2019. december 7. szombat
Ma Ambrus, Ambrózia névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Keresem a szavakat

Végel László
Végel László

Az újgazdagok éppen a nemzeti diskurzussal éltek vissza. Nagyon sok emberről tudok, aki addig dörögte, hogy nemzet, míg meg nem tömte a zsebét. Így lett belőle  nemzeti milliomos!  Ahogy látom, újabban a nemzeti kifejezés egyre inkább háborús kontextusba kerül. Most már  ezzel kell védeni a nemzeti oligarchiát.  Végel László:

A hétköznapok önkénye

Délelőtt készülődés, 13-kor indul a vonatunk Budapestre, a MÜPÁ-ban megtartandó irodalmi estre. Belgrádból a szerelvény „csak” tíz perces késéssel fut be az újvidéki pályaudvarra. A pályaudvaron egy idős szabadkai férfi csatlakozik hozzánk és az orvosi önkényről mesél. Türelmesen hallgatom, de a beszállás után azon töprengtem, hogy miért hallgattam olyan tanácstalanul, majdnem rezignáltan. Persze, tudom, de túlságosan hozzászoktam az ilyesmihez. Nem is vesszük észre immár, hogy mennyire vagyunk kiszolgáltatva a hétköznapi önkénynek. Kezdődik azzal, ha felszállunk a városi autóbuszba, ahol felesleges, erőfitogtatásra emlékeztető tumultus fogad. A buszban néhány rendetlenkedő terrorizálja az utasokat, akik meg sem mernek pisszenni. Ugyanaz vár ránk a hivatalok tolóablakoka előtt, vagy a postán a tolóablak előtt. Ez uralkodik el a választási kampányban: rájöttem, az életünk pontosan olyan, mint amilyen a kampány. Ezért hát a pályaudvaron várakozó utasok közül azon sem lepődik meg senki, hogy a késésért sem kér elnézés a vasútigazgatóság. Szabadka előtt fékez a szerelvény, vagy két óra hosszat várakozunk, senki sem tudja miért. Végül az utasok között elterjedt a hír, hogy elrohadt a vezeték. Az egyik utas a szerelvény ajtajában cigarettázva bosszankodik: Így akarunk bejutni az EU-ba? Egyre gyakrabban hallok hasonló panaszt, ez már nem a „nagypolitikáról”, hanem a hétköznapokról szól. Jó, gondolom, előfordulhat műszaki hiba, de az igazi botrány, hogy a kalauz, vagy a vasútigazgatóság a hangosbejelentőn nem kér bocsánatot. Nem tájékoztat arról, hogy mi történt. Nem várom el, hogy ezek után a közlekedési miniszter harakirit végezzen el, még az sem, hogy lemondjon, bár vannak országok, amelyekben a gyakori késés miatt lemond a miniszter, ellenben az ilyen esetek miatt jobban oda kellene figyelni mi történik a vasúton.  Olvasom, hogy a miniszter Vučić nagy híve, ami szíve joga, de a vasúton történtek rossz szolgálatot tesznek Vučičnak is. Mikor jön el az idő, amikor annak alapján választunk kormányt, hogy késnek-e a vonatok?

Túl nagy teher a vállamon

Kiszálltam a Keletin, és arra gondoltam, hogy soha többé nem fogok találkozni Esterházy Péterrel. Budapesten rendszerint összefutottunk, de nem csak ott, hanem Újvidéken is, ahová mindig szívesen jött, ha meghívták. Utoljára a Magyar Tanszék vendége lett volna, csak a betegsége akadályozta meg. Anikó úgy beszélte meg vele, hogy a göteborgi könyvvásár után Újvidékre látogat, de Göteborgban sem jelent meg. Az általa annyira szeretett Berlinben is szép napokat töltöttünk, egy időben közös lakásunk is volt. Betegsége idején többször is találkoztunk, vagy Partiéknél, vagy Csáki Juditnál, vagy pedig a budai lakásában. Eljött a PIM-ban rendezett születésnapi ünnepségemre, ahol megtartotta utolsó laudációját. Betegsége idején minden pesti utam alkalmával találkoztunk. A Hasnyálmirigynaplóban írt is az egyik beszélgetésünkre, elismerő mondataira ma is óriási felelősségérzettel gondolok. Túl nagy teher ez gyenge vállaimra.

Mi történt a lázadás évében?

A pesti újságok, a hírportálok közlik a hírt, hogy a Momentum Mozgalom 266 151 szignót gyűjtött össze azért, hogy írjanak ki népszavazást arról, hogy megrendezzék-e Budapesten 2024-ben az olimpiát. A Magyar Nemzet ezzel a szöveggel kezdi az összefoglalót. „Orbán Viktor hirdette meg 2017-re a lázadás évét, a Momentum Mozgalom máris beteljesítette.” A Fidesz elbizonytalanodott.  Lehet, hogy visszahátrál.

