2019. július 16. kedd
Ma Valter, Irma névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Napi ajánló

Az Ígéret Földje

Végel László
Végel László

Valami készül a régióban, nem tudom, mi lesz ezzel a szegény kis Magyarországgal? Aggódom. Vajon újra téves lapra játszik, mint 1914-ben vagy 1941-ben? Végel László:

Megérte!

Semjén Zsolt miniszterelnök helyettes, nemzetpolitikáért felelős tárca nélküli miniszter a következőképp vigasztalódik: szerinte „ha több százezer muszlim betelepül, akkor a magyar élet meg fog változni”. Amiatt kellett sok pénzt áldozni a népszavazás megszervezésére meg a hangulatkeltésre, hogy a kormány hathatósan tudjon fellépni Brüsszel diktátuma ellen! Ergo, folytatódik a Brüsszel elleni harc. Orbán Viktor miniszterelnök kijelentette, hogy a kvóta népszavazáson aratott „elsöprő győzelem” után, módosítják Magyarország alaptörvényét, amely kizárja a kvótarendszer szerint történő betelepítést.

Identitásválság a színpadon

Készülök a szarajevói nemzetközi színházi fesztiválra, amely műsorán szerepel egyebek mellett az Urbán András rendezte What is Europe. Nyolc hónap után, újra láthatom a Bűnhődés című regényem alapján készült színművet! Kíváncsian várom a darab bemutatóját; élvezet követni a színházi előadások különös életét: menet közben átváltoznak, fejlődnek, kiforrnak, beérne… Másként hatnak a bemutatón és megint másként egy bizonyos idő elmúltán. A színészek érzelmi világa és a közönség reakciója egyre nagyobb szerepet kap! A szarajevói MESS két hete alatt az European Theatre Convention nemzetközi színházi konferenciát szervez, melynek témája a színház és a város viszonya. Készítem a referátumomat, úgy érzem felfedező útra indulok, amikor az etnikailag egyre tarkább európai világunk színházáról gondolkodom. A globális bizonytalanság korában a modernitás, a felvilágosodás eszméje válságba került,  bekövetkezett a város ontológiai válsága (is). Ez esetben már nem a városi élet „pokla” játszik szerepet, nem is az urbánus elidegenedés, hanem egészen más: a város önmagától idegenedett el. Színházi szempontból szemlélve, eddig a dráma a városban játszódott le, pillanatnyilag a város drámája bontakozik ki. A nagy európai városok, a megalopoliszok, mint amilyen London, Berlin vagy Párizs, az etnikai sokszínűségnek helyet biztosító, konfliktusokat  rejtő vagy kimutató terephelyek. Mellettük azonban ne feledkezzünk meg a kelet-közép-európai, azaz az egykori Osztrák-Magyar Monarchia vagy az egykori ottomán birodalom soknemzetiségű városairól sem, mint például Trieszt, Kassa, Temesvár, Újvidék, Szarajevó, stb. Ez az etnikai sokszínűség történelmi eredetű, nem az ipari fejlődés következménye; az említett térségekben ugyanis a nemzeti identitás kibontakozása megelőzte az államhatárok meghúzását. Nos, ez a lényegbevágó különbség a nyugat-európai, illetve a kelet-közép-európai és a balkáni modell között. A nyugat-európai megalopoliszok ellenállnak a nemzetállami akaratnak, a kelet-közép-európai, illetve balkáni modell viszont arról tanúskodik, hogy az egykori multikulturális városokat az I. világháború után a nemzetállam etnikailag fokozatosan maga alá gyúrt. A kelet-közép-európai többnemzetiségű városok vesztik multikulturális jellegüket! Ezekben a városokban a multikulturalizmus haldoklásának vagyunk a tanúi. Nem csoda hiszen éppen ennek a térségnek az államai - ez esetben főleg a kelet-közép-európai államokra gondolok – tiltakoznak a legerélyesebben a jelenlegi menekültáradat ellen. Pont azok az országok emelik fel a drótkerítést Európa védelmének a nevében, ahol a menekültek nem kívánnak letelepedni, ahol a másságnak még a gondolata is rettegést vált ki. A nyugati modell felfelé ívelő pályát mutat, a keleti viszont a hanyatlásról tanúskodik, ám mindkét esetben a színház szembesül a jelenség drámájával. A dráma magja az, hogy szembe került egymással a liberalizmus és a multikulturalizmus, az a két érték, amely hosszú időn át támogatta egymás. Újvidéken is ez játszódott le: elvesztette soknemzetiségi jellegét. A második világháború után kiüldözték a németeket, akik lélekszáma bizonyos időszakokban a város lakóinak a 22 százalékát tette ki. Ugyancsak a II. világháború után fokozatosan csökkent a magyarok létszáma, mígnem a kilencvenes években valóságos magyar exodus tanúja voltam. A zsidó hagyomány majdnem teljesen kiveszett. A többi kisebbségi kultúrák a peremre szorultak, kis skanzenokká váltak. Újvidékből, az egykori példaértékű városból, amelyben a művelt középrétegű polgárság három nyelven: németül, szerbül és magyarul konverzált, egynyelvű város lett; tehát, a megalopoliszokkal ellentétben, ellenkező útra kényszerült. Pályám második részében ennek az alkonynak lettem az írója. A nyolcvanas évek végén megjelent Peremvidéki élet című kisregényem nagy felháborodást keltett, noha, végül is az említett állapotot ábrázolja. A Neoplanta, avagy az Ígéret Földje című regényem az örökös migrációról szól, az Ígéret Földjéről, a migrációval járó nemzeti konfliktusokról. A regény éppen az alkony ábrázolásának céljából több helyen is magyar, szerb és német nyelvi anyaggal építkezik. A személyes dráma szorosan kapcsolódik a város identitásának drámájához. A regényt Urbán András rendezésében Neoplanta címmel mutatta be az Újvidéki Színház. Mivel az előadás éppen a multikulturalizmus alkonyát, a nézeteltérések világát tárta elénk, sokan attól tartottak, hogy a színház újabb konfliktust generál. Nem ez történt. Az előadás és a vele járó katarzis újra összehozta az etnikailag megosztott embereket, éppen azzal, hogy feltárta a köztük lezajló történelmi és jelenkori konfliktusokat. Jelenleg a főleg magyar nyelvű, ám szerb nyelvre (is) feliratozott darab, amelyben bizonyos jelenetek szerb, német, és angol nyelven hangzanak el, nézőinek mintegy hetven százaléka épp a szerb nyelvű többség soraiból kerül ki. Nem az egyik vagy a másik drámai hős, hanem a város ontológiai drámája katarzist idézett elő! A soknyelvű város alkonyát a soknyelvű színház eleveníti fel. Ez a színház akkor is integrál, amikor a dezintegrációt és a nézeteltéréseket ábrázolja. Az egynyelvű ártatlanságból kiszabaduló klasszikus vagy avantgárd színház bábeli jellegével új dimenziót jelent a város és a színház viszonyában. A színpadon újra szót kap a modern város. Lehet, hogy a kelet-közép-európai és a balkáni városok vesztesek lesznek a nemzetállamokkal szemben azonban a bábeli színház továbbra is dacolhat a diadalmas nemzetállammal és a nemzeti nyelvekbe bezárkózó nemzeti színházakkal. Véleményem szerint a globalizmus korában az identitás anarchiája egyre fontosabb szerepet kap a színházban, az identitás anarchiájának a nyelve pedig a bábeli anarchia.  

