2019. október 23. Szerda
Ma Gyöngyvér, János, Gyöngyi névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Kézikönyv nőknek 1955-ből

1955-ben kézikönyvet nyomtattak nőknek, amit háztartástannak neveztek. Néhány tanács következik a kézikönyvből: >

Tovább

Boszorkányperek Németországban

A németországi boszorkányperek jogtörténeti jellemzői A rengeteg ártatlan emberi életet követelő boszorkányperek tipikusan az újkori Európa, méghozzá >

Tovább

Budapesti fotók a harmincas évekből

Frank Csontos gyűjtötte össze a megsárgult fényképeket. Érdemes összevetni, mi változott (vagy nem változott) az eltelt >

Tovább

Fejezetek a vajdasági zsidók történetéből (8.)

MINJÁN – (héber, a. m. szám) 13 éves­nél idősebb férfiakból álló tízfős csoport – ennyi jelenlevőre >

Tovább

Boszorkányper Magyarországon

A szegedi boszorkányper 1728/29 „De strigis vero quae non sunt, nulla questio fiat” [1] – olvassuk Kálmán >

Tovább

Kormányrendelet

Dr. Szórád gyűjtéséből származik a kormányrendelet, amelyiknek szöveghű leiratát itt tesszük közzé. A dörgedelmes dokumentum több mint fél >

Tovább

Székely Éva esete a kétféle szemű nyilassal

Székely Éva, a legendás úszóbajnok 85 éves. Életrajza szerint: „Az apukám Erdélyből jött, az anyukám >

Tovább

Budapest, 1936

A svéd közszolgálati tévé archívumában egy több mint hetvenéves, a magyar székesfővárost bemutató turisztikai filmet őriznek. >

Tovább

A porcelán unikornis

A porcelán unikornis az amerikai Keegan Wilcox rendezésében nyerte el a legjobb rövidfilm díjat. >

Tovább

Így kezdődött...

Kicsit megsárgult már... de olvasható még mindig. Nemrég lett nagykorú, tavaly töltötte be a tizennyolcadikat. >

Tovább

A magyarok hullottak, mint a legyek

Amint azt egy korábbi írásunkban már megígértük, az e-novine engedélyével teljes egészében közöljük Bojan Tončić >

Tovább

A Köztársaság napja...

... ma van – emlékeztet István Kanadából.   >

Tovább

Üzenet az óvóhelyről és amit egy régi könyv mesél

Tomán László
Tomán László
Üzenet az óvóhelyről és amit egy régi könyv mesél
Csontváry Kosztka Tivadar: Római híd Mosztarban (1903)

Este fél hétkor S. telefonál Szara­jevóból: csak felszaladt az óvó­helyről, hogy jelentkezzen, még megvannak, de hát egyszer úgyis meg kell halni.

Mit csinál Vi., jól viselkedik-e? Megnyugtatom. Egykori bombázások tapasztalatát adom át neki: tartsák nyitva az ablakokat. Az­tán siet vissza az óvóhelyre. Már csak ketten, Ve. és ő maradtak otthon, a három gyereket háromfelé küldték.

Leteszem a kagylót, bemegyek a szobámba. Nekünk még nem kell óvóhelyre mennünk. Végignézek a könyveimen. Szemem megakad egy fehér gerincű köteten. Ezt a könyvet, melynek címe egy ország neve, egy pesti kiadóval közösen jelentettük meg. Az egyik szerző – ma már bete­gen, öregen, magányosan talán ki sem mozdul a szobájából, élet- és szerzőtársa évekkel ezelőtt átköltözött az árnyékvilágba –, a nyomdatechnika jó ismerője, mérges lett, amikor fella­pozta az új könyvet, melyet annyira várt, s megpillantotta a színes mellék­leteket. K. túl sok zöldet kevert a festékbe – mondta B. Az egyébként sem valósághű színes képeken eltor­zultak a színek.