Keresem a szavakat

Anikóval a MÜPÁ-ba igyekszünk. A színészek befejezték a hang- és fénybeállításokat. Az estre az Üvegteremben került sor. Körülnézek, tényleg rendkívül grandiózus épület! Félve nyitom ki a bejárati ajtót, mert még soha sem szerepeltem ilyen impozáns épületben. Váltok Keresztury Tibor szerkesztővel néhány szót. Azt mondja, a jegyek elkeltek, telt ház lesz. Műsor előtt  hosszabban beszélgetek Jánossy Lajos moderátorral, s szóba kerül Esterházy Péter, akit Budapesten egyre többször hozok szóba. Egyre jobban érzem adósságom terhét, hiszen eszembe jut a beszélgetésünk, amelyről a Hasnyálmirigynaplóban is írt. Diszkrét volt, nem árulta el, hogy miről. Az történt ugyanis, hogy 2006-ban Berlinben a tévén együtt néztük a budapesti tüntetéseket, amelyek láttán azt találtam mondani, hogy nagy bajok lesznek még Magyarországon, mégpedig azért, mert vészesen mélyül a szakadék a nemzeti kérdésben. Azt fejtegettem, hogy most kell megszólalni, míg a szakadék el nem nyel bennünket. Egy elmélyült esszéisztikus, nagyon személyes vallomásra gondoltam, amely túl van a nemzeti csődbe vezető politikai harcokon. Eszterházy biztatott, írjam meg. Az elkövetkező években többször is rám kérdezett, elkészültem-e az esszémmel, de sajnos, mindig nemet kellett mondanom. Elkezdtem írni, de nem tudtam folytatni, mert úgy éreztem rángatnak erre vagy arra. Erről szólt a Hasnyálmirigynaplóban szóvá tett beszélgetés. Nem a politikai erők akadályoztak, azokra nem is volt kedvem gondolni, hanem a szavak. Úgy éreztem, hogy a nemzetről szóló szavak devalválódtak a túlhasználattól, s bármennyire is menekültem a napi politikától, a szavakat megrontotta a napi politika. Mindig visszariadtam a nemzet szótól, amikor a közéletben demagóg célokra használták, mivel kelet-közép-európai expresszkapitalizmusunkban kiemelt helyet kapott a nemzet a vagyongyűjtés szótárában. Nem is csoda,, hogy a rendszerváltást megették a sáskák és a - rendszerváltók.  Az újgazdagok éppen a nemzeti diskurzussal éltek vissza. Nagyon sok emberről tudok, aki addig dörögte, hogy nemzet, míg meg nem tömte a zsebét. Így lett belőle  nemzeti milliomos!  Ahogy látom, újabban a nemzeti kifejezés egyre inkább háborús kontextusba kerül. Most már  ezzel kell védeni a nemzeti oligarchiát.  De ennek ellenére a nemzet érzés tisztasága valahol rejtezkedik, csak meg kell találni a hozzá vezető szavakat. Útjelzőként a MÜPÁ-ban (is) idéztem Robert Musil mondatait. Megkönnyíti a saját útját az, aki  azt hiszi, hogy csak a nemzet létezik. De az is ugyanazt tesz, aki azt hirdeti, hogy ez a fogalom idejétmúlt, nem fontos, s világpolgárnak tartja magát. A könnyű utakon lehet gyorsan haladni, én viszont csak mendegélek, mert mindkettő viaskodik bennem. Naiv lennék vagy demagóg, ha azt mondanám, hogy könnyű megtalálni a kettő példás ötvözetét. Talán a barátságos történelmi időkben lehetséges, de nem ebben. Ezért csak átélem a kettő permanens konfliktusát; ezzel a tudattal élve gyűjtögetem az erőmet, hogy törlesszem az adósságom Esterházy Péter iránt. Nagyon örültem, hogy vajdasági származású színészek olvasnak fel a műveimből, mert biztos voltam benne, hogy jobban érzik lélegzetemet. Szorcsik Kriszta vajdasági származású színésznőnek nagyon megörültem, ő is nekem. A Judit című drámámban szerepelt, még ma is emlékszem néhány jelenetre, habár az Újvidéki Szinházban előadott drámám nem nyerte meg túlságosan a tetszésemet. A színház akkoriban egyféle elvont formalizmust ápolt, a színészek tehetsége már akkor felvillant, ám valami  nagyon fontos dolog hiányzott, ezért a nézőtéren üldögélve azon töprengve, hogy miért is létezik Újvidéken egy magyar színház. Zord időknek kellett bekövetkeznie, hogy a színház felébredjen szép álmából. Az is igaz viszont, hogy a vajdasági magyar kultúrában elsőként a színházak riadtak fel, színre kerülhetett Marat/Sade, a Neoplanta, a Bánk Bán, s ezeknek az előadásoknak a szellemisége besugárzott más előadásokba is. Nagy kár, hogy Kriszta áttelepült Magyarországra, ahol csak kallódik, pedig – a vele való beszélgetés során gyorsan megértettem – most az ő világképe és színészi ars poeticája szinkronba került ezekkel az előadásokkal. A másik színész, Vicei Zsolt, zentai származású, pályája kezdetén Urbán Andrással dolgozott. Tényleg telt ház várt rám, úgy érzem sikerült, bár ilyenkor soha sem vagyok biztos magamban. Keresztury szerint nagyon jó volt. Anikó is elégedett. Utána egy kis kávézóba üldögélünk, Tocsik László hív meg néhányunkat. Jön velünk Bódis Gábor is, és ott van Závada Pál is, akivel a Budapest-központúság hátrányairól beszélgettünk.

