2019. december 11. Szerda
Ma Árpád, Árpádina, Damazusz névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Sorsunk iróniája

Végel László
Végel László

Sebezhető pont a hontalanság-tudat is, ha másért nem, akkor azért nem beszélek róla elítélően, hanem kreatív erőt látok benne. A kezdetben csupán kisebbségi érzést láttam benne, de mostanság már a hontalan európai polgárról is beszélni lehet. Végel László:

Súlyos mondat

Jánossy Lajosnak a  MÜPÁ-ban való fellépésem előtt írom, hogy készülő regényem egyik hőse „ellopja” Sipos Balázs egyik mondatát. „A parlament ma a demokrácia megvalósításának egyik legnagyobb akadálya.” Súlyos mondat és hiszem, hogy a jövőben sokszor hallani fogjuk.

Jövőkép és tüntetések

Ne feledkezzünk meg a hatalmas romániai tüntetésekről! Az ország nagyvárosaiban legalább egymillió ember, a fővárosban többszázezren százezrek vonult ki az utcákra és a terekre, és követelte a kormány távozását, mert sürgősségi eljárással olyan törvényt hozott, amely kedvez azoknak a politikusoknak, akiket az elmúlt években a bíróság sikkasztás vádjával börtönbüntetésre ítélt. Félsikerrel jártak, mondhatná valaki utólag, de ennél sokkal többről van szó.  El kell ismernem, hogy a romániai polgárok mégis rendelkeznek valamiféle jövőképpel. Ahol nincs jövőkép, ott az emberek a karosszékben ülve tépelődnek a tévé előtt és arról cseverésznek, hogy náluk miért nem történik ilyesmi.

Sorsunk iróniája

Nem megy ki a fejemből az Urbánnal folytatott minapi diskurálásunk az interneten. Danilo Kišt és Zoran Đinđićet ugyanaz a püspök búcsúztatta a földi élettől. Radović püspökről van szó. Az illető püspököt egy a podgoricai bíróság gyűlöletbeszéd miatt erélyes figyelmeztetésben részesítette.  Ő volt az, aki kérte az Istent, hogy bocsásson meg a szerb kormánynak, mert aláírta Pristinával a brüsszeli egyezményt. Ezt nevezem a sors iróniájának, amelynek így vagy úgy, de mindannyian áldozatai vagyunk, csak nem akarunk tudomást venni róla. Sajnos, a végszót azok mondják ki, akiknek a szavait nem értjük.

Előjáték vagy színjáték?

Háború, háború, háború, erről olvasok nap mint map. Eleinte csak a bulvárlapok feszegették a kérdést, most már a politikusok is mérlegeik a lehetőségét. Nem akarom, nem merem elhinni, hogy ezek a jóslatok komolyak. Miközben Donald Trump Putyinnal telefonon cseverészik, Steve Bannon, Donald Trump főstratégája, bejelenti, hogy Amerikának a „terjeszkedő iszlám mellett egy terjeszkedő Kínával is szembe kell nézni.” Szerinte „az Egyesült Államok és Kína hamarosan, tíz éven belül háborúzni fog a Dél-kínai-tenger szigeteinél”. Afférok Amerikában Trump személye körül. Alekszej Meszkov orosz külügyminiszter-helyettes pedig a másik háború lehetőségét villantatta fel. Szerinte Oroszország nem nyugodhat bele a NATO terjeszkedésébe. Lettországban, Észtországban és Litvániában a NATO haderő összpontosítását végzik. Lengyelországban úgyszintén. Az incidensek könnyek kirobbannak, s nehéz megjósolni, hogy hova vezetnek, mondta.

Csak egy szikra

Johannes Hahn fogja az EU szomszédságpolitikájáét felelős biztos (reszortjához tartozik az unió bővítése is), szerint a Nyugat-Balkánon elegendő egy szikra, hogy a térség lángban boruljon. A Die Zeitnak adott interjújában a Belgrád s Pristina közötti konfliktust veszélyére mutatott rá. Egyben arra is kétért, hogy az EU-n belüli nézeteltérése következtében a Balkános felerősödött a nacionalista diskurzus.

