2019. november 12. kedd
Ma Jónás, Renátó, Jozafát névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Kézikönyv nőknek 1955-ből

1955-ben kézikönyvet nyomtattak nőknek, amit háztartástannak neveztek. Néhány tanács következik a kézikönyvből: >

Tovább

Boszorkányperek Németországban

A németországi boszorkányperek jogtörténeti jellemzői A rengeteg ártatlan emberi életet követelő boszorkányperek tipikusan az újkori Európa, méghozzá >

Tovább

Budapesti fotók a harmincas évekből

Frank Csontos gyűjtötte össze a megsárgult fényképeket. Érdemes összevetni, mi változott (vagy nem változott) az eltelt >

Tovább

Fejezetek a vajdasági zsidók történetéből (8.)

MINJÁN – (héber, a. m. szám) 13 éves­nél idősebb férfiakból álló tízfős csoport – ennyi jelenlevőre >

Tovább

Boszorkányper Magyarországon

A szegedi boszorkányper 1728/29 „De strigis vero quae non sunt, nulla questio fiat” [1] – olvassuk Kálmán >

Tovább

Kormányrendelet

Dr. Szórád gyűjtéséből származik a kormányrendelet, amelyiknek szöveghű leiratát itt tesszük közzé. A dörgedelmes dokumentum több mint fél >

Tovább

Székely Éva esete a kétféle szemű nyilassal

Székely Éva, a legendás úszóbajnok 85 éves. Életrajza szerint: „Az apukám Erdélyből jött, az anyukám >

Tovább

Budapest, 1936

A svéd közszolgálati tévé archívumában egy több mint hetvenéves, a magyar székesfővárost bemutató turisztikai filmet őriznek. >

Tovább

A porcelán unikornis

A porcelán unikornis az amerikai Keegan Wilcox rendezésében nyerte el a legjobb rövidfilm díjat. >

Tovább

Így kezdődött...

Kicsit megsárgult már... de olvasható még mindig. Nemrég lett nagykorú, tavaly töltötte be a tizennyolcadikat. >

Tovább

A magyarok hullottak, mint a legyek

Amint azt egy korábbi írásunkban már megígértük, az e-novine engedélyével teljes egészében közöljük Bojan Tončić >

Tovább

A Köztársaság napja...

... ma van – emlékeztet István Kanadából.   >

Tovább

Üljünk gyászünnepet

Matuska Márton
Matuska Márton
Üljünk gyászünnepet

Értesítést kaptam Temerinből, hogy ok­tóber 27-én, vasárnap délután a temerini nagytemetőben gyászünnepség lesz. Részt vesz rajta a helyi plébános is. Valakinek alkalmi beszédet kellene tartani. Rám esett a választás.

Szomorú megtiszteltetés. Három ok is van rá, hogy vállaljam.

Rontja-e az alkalomhoz illő, átszellemüléssel párosuló, magunkba szállást megkö­vetelő hangulatot, ha logikai érvekkel, ma­tematikai eszközökhöz folyamodva érve­lünk kifejtvén: hány fő okunk van gyászün­nep ülésére?

1. Hullanak legjobbjaink

Barát Róbert temerini illetőségű kiskatona nyitotta a sort. Ő volt azoknak a köte­lességtudó vajdasági magyar szülőknek a gyermeke, akik úgy gondolták, meg kell adniuk a császárnak, ami a császáré, s az Istennek, ami az Istené. Róbert hazajött Németországból leszolgálni a katonaságot, és soha többé vissza nem mehetett már. Hozták vissza koporsóban, Temerinbe. A hasonló sorsúak miatt kell most minden­szentek és halottak napja táján gyászülést ülnünk, elsősorban.

Sajnos, sokan vannak már. Nem tudjuk, ki fejezi majd be a sort, valakik talán azok közül, akik olvassák ezeket a sorokat, vagy esetleg, aki írja. Netalán ez is, az is. Mert olyanok most a kilátások.

Olvassuk, mondjuk, hogy általános mozgósítás várható, vagy van is talán már. Hány lakodalomból visznek még el katona­köteles vendéglegényt? S a vőlegénynek esküvő után hány hétig fog tartani párja mellett a mézeshetek, mert jóval az es­küvője előtt zsebébe tették már a behívót. S közülük ki tér vissza, és kiért tarthatunk hamarosan gyászünnepet? Hányukért, há­nyunkért? Sirathatjuk magunkat előre, mert nagyon sokan vagyunk, akik úgy érezzük: nekünk semmi közünk ehhez a halálos erőpróbához. Semmi közünk olyan értelemben, ahogyan a kérdéseinket felve­tik, és ahogyan a maguk magyarázatát keresik rájuk.

