2019. szeptember 22. vasárnap
Ma Móric, Tamás névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Origó, por

Radics Viktória
Radics Viktória

„A Tolnai Ottóval való irodalmi beszélgetés azért sikerült jól az irodalmi fesztiválon (a Margón), mert nem hazudoztunk össze-vissza. A hazugságot nem erkölcsi értelemben, hanem nietzschei értelemben fogom fel, mint elkerülhetetlen illuzórikusságot és mimikrit és a nyelv csalását. Ez a földik közt kevésbé fog sikerülni.” Radics Viktória (radicsviktoria.blog):

"Csontjaid vallanak..." (Sz. J.)

Mi köt össze bennünket, vajdaságiakat? Akik szerte-széjjel vagyunk.

Tuggyafene. Tény azonban, hogy van valami -- talán egy sajátos tükröződés-élmény. A lányommal és az anyámmal kapcsolatban szoktam arra gondolni, hogy na, itt most nem lehet füllenteni, ők aztán tudják, hogy ki vagyok -- hasonló  lehet a helyzet a földikkel is. Nem szükséges, hogy mélyebben ismerjük egymást, akkor is van néhány leplezetlen perc egymás közelében, percek, amelyek árulkodnak. Minden kiül a pofánkra. A hazugságok özönvizében ezek a percek elég drágák, akár örömmel, akár szorongással töltenek el.

A Tolnai Ottóval való irodalmi beszélgetés azért sikerült jól az irodalmi fesztiválon (a Margón), mert nem hazudoztunk össze-vissza. A hazugságot nem erkölcsi értelemben, hanem nietzschei értelemben fogom fel, mint elkerülhetetlen illuzórikusságot és mimikrit és a nyelv csalását. Ez a földik közt kevésbé fog sikerülni. Látjuk egymáson azt, amit magunkon sem, hogy honnan jöttünk, és hová megyünk. A kámforba, ahogy Tolnai fogalmaz a Gogol halála & Virág utca 3 új kiadásának utószavában. (Harminc-negyven év utáni új kiadás ez, Magyarországon az első.)

Engem mindig megrendít a földikkel -- zemljaci -- való találkozás, hiszen az érzelmek legváratlanabb és legkülönösebb nyalábjait löki fel. Sose az történik, amire számítunk, mindig valami más, hiszen ezekben a viszonyokban a számításokat elfújja a szél. Egy pillanatra "minden" kiderül. Nem demonstratíven vagy manifeszten, hiszen rejtettségben maradnak ezek a dolgok. Túl nehezek és komplikáltak azok.

Nagyon érdekes.  Mi, földik, pontosan tudjuk, hogy porból lettünk, porrá leszünk, pláne ami a Vajdaságot illeti, ahol a por, a homok, a sár jelenlevőbb és áthatóbb, mint másutt, vaskosabb valóság, és ahol -- erre Terék Annával beszélgetve jöttem rá -- csehovi világsüllyesztőben éldegélünk. (Meg is beszéltük, hogy fel kell fedeznünk Csehovot.) Tudjuk, hogy honnan jöttünk, Sziveri egy helyütt ki is mondja, hogy bizony nagyon mélyről.

Gátlástalanul mélyrõl jöttünk,

akár egy felszakadt köhögés.

Amint megérted, minek lettünk –

arcodra fagy a röhögés.

(Múlt, alakít, ás)

Paraszti sorból vagy mezővárosból, őseink a földet túrták, vályogot vertek, állatokkal éltek, mi földből vagyunk. És szarból, minket szarból gyúrt az Úristen, mondta egyszer Tolnai. Amikor találkozunk, akkor az eredetünkbe is belegázolunk, a forrás körüli átnedvesedett talajba. Ki ide, ki oda ingázott, indázott, széjjelmentünk, fejlődtünk -- és Tolnai mégis fölteszi a kérdést az új utószóban: "Miért hagytuk abba... az iskolapadban kezdett csínytevéseinket. Miért tengettünk külön-külön az életünket." Ez a költői kérdés, amit most kiemeltem, fontos gondolatot rejt. Abbahagytuk, szétszéledtünk, leginkább kényszerek hatására, külön mentünk -- ez az élet rendje, mondaná nagyanyánk --, külön-külön tengetjük az életünket, "akcióink" elfulladtak. Ki sikeresebben, ki szerencsétlenül járt, szinte mindegy, az eredet a fontos. Azok a hihetetlen földek, amelyekre én mindig rácsodálkozom, a rónaság arra mifelénk, az a misztikus vízszintes -- és a nép szája.

