2019. július 22. hétfő
Ma Magdolna, Mária, Magda névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Napi ajánló

Káoszban

Végel László
Végel László

„A Magyar Szó honlapján mától kezdve a menesztettek Szabad Magyar Szója olvasható. Bekövetkezett az, ami a kisebbségi hidegháborús helyzetben elkerülhetetlen.” Végel László:

Sziszifuszi magyar forradalom

Megkezdőtek az ötvenhatos ünnepi megemlékezések. 1956 csakugyan magyar csoda volt, a magyarok sziszifuszi forradalmat vívtak. A forradalmárok lázadtak, noha a lázadozás eleve lehetetlen cselekedet volt. Csodának nevezem, mert a magyar nem egy lázongó népség. Illyés Gyula naplójegyzeteiben (Magyarok) a magyar nemzeti büszkélkedés megindító jellegéről némi szomorúsággal írt: „Mi elsősorban lojálisak vagyunk…”.  Nekem csak a végkimenetelből jutott személyes tapasztalat. Felsejlenek a régmúlt emlékei. 1956-ban frissen érkezett újvidéki voltam. Elsős gimnazistaként azon az őszön találkoztam életemben először magyarországi polgárokkal. A Koruška utcai parkban egy a környéken lakó fiatal szerb lányra várakoztam, amikor megpillantottam őket jól emlékszem aggódással teli tekintetükre, gyanakvó szemvillanásaikra. Szorongtak, amiért idegenbe kerültek. Az ifjú szerb lánykát az apja megfenyítette, amint megtudta, hogy egy magyar fiúval randevúzik. Megtapasztalva az idegengyűlöletet rémülten gondoltam arra, hogy az apa szemében semmivel sem vagyok különb, mint a menekültek. Az idegen félelmetes, nemcsak számára visszás az előállt kényszerhelyzet, tőle is rettegnek. Camus Meursaultja jut az eszembe, akiről Julia Kristeva találóan jegyezte meg: „Az európai idegensége belső száműzöttségével veszi kezdetét”. Aztán tovább gondolja a kérdést: „Idegen, sehonnan érkezett, mindenhonnét jött, világpolgár, kozmopolita.” Szerintem az „árvaság órájának” tudata fontos szerepet játszik a kisebbségi ember életében, de – Kristeva gondolatmeneténél maradva – lassanként mindannyian idegenné válunk egy olyan univerzumban, amely „eddig soha nem látott méreteket ölt, és eddig soha nem látott léptékű keveredést mutat egy látszólagos tudományos és telekommunikációs egység égisze alatt”. Mi kisebbségiek csak előőrsei vagyunk egy világméretű folyamatnak, amelynek nem ismerjük a végkimenetelét. Ma is csodálkozom azokon a kisebbségi bölcseken, akik a rendszer szívében találnak hazára, még akkor is, ha ez csak afféle nomenklatúra- vagy párthaza. Újabban ugyanazt a 60 évvel ezelőtti érzetet ismerem fel a magyar tekintetekben, amikor az idegenekről hallanak. Nem csak a „migránsoktól” félnek, hanem saját idegenségüktől is. A kvótanépszavazás megtette a magáét… De emlékezzek inkább a kivételes pillanatokra! 1956-ban a tömeg legyőzte a félelmet, az idegenséget. A hatvanas, hetvenes években március 15-ét és október 23-át hacsak lehetett Budapesten töltöttem. Láttam, miként záporoznak a magyar rendőrök gumibotjai Eörsi István hátán, amikor a demonstráló tömeg a magyar forradalom emlékét idézte fel. A hivatalos szólamok egyre inkább elnyomják ezeket az emlékeket. Sejtem, hogy az új magyar oligarchia a legszívesebben megfeledkezne 1956-ról. Miféle munkástanácsok? Miféle szocializmus? Megcsömörlöttem a hivatalos szónokoktól és szónoklatoktól, emiatt megelégedéssel olvastam a Vigíliában közölt Kertész Imre emlékezést az 1956-os forradalomról. „Ha rajtam múlt volna, a mai magyar lobogó úgy nézne ki, mint az 56-os, piros-fehér-zöld, közepén egy lyukkal. A korona számomra azt jelképezi, hogy a nép, az „úgynevezett nép” ki van rekesztve a politikából és a vezetésből. Ma már 1956 csak bágyadt történelmi emlék, bágyadtabb, mint az 1848-as szabadságharc. Nem hagyott nyomot igazán és ez a tragédia. Nem teremtett tradíciót. Az, hogy a megemlékezésekkor a szélsőjobboldaliak vonulnak fel a kommunisták ellen, az nem az 1956-os tradíció folytatását jelenti.”

Desiré

Bejelentették a szabadkai Desiré nemzetközi regionális színházi fesztivál programját. 7 ország 15 jobbnál jobb előadása lesz látható a jubileumi 10-ik fesztiválon november 13 és 19 között. A szokásos kísérő rendezvények sem maradnak el, ilyenkor sajnálom, hogy nem vagyok szabadkai lakos.

