Ma Jeromos, Honória, Hunor névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Unalmas cikk Törökországról
Tamás Gáspár Miklós
„A törvénytelenül elhurcoltak sikolyai a kínzókamrákban nem nagyon érdekelnek senkit. De azért legyen csak mindenkinek rossz a lelkiismerete, aki szótlanul tűri a gyalázatot.” Tamás Gáspár Miklós (hvg.hu):
A hovatovább nyomdafestéket tűrő jelzőkkel már nem illethető magyarországi jobboldal (a hatalmat értjük ezen, nem a gondolkodó, netán tépelődő konzervatívokat) Törökországban (is) „a stabilitás erőit” támogatja, mi mást.
Mindenütt baj van. Nigériában éppen a koldusokat szállítja a hatóság gyűjtőtáborokba: jobb lesz ott nekik. Indiában is folyik minden rendszerellenesnek képzelt kisebbség és elégedetlenkedő régió és türelmét vesztő alsó kaszt erélyes megfegyelmezése. A volt szovjet köztársaságok többségében – élükön az Orosz Föderációval – következetesen hajtják végre az ellenzékpofozás műveleti tervét. Aleppón még mindig találnak bombázni valót, a hullák ellen is megy a hadjárat.
Megvan a „mérsékelt” francia jobboldal elnökjelöltje is, François Fillon, előkelő, finom ember, jobb a stílusa meg a modora, mint Marine Le Pennek, más különbség nincs is (bár M. Fillon talán kicsit reakciósabb, kicsit népellenesebb meg munkásellenesebb, mint Mme Le Pen, amivel nagy a sikere).
Ami Törökországban történik, az maga a merő borzalom: úgyszólván mindenkit letartóztatnak, hadbíróság elé állítanak, agyba-főbe vernek, eltüntetnek, elbocsátanak, rendőri fölügyelet alá helyeznek, betiltanak, elhallgattatnak, kifosztanak, aki nem lelkesedik Erdoğan elnök elnyomó és idióta rendszeréért. Az ürügyet a sztálini technika alapján alakították ki, amúgy szóra se érdemes – az elnök egyik hajdani szövetségese, mestere és ihletője most a Gonosz. Ezt már ismerjük.
S mint annyiszor már a dögunalmas történelemben, „a világ” (van ilyen politikai értelemben?) meg se rezzen, a jó évszázada gyötört kurdok, ellenállási mozgalmaik minden hősiessége és intelligenciája ellenére, már megint „célpontot képeznek”, ám erre a célpontra nemcsak képletesen tüzelnek. „A világ” hallani se akar kisebbségekről, a kisebbségek egyszer csak kimentek a divatból, egyszer csak mindenki azt ordítja: végre már a többség érdekeivel is kell törődni, nemcsak a kisebbségekkel (amint azt korábban a nem létező „elitek” fuvolázták állítólag) – mintha a többségek nem kisebbségekből állnának.
És mintha a „többségi” álláspontot nem a mindenkori uralkodó osztály határozná meg bürokratikus és ideológiai apparátusai segítségével. Afelől még, hogy a nyájas olvasó unja az „oszd meg és uralkodj” ismeretes taktikájának a fölemlegetését, az uralkodó osztály nem unja, nem fárad bele az alkalmazásába. Mindig bejön.
Kurdok. Örmények. Síiták. Alaviták. Keresztyének. Melegek. Balosok. Szervezett munkások. Nőmozgalmak. Értelmiségiek. (Zsidók már nincsenek arrafelé.)
Ezeket ütik, és akik „a többségi lét” szándékolt banalitásával hencegnek, az általuk koholt veszedelmektől védett „többségnek” a legalantasabb indítékokat és szándékokat tulajdonítják – azért, hogy az uralkodó osztály szokásos érdekeit a népi többségre hivatkozva védelmezhessék az alávetett többségtől, a valóságos (sokféle, ráadásul valóságos érdekellentétektől sújtott) többséggel szemben. Ám az alávetett többség csak számszerű többség; ameddig politikailag nem szervezi meg magát, addig csak massza – mármint „vezetőinek” szemszögéből. A többség megszervezése fölülről, megfélemlítéssel, uszítással, fanatizálással, a rettegés és a föltüzelt szadizmus ismeretes elegyével: ezt Törökországban még brutálisabban, még butábban csinálják, mint egyebütt, de a lényeg nagyjából mindenütt ugyanaz.
