2019. október 16. Szerda
Ma Gál, Margit, Hedvig névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Kampányország

Bódis Gábor
Bódis Gábor

Szerbiában már Slobodan Milošević idejében (1988-2000) is egymást váltották a parlamenti választások, amelyek során egyszer a néhai szerb/kisjugoszláv elnök 104%-ot is szerzett. Ez, valljuk be, még a vadkeleti diktatúráknál is irigylésre méltó eredmény lenne.

Azóta ilyen pompás kimenetelt nem tudott produkálni sem Đinđić, sem Koštunica, sem Tadić, sőt még az aktuális Aleksandar Vučić sem. Ami közös vonás bennük, az az, hogy semmilyen kormányzási eredményt sem tudtak felmutatni, emiatt hát sikeresnek mondható látszatcselekvésként a harcra buzdító kampányokkal mentették át, úgy két évenként, a hatalmukat.

Miloševićen egyik utóda sem tudott túltenni, hiszen ő valóságos háborúkat folytatott, hol a szomszédjai, hol a saját kisebbsége, hol a NATO ellen. Vučićéknak már csak a hadviselés fikciója maradt.

Amióta 2012-ben az akkori demokrata (szerb változatban ez enyhén nyugatpárti és nacionalista) elnök, Boris Tadić teljesen meggondolatlanul kiírta az előrehozott elnökválasztásokat (az esedékes parlamentivel együtt), és váratlanul vereséget szenvedett Vojislav Šešelj radikális (értsd: soviniszta) vezér hűtlenné vált helyettesétől, Tomislav Nikolićtól, Szerbiában rendkívül érzékeny mozzanattá vált a köztársasági elnök szerepe.

Beleszólni az ország ügyeibe ugyan lényegesen nem tud, hiába választják meg közvetlenül és nem parlamenti szavazással, de Tadić intő példája kísért. Ugyanis a Demokrata Párt (annak idején a meggyilkolt Đinđićtől vette át Tadić) vezérének váratlan veresége után veszítette el addigi parlamenti többségét, és a mai napig teljesen kiszorult a hatalomból. Tavaly az utolsó fellegvárában, a vajdasági parlamentben is. De elvesztek az önkormányzatok is, beleértve a mindig liberálisabbnak hitt belgrádit és újvidékit is.

Ezért került kényszerhelyzetbe a kényelmes többségben kormányzó, ebben a minőségében tavaly megerősített, szintén Šešelj szárnyai alatt formálódott Aleksandar Vučić, a Szerb Haladó Párt elnöke és miniszterelnök is. A feltétlen oroszbarátságáról és már gusztustalan Putyin-imádatáról, valamint bugyuta kiszólásairól elhíresült Tomislav Nikolić államfőnek ugyanis lejár a mandátuma, és áprilisban elnökválasztásokat kell tartani. Vučić félelme: ha Nikolić bukik és valamelyik ellenzéki vezető lép a helyébe, annak ellenére, hogy politikai hatalma nincs, de dominó effektust válthat ki: felbátorodik az ellenzék, vérszagot éreznek a választók és jön a bukás. Tadić és a Demokrata Párt intő példája.

A felmérések is alátámasztották a miniszterelnök félelmeit: Nikolićnak vajmi kevés esélyt adtak. Sőt: valójában a kormányzó koalíció (Szerb Haladó Párt, Szerb Szocialista Párt, Vajdasági Magyar Szövetség) jelöltjének már az első fordulóban meg kellene szereznie az 50% plusz egy szavazatot, mert ha a második fordulóra az ellenzék beáll a talpon maradt jelöltje mögé, akkor nemcsak Nikolić, hanem még az ország legnépszerűbb politikusa, Vučić is veszíthet. Annak ellenére, hogy népszerűségi rátája meghaladja az ötven százalékot. De az ördög nem alszik és a közvélemény-kutatásokat megrendelték.

Emiatt került sor a vezércselre: a miniszterelnök saját magát jelölte az államfői megmérettetésre, amire a pártja és a velük koalícióban levők, így a Vajdasági Magyar Szövetség is, hevesen bólogattak.