Háromfejű csirke

Nem hiszek a szememnek. Parászka Boróka a Mozgó Világban arról ír, hogy az „erdélyi magyar sajtó fiatal és középnemzedéke egyik jól adatolt cikket publikálta a másik után…” Hova tűntek azok az idők, amikor a vajdasági magyar szellemi élet volt a legszabadabb, a leglázongóbb az egész Kárpátmedencében? És az újvidéki Magyar Szó volt a legjobb kisebbségi napilap; persze mindez, ma már hihetetlennek tűnik. A pozsonyi Új Szóval vétek egy napon említeni, hisz össze sem lehet hasonlítani. Hogyan történhetett meg, hogy épp a többpártrendszer bevezetése után kullogunk leghátul? A minap olvastam az Új Szóban Kollai István kitűnő cikkét az angolok egy részének idegengyűlöletéről. Az Egyesült Királyság brexit népszavazása után verni kezdték a lengyeleket Angliában. Tovább tallózok az Új Szóban. Hangácsi István a MKP megújulásáról töprengve leszögezi: „Az idei márciusi parlamenti választásokon mintegy 100–130 ezer szlovákiai magyar szavazó maradhatott otthon, főleg ott, ahol tömbben él a magyarság – ez különösen fájó veszteséget jelentett az MKP számára”, majd megjegyzi, hogy ebben a pártban mégis elhangzanak a megújhodást sürgető szavak, amelyek a másik kisebbségi párttal, a HÍD-dal való “érdemi párbeszédet” sürgetik. Jut eszembe, vajon miért nem javasolja a Magyar Szó is a VMSZ és a Magyar Mozgalom közötti érdemi párbeszédet? Nem vagyunk olyan sokan, hogy hidegháborút folytassunk egymás ellen. Először az arabokat gyűlöljük, aztán a kelet-európaiakat, majd a zsidókat, a romákat, aztán a kisebbségieket.  A végén egymást! Erdélyben nem egy, hanem több olyan honlapot is böngészhetek, amelyek nem tartoznak a „fősodorhoz”, ettől függetlenül, élvezik a közösségi támogatást. A romániai magyar portálok szerzői nem csupán a „nagy és sorsdöntő” kérdésekben jelentik be különvéleményüket, hanem az, úgymond, mellékes kérdésekben is elgondolkodtató kérdéseket vetnek fel. Igy például, Tasnády-Sáhi Péter az Erdélyi Naplóban megvédi a Svéd Akadémiát. Irodalmi körökben ugyanis nem kis megrökönyödéssel fogadták a Nobel bizottság   döntését, hiszen nem „igazi író”, hanem a költő - énekes Bob Dylan érdemelte ki idén a rangos díjat. Tasnády-Sáhi szerint „hajlamosak vagyunk az irodalomra úgy tekinteni, mintha háromfejű csirke lenne a spirituszban, és ami nem az, ami nem ül békésen a szertárban, az már gyanús.”  Őszintén szólva, engem is meglepett a Svéd Akadémia döntése, ám Tasnády-Sáhi sorai elgondolkodtattak. Azon töprengtem, hogy mi a különbség a szocialista esztétizmus és az azt felváltó posztszocialista esztétizmus között? A kommunista nomenklatúra ugyanúgy szerette az eszképista literatúrát, mint a mai pártokrata elitek. Azok is ugyanúgy becsülték a spirituszban elhelyezett háromfejű csirkét, noha fogalmuk sem volt róla, viszont hamar felfogták, hogy a csirke senkit sem zavar. Még csak nem is gyanús.

Montenegró

Montenegróban lezajlottak a választások. Szinte vérre megy a játék. Milo Đukanović újra győzött, remélhetőleg a kisebbségi pártokkal való koalíció árán kormányt alakít. Állítólag egy Szerbiából érkezett csapat terrorakciót szándékozott végrehajtani. Lehet, hogy Milo Đukanović túl sokáig volt hatalmon, azonban semmiképp sem hibáztatható amiatt, mert nem született igazi politikai alternatívája. Ugyanis a jelenlegi etnikai, oroszpárti ellenzéki pártszövetség nem számít demokratikus alternatívának! Azt hiszem, épp ők betonozzák be Đukanović hatalmát. Ez az etnikai ellenzék csak polgárháború árán juthat hatalomra. Valójában ezt ismerte el az egyik terroristajelölt, aki a következőképp nyilatkozott: „Ha Đukanović kihirdeti a győzelmet, akkor tartóztassuk le.”

