2019. október 18. péntek
Ma Lukács, Jusztusz névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Kézikönyv nőknek 1955-ből

1955-ben kézikönyvet nyomtattak nőknek, amit háztartástannak neveztek. Néhány tanács következik a kézikönyvből: >

Tovább

Boszorkányperek Németországban

A németországi boszorkányperek jogtörténeti jellemzői A rengeteg ártatlan emberi életet követelő boszorkányperek tipikusan az újkori Európa, méghozzá >

Tovább

Budapesti fotók a harmincas évekből

Frank Csontos gyűjtötte össze a megsárgult fényképeket. Érdemes összevetni, mi változott (vagy nem változott) az eltelt >

Tovább

Fejezetek a vajdasági zsidók történetéből (8.)

MINJÁN – (héber, a. m. szám) 13 éves­nél idősebb férfiakból álló tízfős csoport – ennyi jelenlevőre >

Tovább

Boszorkányper Magyarországon

A szegedi boszorkányper 1728/29 „De strigis vero quae non sunt, nulla questio fiat” [1] – olvassuk Kálmán >

Tovább

Kormányrendelet

Dr. Szórád gyűjtéséből származik a kormányrendelet, amelyiknek szöveghű leiratát itt tesszük közzé. A dörgedelmes dokumentum több mint fél >

Tovább

Székely Éva esete a kétféle szemű nyilassal

Székely Éva, a legendás úszóbajnok 85 éves. Életrajza szerint: „Az apukám Erdélyből jött, az anyukám >

Tovább

Budapest, 1936

A svéd közszolgálati tévé archívumában egy több mint hetvenéves, a magyar székesfővárost bemutató turisztikai filmet őriznek. >

Tovább

A porcelán unikornis

A porcelán unikornis az amerikai Keegan Wilcox rendezésében nyerte el a legjobb rövidfilm díjat. >

Tovább

Így kezdődött...

Kicsit megsárgult már... de olvasható még mindig. Nemrég lett nagykorú, tavaly töltötte be a tizennyolcadikat. >

Tovább

A magyarok hullottak, mint a legyek

Amint azt egy korábbi írásunkban már megígértük, az e-novine engedélyével teljes egészében közöljük Bojan Tončić >

Tovább

A Köztársaság napja...

... ma van – emlékeztet István Kanadából.   >

Tovább

Mese a vörös vércséről

Földi László
Mese a vörös vércséről
Goran Čeličanin rajza

Egy vörös vércse tartotta rettegésben falunkat, mint más mesékben a sárkány. A falubeliek kértek, lőjem le, mert nyomorba taszítja őket. Tudtam, hogy a Termé­szetvédelmi Hivatal 1949/3-as, raga­dozókról szóló rendeletének hatodik pontja védetté nyilvánította a vörös vércsét, elej­téséért súlyos büntetést helyezve kilátásba. Mégis ráálltam, mert magam is utáltam e hitvány ragadozót. Nála többre becsültem a kék vércsét, arra soha nem fogtam fegyvert.

Tudtam, hogy a hatalom fájának melyik ágán ül, és a közelébe cserkeltem. Vártam, hátha repül. De nem repült, csak ült és ürülékével meszelte fáját. Nem akartam ültében elejteni, hiszen mindig betartottam a vadásziasság szabályait. A legyet is röp­tében.

Telt-múlt az idő, s egy szép napra ébredve látom ám, hogy odakint rendszerváltás van. A váltóőr vörös tányérsapkával a fe­jén a rendszer rozsdás sínpárja mellé lép, és átváltja a rendszert. Aprópénzre, amit zsebébe süllyeszt.

A tornácra lépek, nagyot nyújtózom. Felnézek a magas­ba – mit látok? Vagyis mit nem látok? A vörös vércsét. Az utcán karnevál forgatagába keve­redtem, azt sem tudtam már, hol az utca eleje, hol a vége. A nép ünnepelt. Néhányan, ünnep lévén, vadászni mentek vörös vércsére, amelynek védettségét ekkorra a Természetvédelmi Hivatal felfüggesztette. De nem ám a vadászetika szabályai szerint vadásztak rá. Fegyverük nem volt, köpéseikkel vették célba a vörös vércsét. Pedig tud­hatták, hogy a nyál nem éri el a 900 joule torkolati energiát, ilyeténképpen vadászati célra al­kalmatlan. Nagy falka nyálas falubeli jött szembe az utcán, hívtak, menjek velük vörös vér­csére vadászni. Mondtam nekik, hogy én csak addig vettem célba a vöröst, amíg a hatalom egén lebegett, a védtelenül menekülő vércse elejtését már nem tartom sportszerűnek. Ekkor én is ka­ptam egy köbcenti nyálat a pofámba, s a tömeg átgázolt rajtam.