A kifulladás jelei

Hivatalosan nem írtak ki az elnökválasztást, ám a szerb közéletben már csapkodnak a villámok. Az egyik kormánypárti politikus a független jelöltet hazugnak és csalónak nevezi, a másik gyilkosnak. A vajdasági magyar politikában a pártközi viták időnként ugyan felizzanak, a VMDK, a Magyar Mozgalom, (igaz, az utóbbi nem párt, de a közvélemény annak tartja) időnként szóvá teszi, hogy a kormánypárti VMSZ a nyelvhasználat ügyében nem lép fel kellő eréllyel a magyarság érdekében, rámutat kisebb nagyobb visszásságokra, de ezek nem képeznek radikális értékrendbeli konfliktust, nem is kell eltúlozni őket. Nincs a bírálatokban semmi kivetnivaló; az ellenzéki pártok feladata, a kormánypártok bírálata, az lenne gyanús, ha egy kritikus mondat sem hangozna el. Egyébként gyökeret vert a belterjes tétovaság. A VMDP nemrégen még nemzetárulónak nevezte a VMSZ-t, most a kormánypárt hűséges koalíciós partnerének számit. Lehetséges, hogy ez új plurális egység előszobája, de lehet a kifulladás jele is, amely arról szól, hogy a vajdasági magyar politikai elit nem képes megújulni a nagyon gyorsan változó, nehezen kiismerhető időben. A szellemi és a kulturális életben megszelídülés még érezhetőbb a VMSZ „tisztogatási akciója” után, mint a politikai életben. Hol van már a hárompillérű autonómia romantikus programja, amelyet meghirdettek akkor, amikor egységesek voltak? Mi történik a területi autonómiával? Saját törvényhozásunk lesz, deklamálták a kisebbségi pártvezérek? Az egykori nagy ígéreteket immár nem ildomos emlegetni. Mostanság a vajdasági magyar politikusok Kafkának arra a hősére emlékeztetnek, aki a kapu előtt álldogálva figyelik vele szemközt álldogáló az őrt. Az évek múlnak az őr is, a várakozó is megőszültek. Végül az őr megjegyzi: Beléphettek volna uraim, hiszen ez a kapu csakis önöknek volt fenntartva. Miért nem léptek be mégis? Kit tudja? Azért mert féltek az őrtől, vagy pedig azért mert nem voltak biztosak, hogy mi vár rájuk a kapun túl.

Hontalanság kontra utópia

Sokáig töprengtem Podmaniczky Szilárd írókollégám, a Librarius szerkesztőjének a kérdésén, amelyet abból az alkalomból tett fel a MÜPÁ-megtartandó irodalmi estem kapcsán. Vannak-e hontalanságomnak időben árnyalt változatai? Nem hiszek a tökéletesen következetes emberekben, akiket egy fából faragtak, ha vannak ilyenek - nem találkoztam velük - akkor csak sajnálni tudom őket, mert nem éltek át igazán emberi sorsdrámát, belső, termékeny konfliktusukat. Bizonyára elégedettek, mert megtalálták a végső igazságot. Én csak keresem. A naplójegyzeteimről az egyik filozofikus hajlamú, értelmes fiatalember írta, hogy káromra vannak, mert feltárom sebezhető pontjaimat. De mi mást tehet egy író, minthogy saját sebezhető pontjairól beszél?  Ilyen sebezhető pont a hontalanság-tudat is, ha másért nem, akkor azért nem beszélek róla elítélően, hanem kreatív erőt látok benne. A kezdetben csupán kisebbségi érzést láttam benne, de mostanság már a hontalan európai polgárról is beszélni lehet.  A kérdés persze úgy hangzott, hogy e tudat mennyiben módosul az idők folyamán. Ebben nem húzhatok meg határozott, felfelé vagy lefelé irányuló vonalat. Az1965-ben írt Egy makró emlékiratai című regényem is erről a hontalanságról szól, hiszen se a főhős, se a barátai nem érzik magukat otthon abban a világban, amelybe beleszülettek. Az egyik német Jörg Plath írta róla 2012-ban a Neue Zürcher Zeitungban, hogy a „mai regények ekkora adag nihilizmus, depresszió és világ¬undor mellett romantikus lányregényeknek tűnnek”. Sorait olvasva megértem, hogy miért voltak gondjaim a kiadással, s a kezdetben miért marasztalták el az Új Symposion egyik-másik szerkesztői is.  Később, 68 után rövid időre a hontalanság tudata csökkent, mert felerősödtek bennem az utópikus eszmék, úgy is mondhatnám, hogy az utópikus gondolkodás és a hontalanság tudatának feszültségében éltem, hol erre billent a mérleg, hol arra. Az Áttüntetések című regényből kiderül, hogy saját nemzedékem árulta el a 68-as eszményeit, tehát újra felülkerekedett a hontalanság. Jellemző azonban az is, hogy a háborús kilencvenes években maradtam a szülőföldön, amikor akik a szülőföldhöz, a kisebbségi magyarsághoz való hűséget hirdették sokan távozta. Írtam a Wittgenstein szövőszéke című háborús esszénaplómat, amely kéthetente jelent meg egy belgrádi ellenzéki napilapban, majd a NATO légitámadások után az Exterritórium című regényemmel jelentkeztem.  Kiderült, hogy folytatásos regény lett belőle. A távozókat akkor sem ítéltem el, most se. Lehet, hogy igazuk van, gondoltam, de maradtam a szülőföld gályájához kötözve. A másik ellentmondást a mottónak szánt Musil-idézet foglalja össze. „Azok, akiknek számára a nemzet egyszerűen nem létezik, túlságosan megkönnyítik a maguk dolgát (…) De akik nem ismerik a nemzetfelettiség eszméjét, ők is túlságosan egyszerű megoldást választanak.”, írta. Ezt szeretném kőbe vésni, csak azt nem tudom, akad-e még valaki, akik megállna előtte és eltöprengene. Sokszor úgy érzem, teljesen elmagányosodva álldogálok e kő mellett, azzal a aggállyal, hogy a kő rám zuhan. Igaza van Musilnak, könnyű vagy az egyiket, vagy a másikat választani, s majdnem lehetetlen a kettővel egyszerre vívódni. Ezzel a kínnal vesződve gondolok a másik mondatra, mely szerint „lehet nagyon különböző politikai nézeteket vallanunk, de közös felelősségünk, hogy olyan művelődést teremtsünk, amelyben kölcsönösen elismerjük, mennyire függünk egymástól.” Ez manapság, főleg a magyar világban, úgy hangzik, mint egy szép utópia.

