2019. november 21. csütörtök
Ma Olivér névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Kézikönyv nőknek 1955-ből

1955-ben kézikönyvet nyomtattak nőknek, amit háztartástannak neveztek. Néhány tanács következik a kézikönyvből: >

Tovább

Boszorkányperek Németországban

A németországi boszorkányperek jogtörténeti jellemzői A rengeteg ártatlan emberi életet követelő boszorkányperek tipikusan az újkori Európa, méghozzá >

Tovább

Budapesti fotók a harmincas évekből

Frank Csontos gyűjtötte össze a megsárgult fényképeket. Érdemes összevetni, mi változott (vagy nem változott) az eltelt >

Tovább

Fejezetek a vajdasági zsidók történetéből (8.)

MINJÁN – (héber, a. m. szám) 13 éves­nél idősebb férfiakból álló tízfős csoport – ennyi jelenlevőre >

Tovább

Boszorkányper Magyarországon

A szegedi boszorkányper 1728/29 „De strigis vero quae non sunt, nulla questio fiat” [1] – olvassuk Kálmán >

Tovább

Kormányrendelet

Dr. Szórád gyűjtéséből származik a kormányrendelet, amelyiknek szöveghű leiratát itt tesszük közzé. A dörgedelmes dokumentum több mint fél >

Tovább

Székely Éva esete a kétféle szemű nyilassal

Székely Éva, a legendás úszóbajnok 85 éves. Életrajza szerint: „Az apukám Erdélyből jött, az anyukám >

Tovább

Budapest, 1936

A svéd közszolgálati tévé archívumában egy több mint hetvenéves, a magyar székesfővárost bemutató turisztikai filmet őriznek. >

Tovább

A porcelán unikornis

A porcelán unikornis az amerikai Keegan Wilcox rendezésében nyerte el a legjobb rövidfilm díjat. >

Tovább

Így kezdődött...

Kicsit megsárgult már... de olvasható még mindig. Nemrég lett nagykorú, tavaly töltötte be a tizennyolcadikat. >

Tovább

A magyarok hullottak, mint a legyek

Amint azt egy korábbi írásunkban már megígértük, az e-novine engedélyével teljes egészében közöljük Bojan Tončić >

Tovább

A Köztársaság napja...

... ma van – emlékeztet István Kanadából.   >

Tovább

Brusthalterkrieg und Bürgerkrieg

Összefüggéstelen feljegyzések széthulló időben

Jung Károly
Brusthalterkrieg und Bürgerkrieg

Miközben robog velem a sínbusz ha­zafelé, azon gondolkodom, milyen lesz a találkozás első pillanata a frontvonallal; aztán abbahagyom: hisz minden egészen másként van, illetőleg lesz, mint ahogy eddig volt.

Itt a végső ideje ezt már egyszer és mindenkorra memorizálni. Tegnap estefelé, F. sírkőavatá­sán, járt eszemben: a doroszlói kislányok keményített alsószoknyáinak suhogása és ro­pogása már nem a valós gombosi élménye­ket és emlékeket idézi, a nagymise utáni hangulatot, amikor rejtelmes, az értők szá­mára beszédes jelrendszerként működő, mással össze nem téveszthető ropogás töltöt­te be a Szent László királyunknak szentelt templom előtti kis teret, majd a kisbíró hang­ja hallatszott a vasárnapi késő délelőttben. Hogy ez és ez eladna vagy éppen venne süldőket, ártányokat, netalán üszőket, s a venni szándékozók bármikor elmehetnek hoz­zá alkura, teszem azt a Kóbász utcába, a Kangödrösbe vagy a Szent János utcába, abba az utcába, melyet a vízimolnárok szent­jéről, Nepomuki Szent Jánosról neveztek el a gondos elődök, amikor még több tucat vízi­malom sorakozott a Dunán, s a nullás liszt­nek becsülete és mitológiája volt az esztendőben. Ehelyett a kései olvasmányélmény tolakszik az emlékezetbe: hogy Ortutay szá­mára Szabadka csak a bunyevác asszonyok selyemszoknyáinak sejtelmes suhogását je­lentette. Valós élményeinkkel így siklunk át magunk is az olvasmányélményekbe; ment­hetetlenül feladva a realitás emlékét a fikció emléke javára.

