Ma Bódog, Félix névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Emberarcú antikommunizmus?
Végel László
A félelem vak: ma a migránsoktól rettegünk, holnap mindenféle másságtól, holnapután a nemzeti kisebbségiektől. A nemzetállam-építés hidegháborúval jár. Végel László:
Cafatokban az isztriai kerítés
Zágráb után kisvártatva feltűnik a horvát-szlovén határ. Belépünk az omladozó schengeni birodalomba. A migránsok rohamán ideiglenesen túl vagyunk, azonban ez mit sem változtat a helyzeten, egyre nyilvánvalóbb, hogy a schengeni országokat belülről rombolják. Európa a XX. században többször kísérelt meg öngyilkosságot, most is valami hasonló próbálkozás történik. A horvát-szlovén határt elválasztó senkiföldjén drótkerítést emeltek, nem olyan daliásat, mint amilyen a szerb-magyar határt szegélyezi; az előbbi alig egy méter. Ebből is látszik, hogy a szlovénok takarékosak. A társaságunkban utazó amerikai fiatalember előrántja a fényképezőgépét, meg akarja örökíteni ezt a csodát (is). Nagyon sajnálja, hogy a magyar drótkerítést nem örökíthette meg, induláskor ugyanis eltanácsolták a magyarországi úttól. Isztriáról viszont csak jókat hallott, felkeltette az érdeklődését, ezért ott tölt majd néhány hetet. Rövidesen elhagyjuk Szlovéniát, újra szlovén-horvát határátlépés azzal, hogy itt már nincs drótkerítést. Umagba érve Neven Ušumović, horvát író elmeséli, hogy itt is felhúzták a drótkerítést, ellenben az isztriaiak az egyik oldalról is, meg a másikról is egyszerűen felszabdalták, azzal az indokkal, miszerint Isztriát senki sem fogja semmiféle kerítéssel kettéválasztani. És mit szóltak a szlovén hatóságok, tettem fel a kérdést. A szlovén rendőrök tudomásul vették a polgárok akaratát, a vállukat vonogatva közölték, hogy Isztria egy külön világ.
A képzelet hatalma
Végre a tenger! Úgy érzem, a fantáziám szabadabban szárnyal. Arra gondolok, hogy a képzelet akkor hiteles, és akkor száll magasra, ha általa felismerjük az egyre ismeretlenebb valóságot.
Emberarcú antikommunizmus?
A horvát jobboldal újra a „vörös Isztriát” emlegeti. A baloldaliság itt nem pártpolitika, hanem életérzés, életvitel. Igazából itt értelmezhető Kertész Imre a kilencvenes évek elején tett megjegyzése. „Arra az ostoba kérdésre, - írta - hogy „lát-e különbséget a fasizmus és a kommunizmus között”, a következő kurta választ lehetne adni: a kommunizmus utópia, a fasizmus gyakorlat – a pártmozgalom és a hatalom az, amely a kettőt egyesíti, s a kommunizmust is fasiszta gyakorlattá teszi. (Kertész Imre: Valaki más - A változás krónikája. Hasonlóképp nyilatkozott Claudio Magris is a Horvátországban kiadott új publicisztikai könyvében (Al povjesti nije kraj) amelyben egyetértően idézi Adam Michniket, aki arra az állításra, hogy a nácizmus és a kommunizmus között nincs semmi különbség, a következőképp replikázott. „Ha Hitlerről és Sztálinról van szó, akkor egyetértek. Ellenben, ha Goebelsről és Gramsciról van szó, akkor semmiképpen nem osztom ezt a véleményt.” Ezért utasította el Claudio Magris a mai primitív antikommunizmust, és az „emberarcú antikommunizmus” fontosságát hangsúlyozta. Michnik nyomán így fogalmazott: „ A kommunistáknál csak egy rosszabb emberfajta létezik: az antikommunista”. Az egykori kommunistákból antikommunistává vedlett torzonborz figuráról pedig szólni sem érdemes. Ilyen és hasonló gondolatokkal találkozva belátom: nem véletlen, hogy Adam Michnik neve a vajdmagyarban majdnem teljesen ismeretlen. A helyi értelmiség akkor sem vett róla tudomást, amikor művei Európa majdnem minden nyelvén olvashatók voltak. Magyarul is, természetesen. Michnik a berlini fal leomlása utáni korszak reménységét csillantotta fel, most viszont kudarcait veszi számban. Némi melankóliával parafrazeálom egyik mondatát: Az értelmiségi hangja erőtlen, lehet, hogy nem érdemes tiltakozni, ami nem jelenti a bűntárs szerepének vállalását. Akkor lesz bűntárs, ha hallgat a bársonyos cenzúra láttán, nevét adja azoknak, akik a „demokratikus vaskorszakban” közpénzeken cenzúrázzák és meghatározzák, hogy ki legyen a tiltott, ki legyen támogatott és ki legyen a megtűrt. Amint látom, közéletünkben egyre több név törlődni látszik. Az elkövetkező időszakban lesz mit figyelemmel kísérni. Nem unatkozunk. Az egykori cenzoroknak volt ideológiájuk, egyeseknek talán meggyőződésük is, a mostaniak úgy végzik a munkát, mint a pártrobotok, legfeljebb személyes érdekük, előmenetelük esélye vezérli őket.