Leporoltam ruhámat, s tovább indul­tam az utcán, amelynek sarkára éppen akkor helyezték el a zsákutcát jelző táb­lát. Egyszer csak látom ám, hogy a vörös vércse jön velem szemben a túloldalon. Meglepődtem, hiszen sosem láttam a földön járni. Azon tűnődtem, hova búj­tathatnám el a tömeg nyála elől. Ekkor meglepetésem fokozódott. A vörös vércse előre köszönt.

– Hát te tudsz beszélni is – hökkentem meg. – Tudomásom szerint a vércsék nem...

Szavamba vág a vércse.

– Miféle vörös vércse!? Nem látja, hogy emberarcom van. Még sosem látott vörös hajú embert? Tegnap óta a nevem: vörös cseh. A „vér” szót elhagytam a nevemből. Kompromittáló volt. Ugyan kérem, nem volt itt semmiféle vér! Németh származásomnál fogva a nevemhez illesztettem a néma „h”-hangzót. Örvendek, vörös cseh vagyok – nyújtotta bemutatkozásra evezőtollait.

Nagyon elcsodálkoztam. Hiszen jól láttam, hogy nincs emberarca. Láttam, hogy horgas csőre akadályozza a szavak formálásában és a sárga csőrére száradt vérfoltba rigó tolla ragadt. De nem akadékoskodtam. Ha kell, nem embernek
– akár öreganyámnak is szólítom.

Ekkor váratlanul rajtunk ütött a tömeg. Távköpő távcsöves fegyvereikkel célba vet­ték a vörös vércsét. Szegény vörös, hiába takarta szárnyával fejét, s futott az utcán, a falhoz lapulva. Nyál nyúladozott minden tolláról.

A harmadik napon a temetőt járva lá­tom ám, hogy a vörös vércse holtan fekszik a ravatalon. Megilletődve léptem mellé. Gondoltam, belepusztult szegény az üldöz­tetésbe, vagy pedig merénylet áldozatává vált. Halottról vagy jót, vagy rosszat – mond­tam magamban, és virágot raktam karmai elé. Amikor kendővel fel akartam kötni csőre alsó káváját, elrántja fejét, és rám vijjog.

– Hagyjál, bazmeg! Nem látod, hogy halottnak tettetem magam!

A szívemhez kaptam, úgy megijedtem. Tapintatosan közöltem vele, miszerint tud­tommal a halottnak tettetés módszere csak a medve támadása ellen hatásos. Ekkor megéreztem rajta a hullabűzt. – Ez meg mi?

Lehetséges, hogy halottként tetteti az élőt? – tűnődtem. Görcsös karmaira pillantva megfejtettem a bűz okát. Eszembe jutott, hogy a ragadózók karmain ptomainok, vagyis hullamérgek termelődnek. A vércséből áldozatainak hullája bűzlött.

De ekkor ismét rajtunk ütöttek a nyála­sok. Irtóztató köpéseket lövelltek a ravatalon fekvő vörös vércse felé, aki vörös csehnek mondta magát. Illetve ekkor már vörös hajú embernek. Rájuk ripakodtam.

– Hát nektek semmi sem szent! Leköp­döstök egy halottat!

Visszahőkölt erre a tömeg. Lenyelték nyálukat, és csendben a ravatal köré gyűltek. Álluk remegett, szemükbe könny tódult, mert csak akkor fedezték fel mások értékét, ha már a halálba kergették. Szemük úgy tele volt könnyel, hogy nem látták a lemenő napot.