Szándékosan a kihalt vasútállomás mögött indulok hazafelé, amerre már alig jár valaki. Figyelem a magasan álló gyomot, látszik, hogy alig tapossa valaki; eltakarja lassan a keskeny gyalogösvényt is. Tavaly ilyentájt írt versem jut eszembe, az is ezt az élményt visszhangozza. De megint az irodalom, nem az élet! Mintha ez is figyelmeztetés lenne. B.-nek lenne igaza, aki most – több tucat könyvvel a háta mögött – görcsösen próbálja magát visszapofozni az életbe, s minden sora keserű vádirat az irodalom ellen, s görcsös kapaszkodás valamiféle életbe? Attól tartok neki sem fog sikerülni ez az elrugaszkodás a verstől, regénytől; nem lehet büntetlenül és következmények nélkül kacérkodni az írott szóval. Ezt az életet különben sem nekünk találták ki.

Az aszfalton felhordott sár, az elmúlt na­pok végtelen esőzéseinek nyoma, tócsák. S friss lánctalpnyomok mintha a megboldogult A. valamelyik festményét terítették volna ki innen a mozisaroktól, a mai Fehér Galamb vendéglőtől, egészen a kanyarig ott távol, a Csángó utca vége felé. Mintha szegény Jóska bácsi onnan a túlvilágról kaparta volna végig az aszfaltot égi fésűjével, gereblyéjével vagy fűrészlapból alkotott kaparójával, mint ott a Rádió előcsarnokában, csak ott félkörívben fordul a kaparás a festmény elkoszosodott gipszfaktúráján, alul már apró ügyfélszolgálati ablakokat vájtak a festménybe, s ha valaki a pénzéért megy, tulajdonképpen a realitásból belehajolni kénytelen a látomásba, hisz a festménybe belehajolva, testi valójával szinte behatolva a Fikcióba, teszi semmissé a határt az élet és a művészet között. Szóval erre robogtak a tankok a Duna felé, s mint később majd megtudom, azon túl is, Erdőd, Dálya irányába.

Otthon arról beszélnek, hogy hajnalban is hosszan hallatszott a nehézfegyverek tompa dörgése, aztán vagy huszonöt tank robogott a Duna felé. Több pohárka pálinka, még a felszámolt és rajongott gyümölcsös utolsó emlékének egyike, aztán reggeli. Szalonna, sonka, paradicsom, vöröshagyma. Aztán megszólalnak az aknavetők. A Duna alig három kilométerre van a falutól, jól hallatsza­nak a kilövés és a becsapódás egymástól jól elválasztható dörrenései. Megáll a kezemben a kés, leteszem a szalonnát; ez már realitás, ennek már semmi köze a háborús regények­hez, a hősökhöz. Mondják, hogy Erdődön több találat érte a közeli napokban a pincegazdaság acéltartályait, kifolyt a rengeteg bor. Onnan hordtam évekig az erdődi olasz­rizlinget, a rajnai rizlinget, a fehér burgundit, az édeskés traminit, néha a ravaszkás kék­frankost, ritkábban a sötét és nehéz merlot jobb évjáratait, de azt csak módjával, ezzel sohasem tudtam igazán megbarátkozni; in­kább M. száraz fehérjének voltam és marad­tam is barátja, s ebből legalább három fajta volt mindig az erdődi pincegazdaságban. Az egyik újvidéki áruházban még láttam az erdődi asztali fehér kocsisborból. Jó lesz még beszerezni néhány palackkal belőle. S ha majd kortyolom, a békeidők emléke jár majd eszemben, mely sziget és barlang volt né­künk e társadalomban. Közben minden be­csapódáskor beleremegnek az ablakok, hogy hol voltak ezek a becsapódások, azt majd csak másnap fogom megtudni. S azt is, hogy kit hogyan találtak meg.