Orbán kontra Momentum

A Momentum Mozgalom sikere után Budapest visszavonja a 2024-es olimpiai pályázatát. Ebben egyezett meg Orbán Viktor kormányfő, Tarlós István, Budapest főpolgármestere, és Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, tehát Momentum Mozgalom által kezdeményezett sikeres népszavazási kezdeményezés tárgytalanná válik. A Momentum szerint a Fidesz megfutamodott, gyáván viselkedik, mert fél a nép szavától. Orbán Viktor  kormányfő visszavágott: a Momentum álomgyilkosságot követett el,  s az új szervezet valójában  "az új SZDSZ". A Momentum vezetői replikáztak. „Nem a Momentum kezdte az SZDSZ ifitagozataként a politikai karrierjét, hanem a Fidesz. Nem a Momentumnak voltak az SZDSZ-szel közös jelöltjei, hanem a Fidesznek.”  Ezek után a Momentum Mozgalom fiatal elnöke a figyelem középpontjába került. Kiről is van szó?  Fekete-Győr András – olvasom - 1989-ben született, azaz egyéves volt, amikor a fiatal demokrata Orbán Viktor, Kövér László és Deutsch Tamás 1990-ben parlamenti képviselő lett. Antall József halálakor óvodába, Horn Gyula és Orbán Viktor első miniszterelnöksége idején általános iskolába járt.  2008-ban érettségizett, addigra Gyurcsány Ferenc tulajdonképpen megbukott, és onnantól az SZDSZ-nek is vége volt. Az egykori liberális pártról nem is tud sokat, mert mire politikailag érdeklődővé vált, addigra az SZDSZ-ből már nem maradt semmi.

Végel László Közéleti naplójának nyomtatott változata a Családi Körben jelent meg.

 

2017. március 4.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Szerpentin a Kárpátokban

Akármennyire is lehangoló ma a román politika távlattalansága, az erdélyi magyar közvélemény figyelmét ismét rá kellene >

Tovább

A szájzár és a nemzet

Az ellenzéktagadásnak nevezhető meggyőződés, amelyről azt mondtuk, hogy fertőzésként terjedt el, itthon gyakorta még azzal a >

Tovább

„Egy ilyen országban, amelynek, sajnos, nem látjuk a jövőképét”…

itt egy formálisnak is alig nevezhető kulturális autonómia létezik, ami egy (költséges) pénzelosztó és (döntő többségében) >

Tovább

Most már komolyan veszem...

Akkor talán én is megmosolyogtam volna ezt a mondatot. Most azonban komolyan kellene venni. Nem vágyni >

Tovább

„Vajdaságban nagyon jó a helyzet”?

A Vajdaságban a nemzeti kisebbségi jogok az ún. joghurtforradalom előtt valóban példa értékűek, európai szintűek voltak. >

Tovább

A balkanizálódástól a posztfasiszta kísértésekig

A kelet-közép-európai régió egy-két évtizeden belül balkanizálódott. Ezt a „jövőt” Szerbiában könnyebb volt felismerni, mint a >

Tovább

Fontosabb a kirakat?

A nyilvánosságnak nem kell értesülni a nemzeti kisebbségek oktatási problémáiról?  Csak arról, amit Vicsek hangoztatott, hogy >

Tovább

Két bácskai katolikus pap, aki a háború idején Horvátországban szolgált

Egyszer arra lettem figyelmes, hogy az 56-os sorszámú után a 200-valahányas engedély következett. Másnap egy újabb >

Tovább

Nem a tietekért jöttünk, hanem tiértetek! (I. rész)

Lábra se tudott állni, olyan állapotban volt. A vörösmarti egyházközség akkori vezetője, a hatvanegynéhány éves Tűr >

Tovább

„Ej, ráérünk arra még!”?

Előre lemondani a választásokon való részvételről, a megmérettetésről, amikor – a magyarországi október 13-ai választásokhoz hasonlóan >

Tovább

A statisztaszerep bevállalása

Egy végtelenül cinikus álláspont fölvázolása következik a tavasszal esedékes szerbiai választás bojkottjával kapcsolatban, politikai kiskáté formájában. >

Tovább

Kifelé a Machiavelli-fasorból

Az Orbán-rendszer büszke arra, hogy egyetlen megállapodást sem tart be, semmiféle jogi és erkölcsi szabály, se >

Tovább