2020. szeptember 27. vasárnap
Ma Adalbert, Vince névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Nincs vége az elvándorlásnak

Végel László
Végel László

A hatalom nélküli kisebbségi alkotó sem kerülheti meg a „hogyan tovább” kérdését, akkor sem, ha belső exiliumra van kényszerítve, hiszen a szavaktól nem lehet megfosztanom bennünket. Ami nem láthat itt napvilágot, az megjelenhet Magyarországon. Végel László Közéleti naplójából:

Manapság egyre többen döbbenten figyelik a vajdasági magyarság fokozott elvándorlását. Mit lehet tenni? Semmit? Négy-öt évvel ezelőtt én is nagy döbbenettel állapítottam meg, hogy az elvándorlásnak nem csupán anyagi, hanem lelki vetülete is van, hiszen azok is távoznak, akik nagy kínnal és nagy nélkülözések közepette túlélték az ínséges és veszélyes kilencvenes éveket. Manapság nem kell menekülni a katonai behívó elől, valamelyest javult az életszínvonal, jobbak a munkalehetőségek, az emberek mégis szedik a sátorfájukat. Immár nem a háborúból menekülnek, hanem saját világukból. Nem hiszem, hogy az emberek kizárólag a pénz után futnak. Egyre rosszabb a vajdasági magyarok közérzete! A baljós jeleket mutató valóság egy napon bizonyára arra készteti a kisebbségi politikusokat, továbbá a kulturális modell jellegét meghatározó felelős tisztségeket betöltő értelmiségieket, hogy felmérjék, hol tévesztettünk utat, annál is inkább mert a barátságos közélet és a vonzó kultúra sokszor marasztaló erőt képvisel. De nem csupán róluk van szó, hanem rólunk is. A hatalom nélküli kisebbségi alkotó sem kerülheti meg a „hogyan tovább” kérdését, akkor sem, ha belső exiliumra van kényszerítve, hiszen a szavaktól nem lehet megfosztanom bennünket. Ami nem láthat itt napvilágot, az megjelenhet Magyarországon. Legalább a palackposta hozzon üzenetet! Kétségtelen, hogy az egész Kelet-Közép-Európa kezd kiüresedni, nem csupán a migránsok beözönléséről van szó, hanem a belső európai népvándorlásról is, ami főleg a posztszocialista országokat hozza hátrányos helyzetbe. A nemzeti kisebbségek esetében a hátrány meghatványozódik, esetleg végzetessé válik. Hogyan tovább, tűnődöm az üres papír előtt. Változik a szavak és a mondatok jelentése, egyre vészesebb lesz a hallgatás bűne. A mondatok körül egyre nagyobb a vákuum. Tudjuk-e kihez szólunk, vagy pedig üvegbúra alatt játszadozunk a szavakkal? Elhallgatjuk-e azt, ami legjobban fáj? Sokfelé vezetnek az utak, ám nem merjük tudomásul venni, hogy a legkényelmesebb út zsákutcába vezet. Létezik-e még a közösség, vagy teljesen atomizálódott? Értik-e az emberek, amit kimondunk, s azt is, amit nem merünk vagy nem akarunk kimondani? Így állok Babits Jónásaként remegő térdekkel a „vajdasági rónán”, amely távolról sem olyan, mint amilyen harminc évvel ezelőtt volt.

 

2016. november 25.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

A nemzetállam keblére öleli még a „tékozló fiait” is

Ezért nem nevezhető hontalannak az, aki egyik várost felcseréli egy másikkal, mert ott jobban érzi magát. >

Tovább

Szerbia egyetlen csatlakozási fejezetet sem nyitott az idén

A dokumentum hangoztatja, hogy „a nemzeti kisebbségek védelmét Vajdaság AT-on kívül fejleszteni kell”. Mintha a Vajdaságban >

Tovább

Azt hallom, csoda történt Washingtonban

Ez történik most is, és így marad időtlen-időkig, ha időközben nem tör ki egy regionális háború. >

Tovább

Osztozkodás a lőporos hordón

A Nyugat-Balkán – leánykori nevén Jugoszlávia plusz Albánia – befolyásolásáért többen vetekednek: az EU, az USA, >

Tovább

Botrány Újvidéken

Szerbia ezúttal kiállította saját igazolványát, az osztályzaton nem csodálkozom. Ellenben miért hallgatnak a polgárok? Félnek? Tudják, >

Tovább

Menekülés a magányból a forradalomba

A Menj és szenvedj te is, című, a Nyugatban megjelent naplójegyzetei elárulják, hogy semmiképpen sem az >

Tovább

Javasasszonyok és politológusok

A szerb kormány szerint Vučić történelmi jelentőségű győzelmet aratott. Mások szerint úgy ült a fotelén gőgösen >

Tovább

Kettős nyomás alatt

Nem kell azonban szem elől téveszteni a tényt, hogy Szerbiában a médiák új tulajdonosai a hatalmi >

Tovább

Örömünnep Szerbiában

Nem irigylem a szerbiai politikusokat sem. Hogyan lehet kormányozni egy nemzetet, amelynek lelkében ilyen mély ellentmondások >

Tovább

Konformizmus-vita

Nos, a vereség lehelete már ekkor érződött, ám a folyóiratot, amelynek indulása 1968 előszelét is jelezte, >

Tovább

Örök hála Bosnyák Istvánnak

Magától értetődő volt minden egyes mondata. Most azonban arra gondolok, hogy a lehetetlenre vállalkozott. Csak abban >

Tovább

Szaxofon

A szomszéd, a gimnázium igazgatója, Uroš bácsi szóvá is tette édesapámnak, hogy „eladtuk a kutyánkat, hogy >

Tovább