A vérengzésen túl – ami most ritkítja sorainkat – az a legnagyobb baj velünk, itt élőkkel – s e tekintetben aligha van kü­lönbség itteni magyarok, szerbek, horvátok, szlovákok ruszinok, románok és egye­bek között –, hogy nem is vagyunk már elég szaporodóképesek, hogy több már a halottunk, mint az utódunk, kevesebb okunk van szülőotthonba, óvodába és az általános iskolába járni gyerekeink ügyei­nek intézése miatt, mint a temetőbe, halot­taink előtt tisztelegni. Más sem kellett eh­hez, mint harcba küldeni a nemzőképes korosztályokat. Vagy idegenbe szalasztani őket attól való félelmükben, hogy akaratuk ellenére kell harcolniuk és elesniük.

2. Egy nap az évben

Ősi szokás, hogy egy napot az évben a halottaknak szentelünk. Nem tudjuk már, miképpen ápolták eleink emlékét őseink, de azt tudjuk, hogy a keresztény világ az első századtól kezdve megemlékezik azok­ról a halott lelkekről, akiknek az év 365 napjából nem jutott nap, hogy nevükre emlékezzenek.

Szabadkai polgárok ezrei gondolnak ilyenkor Bánátban hagyott halottaikra. Bol­dogabb időkben autóba ültek, és elutaztak Majdánra, Tóbára, Surjánba, Kisoroszira, Versecre, Mezsényre… Elhagyatott temetők tanúsíthatják, hogy nincsen már, aki emlé­kezzen az elhagyott sírok ezreire, lassan már a temetőkre sem.

Szabadkán, Újvidéken, Temerinben, Be­csén, Adán, Zentán, Törökkanizsán, Debellácson hány sír marad virág nélkül azért, mert akiknek a kertjében a krizantém megnőtt, nem idehaza, hanem Magyaror­szágon, Ausztriában, Németországban, Franciaországban, Svédországban, Spa­nyolországban, a tengeren túl, a Csendes­-óceánon is túl ápolják kertjeikben a krizan­témot. Holott nemrégen még Bácska, Bá­nát, Baranya, Szerémség magyar vagy ve­gyes lakosságú falvaiban tanulták egymás­tól, hogy mikor kell ültetni, palántálni, fattyazni ezt a virágot, hogy sok, és nagy legyen a virágja. Szerémséget már alig is emlegetjük, hiába van olyan szimbolikus nevű magyar volt faluja, mint Maradék. Ma­radik lett abból, s hogy azzá válik majd, annak első jele volt néhány évtizeddel ezelőtt, hogy elment tőlük a református lelkész, meg hogy nem sokkal utána meg­szűnt náluk a magyar óvoda. Satrincán történt meg, hogy a maradék magyar la­kosság nem mert nemrégen közösséget vállalni a hozzájuk látogató magyar érdeke­ket védő politikai szervezet tagjaival. Per­sze, hogy a temetőikben Sič lett már a Szűcsből a sírfeliratokon, és ki tartja ma számon, hogy Herkóca temetőjében Mirko Konc egyenes ági leszármazottja néhai ka­nizsai Koncz Imrének?

Sok bánáti falunkból egyelőre csak a magyar tanár, a magyar pap vagy a harangozó hiányzik, de máris föltehető a kérdés, hogy mikor megy el, fogy el az ottani temetőből a sírápoló is, aki ilyen idő tájt megkoszorúzza az ottmaradottak, az örök­re ott maradottak sírját.

3. Az ismeretlen temetkezőhelyek

Harmadik okunk a halottainkról való megemlékezésre ezekben a napokban az a körülmény, hogy most adódik másodszor lehetőség nyilvánosan is elzarándokolni azokra a temetőhelyekre, amelyekről eddig nem volt szabad tudnunk.

Amikor a temerini Nagytemetőbe láto­gatók mindenszentek táján kiözönlöttek a sírok közé, úgy mentek el a bejárathoz legközelebb eső sír, a tömegsír mellett, mintha nem is tudnák, hogy ott is az, ő halottaik nyugszanak, vagy hogy egyáltalán ott valakik nyugszanak. Nappal úgy tettek, mintha nem ők maguk vitték volna a koszorút arra a halomra az éj leple alatt. Nappal rá sem pislantottak, nehogy gyanú­sakká váljanak, hogy ők tudnak arról, ami ott létezik. Pedig, a szívek éjjel-nappal sa­jogtak azokért, akikre nem volt szabad emlékezni, és akikről tilos volt megemlékez­ni.