Kislánykorában egyszer, meséli unokáinak, egy szál szép virágot kapott a szomszédasszonytól. És boldogan futott vele haza. De otthon, a kapu alatt, az albérlő cipész kikapta a kezéből, és ráfingott. Ráfingott a virágra. (80)

Ez is a Vajdaság. Egyszer egy pesti barátom azt mondta, hogy neki nem tetszik a mi balkáni humorunk, ez a mi rusztikusságunk, mulatérozhatnékunk. Éreztem, mire gondol. Lehet, hogy nekem sem tetszik, de minden nevetésemben benne van. Vályogot nem tudunk már verni, de a vajdaságiasságot nem lehet kiverni belőlünk.

A balkáni beütés. A balkáni emberben megvan a vadság, a nyerseség íze, ámde van bizonyos plebejus nagyvonalúság is. Tolnai egyik érdekes története, amit a most a fesztiválon a beszélgetésünk során elmondott, arról szólt, hogy amikor nehéz helyzetben volt a hetvenes években, a bíróság feltételesen elítélte a Sympo miatt, se keresete, se perspektívája, mégis akadt egy nagyfőnök az újvidéki rádióban, aki hagyta, ajde, hadd dolgozzon úgy, ahogy akar, szabadságot adott neki.

Terék Anna

A szerb lányok

 

Uram, már csak azokat

a hosszú lábú

szerb lányokat

óvd meg az elkeseredéstől.

A nevetésükbe kapaszkodok,

a szép arcuk irigylésébe.

Bár tudtam volna valaha

szép lenni.

Tavaszig legalább az óvna meg

a lelket

aránytalan darabokra cséplő,

szibériai téltől.

Terék Anna, aki a kisebbségi lét legjobb vajdasági költőnője most, itt megragadta azt, ami bennünket, vajdmagyarokat elvarázsol, amiben ott van a "többségi" -- egyáltalán a saját "hosszú lábán" megálló -- lét utáni beteljesíthetetlen vágy is. Maga a vágy.

 

Ui. Újra kell olvasni Tolnait, egész máshogy.

Idemásolom azt, amit a nyilvános beszélgetésen hálistennek nem lehetett felolvasni, hiszen így Ottó többet mesélhetett.

Tolnai

A Virág utca 3 hozta meg Tolnai prózaírásába a fölszabadulást. A Gogol halála picit nehezebben olvasható az avantgárd gyűrődések, gyürkőzések és az explozív sűrítettség miatt, a következő prózakötet, a Virág utca 3 azonban megajánlotta Tolnainak a saját prózaírói hangját, mert itt már mer mesélni, ami az avantgárd poétikában bűn. Giacometti jut eszembe, aki, amíg a szürrealista csoport tagja volt, nem merészelt embert formálni. Pedig az ösztöne az emberábrázolás felé hajtotta. Amikor nem tudott saját magának ellenállni többé, és megcsinált egy fejet, a szürrealisták szörnyülködtek, micsoda skandallum, egy emberi fejet!, az ő körükben ez botrányszámba ment. Breton azonnal ki is közösítette.

A Virág utcával lett megteremtve a első nagy tér, és jönnek-mennek az emberek.

Miközben a költők, írók általában az időn lovagolnak, Tolnai a terek, a helyek megszállottja. A helyek az ő szökésvonalai, deleuzien szólva. Ezek a helyek egy gombostűfejtől a tengerig terjednek: lehet apró tárgy, falu, város, ország, hegy, vizek, lakás, ház, udvar... Tolnai expanziója befejezhetetlen. Írásmódjának jellegzetessége azonban egyúttal a lecövekelés, vertikum szakadatlan megkísértése, az újabb s újabb szúrópróbák, melyekkel mintha olajat fúrna a világporban.