Kihasználta ezt a vörös hája vércse. Vagyis…, már én is alig tudom követni. A vörös cseh váratlanul felült ravatalán, és kifújta az orrát. Eme tülkölő hangot ki riadónak vélte, ki a feltámadás kürtjének. Aztán a vércse letörölte szeme alól a köpéseket, megrázta tollát, és könnyedén a hatalom fájára szállt. Röptét a költők ódákba foglalták, a szobrászok turulmadárként ábrázolták, a nemzet ifjú lányai pedig majorette-et jár­tak tiszteletére. A tömeg, mely addig nyállal fröcskölte, most ütemes tapssal köszöntötte, amely mozdulatoknak régi hagyománya volt körükben. A vörös vércse a turbékoló galamb hajbókoló mozdulatával fogadta az ünneplést, miközben tágra nyílt szeme áldozatot keresett a tömegben.

Volt a nép között egy bátor szabólegény, szüleinek harma­dik és legkisebb gyermeke, aki úgy tudta a mesékből, hogy a legkisebb gyermek mindig szerencsével jár. Ő sem a köpködésben, sem az ünneplés­ben nem vett részt. Most nyeglén egy kőre lépett, s a vércséhez fordult.

– Te büdös buzi – szólította meg. – Úgy változtatod magad, ahogy épp a farkad áll vagy a kloákád viszket.

– Szellemes – mondta a vércse, mosollyal csőre szegletében, miközben a szabólegény feltépett zsigereiből egy falatot vett.

S ekkor jött el az én időm. Mert én, ki az egészet végignéztem, és aki nem bírom a hullabűzt, viszont szenvedélyesen vadászom vércsére, nos, nekem ismét dolgom lesz. Célba vehetem a magasban szitáló vércsét, vadászhatok a magukat embernek hazudó ragadozókra, ami nem veszélytelen.

Azért teszem.

1994. szeptember 14.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

A nyilvánosságban megélt élet – Rajk László (1949-2019)

Amikor Rajk Lászlóval 2002-ben az utolsó interjút készítettem édesanyjáról, Rajk Júliáról szóló életrajzi kötetemhez, búcsúzásnál megígértem >

Tovább

Június 28. Versailles

Magyarországra nézve hátrányos (trianoni) békeszerződés előreprogramozott volt. De nemcsak erről hallgat a magyar történelemírás. Hiszen a >

Tovább

Az „anyások” közutálat tárgyai lettek

1938. november 11-én 11 órakor az egész országban megszólaltak a harangok, megállt a forgalom, két percre >

Tovább

„Ez nem az én forradalmam”? – Ady Endre és az őszirózsás forradalom

Alighogy Ady Endre 41 évesen elhunyt a városligeti Liget Szanatóriumban, megkezdődött – és majd az 1920-as >

Tovább

Az igazi Wass Albert

Azoknak, akik nem tudják, vagy nem akarják tudni: Wass Albert a XX. század másik embertelen rendszerével >

Tovább

A magyar lány, aki az albánok Sisije akart lenni

„Aztán találkoztam a királlyal, és mint a mesékben, meglátni és megszeretni valójában csak egy pillanat műve >

Tovább

Odbijen predlod ya rehabilitaciju Tibora Kiša: Nije nevina žrtva partizana

Vrbašanin Tibor Kiš, nekadašnji visoki činovnik šećerane u Vrbasu i "turanjski lovac", čiju je rehabilitaciju osporavala >

Tovább

Slobodan Milošević belgrádi börtönnapjai. Hogyan adták ki Hágának? Elrabolták?

Tizenhat éve, hogy a II. világháború utáni Európa legvéresebb háborújának kulcsszereplőjét, Slobodan Miloševićet letartóztatták, és kiadták >

Tovább

Kinek üzlet a holokauszt?

Kik és mennyit kerestek a holokauszton? A legtöbbet a németek, utána pedig a kelet-európai országok. Ne >

Tovább

Jókai és az antiszemita karaktergyilkosság

Jókai utolsó éveit sikeresen megkeserítették. Talán nekünk vigasz, ma a lejáratokat senki sem ismeri, Jókait viszont >

Tovább

A Cseke

Tőle tudtuk meg, hogy például mi a Beatles tagok kedvenc étele. Vagy, hogy a los angelesi >

Tovább

Egy álszent nyárspolgár emlékiratai, aki több százezer magyart pusztított el

Első alkalommal jelentek meg magyar nyelven Rudolf Höss auschwitzi lágerparancsnok emlékiratai, amelyet 1947-es lengyelországi kivégzése előtt, >

Tovább