Nem egyszerű a feladat. Először is a durcás Nikolićot kellett meggyőzni arról, hogy ő miért esik ki a pikszisből. Hosszabb huzavona kezdődött: Nikolić indul, majd mégsem. Putyin ragaszkodik hozzá, hogy csakis ő lehet az elnökjelölt – terjesztették az államfő munkatársai. Ezt a romantikus történetet azonban még Szerbiában is nehéz eladni. Naponta változott a helyzet, a kormánypárti média (a túlnyomó többség) hetet-havat hordott össze a még hivatalban levő államfő ellen, majd hirtelen megenyhült. Nikolić alkudozni kezdett, már nem elégedett meg a felkínált moszkvai nagyköveti poszttal, hanem pártelnök és miniszterelnök akart lenni. Erre bedurrant a szocialisták vezetője, a hol külügyminiszter (most éppen az), hol kormányfő Ivica Dačić, mert szerinte ha Vučić államfő lesz, akkor csakis ő lehet a miniszterelnök. Hiszen közvetlenül Milošević mellett kiváló alkalma lehetett a sikeres államépítés gyakorlatát és elméletét tanulmányozni.

A bonyodalmaknak nincs vége, a megoldások az elnökválasztások után várhatóak. Azokkal az apró, mellékes dolgokkal, hogy ha Vučić formális hatalom nélküli államfő lesz, hogyan gondolja irányítani az országot, Szerbiában senki sem foglalkozik. Vagy átszervezik az egész politikai felépítményt, és elnöki rendszert vezetnek be, vagy Vučić egy neki végtelenül szófogadó kormányfőt nevez ki.

Felbolydult a felaprózott, gyengécske ellenzék is. Sorra születnek az elnökjelöltek. Van egy volt külügyminiszter Tadić idejéből, Vuk Jeremić, aki elkötelezett nacionalista, semmiben sem különbözik Vučićtól, Nikolićtól és Šešeljtől, legfeljebb New Yorkban, ENSZ diplomataként felszedett valamilyen elfogadható viselkedési kódot.

Indulhat maga Vojislav Šešelj is, akit első fokon felmentett a Hágai Törvényszék, de már készülődik a másod fok. Persze a magát csetnik vajdának nevező (azok a szélsőjobbos szerb emigránsok, akik annak idején adományozták neki a számukra megtisztelő titulust, már rég visszavonták) politikusnak esze ágában sincs visszatérni Hágába, ahonnan súlyos betegsége miatt engedték el ideiglenesen.

És hivatalosan jelöltette magát az eddigi országos ombudsman, Saša Janković is. Az ellenzék mi más lehetne, mint megosztott és nem tudja eldönteni, melyik jelölt mögé álljon. Janković a legtisztább lappal indul, hírnevét azzal szerezte, hogy bátran szembeszállt a hatalommal emberjogi kérdésekben. Pedig ez Szerbiában életveszélyes játszma is lehet. Emiatt állt mögé az értelmiség liberálisabb része és újdonságként az egyetlen számításba vehető vajdasági magyar ellenzéki csoportosulás (visszautasítják a párt elnevezést) a Magyar Mozgalom, amelynek vezetősége részt vett Janković kampányindító rendezvényén. Maglai Jenő, volt szabadkai polgármester pedig fel is szólalt és megígérte, nem alaptalanul, hogy a magyarok rá fognak szavazni.

Két újdonság van ebben a fejleményben: egy, eddig nem volt jelentős vajdasági magyar ellenzék és kettő, nyíltan nem állt ki senki a szerbiai ellenzék mellett.

A Vučićékkal együtt regnáló Vajdasági Magyar Szövetség először az eddigi elnököt, Tomislav Nikolićot biztosította teljes támogatásáról, majd amikor a miniszterelnök magát jelöltette, a VMSZ is nagyon gyorsan jobbnak gondolta az ő pártját fogni. Mondván, ez a vajdasági magyarok közösségi érdeke.

Nos, ennek a gondolatnak vannak szépséghibái. Például az ország folyamatos elszegényedése: Európa negyedik legszegényebb országává küzdötte le magát Szerbia Vučićék alatt. Csak Albánia, Macedónia, Bosznia és Hercegovina kullog mögötte. A hatalom önkényeskedésének számtalan példája van: a legkirívóbb eset a Savamala-ügy, amikor tavaly áprilisban símaszkos egyének a Száva folyó partján erőszakkal lakoltattak ki családokat és romboltak le épületeket. Még mindig nincsenek meg a tettesek és a felbujtók sem. Annak ellenére, hogy Siniša Malinak, Belgrád polgármesterének (és Vučić jobb kezének) volt neje kitálalt: férje eldicsekedett neki, hogy ő adta ki a parancsot a rombolásra.

