2020. október 1. csütörtök
Ma Malvin, Teréz névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Narancs-effektus

Végel László
Végel László

Igazat kell adnom Örkénynek, a narancs mást jelent a kerítésen túl és megint mást, a kerítésen innen – a magyar kisebbségben.  Végel László:

 1988 őszétől budapesti íróbarátaim tanácsára egyre gyakrabban jelentkeztek Magyarországról érkező hatizsákos fiatalok, akik szerettek volna szétnézni Újvidéken. Emlékszem, rendkívül nyitottak voltak, minden izgatta a fantáziájukat Jugoszláviával kapcsolatban, a magyar kisebbség, Koszovó is. A 68-as egyetemistatüntetésekről kivétel nélkül mindnyájan óriási érdeklődést tanúsítottak, mert mint mondták, hallomásból tudták a történéseket, merthogy az idő tájt épphogy megszülettek. Nehezményezték, hogy a magyar szellemi életben a 68-as egyetemista lázadásoknak szinte nyoma sincs. Azt mondták, egy civilszervezet, a Fidesz hívei. Hátizsákjaik ellepték az előszobám, megtörtént, hogy alig tudtam belépni a saját lakásomba. Érdeklődéssel hallgatták a régió, a város történetét, körülnéztek Újvidéken, majd leutaztak Belgrádba, néhányan egész Koszovóig eljutottak. Az útvonallal kapcsolatban még vitába is keveredtem velük. A biztonságuk miatt javasoltam, hogy kerülőúton közelítsék meg Pristinát, ugyanis akkoriban arrafelé nyilvánvaló volt a rendőrségi ellenőrzés, emiatt indítványoztam, a Macedónia felőli Koszóvóba utazást. Szkopjéból jó volt az összeköttetés Pristinával, nem mellékes, hogy mindkét helyen voltak albán értelmiségi barátaim, akik útba tudták igazítani őket. A kapcsolatteremtésnek nagyon megörültek, ellenben a kerülőutat kerek-perec elutasították. Nem félnek ők a szerb rendőrségtől, jelentették ki. Narancs, mondták titokzatosan.

Felkaptam a fejem, ugyanis a narancs hallara nekem nem egy párt, hanem Örkény István jut máig az ezembe, mivelhogy 1969-ben vele társaloghattam a narancsról. Az Egy makró emlékiratai című regényem megjelenése után ugyanis találkoztunk Budapesten. Az 1945 utáni időkről szóló írásaiban felfedeztem a narancs szóra. Miféle narancs 1947-ben? A Vajdaságban akkoriban még nem volt kapható. Egzotikus déligyümölcsöt csak a mozivásznon látunk. Örkény meglepetten nézett rám. Magyarországon az idő tájt többpártrendszer volt és narancsot is forgalmaztak. Való igaz, hogy amint megszűnt a többpárrendszer, a narancs behozatal is elmaradt. Akkor döbbentem rá, hogy gyakran ugyanazokat a szavakat és mondatokat használom, mint a magyarországi magyarok, azonban mást jelentenek. A magyarországi emlékek szerint a narancsot az egypártrendszerben száműzték. Én viszont a narancsot a fényűzés kategóriájába raktároztam, mert gyerekkoromban filmnézés közben csoroghatott a nyálam a déligyümölcs láttán, csak az után  volt lehetőségünk hozzájutni, amikor jobbra fordult az élet. Az viszont, hogy a narancs luxuscikk, sokáig megmaradt az emberek tudatában, olyannyira, hogy akkor sem vásárolták, amikor olcsóbb volt, mint az alma.

1990 után Jugoszláviában háborúk dúltak, a hátizsákos fiatalok el-elmaradoztak. A Kossuth rádión keresztül volt alkalmam megismerkedni a magyarországi választási szlogennel: „Hallgass a szívedre, szavazz a Fideszre”. A horvátországi, majd a boszniai háborúk idején, betegsége kezdetén Mészöly Miklós szerette volna még egyszer látni Újvidéket. Amint megérkezett, nagy sétát tett a városban. Az egyik Duna utcai kávézóban üldögéltünk, amikor ünnepélyes bejelentést tett: narancs. A Fideszben reménykedett.