Az első "megtalált tér" épp a Virág utca 3 alatti ház, Jutkával és a gyerekekkel közös újvidéki birtokuk. A cím nem fiktív, valóban ott állt és meg is van még talán a ház, a kert, az udvar. A tér megtalálásához feltétlenül szükséges volt – a kötet újraolvasása után úgy látom, feltétlenül – az állatvilág, az állatokkal való együttélés, a "nagy család" – vagyis a természethez való kötődés napi megerősítése. A régi és az új címlapon látható Bojan Bem pasztellje, melyet Tolnai legendássá tett. Ez a szoborszerű kutya a Virág utca 3 alatt "föléledt", igaz, feketében, mert Tolnaiéknak is lett egy nagy dogjuk, aki a prózai műnek is folyton beugró szereplője. Egy helyütt a szövegben azt írja Ottó, hogy a modernizmus sötét metafizikája után ezzel a képpel megszületik egyfajta pozitív metafizika. A kép ma már egy másik házban függ, egy másik helyen, Palicson  -- Tolnai konstans motívumának tekinthető.

A tyúkok, kakasok, krédlik, nyulak, galambok, macskák, egerek, pulykák, kanárik, pintyek, patkányok is folyton befurakodnak a Tolnai-prózába, de vannak ott csigák, bikák, békák és szuvak -- nem leltároztam még fel ezt a zoológiai szférát. Az együttélés természetesen véres, előfordulnak itt mészárlások, harapások és más kegyetlenségek is, a harmónia folyton fölbomlik és újra kell formálni -- talán ez a Tolnai-írás egyik ösztökéje.

Tolnai Ottó alapvetően konstruktív, földi harmóniára törekvő lény. Az avantgárd agilis negativizmusától való megszabadulás ezért is vált művészetének javára. Nem mintha ezek a szövegek bármilyen értelemben hagyományosak lennének, csak az a bizonyos giacomettis fejformálás tilalma töretett át, az ábrázolás tilalma, és így a Gogol halálát követő új kötetben megjelenik a ház, megjelenik a család, az állatokat is beleértve, és feltünedezik Újvidék is. Kirajzolódik egy történet -- a belakás története, ami itt még nem zárul kényszerű távozással.

Anyagszerűvé válik a Tolnai-világ, materiálissá, ami szintén egész poétikájának alapja lesz. Az anyagokat is föl lehetne leltározni a portól a liszten át a vérig és az azúrig. Ettől a "materiális poétikától" (Thomka) többet Tolnai sem akar szabadulni, ahogy Giacometti is ragaszkodott végig az agyaghoz és a gipszhez. Az, ami sprituális, az mindig az anyagból szabadul fel, ahogy a festmény is a festékből, vagy a szobor az agyagból, ércből. Tolnai a nyelvet a megfoghatóság dimenziójába vitte bele ezekkel az ő -- hogy kedves szavát használjuk -- realizálásaival. Az élő, szerves anyag pedig az állatokkal szabadul be a prózájába.

A Virág utca 3-ban egy életforma is kialakul -- az írásművészettel egyetemben --, amelyben az a lényeg, hogy a természet, a nyelv és a művészet együtt élje az életét az emberekkel. Miközben Tolnai eltávolodik az avantgárd technikától, annak lényegi törekvését, élet és művészet összeérését keresztülviszi. Ennek velejáróra az a naplószerűség, ami az írásműveit minden műfajban szinte mindig karakterizálja, hiszen ez az ambíció napi munkát követel meg tőle, és a napi esetlegességeknek muszáj benne lenniük a projektumban, a véletlenek konstitutív szerepre tesznek szert. A napi jegyzetelés bővülő, felbomló szövedéket alkot, melynek "időtálló" szálai úgyis maguktól megmaradnak és tovább fognak alakulni.

Az esetlegességeknek köszönhetően a folyamatosan képződő világ humoros. Tele van ügyetlenkedésekkel, kisebb-nagyobb balesetekkel, viszontagságokkal. Ez egy komikus világ a szó poétikai értelmében. A nyelvi megmunkáltságnak köszönhetően azonban létrejön egy olyan hangzó és képi dimenzió is, hogy a Virág utca 3-beli családi viszontagságok és az újvidéki baráti, ismeretségi körben történő kalandok derivátumaként olykor biblikus képeket és hangokat hallani a szövegből. Egy vajdasági Ószövetség hangjait. Erre akkor döbbentem rá, amikor ezt olvastam: "Belet tol..." Belet tol, ez mintha héberül volna! A kép (81) is ószövetségi erejű:

"Belet tol a Mamatyi nyikorgó, rozoga dragacsán a vágóhídról. Ez a mutatvány csak neki sikerülhet.