Demokratikus nacionalizmus?

Október 5-e van. A meteorológusok derűs időt jósolnak, noha látványosan beköszöntött a hideg ősz, elmaradt a várva várt vénasszonyok nyara. A lakásokban még nem fűtenek, jól felöltözöm, mielőtt még az íróasztalomhoz ülök. Az előszobában a fogason megpillantom a sípot, amellyel oly buzgón füttyögtem 16 évvel ezelőtt. Ha jól emlékszem, azokban a napokban melegebb idők jártak, a  demonstrálók nem dideregtek. A kezemben forgatom a kis sípot, míg azon mélázom, nem is értem, miért kallódik a fogason. Felesleges ereklye lett belőle. Megérte? Aligha. Értelmetlen időpocsékolás volt! Akik ellen füttyögtem a hatalom kényelmes karosszékeiben trónolnak és a sorsomról döntenek. Akik a kilencvenes években kisöpörtek a munkahelyemről a mai napig nem kértek bocsánatot. Az áldozatokra senki sem gondol, a háborúban elesett fiatal katonák sírjáról hiányoznak a kegyelet virágai. Naplójegyzetemben 2000. október 5-e éjszakáján azt jegyeztem le, hogy a nacionalizmus újra győzött. Módosult változatban ugyan, de győzedelmeskedett. Európai szólamokkal kozmetikázza ki magát, a pártvezetők idomárokat játszanak, szelídítgetik a tömegek nagy részében lesben álló nacionalista indulatokat, miközben a választási esélyek növelése érdekében a tűzzel játszanak. Lehetséges-e a demokratikus nacionalizmus, jut eszembe Bibó István kérdése. Lehetséges, válaszolta Bibó, de csak rövid ideig, mert gyorsan eltorzul. A kérdés némileg módosul. A demokráciáról álmodozó hajdani posztkommunista országokban lehetséges-e a demokratikus nacionalizmus? Teljesen felesleges kérdés, hiszen a nacionalizmus mély gyökeret eresztett nem csupán Szerbiában, hanem az egész régióban. Tehát lehetséges, állapítom meg, csak ne tartson sokáig, mert rövid időn belül despotikus uralommá válik. Talán még nem tartunk itt, vigasztalom magam, október 5-e hideg reggelén, 16 évvel a remények hete után.

