2019. november 18. hétfő
Ma Jenő névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Napi ajánló

A Yugovich-jelenség

Bence Erika
Bence Erika

Sosem hittem volna, hogy megtörténhet, miszerint egy irodalmi ízlést és típust felmagasztaló, felemelő véleményem miatt támad rám a „tömeg”. Miközben a bírált személy értetlenül tekinget. Miről van szó? Az emberi lélek kisszerűségéről. Azt hiszem. Bence Erika:

Az az igazság, hogy legszívesebben káromkodni volna kedvem. Az az igazság, hogy káromkodom is, mint a vízfolyás!

Írtam egy kritikát. Nem először életemben. Ha a tankönyveket nem számolom, akkor tizenkét önálló kötetem van. Az év végéig megjelenik a tizenharmadik. Ebből tizenegy tanulmányokat és kritikákat tartalmaz. Az első kritikám harminchárom évvel ezelőtt jelent meg. Az első kritikakötetem huszonegy éve. Az elmúlt évek alatt folyamatosan írtam. Több irodalmi és társadalomtudományi folyóirat állandó munkatársa vagyok – gondolom, azért kérnek fel folyamatosan könyvek értékelésére, mert ismerik a nevemet, a munkásságomat; talán, még egy kis elismertséget is szereztem kritikusként. A doktori értekezésem témája a magyar történelmi regény alakulástörténete volt. Az irodalomtudomány doktora vagyok. Irodalomtörténeti tárgyakat tanítok. Rendes egyetemi tanár.

Munkásságom során ismert és jelentős írók nagyon híres regényeiről is írtam. Értelmeztem, elemeztem, rámutattam a hiányosságokra, bíráltam, elmarasztaltam, egyszer-kétszer előfordult, hogy a „földbe döngöltem” a rossz írót és művét. Kazinczy Ferenc, a magyar irodalom atyja erre azt mondja Epigrammai morál című versében, hogy „azt”, mármint a dilettáns írót: „Csípd, döfd, rúgd, valahol kapod a gaz latrot! Az illyet / Ütni, csigázni s agyonverni (nevetve) szabad.” (Okulva a történtekből, nehogy félreértésre kerüljön sor: Kazinczy szellemi értelmű kivégzésre gondol!)

Írtam egy kritikát Robert Yugovich Roncsgyár című új könyvéről, miközben a kötetet elhelyeztem a hatkötetes életmű egészében, elemezve a könyvek műfaji, tematikai, beszédmódbeli karakterisztikáit – a magyar irodalom hasonló jelenségeivel, területeivel vetve össze őket. Mivel folyóiratban csak jövő év tavaszán lát napvilágot, elküldtem a szerzőnek, ne legyen addig sem titok, hogy írtam róla. Yugovich megkérdezte, felteheti-e a Facebook-oldalára. Ilyen esetben, amikor az írás közlési jogát már egy lap vagy folyóirat magáénak mondhatja, engedélyt kell kérni az előzetes közléshez. Nem mindig adnak erre lehetőséget – itt azonban arról van szó, hogy a két közlés között elég nagy időbeli távolság húzódik majd, s most csupán elektronikus formában történő megjelenésről van szó. Ezért hozzájárultak, hogy felkerülhessen a közösségi hálózati oldalra. is

A kritika értékelő, de nem elmarasztaló. A bírált könyv szerzője „örült neki”, talán még egy kicsit megtiszteltetésnek is vette, lévén arról szó, hogy a könyvek értéke a szakma figyelmével arányosan nő, míg az elhallgatás a könyv, az életmű legnagyobb ellensége. Még a negatív kritikánál is rosszabb. Meg, ha logikusan gondolkodunk, el tudják képzelni, hogy bármely író, köztük Robert Yugovich szívesen oszt meg, hívja fel a figyelmet egy róla szóló negatív kritikára?

Az viszont már közösségünk lelki állapotára, ingerküszöbének, toleranciaszintjének alacsony és labilis mivoltára mutató tanulság, ami a Yugovich-poszt alatti, a szerző rajongóinak kommentárjaiból vonható le. Kezdetben magam is és Yugovich is „értetlenkedve” kezdtünk válaszolgatni. Hogy mi van? Miért kezdték el védeni a szerzőt ellenemben? Miért kezdték a szakmaiságomat, a beszédmódomat és a szándékomat ócsárolni, olyanokat írni, hogy a „kezdeti irodalmi nonszensz”, meg hogy „szakmaiatlanságba fullad”, meg „csak valami negatívat szeretett volna mondani”, holott ők biztosíthatják az írót, hogy nagyon jó, meg hogy remek könyvek, s hogy ők nagyon szeretik. Mi van? Hiszen én ugyanezt mondtam!

Nagyon sok minden van ezekben a véleményekben! A populista társadalmak értelmiségellenessége éppúgy, mint a saját szinttől és igényektől magasabb, vagy igényesebb elutasítása. Meg az a – főleg tekintélyuralmi rendszerek alakította – társadalmi közmegegyezés, miszerint „igazság csak egy van”. Benne van ebben a reakcióban a kisember félelme is attól, ami más, ami eltérő, illetve ami nem egyszerű és nem általános.

A biztosítékot, gondolom, az ütötte ki, hogy egyrészt megjegyzéseket tettem a Roncsgyár könyvészeti hiányosságaira, arra, hogy a kiadás – szamizdat jellegének köszönhetően – nem egészen perfekt. Nem véletlen, hogy a jelentős, befutott írók nagyon is megnézik, melyik és milyen színvonalú kiadónak adják a kéziratukat, mert levonhat a könyv jelentőségéből, ha a kiadás maga nem teljesen korrekt. Viszont ezek a megjegyzések nem vonatkoznak közvetlenül Yugovich írói teljesítményére.

