2019. szeptember 20. péntek
Ma Friderika névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Korunk gályájában

Végel László
Végel László

Egy azonban tényleg nevetséges és etikátlan: azok szitkozódnak leghangosabban, akik hűségesen támogatják a vadkapitalizmust építő szerbiai koalíciós kormányt, ezzel együtt az IMF által jóváhagyott neoliberális gazdaságpolitikát is. Végel László:

Nemzeti és álnemzeti

Az Élet és Irodalom közli a Nemzetről – kisebbségben című tematikus naplójegyzeteimet. A huszonhat éve  vezetett naplójegyzeteimből egy könyvre való állt össze, mutatóra ebből válogattam az ÉS részére. Most jelent meg a 2. folytatás. Böngészem az immár patinás sorokat. Fülep Lajost idéztem. A nemzetnek nem a nemzetközi az ellentéte, hanem az álnemzeti, írta a zengővárkonyi lelkész. Mennyire előrelátó volt!

Korunk gályájában

Az este az újvidéki Bulevar Books könyvkereskedésben bemutatták a Bűnhődés című regényem második szerb nyelvű kiadását. A moderátor elismeri, hogy soha nem volt ennyire látogatott könyvbemutatójuk. Sokan  könyvcsomagokon ültek, ami meglehetősen kényelmetlen volt,  de kitartottak.  A moderátor a nosztalgiáról is  faggatott. Bizonyára a What is Yugoslavia című esszére (egyesek szerint monodrámára) gondolt. Nincs nosztalgiám, válaszolom, nem lehet nosztalgiám az iránt, amit tankokkal kellett védeni a polgároktól, de megértem azokat, akikben él ez az érzés. Tudom, nem a tegnapot siratják vissza, hanem a jelen állapotai ellen tiltakoznak. Emlékezni akarnak! Az emlékezet megőrzése a lázadás egyik formája, mivel a mai közéleti demagógia kifejezetten emlékezetgyilkos. Azt viszont fontosnak tartottam elmondani, hogy a jugoszláviai kulturális tér impozáns volt. A moderátor kitér a regény egyik-másik részletére, így például a szocializmus tragikus sorsára, arra a jelentre, amelyben a szocializmus öngyilkosságáról van szó. Úgy van, a szocializmus öngyilkos lett, s nevetségesek azok a „hősök”, akik – persze utólag – azzal kérkednek, hogy éppen ők buktatták meg. A közönség magától értetődően az írói szerepről kérdezősködik. Nehéz erre válaszolni, mert mostanság rendszerint a lényeget megkerülő banális és finnyás válaszokat hallok és olvasok. Nem kedvelem se a bombasztikus napi politikai, se a nevetségesen taktikus és konformista válaszokat. Magától értetődően az író mindig szembekerül az adott hatalommal, akkor is, ha nem ez a szándéka, gondolom. Ennél azonban fontosabb a műalkotás és korunk viszonya. Szerintem a középszerű író az örökkévalóságnak ír, az értékes viszont szerényen a jelennek, a többit az utókorra bízza.  A jelen kútja azonban mélységesen mély, nehéz a fenekére látni. Amit manapság politikának nevezünk, az csak elhomályosítja a tekintetünket, sokszor pedig elvakít bennünket, úgyhogy képtelenek vagyunk felismerni saját világunkat. Ezért  a naplóimban szívesebben foglalkozom a mai jelenségekkel, a mai szellemi áramlatokkal, az emberi sorsot meghatározó körülményekkel, és kényszerekkel, vagyis mindazzal,  ami a háttérben, a politika mögött rejtezik, mint a napi politikai pártharcokkal. A napi politikát inkább csak a háttérként regisztrálom, sokszor kommentár nélkül. Igaz, a pártkatonák ezekre a dokumentumértékű mondatokra is mérgezett nyilakkal válaszolnak, mert menekülnek saját árnyékuktól. A saját mondataiktól. Esterházy Péter írta velem kapcsolatban Camus mondatát, miszerint ma minden író beszáll kora gályájába. szolgálnak. „E gálya nagy utazója Végel.”, írta és én vállalom ezt, még akkor is, ha a gálya igen kényelmetlen. Aztán újra Camust idézem. Napjainkban az író nem a páholyból szemléli a világot, hanem ő is, a műve is, az arénába, vagyis oroszlánok közé kényszerült.