A könyv persze, mely egyik vád­pont volt, amikor J.-t menesztették, megvan, megmaradt, de amiről szól, felbomlott, semmivé vált, úgyhogy a kötet csupán emlékeket idéz. Az előzéken levő térkép már használha­tatlan, egy volt ország körvonalai lát­szanak sok városnév már csak kato­nai célpont.

A színes fotók kőzött Mostar, a régi híddal, még békés, idilli kép, ezerszer látott motívum, s most mégis szinte bizonytalan, ebben a pillanatban, ami­kor a képet nézem, megvan-e még a valóságban is, át lehet-e menni rajta, lehet-e kávét inni a török kávézóban a híd feljáratánál, ahova Bu. mindig betért, ha Mostarban járt? Egyet kell csupán lapozni, s máris ott van a másik fájó seb: Dubrovnik, a régi városi kikötő, előtérben a Szent Já­nos-erőddel, mögötte a székesegy­ház, a jezsuita templom, a tetők hát­térben a tenger... Felejthetetlen, bódí­tó látvány...

A Boszniáról és Hercegovináról szóló fejezet élén a szerzők Andrićot idézik „Ha minden jel arra utal is, hogy ismét lerombolják őket, a hidakat akkor is mindig újra kell építeni. Nem tehetünk jobbat az idők zűrzava­rában... Néha a hiábavalóság érzete, a romokra való visszatekintés és a baljós sejtelmek is bénítóak lehet­nek.. Az emberek és a világ iránti szánalomból is félhetünk a vihartól és a pusztításoktól.” A visegrádi híd még áll, nem sodorta el a lezúduló áradat, Travnikban talán nem ropognak a puskák, de mindannyian az elátkozott udvarban vagyunk… Mit szólna most Andrić?

Szarajevó pedig romokban hever. „Kis kafana a városfalnál.” Megvan-e még? „A favázas veranda, a macska­köves udvarok…” Mi maradt belőlük? Kőhalmok? Üszkös gerendák? Aztán Mostar: „...a sötét pompájú kertek a karcsú, fehér minaretek és a zöldes kőből épült, megfeketedett tornyokkal díszített, fedett hidak” városa... Ro­mok gránátszilánkok bombakráte­rek.. „Ez itt a Šantić-kafana...” Mi lett vele? Mehmed pasa kis dzsámija... Ép maradt? „Erős a Neretva hídja, hatal­masak a hidat védő tornyok.” Meddig bírják? Nem téved-e oda egy golyó?

Aztán jön a finálé: az Adria. Dub­rovnik „Olívaszínű szigetekkel tele­szórt végtelen tenger...” Kinek nem vérzik a szíve, ha ezt olvassa? „...A hatalmas bástyáival, égnek törő falai­val, patinás fényű kupoláival felmaga­sodó, sziklákra épült város fehér láto­mása.” Valóban, már csak látomás. Már csak álom. Már csak ábránd. „Szép város – mondják a szerzők –, régi város.” Akik lőtték, akik lövik, akik rombolják, azoknak nem szép. Nem régi. Nem álom. A gyűlölet tár­gya. „Régi paloták szegélyezik a te­ret... Jobb felől hatalmas külső lépcső vezet fel a jezsuiták templomá­hoz... Homlokzatok. Teraszok, vas­korlátok asztalok és szobrok elveszí­tették dologiságukat. Szinte súlytala­nul állnak és mintha feloldódnának.” Feloldódtak vagy romba dőltek? Összeomlottak az esztelenség, a féktelen düh, a bosszúvágy, a vérszomj roha­ma alatt. 1667: földrengés. 1808: Na­póleon. És 1991-1992: földrengés és napóleonok. Mi marad meg ezek után a „fehér város”-ból, ahogy ősz kalau­zunk nevezi?

S ha bejárjuk a szerzőkkel Diocletianus városát, aztán Omišt, Komižát, a Plitvicei-tavakat, melyek most kihal­tak, félelmetesen csöndesek lehetnek, s becsukjuk a könyvet mely tizen­nyolc évvel ezelőtt volt új, időszerű és kedves olvasmánya több ezer ember­nek, a tegnap esti hír jut eszünkbe: ágyúznak bombáznak ég a Baščaršija, lángolnak az olajtartályok Bo­sanski Brodban, alig van már ép ház Eszéken, a mélybe hullanak a hidak, s ki tudja, mikor jelentkezhet ismét S. Szarajevóból. Mert ott akar maradni, nem akar eljönni, vállalja a sorsát Egyszer úgyis meg kell halni.