A bánáti Csernye temetőjének a szélén a Sárga gödör fölött is megjelentek ilyen­kor a rejtve odadobott koszorúk és csok­rok. De Csúrogon a dögtemetőbe talán még soha senki sem merészelt virágot tenni az ott elkapartak fölé. Meg nem is igen van már, aki tudja, hova is kellene virágot helyezni.

Vannak olyan népszokások, hogyha egy házban meghal valaki, akkor abban a ház­ban leállítják az órákat, gyászfátyollal fedik el a tükröket a gyász idejére. S a gyász, mint tudjuk sokkal tovább szokott tartani, mint a temetés. Tekintve, hogy azok a halottaink, akik hasonló helyeken nyugsza­nak mint a sziváci, az adorjáni, a kanizsai, a törökkanizsai, a verbászi, a zombori, a szabadkai, az újvidéki, a padéi… magyar áldozatok, tehát nincsenek még tiszteségesen elhantolva, a haláluk beálltakor megál­lított órát még nem indíthattuk el, a fátyol­lal fedett tükörről a leplet még nem lebbenthettük föl, nekünk még emlékező élőknek és utódoknak nagy adóságunkat kell törlesztenünk e halottainkkal szemben: meg kell adnunk nekik a végtisztességet. Ezért kell róluk külön megemlékeznünk, listáznunk az elesettek nevét, és méltó síremléket állítanunk nekik.

Nehogy azt találja valaki is gondolni, hogy megfeledkeztünk róluk vagy szégyell­jük őket, mint ahogyan rá akartak szorítani bennünket. Őket, az áldozatokat.

Az ártatlan áldozatokat.

1991. október 30.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Ezen a napon

63 évvel ezelőtt, ezen a napon, így kezdődött az a történet, amelyet 60 évvel később "Valahogy >

Tovább

A nyilvánosságban megélt élet – Rajk László (1949-2019)

Amikor Rajk Lászlóval 2002-ben az utolsó interjút készítettem édesanyjáról, Rajk Júliáról szóló életrajzi kötetemhez, búcsúzásnál megígértem >

Tovább

Június 28. Versailles

Magyarországra nézve hátrányos (trianoni) békeszerződés előreprogramozott volt. De nemcsak erről hallgat a magyar történelemírás. Hiszen a >

Tovább

Az „anyások” közutálat tárgyai lettek

1938. november 11-én 11 órakor az egész országban megszólaltak a harangok, megállt a forgalom, két percre >

Tovább

„Ez nem az én forradalmam”? – Ady Endre és az őszirózsás forradalom

Alighogy Ady Endre 41 évesen elhunyt a városligeti Liget Szanatóriumban, megkezdődött – és majd az 1920-as >

Tovább

Az igazi Wass Albert

Azoknak, akik nem tudják, vagy nem akarják tudni: Wass Albert a XX. század másik embertelen rendszerével >

Tovább

A magyar lány, aki az albánok Sisije akart lenni

„Aztán találkoztam a királlyal, és mint a mesékben, meglátni és megszeretni valójában csak egy pillanat műve >

Tovább

Odbijen predlod ya rehabilitaciju Tibora Kiša: Nije nevina žrtva partizana

Vrbašanin Tibor Kiš, nekadašnji visoki činovnik šećerane u Vrbasu i "turanjski lovac", čiju je rehabilitaciju osporavala >

Tovább

Slobodan Milošević belgrádi börtönnapjai. Hogyan adták ki Hágának? Elrabolták?

Tizenhat éve, hogy a II. világháború utáni Európa legvéresebb háborújának kulcsszereplőjét, Slobodan Miloševićet letartóztatták, és kiadták >

Tovább

Kinek üzlet a holokauszt?

Kik és mennyit kerestek a holokauszton? A legtöbbet a németek, utána pedig a kelet-európai országok. Ne >

Tovább

Jókai és az antiszemita karaktergyilkosság

Jókai utolsó éveit sikeresen megkeserítették. Talán nekünk vigasz, ma a lejáratokat senki sem ismeri, Jókait viszont >

Tovább

A Cseke

Tőle tudtuk meg, hogy például mi a Beatles tagok kedvenc étele. Vagy, hogy a los angelesi >

Tovább