Elődeink bölcsebbek voltak

Március 15-e. Egy ideig a TV-én aggodalmaskodva nézem az M1 helyszíni közvetítését, de úgy érzem, mérgezést kapok a napi politikától. Az egyre inkább megosztott magyar nemzet nagy feszültség közepette ünnepeli a magyar egység napját. Orbán Viktor szónokol. Füttykoncert és viharos taps. Az ünneplők egymásra ordítoznak.  Az egyik Fidesz-hívő torkon ragadja a füttyögő ellenzékit.  Ez azt jelenti hogy nem csupán a politikusok, hanem ez egyszerű emberek között is dúl a viszály.  Kedvetlenül visszatérek az íróasztalom mellé, Széchenyi naplóját emelem le a könyvespolcról. 1848. március 15-én a következőt jegyezte le: „Ma látom, Magyarország a tökéletes felbomlás felé tart. Hamarosan végem lesz. (…) Az egész úgy tűnik fel előttem, mint valami rossz álom.” Másnap így folytatta: „Terhel-e valaminő felelősség ezekért a mozgalmakért? Azt tanítottam: hozzátok rendbe e vén házat, tisztítsátok meg a szennytől, mely körülveszi, etc. Az érintettek nem végezték el ezt… Kos(suth) és társai jobbnak látták felgyújtani.” A történelem azonban másról, a magyar forradalomnak mágikus szerepéről szól, akkor is, ha szörnyű vereséggel végződött, amelyben az orosz szuronyok adták meg a kegyelemdöfést. A 48-as forradalom idején felébredt a nemzetiségek szeparatizmusa, írja Kemény Zsigmond. Feltűnik előttem Trianon baljós képe. „És Széchenyi  a honszeretete miatt oly kínokat szenved, melyekkel Dante poklában aligha találkozunk”, folytatta. Ezután következett Kossuth és Deák vitája a kiegyezésről. Kossuth a dunai konföderációról értekezett. Ebből se lett semmi. A 20. század elején már kezd kirajzolódni a trianoni térkép. Nehéz kibogozni a szálakat, különben se tisztem ítéletet mondani ezekben a kérdésekben, amelyekről a történészek között azóta is vita folyik. De egy dolgot azért fontosnak tartok: elődeink bölcsebbek voltak, mint mi. Ebből kellene tanulnunk a nemzeti összetartás cseppet sem könnyű tananyagát.  Igen, voltak ellentétek, de a magyar emlékezetpolitika mégis központi helyre állította őket. Egymás mellé. Az a kérdés kínoz, hogy miért nem tanultunk felmenőinktől. Lenne mit.

Holland üzenet

Hollandia döntött. Sokak jósolták, hogy  Maark Rutte liberális konzervatív pártja  a Néppárt a Szabadságért és a Demokráciáért és Geert Wilders EU- és bevándorlásellenes szélsőjobb pártja, a Szabadságpárt egyenlő eséllyel indul a választásokon.  A holland polgárok cáfoltak. 80 százalékos  volt a kimenetel s  Rutte pártja  (90 százalékos feldolgozás után) szavazatok 21 százalékát szerezte meg, míg  Wilders pártja 13 százalékot kapott.  A sokak által áhított európai forradalom Hollandiában egyelőre elmaradt. Következik Franciaország. Aztán Németország. Bárhogy is forduljon a kocka, nehéz idők várnak ránk.

Kossuth Lajos azt üzente…

Mitől erős egy kormány, kérdezte Kossuth Lajos a Zemplén megyei gyűlésen. Attól, hogy „a népnek közakaratját, közkivánatját követi, ezt azonban a sajtó szabadsága nélkül a kormány tudni és esmérni soha sem fogja, s mintegy örökös ködbe borítva, alattvalóit nem látva, véleményeket nem sejdítve, óhajtásaikat nem esmérve, gyakran a legbecsületesebb, legtisztább igyekezettel is alattvalóira szerencsétlenséget áraszt s trónusának oszlopait ingadozásba hozza.”  Természetesen Kossuth még álmában sem gondolta, hogy a sajtó egyik vagy másik pártot szolgálja. A másik remek distinkciója pedig manapság is nagyon tanulságos. Azt állítja, hogy a legbecsületesebb kormány is szerencsétlenséget áraszt az alattvalóira, ha nem tiszteli a sajtó szabadságát. Szónoklatát ezekkel a szavakkal fejezte be: „vegyenek el mindent, csak szabad sajtót adjanak, s nemzetem szabadsága, boldogsága fölött kétségbe nem esem”. Tanulság:. a sajtó szabadsága a nemzet szempontjából fontosabb, mint bármelyik párt akarata.