*

A kézirat gépelése után hallom: találat érte a hidat.

1992. május 13.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Név: Francisco, írta: 2009. szeptember 1. 9:01:03

Fájó sebeket szaggat fel, szinte minden írás a régi Naplóból, de ez különösen. Sajnálom, hogy a nevek helyett csak kezdőbetűk szerepelnek. Tudom, hogy védeni szeretne személyeket ezzel a szerző, de engem érdekelne kikről van szó.
Bosnyák barátom, amikor a hidat eltalálták a részeg horvát, tivornyázó katonák, amolyan:"Haj da se kladimo da cu pogoditi most." "Ma neces, bolan, ne znas ti da gađas."
"Ma za pivo, da cu iz prve da rasturim ko p...u,""Hajde imas pivo, samo da me ne zajebavas dalje, gađaj..."
Mikor Milovan értesült a nyertes fogadásról, megírta élete legjobb esszéjét. Angolul, Vancouverből. Sáfrány F.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

A nyilvánosságban megélt élet – Rajk László (1949-2019)

Amikor Rajk Lászlóval 2002-ben az utolsó interjút készítettem édesanyjáról, Rajk Júliáról szóló életrajzi kötetemhez, búcsúzásnál megígértem >

Tovább

Június 28. Versailles

Magyarországra nézve hátrányos (trianoni) békeszerződés előreprogramozott volt. De nemcsak erről hallgat a magyar történelemírás. Hiszen a >

Tovább

Az „anyások” közutálat tárgyai lettek

1938. november 11-én 11 órakor az egész országban megszólaltak a harangok, megállt a forgalom, két percre >

Tovább

„Ez nem az én forradalmam”? – Ady Endre és az őszirózsás forradalom

Alighogy Ady Endre 41 évesen elhunyt a városligeti Liget Szanatóriumban, megkezdődött – és majd az 1920-as >

Tovább

Az igazi Wass Albert

Azoknak, akik nem tudják, vagy nem akarják tudni: Wass Albert a XX. század másik embertelen rendszerével >

Tovább

A magyar lány, aki az albánok Sisije akart lenni

„Aztán találkoztam a királlyal, és mint a mesékben, meglátni és megszeretni valójában csak egy pillanat műve >

Tovább

Odbijen predlod ya rehabilitaciju Tibora Kiša: Nije nevina žrtva partizana

Vrbašanin Tibor Kiš, nekadašnji visoki činovnik šećerane u Vrbasu i "turanjski lovac", čiju je rehabilitaciju osporavala >

Tovább

Slobodan Milošević belgrádi börtönnapjai. Hogyan adták ki Hágának? Elrabolták?

Tizenhat éve, hogy a II. világháború utáni Európa legvéresebb háborújának kulcsszereplőjét, Slobodan Miloševićet letartóztatták, és kiadták >

Tovább

Kinek üzlet a holokauszt?

Kik és mennyit kerestek a holokauszton? A legtöbbet a németek, utána pedig a kelet-európai országok. Ne >

Tovább

Jókai és az antiszemita karaktergyilkosság

Jókai utolsó éveit sikeresen megkeserítették. Talán nekünk vigasz, ma a lejáratokat senki sem ismeri, Jókait viszont >

Tovább

A Cseke

Tőle tudtuk meg, hogy például mi a Beatles tagok kedvenc étele. Vagy, hogy a los angelesi >

Tovább

Egy álszent nyárspolgár emlékiratai, aki több százezer magyart pusztított el

Első alkalommal jelentek meg magyar nyelven Rudolf Höss auschwitzi lágerparancsnok emlékiratai, amelyet 1947-es lengyelországi kivégzése előtt, >

Tovább