Ezt hallva a hátizsákos fiatalok jutottak eszembe. Vajon hol, merre lehetnek? Később, amikor gyakrabban megfordultam Budapesten, reménykedtem, hogy az utcán kószálva hátha találkozom valamelyikükkel. Annyi mindent szerettem volna kérdezni tőlük, például, hogy érzik magukat és miért nem kapják fel azt a régi hátizsákot és ugranak le hozzám Újvidékre. Még mindig vallják azt, amit évtizedekkel előbb állítottak: nincs szükség kerülőútra, hogy Pristinába jussanak! Érdekelt volna a véleményük. Időközben narancs jegyében egyre gyakrabban érkeztek látogatók Budapestről, de már nem vonattal, hanem luxusautókkal. Nem bolyongtak Újvidék utcáin, hanem bevonultak a pártirodákba, aztán meg hosszú beszédet tartottak arról, miként kell magyarnak lenni. Kissé rosszallóan hallgattam őket, mert véleményem szerint egyetemi fokon vizsgáztak a nemzeti azonosság tárgyból azok a magyarok, akik a NATO légitámadások idején kitartottak a szülőföldjükön. Az Exterritórim című regényem (az első európai digitális háborúról szóló regény) egyik jelenetében felelevenítettem, hogy milyen is volt ez a vizsgatétel. A búza betakarítására készülő földművest munkaszolgálatra hívták, mivel a Magyarország felől érkező estleges gyalogsági támadás miatt, futóárkokat kellett ásni, hogy megálljt parancsoljanak a NATO-tankoknak. Legyenek az árkok egy méter mélyek és négy méter szélesek, szólt a rendelet. Ismerősöm az aratás miatt emésztette magát a tönkre ment kenyérgabonára gondolt, miközben lapátolta az árkot, amikor is a kapitány röhögve ironizált, ezek az árkok nem jelentenek komoly akadályt a NATO-tankok előtt. Mi más jutott volna a eszébe, mint amit az apjától hallott, mármint, hogy 1944 novemberében is négy méter széles árkokat ásattak a magyar tömegsírok áldozataival. Ilyen hangulatban vizsgáztak a „jugó-magyarok”, akiket magyarságtudatra neveltek.

Ezt szerettem volna elmondani a hátizsákos fiataloknak. A televízió képernyőjén egyet sem ismertem fel, viszont továbbra is abban bíztam, Budapest utcáin véletlenül összefutunk. Fővárosi íróbarátaim, akik tisztában vannak az emberi természettel, kioktattak, feleslegesen várakozom. Azok, akik még szívesen emlékeznek a hátizsákos korszakukra bizonyára Londonban vagy más európai nagyvárosban keresik a boldogulásukat, azok viszont, akik elfelejtették kalandos ifjúságuk hátizsákos történetét, sötétített üvegű limuzinokkal suhannak ide-oda, úgyhogy nincs esélyem kifejteni, mit jelent egyetemi fokon vizsgázni nemzettudatból.

Kár, mert a narancs-hatás meg az Örkénnyel folytatott beszélgetés jutott eszembe a minap, a tévé képernyőjén bandukoló migránsok láttán, akik Röszke felé gyalogoltak. Ma már a kerítés tövében éhségsztrájkot folytatnak, acélból, hogy beengedjék őket az ígéret földjére. A narancs-effektus ezúttal is felbukkant. A senki földje túloldalán bizonyára akad magyarázat: az ország biztonsága és nyugalma szavatolása végett épült meg a drótkerítés. Többen a hátizsákos menekülők bánásmódját firtatják.

