2020. augusztus 13. csütörtök
Ma Ipoly, Ince, Vitália névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

Gránátok hullottak a temetőkre. Halottak napja volt.

A rendkívüliség diszkrét bája

Avagy: szomorú történet a sajtószabadságról és az utolsó csatlósokról

Bódis Gábor
Bódis Gábor
A rendkívüliség diszkrét bája
Ősz

Bomba robbant az újvidéki Sport­csarnokban, és gránátok hullottak Barcsra. Gorbacsov a puccs után azt mondta, amit Nyugaton mondtak ne­ki, most meg azt állítja, hogy Jugo­szláviát még nem kell leírni.

Miloševićék elvetik a hágai dokumentu­mot, de a kninieket rá akarják kény­szeríteni, hogy aláírják. A NATO egyik főparancsnoka egyszer azt állítja, hogy megvédi a jugoszláv polgárháborútól veszélyeztetett kelet-közép-eu­rópai országokat, utána meg hallani sem akar erről. Ki érti ezt? Azt hi­szem, maguk a nyilatkozók sem. A „legédesebb” az állítólagos autonomista múltja miatt évek óta zaklatott budapesti nagykövet, aki Barcson lá­tott, amit látott, aztán meg letagadta még azt is, amit nem látott. Őt még valahogy megértem, hiszen ugyanab­ban a „hadsereg”-ben szolgál.

Neki is az a főparancsnoka, mint annak a több ezer vajdaságinak, aki­nek más háborúját kell saját életével támogatnia. Csakhogy egyetlenegy emberi élet sokkal többet ér, mint azok a területek, amelyekért – állító­lag – ez az értelmetlen háború folyik.

Olvasom a Vajdasági/Jugoszláv Szociáldemokrata Liga közleményét. Azzal kezdődik, hogy a Vajdaságot mindenáron be akarják vonni ebbe a katasztrófába. „A bácskai, bánáti és szerémségi mozgósítás olyan mérete­ket ölt, hogy az a Vajdaság elpusztítá­sával fenyeget. A Szerbiai Szocialista Pártnak – amelyhez csatlakozott a puccsista államelnökség és a katonai vezetés – éppen ez a célja. Az erőszak uralmának megszüntetése csak akkor érhető el, ha a nemzeti szocialisták és az újsztálinisták távoznak a hatalom­ból.” Eddig az idézet. Nincs mit hoz­zátennem. De elvenni se szeretnék belőle egy vesszőt sem.

Még egy idézet „A Jugoszláviából hozzánk menekülők többsége iszo­nyatos egészségügyi állapotban érke­zik, nagy részük alultáplált akad köz­tük tbc-s, a fele gyerek, mások toló­kocsin vágtak neki a határnak, és a személyenként 12 ezer forintba kerülő kötelező egészségvédelmi szűrővizs­gálatok során egyeseknél férgeket is találtak.”

Krónikásuknak alkalma volt részt venni egy szegedi illetékességű ember­baráti szervezet alakuló ülésén, ame­lyen a vajdasági származású magyarországiak igyekeztek megszervezni a több mint tízezer (ideiglenes?) mene­kült életét. Olyan emberekkel találkoz­tam, akik egy szál ruhában menekül­tek el, munkahelyről és állandó szál­lásról csak álmodozhatnak. Otthon meg a hozzátartozók családfenntartók nélkül maradtak. Európa újabb szé­gyenfoltja.

Csak sejtem, hogyan számolhat be erről a szerbiai háborús sajtó, amely­nek utolsó, renitenskedő tagjait is megrendszabályozzák. Azok, akik a süllyedő hajón nem mentőöveket osz­togatnak, hanem a léket verők dicsőítésére adnak parancsot, most az utolsó mohikánok ellen fordulnak. Sajtószabadság felfüggesztve.