Remeg a nagy rakomány, higany nem remegne jobban, kígyózik magában, ám egyetlenegy zöld, kék, rózsaszín, sárga, lila vagy fekete szál sem csúszik le a réseken a forró, szinte lángoló porba. Mintha csak előbb nagy gubancba csomózta volna a vékony vagy öblös tűzoltófecskendőre emlékeztető beleket, gegákat, s csak aztán indult volna el a rakományával a Kálvária és a vasútállomás mellett, végig a főutcán. És mintha csak a drágakő csillogású zöld legyek seregeinek engedné meg egyedül, hogy megközelítsék, körüldongják a megfizethetetlenül szépen remegő rakományt. Még legkedvesebb hozzátartozója, vak kutyája is csak tisztességes távolságból követheti."

Belet tol, belet tol. A dragacsán. Beleket, gegákat. Olyan hangzó és színes nyelvi minőséget képes kiadni a naplópróza, ami több mint harminc évvel a kötet megjelenése után is kipárállik a szövegből. Azért merem ezt biblikus képnek nevezni, mert az egzisztens tartalma -- béltartalma -- rengő és megrengető a mai napig, ősisége eleven.

Tolnai tereinek ősképe, azt hiszem, az édesapjának a boltja. Az lehetett egy olyan tér, amely felizgatta a gyerek fantáziáját. (54)

Csak nekünk volt parafánk, élesztőnk, csak nekünk volt szalicilünk. Mézeskalácsot csak Hermann árult.

Sokáig álldogálam a kis fekete bolt mézillatában – amikor elvitték. (Gogol, 54)

A felnőtt számára a terek felfedeznivaló lerakatok, melyekben mindenféle rétegződik és alszik. Igen, akárcsak egy könyvben. Tolnai számára a könyv is tárgy és tér, amiben ugyancsak lehetséges kutakodni. A megtalált terek közé illeszkednek a talált könyvek is, melyeket úgy lehet feltárni, akár egy barlangot. A Virág utca 3 a sok könyvespolcával együtt világterep.

A minimálprózai formák, amelyeknek a gyűjtőneve "rövidtörténet" -- Tolnai ezt az "alapműfajának" nevezi --, maguktól állnak össze "regénnyé", ahogy a Virág utca 3 alcíme mondja. Azért maguktól, mert a prózaversírás mint életforma áthajlik napokon, éjeken, s az írás vezet a labirintusban. Ennek az írásnak realisztikusnak is muszáj lennie, különben az író elveszik az életében, és spirituálisnak is muszáj lennie, különben nincs miért jegyezni, és megfeneklünk.

A szellemi segédlet nemcsak más szerzőktől, hanem tárgyaktól is érkezik Tolnai számára. A tárgyakhoz való viszonya mágikus, mint a legkisebb fiúé a mesékben. A tárgyaknak aurájuk van, ugyanúgy el vannak ásva bennük jelentések, mint a nyelvben. Ezek a mágikus tárgyak évtizedeken át újra meg újra felbukkannak nála, nem kopnak el, sőt patinát nyernek és inspirációs forrást jelentenek.

Tolnai "abszolút kisprózák"-nak nevezi egy helyütt ezeket a minidarabokat, ami azt jelentené hogy e kisműfaj minden karakterisztikuma maximálisan kiteljesedik bennük, és talán épp ezáltal képesek a fürtösödésre, a mikroverzumból a multiverzum felé való tágulásra.

És érdekes, hogy ő mindig is úgy volt kreatív, hogy receptív volt egyúttal. Szívta be magába ifjúkorától kezdve a legkülönfélébb "külföldi" irodalmi és művészeti hatásokat, és ezeket azonnal át is alakította, magáévá tette. Ez jelen időben is érvényes. És a jövőben is alighanem. Ezt a "magáévá tételt" egészen mindig kimondottan dialogikus formában műveli. Talán még nem elegen figyeltek fel arra, hogy Tolnai Ottó az irodalmi/művészeti dialógus mestere.

Őt olvasva azonnal szellemi kapcsolatok sűrűjében találja magát az ember, egy olyan asszociációs rengetegben, ahol nem kell félni, hogy elveszünk, mert a szerző is, meg az idézett, emlegetett, behívott "útmutatások" is vezetik. Örömzene ez tulajdonképpen, egy láthatlan orkesztra zendül fel.

Azt hiszem, hogy az ő egyik irodalmi gesztusa a "kirajzás". Állandóan kifelé törekedett önmagából (vagyis a provinciából -- és így nézve minden "önmagunk": provincia), de úgy, hogy a másnak őbenne nyoma maradjon. Nem kímélte ön(szöveg)testét, belehúzott.