A törökországi üldözöttekkel való szolidaritás hiánya – a precedensekkel összevetve – megdöbbentő mérvű. A szolgaságban meglelt öröm (bocsánat a következő kopott közhelyért, de a sokszorosan jogos használatban kopott el:) a weimari köztársaság utolsó éveire emlékezteti azokat, akik korábban még olvastak ezt-azt.
A PKK miatt a kurdokra rámondták, hogy terroristák meg kommunisták, az egész törökországi baloldalra meg, hogy „kurd” (a többiekre meg, hogy iszlámisták, tehát terroristák), evvel az ügyet a hogyismondják, a „nemzetközi közvélemény” le is zárta, kösz, viszlát.
A hovatovább nyomdafestéket tűrő jelzőkkel már nem illethető magyarországi jobboldal (a hatalmat értjük ezen, nem a gondolkodó, netán tépelődő konzervatívokat) Törökországban (is) „a stabilitás erőit” támogatja, mi mást.
A fogatlan Európai Parlament ugyan suttogott valami búsat a minap, de hát ennek nincs és nem is lehet foganatja.
Mindez szemernyit se változtat azon, hogy az undorító Erdoğan-rezsim ténykedése fölháborító, és lankadatlanul tiltakozni kellene szűnni nem akaró rémségei miatt (és ellen).
Hajdanán a görögországi és chilei fasisztoid junták parancsuralma ellen tömegtüntetések voltak a nyugati nagyvárosokban, s még a kelet-európaiak is gyűlölték az effélét. (A nyugati hatalmak persze támogatták mindkettőt, hogy az indonéziai pokolról ne is szóljunk.) Most ehhöz képest csönd van.
Az ilyen tiltakozás nem nagyon érdekel senkit. A törvénytelenül elhurcoltak sikolyai se a kínzókamrákban. De azért legyen csak mindenkinek rossz a lelkiismerete, aki szótlanul tűri a gyalázatot.
Mondtam előre, hogy unalmas cikk lesz.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
„A vajdasági magyarság lapja”?
A Magyar Szó és a Hét Nap akkor lesz a vajdasági magyarság napilapja, amikor majd a >
A rossz közérzet lázadása
Az unokák elégedetlenek az középnemzedéki apák konformizmusával¬; ez még nem rendszerváltás a „szelíd tüntetések” még csupán >
Új szintézis?
Azon töprengve, hogy a memoárokban és a regényekben sokat írtak azokról a hontalanokról, emigránsokról, száműzöttekről, kozmopolitákról, >
„Sajnálatos, hogy templomainkban helyt nyer a választási kampány.”
A véemeszes magyar érdekvédelem – a Szerb Haladó Párttal kötött elvtelen szövetség miatt – semmi eredményt >
A nemzetállam keblére öleli még a „tékozló fiait” is
Ezért nem nevezhető hontalannak az, aki egyik várost felcseréli egy másikkal, mert ott jobban érzi magát. >
Szerbia egyetlen csatlakozási fejezetet sem nyitott az idén
A dokumentum hangoztatja, hogy „a nemzeti kisebbségek védelmét Vajdaság AT-on kívül fejleszteni kell”. Mintha a Vajdaságban >
Azt hallom, csoda történt Washingtonban
Ez történik most is, és így marad időtlen-időkig, ha időközben nem tör ki egy regionális háború. >
Osztozkodás a lőporos hordón
A Nyugat-Balkán – leánykori nevén Jugoszlávia plusz Albánia – befolyásolásáért többen vetekednek: az EU, az USA, >
Botrány Újvidéken
Szerbia ezúttal kiállította saját igazolványát, az osztályzaton nem csodálkozom. Ellenben miért hallgatnak a polgárok? Félnek? Tudják, >
Menekülés a magányból a forradalomba
A Menj és szenvedj te is, című, a Nyugatban megjelent naplójegyzetei elárulják, hogy semmiképpen sem az >
Javasasszonyok és politológusok
A szerb kormány szerint Vučić történelmi jelentőségű győzelmet aratott. Mások szerint úgy ült a fotelén gőgösen >
Kettős nyomás alatt
Nem kell azonban szem elől téveszteni a tényt, hogy Szerbiában a médiák új tulajdonosai a hatalmi >