Srebrenica nyomasztó csendje

Szarajevó. Ködös reggel, előbb csak szemerkélt majd eleredt a komisz hideg őszi eső. Délelőtt kezdődik a bosnyák intézetben az European Theatre Convention konferenciája, majd diszkusszió. A közös ebéd után, a konferencia résztvevőivel megtekintem a Srebrenica múzeumot. Hátborzongató volt a csend, amelyben ezek a világ minden részéről összesereglett színházi emberek szemlélték a srebrenicai tömeggyilkosság kordokumentumait. Esterházy Péter egyik, a Szarajevó-emlékkönyvében megjelent mondata jut eszembe. Szarajevó – én vagyok. Szarajevó – mi vagyunk, gondolom. A Srebrenica-seb sokáig fog még sajogni, aki ezt a szomorú kiállítást nem látta, az ma sem érti a bosnyák-szerb viszonyt. Évtizedek sem lesznek elegendők, hogy a seb begyógyuljon.

Az Ígéret Földje?

Ma két előadásban is elhangzott, hogy az emberek az Ígéret Földje után sóvárognak. Az Urbán András rendezte What is Europe – ban, Európa peremvidékének polgárai vágyódnak az Ígéret Földjére. Az esszéimben a Senki Földje dominált, hogy aztán feltűnjön a szarajevói előadás motívumait képező Bűnhődésben. A Neoplanta avagy az Ígéret Földje pedig ennek a fogalomnak az archeológiáját mutatja be. A legnagyobb meglepetésemre azonban ugyanez a fogalompár szerepelt Olvier Frljić, A mi ellenségünk és a ti ellenségetek című előadásában is, amelyet azonban különös körülmények között néztem végig. A MESS versenyprogramján szereplő előadást erős biztonsági intézkedések közepette, közönség nélkül mutatták be, csak a meghívott vendégek és a zsűri tagjai láthatták. Vinko Puljić boszniai bíboros szerint ugyanis Frljić istentagadó előadást rendezett. Az ügyészséghez eljuttatott feljelentés megindoklása szerint, a darab megszentségtelenítette Jézus Krisztus személyiségét. A bíboros véleménye szerint az istentagadás tilos, emiatt a darab azonnali betiltását kérte. Rendkívüli biztonsági intézkedéseket voltak kénytelenek bevezetni, mert néhány extrém fenyegetés is érkezett a szervezőkhöz. Miközben egy elgondolkodtató, de szelíd hangú előadást láttam, benne a jövőt fürkésző krisztusi arccal. Nem értem, igazából mi volt a revolt ilyen kiváltó oka. Este olvasom a hírt a Népszabadság megjelenésének felfüggesztéséről. Tölgyessy Péter a magyarországi demokrácia-apályról értekezik. Hasonló tünetek, mint Oroszországban. Valami készül a régióban, nem tudom, mi lesz ezzel a szegény kis Magyarországgal? Aggódom. Vajon újra téves lapra játszik, mint 1914-ben vagy 1941-ben?

Végel László Közéleti naplójának nyomtatott változata a Családi Körben jelent meg.

 

 

 

2016. október 16.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Szavazni vagy bojkottálni?

A délvidéki/vajdasági magyar közösség – egyebek között – politikai apátiába is került, amit katasztrófának is lehet(ne) >

Tovább

A hinta

Újvidék önkormányzata nem folyamodik olyan populista, ad hoc megoldásokhoz, mint egyes városok, ahol egy mobilcsapat 48 >

Tovább

„Meddig jutottunk?”

A háborús bűnösség, rehabilitálás és kártérítés kérdésével kapcsolatban megállapítják, hogy az észlelt „fogyatékosságok nagyban nehezítik, vagy >

Tovább

Srebrenica 24 éve

A srebrenicai a legnagyobb méretű tömegmészárlás, melyet kontinensünk a második világháború óta mindezidáig láthatott. Különösen zavarba >

Tovább

Marosvásárhely jobban teljesít

Kolozsváron egy kisebb székelyföldi város összlakosságát kitevő magyar egyetemista “van jelen” az év tíz hónapjában. Tetszik, >

Tovább

Nemzetközi segédlettel

A nemzetközi és szerbiai jogszabályok ellenére folyamatban van – külföldi és szerbiai támogatással, ingatlanvásárlásra, épületanyag és >

Tovább

Több vagy kevesebb?

A nyilatkozatok és az ígéretek azonban most már – négyévi pereskedés után – nem tűnnek elegendőnek. >

Tovább

Gyerekek a röszkei migránsbörtönben

A politikai kannibalizmus pillanatnyi sikere majd elpárolog. Akkor majd mindenki röstellni fogja magát a passzív cinkossága >

Tovább

Ünneplés helyett megemlékezés

Mégis leginkább problematikus számomra az erkölcsi hozzáállás hiánya. Vállalta-e valaki az erkölcsi felelősséget az általa okozott >

Tovább

Intelmek fáradt fölháborodókhoz

Lehet, hogy ez a mizéria még hosszú évekig eltart, de a politikai munka – amely nem >

Tovább

Bűnbanda, maffia és dicshimnusz

A címben használt három szó – bűnbanda, maffia és dicshimnusz – jól kifejezi nem csak a >

Tovább

Választást nyertek

A Fidesz-fiókpárt(ok) (rövidítve: FfP) sikeresen túszul ejtette/ték, azzal együtt zsugorodó közönségüket, viszont formális legitimitásuk, de facto >

Tovább