony érdekvédelemre, úgy Szerbiában, mint külföldön.
Végezetül javasolom egy tényfeltáró (szak)bizottság létrehozását, amely – az eddig tapasztalatok és még begyűjtésre váró anyagok, illetve adatok alapján – átfogó jelentést készítene a délvidéki rehabilitálások és vagyon-visszaszármaztatási eljárások eredményeiről, valamint javaslatokat tenne az észlelt problémák megnyugtató rendezésére, a hatékony jogvédelmének biztosítására. Legalább ennyivel tartozunk az áldozatoknak.
/ Az írás a Kisebbségi Jogvédő Intézet, a Magyarok jogvédelme a Kárpát-medencében című, november 22-én és 23-án Budapesten megtartott konferenciájára készült./
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
VMDK: „A történelmi sebek felszínes kezelése és az érdemi tettek hiánya”
A szervezők célja nem is az 1944/45-ben történt eseményeknek a legújabb kutatások függvényében való újraértékelése, hanem >
Szili Katalin eltörölné azt, ami nincs!
A szerb és a magyar nemzet megbékélésének történelmi folyamata korántsem tekinthető befejezettnek. A Boris Tadić és >
Megérdemelt díj
Varjú Márta jóvátehetetlen kárt okozott a közösségnek, alkotmánysértő módon megfosztotta a vajdasági magyarságot a széleskörű, sokoldalú >
Sajtótájékoztató után - harcolni és túlélni
Magyar Péter olyan nyomás alatt áll, amibe mindenki más már beleőrült, belerokkant volna. Ő egyelőre bírja, >
Határeset
Ami megszokhatatlan, az inkább a határ nehéz átjárhatósága. A hatósága. A hatóság hatósága. Az egyenruha oldalán >
A SZHP/VMSZ hatalom 100 napja
A szabadkai és a zentai „számadás” arra utal, hogy a VMSZ és a SZHP – a >
Csantavéren galoppol a bűnözés!
Mindez – csodával határos módon – a falu vezetőségét nem irritálja. Az ő szemüket ez nem >
A KULTÚRDIKTATÚRA FOLYTATÓDIK!
A nyilvánosság A VMSZ elnökétől megtudta a Létünk pályázat eredményét, mielőtt a felhívást kiírták volna. Pásztor >
Egyoldalú politikai oktatás
Minden akadémián, így a diplomáciain is tanuláskor elsősorban a tudományosságon, a tények megismerésén és nem az >
Miféle nyitás?!
Pásztor Bálint és az apja nemhogy az értelmiség felé voltak képtelenek nyitni, hanem egyáltalán a magyar >
A politikai felelősség elkerülésének kísérlete
II. Pásztor állítása, miszerint a sorkatonaság bevezetése ügyében Vučićtyal „közösen találnak mindkét fél számára elfogadható megoldást”, >
„A mostani körülmények rosszabbak, mint egy évvel ezelőtt”!
“A mai körülmények rosszabbak, mint egy évvel ezelőtt, de az elégedetlen és a határozott polgárok száma >