2020. október 25. vasárnap
Ma Blanka, Bianka, Mór névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Júniusi illatok és szagok

Csorba Zoltán
Csorba Zoltán

Nekem nem sokat mond a tamariszkliget (Babits kikereste a botanikai szótárban, hogy a tamariscus magyarul átán) lehelete és illata, nem találom hívogatónak, mert még nem jártam Srí Lankán. De annál inkább a becsei Zöldfás utca hársfáinak illatát. Csorba Zoltán (csorbazoli.blog):

Június. Még néhány nap és virágba borulnak a hársfák. Majd éjszakára is nyitva hagyjuk az ablakokat, hogy a nosztalgikus illat elárassza a lakást.Hasonlóan mint a zene, a hangoknál is finomabb illatok kifejezett asszociatív erővel hatnak rám. Ha valóságban nem is, de a gondolataimban a júniust szülővárosomban töltöm.„Júniusban mindig újra utazni kezdek...” írta Márai a Négy évszakban. De amíg ő a szó szerinti utazásra gondolt, én a képzeletbelire, az illat szárnyán.

A hárs illata minden júniusban egy boldogabb világba röpít vissza, amikor a várost még Becsének nevezték (időbeli meghatározásra vonatkozik, szülővárosom nem az átnevezéstől vált boldogtalanabbá). Lenge nyári ruhácskába öltözött mosolygós, vidám lányokkal találkozom, a Zöldfás utcán, a színház előtt, a Pogácsán, az alsóvárosi Köztársaság utca árokpartján a virágzó hársak alatt gyermekkori zenész barátaimmal fényes hangszerekről és sikeres fellépésekről álmodozunk... Az egész városban a hársfavirág illata balzsamosságával lebeg a levegőben.

A másik meghatározó kora nyári illat a friss szénaszag. Még kisiskolás voltam, amikor a becsei Hegyi nagyapámmal (a tordai Csorba nagyapámat nem ismerhettem meg, mert elhunyt, amikor egy éves voltam) mentünk ki a Tisza töltésre kaszálni. Amíg ő kaszált, én pipacsot szedtem. Ott éreztem meg „a mezők üde lelkét” (Arany János), melyhez a Tisza szőke, hűs illata keveredett. Amikor megszólalt a déli harangszó (mezőn messzire elhallatszik a templom harangja), nagyapám kenyeret, a Nap melegétől olvadozó szalonnát és vöröshagymát vett elő, bicskájával falatokat vagdalt, én pedig jó étvággyal eltüntettem a „katonákat”. A munka végeztével a frissen kaszált szénát villával a kocsira rakta, létrán felmásztunk a tetejére és magasról fütyültünk a világra. Noha nem volt egyszerű a le- és felszállás erre az illatozó rakományra, hazafelé menet kétszer is megismételtük, mert nagyapám lova minden konkrét parancs nélkül is félrehúzódott és megállt az útközbe eső két kocsmánál, ahol nagyapámnak rendelés nélkül hozták a kupica pálinkát, nekem meg kabeszót (Cocktát nem tartottak).

Nagyvárosban az illatokat elnyomják a szagok: a benzingőz, a csatornahálózat bűze amit helyenként valamilyen huzat ránt a felszínre, a pincékből kiáramló fojtogató dohos szag,  gyorséttermek környékén égett étolajszag... Parkok, fás utcák, fasorok környékén a természet illatát többnyire csak este, eső után lehet esetleg megérezni. A Duna korzón, a Margit szigeten vagy a Római parton, ha fujdogál a szellő, fel lehet ismerni ugyanazt a Duna-illatot mint Újvidéken (ami más, mint a Tisza illata). Előkelő helyeken, cukrászdákban, éttermekben ínycsiklandozó sütemény és étel illatok csalogatják a vendégeket, kellemes az (mesterséges) illat a bevásárló központokban, mozikban, színházakban, koncerttermekben is, az uszodákban pedig a klór szaga dominál...

Mindennapi utazásom során a következő szagokkal találkozom: reggel a tömegközlekedésen tusfürdő, izzadtsággátló, borotválkozás utáni illatosító és igénytelen női parfümök szaga (az igényesebb illatokat használó nők kevésbé veszik igénybe a tömegközlekedést); a Szentlélek téren gyros érződik, a HÉV Batthyány tér-i megállójában az a  marhahúsból készült szósz, amit pizzára kennek (sokáig azt hittem marhapörköltet főznek valahol a környéken, de nem, lenyomoztam) a Deák Ferenc tér-i metró állomáson kürtös kalács illata, a Hősök terén tömény benzingőz. Visszafelé pedig a villamoson dominál az áporodott izzadtság szag, különösen ha fentről lógó fogantyúba kell kapaszkodni.

