Ma Marcell, Maximilián névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
Bencze Imre: Édes, ékes apanyelvünk
Kezdjük tán a jó szóval: Tárgy esetben jót. Ámde tóból tavat lesz, nem pediglen tót. Egyes >
Napi ajánló
Amikor meghaltam, majd ez se maradjon ki a „levelezésem”-ből!
Bence Erika
„Pedig, higgye el, nagyon-nagyon jó dolog igazat mondani. Az igazságért kiállni maga a szabadság érzése. Ön szabadnak érzi magát?”
Arra gondolok, hogy nem jó idők járnak a mai (köz)írókra. Az elektronika megváltoztatta a világot. Szerintem jól. Én szeretem. Szóval az idézőjeles „baj” az, hogy az irodalomszervezői munka és kommunikáció is átalakult. Amíg korábban dicsekedni lehetett „nagy [és kevésbé nagy] írók”-tól, szerkesztőktől, tudósoktól, jelentős közéleti személyiségektől kapott, birtokolt, dedikált levelekkel/lapokkal, be lehetett keretezni és kitenni őket a falra (pl. a Hangya András-leveleket); kritikai kiadások, nagy kiadói vállalkozások adták közre egy-egy ilyen személy irodalmi és privát levelezését, addig ma mindez – hacsak valaki nem őrzi meg tudatosan ezeket az utókornak, letöltve és hitelesítve e tevékenységét – elvész a virtuális térben. Erre gondoltam, amikor a fenti felszólítást tettem meg jegyzetem címéül. Arra gondoltam, hogy az alábbi címzett biztosan nem teszi közzé és nem archiválja a tőlem és – úgy tudom – sok más, a kérdésben véleményt alkotó embertől a napokban kapott e-mailjét.
A napokban ugyanis Ökrész Rozália igazgató asszonnyal leveleztem a legújabb Magyar Szó-botrány ügyében. Én hosszabb, ő rövidebb (nagyon „rövidebb”) elektronikus levelek formájában.
Ökrész Rozáliát, a Magyar Szó igazgató asszonyát nem ismerem különösebben. Személyes konfliktusom nincs egy szál sem vele. Sőt, amikor az elmaradt tiszteletdíjaim ügyében fordultam hozzá, nagyon korrektül járt el. De Horváth Zsoltot, azaz Tádét sem ismerem. Őt – személyesen legalábbis – egyáltalán nem. A Vígi házaspárt illetően is csak Zsaklinát. Hogy miért írtam meg mégis ezeket a leveleket? Gondolom, tartalmukból egyértelművé válik az ok. S hogy miért kell őket nyilvánosan is megjelentetni? Talán, mert nemcsak értük szólnak. Hanem mindenkiért (Miskolczi Magdolnáért, Kontra Ferencért, Kókai Péterért is!), akit eddig meghurcoltak és befejezettnek, esetleg elveszettnek tűnik az értük folytatott harc. S azokért is, akiket majd ezután fog (a nevüket már közzé tette a média!) ellehetetleníteni és megalázó helyzetbe hozni a párthatalom (az MNT) irányította szerkesztő- és igazgatóbizottsági csapat. Sőt, azokért is, akik ma bértollnokok, poltronok, talp- és seggnyalók, gyávák és opportunisták, s azt hiszik, hogy ők sohasem lehetnek Kókai Péter vagy Tádé! És Te?
Kedves Ökrész Rozália!
Először valamilyen példabeszédet, irodalmi idézetet szerettem volna küldeni Önnek. Például arról, hogy egyszer mindenkiért „jönnek” – ismeri ugye, ezt a példázatot! –, s ha az ember sohasem szólt, állt ki az igazságért, másokért, akkor érte már nem lesz, ki szóljon, harcoljon.
De inkább egészen konkrét dolgokról szeretnék beszélni. Pl. arról, hogy mit jelent az empátia, mit jelent mások tragédiájának megtapasztalása, mit a tanulság, ami az ilyen esetekből következik.
Ne hárítsa ezért a dolgot! Ne higgye, hogy ha Önnel és a családjával egzisztenciálisan és egészségileg minden rendben van, akkor a másik egzisztenciájáért és a másik egészségéért nem felelős.
Nem tudom, tudja-e, milyen az, amikor leáll az ember veseműködése?
Csak azért mondom el ezeket a dolgokat, hogy értse, nem hasból beszélek.
Lehet, hogy ismerte a férjemet. Három évtizedig volt a Magyar Szó újságírója, majd nyugállományba vonult. Elhatalmasodó cukorbetegsége miatt, amellett, hogy megvakult (én olvastam fel neki a Magyar Szót naponta, mert az élete része volt – nem tudom, mit szólna ehhez a maihoz!), majd a veséi is elégtelenül működtek, végül leálltak. Akkor meghalt. Tudja, akinek nem működik, annak a veséje nem tudja eltávolítani a salakanyagot a szervezetéből. A vizeletet. Szó szerint visszaszivárog a gyomorba, ezért ammóniákszagot áraszt.
Hát ezért, megérti ugye, hogy miért mondom azt, hogy én is Tádé vagyok!