Jó fél óráig hallatszik a dörgés, közben alig szólunk valamit Aztán csönd. A faluban, főleg a postahivatal környékén számos olaj­zöld egyenruhás katona. Telefonálni szeret­nék, előttem két kiskatona is tárcsázni pró­bál, egyre türelmetlenebbül. Kumanovó, Tetovó azonban nem ugrik be. A szöghajú katona a vállamig sem ér, néha föltekint rám, aki mögötte, de inkább fölötte magasodom, én pedig elnézem a vállszíját, érettre barnult széles derékszíját, melybe, a farzseb fölött meztelen rohamkés van beszúrva Nem az a vastag, hosszú bajonett, amelyet a gombosi háborút járt férfiak bajnétnak neveztek, s a boldog emlékezetű V. is – bunyevác erotikus történeteiben – ugyancsak így nevez. Csak az a bajnét, melyet a katona néha kivonni szo­kott, nem a derékszíjba volt szúrva, hanem egészen máshová. Ezt a rohamkést láttam később újra visszafelé utazva a sínbuszon egy katonafényképen is, kalasnyikovra tűzve. A felirat: „Bubánypotok Robi itjárt terénen”. So­kasodnak körülöttünk a Rambók, ninják, hadfiak. Jó lenne tudni, érzik-e az iszonyatos különbséget a mozifilmek Rambója és a való­ság között.

A katonai teherjárművek oda és vissza is állandóan közlekednek a faluban. Hallom, hogy a szomszéd falvakban szinte mindenki önként jelentkezett a tartalékosok soraiba. Hova készülnek ezek a férfiak? Hogy Gombo­son félnek az emberek az érthető. Hogy a bevonuló mindenkori hadsereget virággal, kaláccsal, vagy kenyérrel és sóval fogadni fölöttébb kockázatos, különösen későbbi következményeit tekintve, azt már megtanulták a gombosiak. Nem egy alkalommal az elmúlt hetven esztendő során.

A hétvége már Újvidéken, a hétvégi sajtó jegyében. Persze mostanában már sokkal kevesebb heti- és napilapot fogyasztva, „higi­éniai okokból kifolyólag”, ahogy Mirko Kovač mondta nemrégiben. Ne olvasson olyan sok újságot – mondta T. nemrégiben az utcán, s hozzátette: élni kell. Igaza van. Vasárnapi hetilapom egyre jobb. Mintha megnyugod­tam volna egy kissé egy kiadói szerkesztő, M. nyílt levelét olvasva az egykori újvidéki tanársegéd, a mai székesfővárosi főkolompos nyilatkozata kapcsán. Ritka tárgyilagos tisztánlá­tás, halvány reménye és bizonyítéka annak, hogy talán majd még lesz esélyünk, ha itt egyszer az értelem jut szóhoz. S emberien meleg bizonyítéka annak, hogy ha egy nő szól hozzá a sorsdöntő kérdésekhez, akkor is nő marad, akkor sem szorul ki gondolkodá­sából az a többlet, amely szavatolja, hogy a világ folytatódik az emberi fennmaradásban. A kolléganő ugyanis levelében két ízben is utal a Foxy, vagyis Lisca védjegyű kebeltartókra, immáron csak nosztalgiával persze, hisz közben kitört a Brusthalterkrieg, s a Balkánnak ezen a felén ezekről a formás csipkecsodákról már csak álmodhatnak a magukra valamit is adó úrhölgyek. Az egyet­len olvasható jugoszláv napilapban pedig rö­vid cikk messze asszociáló címmel: „Az egye­tem alva hal meg”. S benne arról van szó, hogy miközben tart a nyári egyetemi szünet a székesfővárosi törvényalkotók titokban már meg is szövegezték az új köztársasági egyete­mi törvényt (két éven belül már a másodikat), amely szinte a hadikommunizmus időszakát idézi, legalábbis azoknak a paragrafusoknak az alapján, melyeket a hírlapíró cikkében idéz. A törvény ugyanis kimondja, hogy az oktatás az egyetemeken szerbhorvát nyelven folyik; a tanterveket és óraterveket az oktató­kat a székesfővárosi minisztérium engedélye­zi, illetve nevezi ki; a sztrájkjog ugyan szava­tolt, de a munkabeszüntetés alatt folynak az előadások és vizsgáztatások; a rektor és a dékánok gyakorlatilag kormánykomiszári minőségben rendelkeznek és ítélkeznek majd elevenek és holtak fölött; ezzel szemben ne­künk, tanár uraknak a heti penzuma három oktatási óra lesz. Ezzel lesz megvásárolva a professzori hallgatás – mondja a cikkíró. Nem tudom, ennek árán boldog leszek-e őszre (?), hogy – az újvidéki egyetem több évtizedes történetében először – kezdhetek oktatni (?) magyar nyelven (?) egyetemes néprajzot (?) az újvidéki bölcsészkar magyar ajkú (?) hallgatói számára. Szabad-e majd vállalni ezen az áron a hosszú hadakozás után kicsikart lehetőséget, hogy kari szintű választható tárgyként, magyarul (?) hallgat­hassanak előadásokat az etnológia kérdéséről az érdeklődők? Persze, előbb meg kellene érni az októbert.