Sárdobáló neoliberálisok

Schöpflin György a Fidesz EP-képviselője a varsói liberális napilapban, a Gazetta Wiborczában – mint olvasom – figyelmezteti a lengyel olvasókat, félreértették Orbán Viktor kijelentéseit a liberalizmust illetően. Szerinte a magyar kormányfő külön hangsúlyt helyez a határon túli magyarságra, ebből kifolyólag nem ismeri el a piaci fundamentalizmust, a nemzetek feletti univerzalizmust. Ebben a vonatkozásban bírálja a liberalizmust, vagy a neoliberális gazdaságpolitikát. Eddig természetesen rendben is volna, hiszen már a liberalizmus alapító atyja, John Stuard Mill is figyelmeztetett arra, hogy a liberalizmus csak egynemzetű országokban valósítható meg. Ha helyt adok Schöpflin állatásának, akkor okvetlenül hozzátenném: nem csak kritikusai hanem rajongói is félreértik Orbánt, amikor nagy általánosságban szónokolnak a döglött és kártékony liberalizmusról.  Schöpflin egyébként joggal teszi szóvá a „banális univerzalizmust” Az Identitás dilemmái című 2004-ben megjelent tanulmánykötetében. A tarka etnikumú kelet-közép-európai térségben ez képezi a liberális eszmerendszer Achilles-sarkát.  Én ezt jóval előbb regisztráltam, még a 2000-ben megjelent Exterritórium című könyvemben is. „A liberálisok ugyanis azzal a kifogással seperték le a kisebbségek kollektív jogainak elismerését, hogy azok nincsenek összhangban az egyetemes emberi jogokkal. A másságot egyenruhába kellett kényszeríteni. Bárhol firtattad ezt a kérdést, mindig annak a gyanúnak az árnyéka hullott rád, hogy összeesküvést szövögetsz az egyetemes emberi jogok ellen. Vagy pedig szőrszálhasogatásnak tűnt, hiszen, ennél sokkal fontosabb célokat kell szem előtt tartanunk, mondogatták, miközben - a háború előzménye bebizonyította - a legfontosabb dolgok előtt homokba dugták a fejüket.”, írtam. Aztán folytattam: „A liberálisok, pontosabban szólva az ellenzékbe szoruló posztmarxista nemzeti liberálisok felkapták a fejüket, csak az egyéni jogok jöhetnek számításba, kizárólag az egyéni jogokról akarunk hallani, mondogatták és óva intettek: a multikulturalizmussal óvatosan bánjunk, csak kiskanállal adagoljuk, hiszen mindenekelőtt integrálni kell a többségi kultúrába a kisebbségi polgárt. Aztán jöhet a multikulturalizmus, mint a hab a tortán.” Folytathatnám az idézgetést, ez azonban nem jelenti azt, hogy szitokszóként kellene használnunk a felvilágosodás nagy vívmányaként az európai örökségbe ágyazott liberalizmust. Ez előfordulhat azokban a kultúrákban, amelyekben kimaradt a felvilágosodás korszaka, mint például az iszlám országokban. Nem csoda, hogy manapság az iszlám fundamentalisták vélik, hogy a liberalizmus és a felvilágosodás az ördög találmánya. Egy azonban tényleg nevetséges és etikátlan: azok szitkozódnak leghangosabban, akik hűségesen támogatják a vadkapitalizmust építő szerbiai koalíciós kormányt, ezzel együtt az IMF által jóváhagyott neoliberális gazdaságpolitikát is.

Végel László Közéleti naplójának nyomtatott változata a Családi Körben jelent meg.

 

 

 

 

 

2017. március 24.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Lépésnyire a végső győzelemtől

Már nem csodálkozunk rajta, hogy a „protestáló hit, küldetéses vétó” egyházának püspökét államunk vitathatatlan vezetője jelöli >

Tovább

Hasznos-e a bojkottálás?

Legyünk tisztában: A választásokat mindenképpen megtartják, az ellenzék részvételével, vagy az nélkül.  A VMSZ és a >

Tovább

Alászolgája Főnök, s respekt

Végleg populista fordulatot vett a rommagyar politika, nemcsak esetenként, azaz kampányban, hanem immár eldőlt, hogy minden >

Tovább

Szerelmünk volt és mostohánk lett

Többször is találkoztam Konráddal, hol Berlinben hol Budapesten, de nem került szóba Közép-Európa. Az utolsó néhány >

Tovább

Requiem a vajdmagy sajtószabadságért

Ma Bodzsoni és Ternovácz a vajdmagy újságírás két doyenje, vagy éppen szimbóluma – a két Nagy >

Tovább

Jelzők zűrzavarában

„Nem követhetnénk el nagyobb hibát annál, ha az eszmetörténet tárgykörében vizsgálnánk meg Orbán fejtegetéseinek valós vagy >

Tovább

Magyar-magyar párbeszéd?

Ez is arra utal, hogy a VMSZ elnökét mennyire (nem) érdekli a magyar-magyar együttműködés! De miért >

Tovább

Meghaltatok

Ez nem nekrológ. Csak lamento, jelentékeny emberek halálakor – amely mély válsággal esik egybe időben – >

Tovább

A szocializmusban az volt a legrosszabb, ami utána következett

Vannak azonban olyanok is, akik kritikusak a múlttal szemben, de a jelennel szemben is. Ők lettek >

Tovább

Nyári emlék

10 éve írtam Rajk Laci 60. szülinapjára (1949. január 26.). Nem gondoltam, hogy ez a megemlékezés >

Tovább

Az abszurd, "amiben élsz"

Az EP választásokkal fordulatot vett és kiteljesedett a rommagyar politika és végképp elköteleződött a nacionalista-populista – >

Tovább

A miniszterelnök nem magánember

Hiszen azt senki nem gondolhatja, hogy ez lenne Tarlós István budapesti főpolgármester választási üzenete (via Gulyás): >

Tovább