Maurits Ferenc címlapja -- Újvidék, 1972 -- nem zseniális? A könyvet belülről is Maurits kis grafikái, iniciáléi díszitik, noha ezeknek semmi közük a díszhez. A Virág utca 3 borítóját is ő tervezte Bojam Bem kutyás képének felhasználásával, és a tipográfia is Mórit dicséri. A könyvről gondolkodva tegnap én is a fehér dogra "támaszkodtam", és lám, az éjszaka elolvastam Tolnai új utószavát: majdnem kizárólag arról a pasztellképről beszél. Vajdasági kép lett a Bem fehér dogjából! Ez a mi képünk! A vajdmagy ir bestiáriumának hercege! Mert hogy ebben az irodalomban rettentő szaporák az állatok, különösen a disznók (a két szikrázó fiatal tehetségnél, Bencsik Orsolyánál és Terék Annánál, akiknél a paródia csúcsra fut), de vannak szép számmal patkányok (Gion) is. Danyi Zoltánnál meg egy emlékezetes kutyajelenet (kutyahalál), és hát a feledhetetlen dögök.

Benjamin "az odafigyelés képességének" és az "odafigyelők közösségének" eltűnéséről beszél -- és e ponton újból kiemelném Tolnai figyelmének kivételességét. Benjamin idézi Valéryt (akit Tolnai is idézett a Virág utca mottója gyanánt), méghozzá egy olyan eszmefuttatást, amely a Tolnai-opus vizsgálatának mottója lehetne:

A természetnek e türelmes módszerét egykor utánozták az emberek. Miniatűrök, tökéletes finomsággal megmunkált elefántcsont vésetek, remekbe csiszolt és metszett kövek, lakkmunkák, festmények, amelyeken áttetszenek a vékony, egymásra lehelt rétegek... -- az önmegtagadó, kitartó fáradozásnak e teljesítményei nem léteznek ma már, elmúlt az idő, amikor még nem számított az idő.

2016. október 16.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Lépésnyire a végső győzelemtől

Már nem csodálkozunk rajta, hogy a „protestáló hit, küldetéses vétó” egyházának püspökét államunk vitathatatlan vezetője jelöli >

Tovább

Hasznos-e a bojkottálás?

Legyünk tisztában: A választásokat mindenképpen megtartják, az ellenzék részvételével, vagy az nélkül.  A VMSZ és a >

Tovább

Alászolgája Főnök, s respekt

Végleg populista fordulatot vett a rommagyar politika, nemcsak esetenként, azaz kampányban, hanem immár eldőlt, hogy minden >

Tovább

Szerelmünk volt és mostohánk lett

Többször is találkoztam Konráddal, hol Berlinben hol Budapesten, de nem került szóba Közép-Európa. Az utolsó néhány >

Tovább

Requiem a vajdmagy sajtószabadságért

Ma Bodzsoni és Ternovácz a vajdmagy újságírás két doyenje, vagy éppen szimbóluma – a két Nagy >

Tovább

Jelzők zűrzavarában

„Nem követhetnénk el nagyobb hibát annál, ha az eszmetörténet tárgykörében vizsgálnánk meg Orbán fejtegetéseinek valós vagy >

Tovább

Magyar-magyar párbeszéd?

Ez is arra utal, hogy a VMSZ elnökét mennyire (nem) érdekli a magyar-magyar együttműködés! De miért >

Tovább

Meghaltatok

Ez nem nekrológ. Csak lamento, jelentékeny emberek halálakor – amely mély válsággal esik egybe időben – >

Tovább

A szocializmusban az volt a legrosszabb, ami utána következett

Vannak azonban olyanok is, akik kritikusak a múlttal szemben, de a jelennel szemben is. Ők lettek >

Tovább

Nyári emlék

10 éve írtam Rajk Laci 60. szülinapjára (1949. január 26.). Nem gondoltam, hogy ez a megemlékezés >

Tovább

Az abszurd, "amiben élsz"

Az EP választásokkal fordulatot vett és kiteljesedett a rommagyar politika és végképp elköteleződött a nacionalista-populista – >

Tovább

A miniszterelnök nem magánember

Hiszen azt senki nem gondolhatja, hogy ez lenne Tarlós István budapesti főpolgármester választási üzenete (via Gulyás): >

Tovább