Én viszont úgy vagyok ezzel is, mint Örkény István narancsával. A kerítés másféle asszociációkat ébresztett fel. A határzónában élt észak-bácskai települések lakói jutnak eszembe, akik hála a kettős állampolgárságnak, áttelepültek oda, ahova a migránsok igyekeznek: az ígéret földjére. Nyilván tartósan maradnak, mert ingatlanjaikat áruba bocsátották. A kínálat nagy - az árak zuhannak. Németországból időközben visszatoloncolják azokat a . főleg roma - szerbiai állampolgárokat, akiknek nincs jogalapjuk politikai menekült státusra. Vajon hol fognak ők letelepedni? A sajtóbeszámolók szerint főleg Észak-Bácskában, mivel sok az üres ház és olcsó. Közel a határ, tehát a Nyugatról visszatoloncoltak a kerítés közelében maradnak, majd újra próbálkoznak. Szinte észrevétlenük fog megváltozni Észak-Bácska etnikai térképe! Nekem tehát a kerítés kapcsán az a táj jut eszembe, amelyben haldoklik az anyanyelvem. Közben a kerítés tövében mind több a hátizsákos migráns. Kivárnak, reménykednek. Elszántak, mert mint nyilatkozták, nincs mit veszíteniük. Amennyiben a kerítés ajtaja nem nyílik meg, és úgy tűnik nem fog megnyílni, akkor hosszabb vagy rövidebb időre Észak-Bácskában maradnak, abban a hitben, hogy hátha valamimód sikerül bejutni az ígéret földjére. A magyarországi biztonság érdekében felhúzott kerítés Észak-Bácskában beláthatatlan következményekkel jár. Igazat kell adnom Örkénynek, a narancs mást jelent a kerítésen túl és megint mást, a kerítésen innen – a magyar kisebbségben. 

A nyomtatott változat a 168 Órában jelent meg.

 

2016. augusztus 4.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

„A vajdasági magyarság lapja”?

A Magyar Szó és a Hét Nap akkor lesz a vajdasági magyarság napilapja, amikor majd a >

Tovább

A rossz közérzet lázadása

Az unokák elégedetlenek az középnemzedéki apák konformizmusával¬; ez még nem rendszerváltás a „szelíd tüntetések” még csupán >

Tovább

Új szintézis?

Azon töprengve, hogy a memoárokban és a regényekben sokat írtak azokról a hontalanokról, emigránsokról, száműzöttekről, kozmopolitákról, >

Tovább

„Sajnálatos, hogy templomainkban helyt nyer a választási kampány.”

A véemeszes magyar érdekvédelem – a Szerb Haladó Párttal kötött elvtelen szövetség miatt – semmi eredményt >

Tovább

A nemzetállam keblére öleli még a „tékozló fiait” is

Ezért nem nevezhető hontalannak az, aki egyik várost felcseréli egy másikkal, mert ott jobban érzi magát. >

Tovább

Szerbia egyetlen csatlakozási fejezetet sem nyitott az idén

A dokumentum hangoztatja, hogy „a nemzeti kisebbségek védelmét Vajdaság AT-on kívül fejleszteni kell”. Mintha a Vajdaságban >

Tovább

Azt hallom, csoda történt Washingtonban

Ez történik most is, és így marad időtlen-időkig, ha időközben nem tör ki egy regionális háború. >

Tovább

Osztozkodás a lőporos hordón

A Nyugat-Balkán – leánykori nevén Jugoszlávia plusz Albánia – befolyásolásáért többen vetekednek: az EU, az USA, >

Tovább

Botrány Újvidéken

Szerbia ezúttal kiállította saját igazolványát, az osztályzaton nem csodálkozom. Ellenben miért hallgatnak a polgárok? Félnek? Tudják, >

Tovább

Menekülés a magányból a forradalomba

A Menj és szenvedj te is, című, a Nyugatban megjelent naplójegyzetei elárulják, hogy semmiképpen sem az >

Tovább

Javasasszonyok és politológusok

A szerb kormány szerint Vučić történelmi jelentőségű győzelmet aratott. Mások szerint úgy ült a fotelén gőgösen >

Tovább

Kettős nyomás alatt

Nem kell azonban szem elől téveszteni a tényt, hogy Szerbiában a médiák új tulajdonosai a hatalmi >

Tovább