S végül azt is megtudom a hétvégén, hogy a Brusthalterkriegtől nincs is olyan messze a Bürgerkrieg; a csütörtöki félórás aknavetőtűz után csak most szállítják el (hűtőkocsikban!) az elesetteket Dályáról. Leg­alább ötvenet. A hölgyek lényüknek legrejtet­tebb zugaiban, még kebeltartó csipkecsodák­ról álmodnak s milyen igazuk van! S közben itt a polgárháború. Tegnap dolgavégezetlenül eltávozott a békéltető európai hármas. Euró­pa, de messze vagy! Most jönnek a komiszá­rok, szállnak a gyors behívók. Hol van még október.

1991. augusztus 14.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Ezen a napon

63 évvel ezelőtt, ezen a napon, így kezdődött az a történet, amelyet 60 évvel később "Valahogy >

Tovább

A nyilvánosságban megélt élet – Rajk László (1949-2019)

Amikor Rajk Lászlóval 2002-ben az utolsó interjút készítettem édesanyjáról, Rajk Júliáról szóló életrajzi kötetemhez, búcsúzásnál megígértem >

Tovább

Június 28. Versailles

Magyarországra nézve hátrányos (trianoni) békeszerződés előreprogramozott volt. De nemcsak erről hallgat a magyar történelemírás. Hiszen a >

Tovább

Az „anyások” közutálat tárgyai lettek

1938. november 11-én 11 órakor az egész országban megszólaltak a harangok, megállt a forgalom, két percre >

Tovább

„Ez nem az én forradalmam”? – Ady Endre és az őszirózsás forradalom

Alighogy Ady Endre 41 évesen elhunyt a városligeti Liget Szanatóriumban, megkezdődött – és majd az 1920-as >

Tovább

Az igazi Wass Albert

Azoknak, akik nem tudják, vagy nem akarják tudni: Wass Albert a XX. század másik embertelen rendszerével >

Tovább

A magyar lány, aki az albánok Sisije akart lenni

„Aztán találkoztam a királlyal, és mint a mesékben, meglátni és megszeretni valójában csak egy pillanat műve >

Tovább

Odbijen predlod ya rehabilitaciju Tibora Kiša: Nije nevina žrtva partizana

Vrbašanin Tibor Kiš, nekadašnji visoki činovnik šećerane u Vrbasu i "turanjski lovac", čiju je rehabilitaciju osporavala >

Tovább

Slobodan Milošević belgrádi börtönnapjai. Hogyan adták ki Hágának? Elrabolták?

Tizenhat éve, hogy a II. világháború utáni Európa legvéresebb háborújának kulcsszereplőjét, Slobodan Miloševićet letartóztatták, és kiadták >

Tovább

Kinek üzlet a holokauszt?

Kik és mennyit kerestek a holokauszton? A legtöbbet a németek, utána pedig a kelet-európai országok. Ne >

Tovább

Jókai és az antiszemita karaktergyilkosság

Jókai utolsó éveit sikeresen megkeserítették. Talán nekünk vigasz, ma a lejáratokat senki sem ismeri, Jókait viszont >

Tovább

A Cseke

Tőle tudtuk meg, hogy például mi a Beatles tagok kedvenc étele. Vagy, hogy a los angelesi >

Tovább