Minden, kollektív tébolyra támasz­kodó rendszernek voltak „küldetést teljesítő” újságírói. A vihar után a gazdáikkal együtt a szemétdombra kerültek. De nem ők a legveszélye­sebbek, hanem azok, akik meghu­nyászkodva, jobb időket emlegetve, néma cinkosként evickélnek ebben a viharos időben. Hogy utána, a feltá­madáskor, már előre összegyűjtött okmányokkal bizonyítsák forradalmi szerepüket. Az Isten mentsen meg bennünket a „barátaink”-tól.

A „barátaink”-ról jut eszembe, hogy néhány mondatot fűzzek a Napló rendkívüliségéhez. Nem azt akarom ecsetelni, hogy miért rendkívüli ez a szám (és lesz minden további), hiszen a napi gyötrelmek állandóan arra emlékeztetnek mindannyiunkat, hogy a normális élet medre kivetett bennünket. Még csak arról sem akarok be­szélni, hogy kénytelenek voltunk csökkenteni az oldalak számát, mert az infláció megkezdte háborús vágtá­ját. Azt meg a legkevésbé sem szeret­ném boncolgatni, hogy az amúgy is szerény létszámú szerkesztőségből aránytalanul sokat szólítottak a fron­tokra. Vagyis – mindenkit.

De nem ilyen „apróságok” miatt rendkívüli ez a Napló. A rendkívülisé­gét a történelmi idők adományozzák.

Nyugodt lelkiismerettel mondhat­juk, hogy a Napló – eleget téve a sza­bad sajtó szent törvényeinek – azok sorában áll, akiket a hatalmas túlerő és a szinte reménytelen küzdelem sem hátráltatott meg. Tesszük ezt a továbbiakban is.

1991. november 6.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Morális forradalom

A belorusz nép fölkelt a zsarnokság ellen. Ez a lényeg. Szorongó szívvel, de nagy szeretettel és >

Tovább

Péterrévei vízgondok

Az ilyen dolgokkal, amelyek ellehetetlenítik a mindennapi élet, a jelek szerint, senki sem törődik. A ház- >

Tovább

Az orvosok lázadása

A Sajtószabadság Alapítvány kezdeményezésére száznál is több vajdasági magyar újságíró, közíró tiltakozott az Index portáljának kivégzése >

Tovább

Párbeszéd és petíció

A sajtószabadság ügye a kelet-európai újdemokráciák neuralgikus pontja. Olyan, mint a lázmérő: jelzi, hogy súlyos kór >

Tovább

Vírus álarcban

Még csak néhány hónapja tart a vírusjárvány, de az már világosan látható, hogy az emberek milyen >

Tovább

Sztárírók és megtűrtek

Ebben a helyzetben mégis jobb megtűrt írónak, mint sztárírónak lenni. Az is igaz persze, hogy manapság >

Tovább

Visszaeső Románia

Még a szigorúbb karantén-hónapokban keringett egy fotó az interneten: a román miniszterelnök, miniszterelnök-helyettes asszony és más >

Tovább

A szelíd lázadók színre lépnek

Elismerem, az új nemzedék mégsem annyira apolitikus, mint ahogy az elmúlt években gondoltam, nem kizárt, hogy >

Tovább

Vajdaság, a hazafiak vadászterülete

Belgrád az a hely, ahol egy magyarnak nem kell félve rejtezkedni, mint a Vajdaságban, amely „az >

Tovább

„Beletanult” elnök

Legyünk tisztában, a vajdasági magyarok helyzetének nem az egyedüli fokmérője, hogy magyar-e vagy szerb a Tartományi >

Tovább

Mi lesz, ha a bársonyos zavargás erőszakossá válik?

Nos, megtörténhet, hogy az eszmény nélküli új nemzedék az erőszakos tiltakozást választja. (…) Ilyesféle közhangulatban járt >

Tovább

Szirmok és tüskék

Arra gondoltam, hogy miért maradandóbb Sinkó Ervin vagy Herceg János prózája vagy esszéirodalma. Kétségtelen, hogy azért, >

Tovább