Családi pártháború?

A Szerb Haladó Pár elnöksége Aleksandar Vučićot, a jelenlegi kormányfőt javasolja köztársasági elnöknek. Tomislav Nikolić, eddigi elnök, a Szerb Haladó Párt alapító tagja szintén, akit Vučić szellemi atyájának neveznek, jelölteti magát. Családi pártháború következik?  A közvéleménykutatók szerint Vučić biztos nyerő, ennek van alapja, de minden más bizonytalan. Lehet, hogy olyasmi dől el ebben a párbajban, amiről sejtelmem sincs. Lehet, hogy azoknak sincs sejtelme, akik a döntéseket meghozzák. A VMSZ Tomislav Nikolićot támogatta, most Vučić mellé állt. A VMDP mintha téli álmából ébredt volna fel, villámgyorsan követte. Többé nincs közös magyar elnökjelölt, mint ahogy volt Boris Tadić választása idején. Persze nagyobb fordulatok is léteznek. Trump gratulált Hashim Tachinak Koszovó függetlenségének egy éves jubileuma alkalmából. Derült égből villámcsapás! Śešelj Trump-trikóban ünnepelte az új amerikai elnököt, de bizonyára ő is átáll majd. Azt még nem tudni, hogy lesznek-e parlamenti választások. Bódis Gábor a naplo.org honlapon írja, hogy Isten óvja a VMSZ-t az új parlamenti választásoktól, mert a választói bázisa félelmetesen szűkül.

Végel László Közéleti naplójának nyomtatott változata a Családi Körben jelent meg.

 

 

 

2017. február 26.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Lesz-e Vajdaságban intézményes kisebbségkutatás?

Amennyiben egyáltalán megalakul egy ilyen intézet, nem lenne elfogadható – de az emberi valamint a nemzeti >

Tovább

A színház az új CEU

Így tehát az ilyen harcokban nem az a tét, hogy jön a konzervatív váltás, hanem hogy >

Tovább

Einstand. Avagy a Viktor utcai fiúk

A cím maradhat? A címmel nincs semmi baj. Ennél jobb címet mi sem találhattunk volna. A >

Tovább

Mengyán: A Magyar Szó és a Hét Nap „mélyrepülésben van”

Tanulmányozni kellene, hogy a közpénzek iránti ilyen – felelőtlennek is nevezhető – viszonyulásban (meg)vannak-e a gazdasági >

Tovább

Szerpentin a Kárpátokban

Akármennyire is lehangoló ma a román politika távlattalansága, az erdélyi magyar közvélemény figyelmét ismét rá kellene >

Tovább

A szájzár és a nemzet

Az ellenzéktagadásnak nevezhető meggyőződés, amelyről azt mondtuk, hogy fertőzésként terjedt el, itthon gyakorta még azzal a >

Tovább

„Egy ilyen országban, amelynek, sajnos, nem látjuk a jövőképét”…

itt egy formálisnak is alig nevezhető kulturális autonómia létezik, ami egy (költséges) pénzelosztó és (döntő többségében) >

Tovább

Most már komolyan veszem...

Akkor talán én is megmosolyogtam volna ezt a mondatot. Most azonban komolyan kellene venni. Nem vágyni >

Tovább

„Vajdaságban nagyon jó a helyzet”?

A Vajdaságban a nemzeti kisebbségi jogok az ún. joghurtforradalom előtt valóban példa értékűek, európai szintűek voltak. >

Tovább

A balkanizálódástól a posztfasiszta kísértésekig

A kelet-közép-európai régió egy-két évtizeden belül balkanizálódott. Ezt a „jövőt” Szerbiában könnyebb volt felismerni, mint a >

Tovább

Fontosabb a kirakat?

A nyilvánosságnak nem kell értesülni a nemzeti kisebbségek oktatási problémáiról?  Csak arról, amit Vicsek hangoztatott, hogy >

Tovább

Két bácskai katolikus pap, aki a háború idején Horvátországban szolgált

Egyszer arra lettem figyelmes, hogy az 56-os sorszámú után a 200-valahányas engedély következett. Másnap egy újabb >

Tovább