Ma Hedvig, Ignác, Rudolf névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Szabadka kultikus helyei
A Majo
Bódis Gábor
Ők már régen a nagyszakállú csapszékében emlékeznek a régi szép időkre, amikor a pálinkának nevezett valamire likőrnek nevezett kotyvalékot ittuk.
A Kod Maje nevű legendás pincehelység nem összetévesztendő a még most is üzemelő kocsmával, amely azonos néven fut, sőt az eredeti (az igazi!) tulajdonosának a fia vezeti. De hol van már a régi dicsőség?
A múltkor emlegetett Moka (csak így szerbesen, mert ilyeténképpen volt kiírva) egy városi elegáns szórakozóhely volt, a Majo meg a kemény fiúk gyülekező helye. Meg a naiv gimiseké és egyetemistáké.
Már a helyszínt is misztikus homály fedte. A Jadran mozi épületében volt, de nem a korzóra néző homlokzati részen, hanem, arccal az állomás felé, baloldalt. A kisstadion bejáratához vezető ajtó felé, ahol télen korcsolyapálya volt és ahol lehetett fagyoskodva bámulni a kis csajokat. Az ügyesebbek korcsolyával a lábukon meg is közelíthették őket, de mi mezei fociimádók csak a lelátókon szurkoltunk. Magunknak.
De most nem a piruettek mesés világába kalauzolnám Önöket, hanem az alvilág homályába.
Szóval a Jadran mozi épületének az oldalában két pince volt. Az elsőből egész áldott nap izzadságszag áradt: itt edzettek a bokszolók és püfölték a zsákot. Talán a birkózók is használták a termet, már nem emlékszem pontosan, de ez nem használt a szagi érzékszerv megnyugtatására, sőt alantasabb illatokkal is vegyítette az amúgy is túlkondenzált légkört.
A másik pince volt a mi kocsmánk. Majo, a tulajdonos, partizán volt a világháborúban, emiatt mogorvasága természetesnek tűnt. Hát milyen legyen egy hadiviselt ember. Csak sejteni lehetett, hogy nem akármilyen harcos volt, mert szem és fültanúja voltam, amikor rendreutasított egy helytelenkedő vendéget olyan kedves szavakkal, hogy „ilyeneket mint te a két kezemmel fojtottam meg”. Ezek után (és előtte is) jobbnak láttuk a csendes vedelést és ha nagyon sürgőssé vált az ügy, akkor kirohantunk a sötét utcára (már akkor is sötét volt, nemcsak manapság) és illedelmesen végeztük a dolgunkat. Kinek milyen akadt.
Ifjú amatőrökként sokszor váltottunk nedűt, ami igen hálátlan gyakorlat volt, hiszen a piák mindegyike eleve, enyhén szólva is, gyanús minőségű volt.
Akkor már volt egy szegedi egyetemista különítményünk, a Balázs Pista, a Colos, a Balog Robi, akiknek a helyszín már csak azért is megfelelt, mert a közelben szálltak le a nemzetközi buszról. És hát minden első út a Majóhoz vezetett. Ők már régen a nagyszakállú csapszékében emlékeznek a régi szép időkre, amikor a pálinkának nevezett valamire likőrnek nevezett kotyvalékot ittuk. És váltottuk a világot. Csatlakozott hozzájuk ott fenn a Gyénó is, meg a Musza, Hail Robi. Lendvai Jenci (a Gyénó) még itteni tartózkodása idején mondotta volt, hogy ott fenn már jobb csapat van mint itt az árnyékvilágban.
Egyébként Gyénónak nagyon fontos kultúrszervezési küldetése volt. A Zagrebačka utcában élt idős apjával és a ház pincéje (már megint egy pince!) volt a másik fontos szentély. Még egy nagy mángoló is volt ott, a még régebbi időkből ottfelejtve.
Meg egy régi nagy rádió, amelyen a Radio Luxembourg ment éjjel nappal, recsegve ropogva, el elhallgatva. Egy reklámot nagyot szerettünk és ez maradt meg bennem: Everyday good strong coffee…A márkája a good strongnak már nem ugrik be.
Közben preferánszoztunk, születésnapokkor meg szalonnát sütöttünk az udvarban. Nagy szerelmek születtek a tűz és a rádió mellett és a mángoló is tudna mesélni.
Rádió azonban nemcsak a Gyénónál szólt, hanem a bitlszeket a Nagytemplom háta mögötti sarki házban is hallgattuk. Azaz az utcán, mert a haverunk (István?) kihangosította. Így a fél utca élvezhette. A papságról nem is beszélve.
Így teltek a hatvanas és hetvenes évek sorsfordító napjai.
Közben észre se vettük, hogy Rankovićot menesztették, dúlt a hidegháború és az űrverseny. Viszont a Džuboks magazin minden számát elolvastuk és olyan fontos információ birtokában jutottunk például, hogy a francia gitáros-énekes Antoine (Dylan/Donovan után franciául szabadon) minden nap fodrászhoz jár. Hát ezen múlt a világ sorsa.
Következő cikk: Mi lett volna, ha az 1956-os menekülteket szögesdrót várja az osztrák határon?
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
„Mikor megy már nyugdíjba?”
A „csaknem 15 éves pártelnöki munkájának” és a magyar közösségre tett hatásainak az értékelése még várat >
Ki kellene lépni abból az értelmiségi buborékból
Néhányan kérdik tőlem, hogy miért nem írok például a VMSZ-ról. Miért? Azért, mert az többé nem >
Az utolsó percig nem hittük, hogy ebből háború lesz
És most, amikor hazamegyek, fáj a szívem, mert nem azt a falut látom, ahonnan annak idején >
„Úgy hullottak szét a családok, mint Jugoszlávia”
A békéről szeretnék írni, mivel sokat írtam már a háborúról. Most azt szeretném körüljárni, milyen az, >
Civilizációs válság
Megbicsaklott a társadalmi önbecsülés és méltóságérzet, megszűnt a szolidaritás. Lepusztult és barbarizálódott a közélet, elhatalmasodott a >
„Tűnés, míg a Dunába nem lőlek benneteket!”
Amikor a hídhoz értünk, megköszönte a fuvart, kiszállt a kocsiból, de abban a pillanatban érkezett meg >
„БОЛДОГ СЗУЛИНАПОТ МЕГКЕСВЕ КИВАН НЕНА”
Már eddig is, de hat hónap múlva – vagyis éppen a választások után, amikor a törvény >
Végtelenül sajnálatos a szabadkai politikusok mosakodása
Remélem, hogy előzőleg legalább a sajtóból értesültek és gondosan áttanulmányozták Dragan kapitány több évtizedes „humanitárius” tevékenységét. >
Dvostruka zavisnost medija na mađarskom jeziku
Mediji na mađarskom jeziku se nalaze u dvostruko zavisnom položaju, s jedne strane, zavise od novčane >
Bekezdések az előválasztásról
Az első forduló 2. és 3. helyén végzett személyek próbáltak trükközni? Inkább aludjanak? Hát persze hogy >
Szembenézni a tényekkel!
Ha valamiben „konszenzus van”, akkor abban, hogy „a kulturális autonómiának becézett Magyar Nemzeti Tanács (MNT) nem >
A vörös vonal
Nem kis erőfeszítésembe került, hogy ne lépjem át a „vörös vonalat” és ne váljak nacionalistává, mert >