A sajtószabadság csak csírájában létezik Szerbiában: a legnézettebb kereskedelmi tévé, a Pink a kormányfő propaganda eszközévé vált, nemkülönben a közszolgálati RTS (habár a riporterek még néha mernek kérdezni) és a Vajdasági RTV, amelynek vezetőségét Vučićék, amint átvették a hatalmat a tartomány felett, azonnal menesztették.

Továbbá: a múlt újraköltése folyamatosan zajlik. Draža Mihajlović csetnik tábornok (aki a 2. világháborúban nem a német megszállók, hanem a kommunista partizánok ellen harcolt) rehabilitálása után már Milan Nedićre, a hitleri megszállás alatti szerb bábkormány vezetőjére is szerecsenmosdatás vár. Nedić idején, még 1941-ben létesítették a Belgrádi Vásár (Sajmište) területén az első koncentrációs tábort, ahol főleg zsidókkal és cigányokkal, de szerb ellenállókkal is végeztek.

Arról nem beszélve, hogy a kilencvenes évek délszláv háborúinak „főhősei” ismét reflektorfénybe kerültek. Szomorú, hogy a magyarok lakta területeken is. Például Szabadkán, ahol szeptemberben díszpolgárrá választották a nagyszerb sovinizmus egyik zászlóvivőjét, Matija Bećković írót (egyébként semmi sem köti Szabadkához). Most meg utcát neveznek el Slobodan Milošević harcostársáról, Karadžić és Mladić feltétel hívéről, Brana Crnčević íróról. Szellemi nagyságáról ezek a 25 évvel ezelőtti sorok is hű képet festenek.

„A szerbek nem gyűlöletből, hanem elkeseredésből ölnek. Elkeseredésből gyilkolni a gyilkos és az Isten közötti üzlet, míg gyűlöletből ölni a gyilkos és az ördög közötti. A szerb gaztetteket az Isten hivatott elbírálni, a többiekét – az ördög.”

Az írás a 168 Órában jelent meg.

2017. március 3.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

A szerb kormány növeli az elköltözést?!

Az létszámstop folyamatos hosszabbításának egyenes következménye az elköltözés, a külföldre vándorlás. Munkahely, vagyis jövedelemforrás hiányában az >

Tovább

„Érvényesülnek vagy csorbulnak a kisebbségi jogok?”[1]

Annak, hogy egy magyar jelentéstevőt választott az EP bizottsága, még örülni is lehetne. Kovács helyzetét – >

Tovább

Tisztelet a magyar népnek

Doktrinális értelemben nem szigorú tisztasággal, egyértelműen, bár passzívan, de a magyar nép nemet mondott a fasizmusra >

Tovább

Joghátrány lett a magyar nyelv- és írás hivatalos használata!

A Magyar Nemzeti Tanács Nyelvhasználati Biztosságának nem csak Józsa László beadványával kapcsolatban kellene állást foglalnia, hanem >

Tovább

Mindenki önökre fog szavazni!

Köszönjük a gáláns segítséget, köszönjük, hogy kapzsivá válhatunk, köszönjük, hogy jól megfizetik a szavazatainkat, köszönjük, hogy >

Tovább

„Messze nem olyan még, amilyet szeretnénk…”

Szerbiának, tehát, ahhoz, hogy az EU tagja legyen, maradéktalanul teljesíteni kell a csatlakozási feltételeket, ideértve a >

Tovább

Handke Nobel-díjának margójára, avagy Milošević emlékére

De valami gyanússá vált nekem Handke kapcsán. Mert nem ő volt az első őrült, aki áhítozott >

Tovább

Csökkent a nemzeti- és etnikai alapú megkülönböztetés?

A köztársasági biztos a nemzeti valamint az etnikai származás alapján történt megkülönböztetések számának „csökkenéséből” azt a >

Tovább

A kétpólusosság átka

Igazat adok Márai Sándornak, aki szerint a magyar irodalom nagyobb volt, mint a magyar politika, de >

Tovább

Változik a viszonyulás?

Fontos, hogy az anyaországban – legalább most – átfogó és tárgyilagos felmérés készüljön a délvidéki rehabilitálások >

Tovább

Cipelni a hazátlanság gyökereit

A Temetetlen múltunk esszenciális, sokat boncolgatott kérdése az is, hogy hogyan írjunk a magyar nemzeti kisebbségről. >

Tovább

„Ma Szerbiában előnyt jelent magyarnak lenni”?

Pásztor István a Fidesz tisztújító kongresszusán azt mondta, amit Orbán Viktor hallani szeretett volna. Beszéde nagy >

Tovább