Szenttamás

Pazar ünnepség keretében átvettem szülővárosom, Szenttamás díszpolgári oklevelét. Kellemes meglepetésként ért az elismerés.   Köszönőbeszédemben hálával emlékeztem szüleimre, a Zöld utcára, ahol nevelkedtem, az Arany Jánosról elnevezett elemi iskolámra, ahol neveltek, a Népkönyvtárra, ahol gyerekkorom óta máig otthon érzem magam. Nem vagyok a szülőföld romantikusa, távol áll tőlem a szentimentális diskurzus, ezért a köszöntők után, Vita a szülőfölddel című esszémből olvastam fel rövid részleteket, pontosabban azokat, amelyek a mai urizáló világgal szemben a plebejusi hitvallásról tanúskodnak. Jó volt hallani a községi elnök egyik mondatát. „Felülemelkedtünk a politikán….”  Napjainkban igen ritka pillanat, még kevésbé szokványos magatartás!

Gordiuszi csomó

Az EU funkcionáriusai elégedettek a Belgrád és Pristina között folyó tárgyalások menetével. Ivica Dačić külügyminiszter dramatikus hangnemben közölte: a szerb koalíciós kormány nem engedheti meg, hogy országát megalázzák! A tárgyalások minden bizonnyal megszakadnak, amiről persze sohasem lehet előre tudni, hogy meddig? Minden attól függ, hogy Aleksandar Vučić kormányfő képes lesz-e elvágni a kormányon belüli illetve a kormányon kívüli nagyhatalmi gordiuszi csomót. Viszont még ennél is fontosabb, hogy mit akar a szerbiai társadalom? Épp ebben bizonytalanodott el Szerbia, hisz egyre világosabb, hogy az EU nem csak új pénzforrás, hanem komoly belső szellemi módosulást hozna magával. A jogszabályokat egyszerű megváltoztatni, az embereket nehéz. Miloševićnek sok nyilvános híve van, de még több titkos hódolója.

Káoszban

A hét végén zuhogó esőben utaztam fel Szabadkára, ahol telt ház előtt mutatták be Slobodan Selenić drámáját: A nép szidása címűt Urbán András rendezésében. Mondjam azt, hogy napjainkról (is) szól? Igen, az 1 óra 40 perces előadás pontos kifejezője a szellemi és politikai káosznak amelyben élünk. Érdemes farkasszemet nézni vele! Szemlesütve szembesülni napjainkkal.

Kezdődik…

Az általam is mérvadónak tartott N1 tévé bemondta a hírt, a Magyar Szó honlapján mától kezdve a menesztettek Szabad Magyar Szója olvasható. Bekövetkezett az, ami a kisebbségi hidegháborús helyzetben elkerülhetetlen.

Végel László Közéleti naplójának nyomtatott változata a Családi Körben jelent meg.

 

 

 

2016. október 30.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Nem a smirgli

Oda jutottunk, hogy a kisember annyira kiábrándult már a biztonságáért felelős szervből, valamint az őt – >

Tovább

A szabadkai Houdini

Szemmel látható, hogy Bogdan Laban a szabadkai hatalmi elit (és a szélesebb értelemben vett hatalomgyakorlók) számára >

Tovább

Temetőt győztek

A temetőbeli közjáték a működő nemzeti illiberál színrevitele, valami másra van szükségünk, jövő-tervekre, hiszen a múltat >

Tovább

Vége

A rezsim nem a barantázó pántürk ősdilettánsokat hozza helyzetbe, és nem is az Akadémia ingatlanvagyona érdekli, >

Tovább

Mélységesen sajnálnám, ha a Vajdaságban kihalna a magyar mondat

Vagy tíz évvel ezelőtt naplómban írtam erről, akkor is jöttek a verőlegények, mert ez tabutréma volt. >

Tovább

SZÓSZEDET

Itt, a szövegeket szövők és lélegzők tengerszemében olyan távolinak tűnnek a kultúra ítészei és szabászai, a >

Tovább

Szavazni vagy bojkottálni?

A délvidéki/vajdasági magyar közösség – egyebek között – politikai apátiába is került, amit katasztrófának is lehet(ne) >

Tovább

A hinta

Újvidék önkormányzata nem folyamodik olyan populista, ad hoc megoldásokhoz, mint egyes városok, ahol egy mobilcsapat 48 >

Tovább

„Meddig jutottunk?”

A háborús bűnösség, rehabilitálás és kártérítés kérdésével kapcsolatban megállapítják, hogy az észlelt „fogyatékosságok nagyban nehezítik, vagy >

Tovább

Srebrenica 24 éve

A srebrenicai a legnagyobb méretű tömegmészárlás, melyet kontinensünk a második világháború óta mindezidáig láthatott. Különösen zavarba >

Tovább

Marosvásárhely jobban teljesít

Kolozsváron egy kisebb székelyföldi város összlakosságát kitevő magyar egyetemista “van jelen” az év tíz hónapjában. Tetszik, >

Tovább

Nemzetközi segédlettel

A nemzetközi és szerbiai jogszabályok ellenére folyamatban van – külföldi és szerbiai támogatással, ingatlanvásárlásra, épületanyag és >

Tovább