Amikor még járművek nem szennyezték a levegőt, a városoknak is volt, állítólag, jellegzetes, meghatározó illata. A XVII. században, például. Montaigne ugyanis egyik esszéjében Velencére, Párizsra, Rómára az ott tapasztalt illatokon keresztül emlékezik. Arra én is felfigyeltem, hogy egészen másmilyen szaga van a budapesti, a párizsi vagy a londoni metrónak.

Ha már Montaigne-t említettem: a világirodalom számos ismert alkotójára (Goethe, Hugo, Zola, Daudet...) nagy hatással voltak az illatok és ezek asszociatív ereje, amiről akár több tanulmányt is lehetne írni. A legismertebb talán Charles Baudelaire Exotikus illat című verse, ahol a költőt színes bőrű szeretőjének, Jeanne Duval testének illata röpítette egzotikus tájak felé (ahol fiatal korában személyesen is járt).

 

            A vers záró versszaka eredetiben így hangzik:

 

            „Pendant que le parfum des verts tamariniers

            Qui circule dans l’air et m’enfle la narine,

            Se mele dans mon ame au chant des mariniers.”

 

            amit Tóth Árpád így költött át:

 

            „Zöld tamariszkliget lelke a légbe gyűl

            s e kósza, rezge szag, mely megfeszíti cimpám

            s a matrózok dala lelkembe elvegyül.”

 

            Babits Mihály pedig így:

 

            „Míg az illat, mely a zöld átánokból árad

            s dagasztva orrlyukam az enyhe légbe gyűl,

            s a matrózok dala lelkemben elvegyül.”

 

Nekem nem sokat mond a tamariszkliget (Babits kikereste a botanikai szótárban, hogy a tamariscus magyarul átán)  lehelete és illata, nem találom hívogatónak, mert még nem jártam Srí Lankán.

De annál inkább a becsei Zöldfás utca hársfáinak illatát.

 

2017. június 3.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Elvesztettem egy országot, de maradt egy város

Szóba került a kisebbségi állapot is. Emiatt nem siránkozok, elfogadtam, vállalom, ezzel élek és nem azonosulok >

Tovább

Akinek Gorbacsov volt a riportere

Zolcer Jánossal valamikor a kilencvenes évek elején ismerkedtem meg Münchenben, amikor egy ideig ott éltünk Évával >

Tovább

Minden befejezetlen, még a rendszerváltás is

Az ellenzéki pártok nem alkalmazkodnak az új helyzethez, nehezen veszik tudomásul, hogy többé nem Milošević izolációs >

Tovább

Száz napos türelmi idő

Az új vezetőség egyik első intézkedése éppen az MNT-ből való kivonulás lehetne, ami új helyzetet teremtene >

Tovább

A doktori diplomák feketepiaci ára zuhan, az arany ára emelkedik

Minden relatív lett. A hazugság meggyőzőbb, mint az igazság, minden eladó és minden megvásárolható. A doktori >

Tovább

Orbán Viktor! Hátrább az agarakkal!

Ha pedig a rezsim mégis elfojtja ezt a méreteiben aprócska, politikailag gyönge, ám szeretetre méltó, szép, >

Tovább

A kapitalizmus veszélyes bohóca

Természetesen Trump nem Lindbergh, de félő, hogy győzelme esetén nemcsak Amerikában, hanem az egész Európában is >

Tovább

Egy kurta után most egy hosszabb közleménnyel rukkolt elő a Magyar Mozgalom

Öt küzdelmes év után őrségváltásra került sor a szervezet élén. Az eddigi elnökségből ketten, Garai Zsolt >

Tovább

Baloldal és gyermekbalett

„Miközben mi itt családi ünnepet rendezünk republikánus gyermekbalettel, a reakció éjszakai katonai gyakorlatokat rendez gépfegyverekkel”. Nézem, >

Tovább

Mi lesz a Futaki úti temetőben lévő emlékhely sorsa?

Az „1944/45-ös ártatlan áldozatok” emlékművének elkészítése is azt mutatja, hogy a VMSZ képtelen egyetlen vitás kérdést >

Tovább

A demokráciába vetett hit megroggyanása

Hiányzik a mindennapi demokrácia, a republikánus tér, amelyben a polgár beleszólhat a dolgok alakulásába. Ez főleg >

Tovább

Néha elhangzik egy-egy pedagógus sikolya, amelyet dermesztő csend követ

A VMSZ szerint minden rendben van, helyzetünk soha nem volt jobb, ez jut eszembe miközben az >

Tovább