Már régóta utazom – szerencsére nem naponta – több mint száz kilométert a munkahelyemre. Én választottam. Meg lehet szokni. El lehet viselni. De sohasem felejtem el a gyerekem sírását, majd a könnyes tekintetét, amikor egyedül hagytam a dadával. Pedig jó körülmények között maradt.
Ezért Vígi Zsoldos Zsaklina is vagyok!
És Ön? Rozália?
Tisztelettel: Bence Erika
Tisztelt Bence Erika!
Kérem, olvassa el a csatolt linken található közleményemet:
http://www.magyarszo.com/hu/3109/kozelet/150088/K%C3%96ZLEM%C3%89NY.htm
Tisztelettel,
Ökrész Rozália
Kedves Ökrész Rozália!
Köszönöm válaszát. Az eljárása korrekt.
Természetesen nem vártam Öntől, hogy egy „én vétkem”-féle megbánó levéllel válaszoljon. Mégis, azt kell mondjam, meglepett válaszlevelének üressége, szánalmasan – egy felemás nyilatkozattal – kibúvást remélő jellege.
A válaszát akkor tudnám értékelni, ha arról szólna, hogy – felülírva, átértékelve korábbi álláspontját és magatartását – azonnali hatállyal véget vetett az Ön által vezetett intézményben zajló diszkriminációs folyamatoknak. Mert hogy egy igazgatónak – ha magát hiteles embernek tartja – nemcsak az intézmény (ez esetben a Magyar Szó) gazdasági és szakmai hatékonyságának fejlesztése tartozik feladatai közé, de a munkahelyeken belüli jó viszonyok fenntartása, a dolgozók megbecsülésének, előrehaladásának, fejlődési lehetőségeinek biztosítása. A kiváló igazgató kiváló ember kell legyen. A kiválóság alapfeltétele a tolerancia és az empátia készsége, a másikért – azokért is, akikkel elvi síkon nem ért egyet – való mindenkori kiállás szándéka; aki akkor sem engedi, hogy a hatáskörébe tartozó dolgozókat kívülről, politikai okok miatt megalázzák, ha maga ellentétes meggyőződés híve.
Senki sem várja el Öntől, hogy egyedüli hősként álljon ellen az intézményre nehezedő hatalmi politikai nyomásnak. Ne gondolja, hogy ha egyszer NEM-et mondana az Önhöz hetente vagy naponta érkező direktívákra, akkor egyedül maradna. Hogy nem állnának maga mellé. Épp ellenkezőleg. Ön most van nagyon-nagyon egyedül.
Rossz lehet. Ülni egy stúdióban és hosszú perceken keresztül hazudni. Egyedül válaszolni a számon kérő telefonhívásokra. Raportra menni. Olyan beszédeket felolvasni ünnepi alkalmakkor, amiket mások írtak meg Ön helyett.
Pedig, higgye el, nagyon-nagyon jó dolog igazat mondani. Az igazságért kiállni maga a szabadság érzése.
Ön szabadnak érzi magát?
Tisztelettel: Bence Erika
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Aranyélet
Vonulunk, mi nyuggerek. Erős riporterek vannak a csoszogásunkra ráállítva. Az írásaik könnyedek: a nyitókép általában észrevesz >
Egypárti pódiumbeszélgetés Oromon
Az MNT továbbra sem tölti be azt az érdekképviseleti szerepet, amelyre a vajdasági magyar közösségnek szüksége >
Változott a szél iránya?
Pásztor Bálint politikai kommunikációjában most több olyan elem is megjelent, amely a korábbi álláspontokhoz képest jelentős >
Szó sem volt „komoly küzdelemről”
Ezekben a napokban számos kisebbségi vezető sejtelmesen saját érdemének tulajdonítja be a kisebbségi autonómia bevezetését. Igaz, >
VMDK a VMSZ-nek: azonnal és minden szinten lépjenek ki az SNS-szel kötött koalícióból!
Ha a VMSZ számára valóban nem a mindenáron való hatalomban maradás a cél, akkor lépjenek ki >
Másodjára sem sikerült
Nem világos, mi késztethette a VMP vezetőit arra, hogy megalázkodjanak és felhívást intézzenek a VMÚ-hoz a >
Kinek áll érdekében az esetleges halasztás?
Mint tudjuk, Szerbiában minden lehetséges – még az is, ami a törvény szerint nem lenne az >
Egy pillanatra feltűnt a baljós jövő
Bennem azonban ébredezett a gyanakvás, amit felerősített egy jelenet. A belgrádi tüntetésről hazaérkező tüntetők Újvidék főterén >
Érdekvédelem helyett lojalitás a haladóknak
Nem is volt reális elvárás, hogy a kormány megbukik, hiszen a Szerb Haladó Pártnak, a Szerbiai >
A VMSZ pszeudo-damaszkuszi útja
A VMSZ politikusainak retorikájában és a sajtóban ugyan érzékelhető némi elővigyázatos lazulás, de olyképpen mintha előzőleg >
Nincsenek új szellemi mozgalmak
Nem csupán másokkal, hanem önmagammal is vitatkoztam miközben korom dilemmáival vergődtem és vergődőm ma is. Úgy >
A VMSZ vezetőinek valóban nincs mit szégyellniük?
A VMSZ vezetőinek részvétele Tusványoson ismét azt jelezte, hogy a párt továbbra is kitart a Fidesszel >