Olyan érzésem is van, mintha egyesek azt üzennék, hogy „ne zavard a köreinket!” – vagyis a „Yugovich-jelenség”-et, a szórakoztató (régen: ponyva-) irodalomnak e változatát magukénak vallók úgy érzik, „elveszek” tőlük valamit, megzavarom a nyugalmukat, ha olyasmikről is beszélek, olyasmiket is észreveszek a szövegben, amire maguktól nem jöttek rá, vagy másként gondolják. És akkor nem is lehet úgy!

Az eredeti kritika egy magyarországi irodalmi folyóirat kritikarovata, nem a bulvársajtó számára készült. Ezeknek a folyóiratoknak van saját, kialakított nyelve, színvonala és célzott olvasóközönsége is, akiket az itt közölt szövegek megszólítanak. Akik ezt a nyelvet igénylik. Rosszindulatú tehát azt kérni számon egy – a Facebookra is felkerült, de nem oda szánt – szövegen, illetve szerzőjétől, hogy miért nem közérthető, miért nem a Facebook beszélt nyelvéhez igazodik.

Közös sajátossága ezeknek a „véleményeknek” és megjegyzéseknek, hogy csak kinyilatkoztatnak, de nem érvelnek. Sértenek. Céljuk az eltaposás. Olyanok, mint a populista társadalmak gépezete terjesztette propaganda, vagy az a módszer, ahogy megpróbálnak „eliminálni” zavaró tényezőket, köztük embereket. Akik valamilyen szempontból nem illeszkednek a közmegegyezésbe, a rendszerbe Az ilyeneknek – mint most nekem – a felkészültségét, a szakmaiságát, az erkölcsi kiállását vonják kétségbe. Ezért és nem magamutogatás céljából írtam le az első bekezdésekben a szakmai önéletrajzom néhány adatát.

Még az sem baj, hogy ha állításaik nélkülöznek minden hozzáértést és tényleges szakmaiságot. Hogy ostobaságok. Királyi többesről. Vagy a helyesírásról. Meg az irodalmi értékről.

Sosem hittem volna, hogy megtörténhet, miszerint egy irodalmi ízlést és típust felmagasztaló, felemelő véleményem miatt támad rám a „tömeg”. Miközben a bírált személy értetlenül tekinget. Miről van szó?

Az emberi lélek kisszerűségéről. Azt hiszem.

 

 

 

.

 

 

 

 

2018. november 27.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Ökomama

Arra nem emlékszem, hogy a „természet” fogalmát úgy általánosságban emlegették volna. Hanem csak konkrétan: kukorica, karfiol, >

Tovább

"Kivérezteti a vajdasági magyarságot a kettős állampolgárság"

„Lehet mellébeszélni, de az az igazság, hogy a vajdasági magyar közösség menthetetlenné vált, s egy évtizeden >

Tovább

„Szerbiának két külügyminisztere...”

A magyar külpolitika tehát a nyugat-balkáni országok integrálását az Európai Unióba stratégiai fontosságúnak tartja, miközben teljesen >

Tovább

A DÉLVIDÉKI/VAJDASÁGI MAGYARSÁG JOGAIÉRT FOLYTATOTT KÜZDELEM IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

A nemzeti kisebbségek helyzetét egy társadalomban/országban számos tényező együttes létezése alapján lehet csak megállapítani, amelyek közül >

Tovább

A jugoszláv rendszerváltás

Egy könyv címe szerint pedig „A háború a Maksimirben kezdődött el”, azaz 1990. május 13-án, amikor >

Tovább

A DÉLVIDÉKI/VAJDASÁGI MAGYARSÁG JOGAIÉRT FOLYTATOTT KÜZDELEM IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

A gond nem csak a képviselők számával van, hanem, sajnos, azzal is hogyan képviselik a délvidéki/vajdasági >

Tovább

A DÉLVIDÉKI/VAJDASÁGI MAGYARSÁG JOGAIÉRT FOLYTATOTT KÜZDELEM IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Hogyan lehetséges, hogy olyan községben, mint a zombori, nagybecskereki, nagykikindai, vagy Muzslya, a Közép-Bánság legnagyobb magyar >

Tovább

„Így pusztul ki a bánsági magyarság”!

A nyár nagy részét a bánsági Tordán töltöttem, így alkalmam volt megismerkedni a falu életével és >

Tovább

Összefoglaló (2. rész)

Ezekből az esetekből azt a következtetést lehet levonni, hogy az egykori egyenrangú használatból Vajdaságban mostanra joghátrány >

Tovább

Rekviem a szabadkai zöld Zsolnay szökőkútért

Búcsúzom Tőled zöld Zsolnay szökőkút és szerintem nem csak én, hanem nagyon sok szabadkai búcsúzik városunk >

Tovább

A DÉLVIDÉKI/VAJDASÁGI MAGYARSÁG JOGAIÉRT FOLYTATOTT KÜZDELEM IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

A magyarországi „gazdaságfejlesztési program” által, az utóbbi három évben, mindössze „700 új munkahely” létesült. Ez arra >

Tovább

Mindannyian célkeresztben vagyunk

Vannak a művészek között, akik még kitartóan reménykednek, hogy a buborék az utolsó mentsvár, az egyetlen >

Tovább