Isztria drámája
Isztria tudatában van a múltjának, drámájának és traumájának. A szlovén határtól mindössze tíz kilóméterre fekvő Umagban 1945-ben akárcsak az egész Isztriában, beindult az olaszok elleni represszió. Umag a B-zónába tartozott, névleg ugyan a végleges békeszerződésre váró független térség volt, de a helyi hatalmat mégiscsak a helyi szocialista erők gyakorolták. Az olasz nyelv hivatalos nyelvnek számított, ez volt a nyugati országok felé a kirakat, ez a helyi hatalom olaszokon bosszulta meg a fasiszta Olaszország gaztetteit. Az isztriai olaszokat megtizedelték. 1954-ben a békeszerződés megkötésekor, az anyaország „hazacsalogató” hívó szavára, 200 000 olasz vándorolt ki Olaszországba, ahol azonban nem fogadták őket olyan túl lelkesen. Ilyen volt a kétszínű anyaország, amely szereti tanácsokkal ellátni a kisebbséget, ellenben a következményeket már nem hajlandó viselni. Az umagi olaszok mesélik, hogy a kisváros házai egyik napról a másikra kiürültek, csak a macskák kódorogtak nyávogva az elhagyatott térben. Isztriában 20-30 ezer olasz maradt.
Bársonyos rendszerváltás, bársonyos erőszak
Kinn a parton Fulvio Tomizza Triesztről szóló városregényét, a Mirjam városát olvasom. Az umagi könyvtárban hat-hét könyvem között fellelhető a Neoplanta, avagy az Ígéret Földje című regényem is, többen ismerik, emiatt kaptam ajándékba a horvát fordításban minap megjelent Tomizza- kötetet. A regény olvasása közben felkapom a fejem, az egyik hős ugyanis Triesztben éli az életét, miközben megkörnyékezi a rettegés. Fél az új holokauszttól, az új tisztogatásoktól, az új razziáktól. Feltárul előttem a vegyes nemzeti összetételű régiók örökös fóbiája. A nemzetállami centrumok folyton feláldozzák a többnemzetiségű perifériák lakosait. Hol ez egyik, hol a másik kerül vészhelyzetbe. Folynak az örökös - néha erőszakos, néha bársonyos - etnikai tisztogatások.
Ideológiai és etnikai falak
Az Olasz Otthonban megtartom az előadásom az új európai falakról és a kerítésekről. Megpróbálom árnyaltan vázolni az újra felemelt falak és kerítések genezisét. A II. világháború után felhúzták az ideológiai jellegű vasfüggönyt, a falakat, amelyet azonban a kelet-közép-európai társadalmak nem néztek jó szemmel. Akkor a szocializmus és a kapitalizmus állt szemben egymással. A kapitalizmus győzött! A kelet-európai értelmiség először falak nélküli emberarcú szocializmust akart, aztán emberarcú kapitalizmust. Katonailag semleges országról álmodozott nem pedig a NATO-ról. Na, és mi történt? Beköszöntött a kleptokapitalizmus, bevonult a NATO. Az ideológiai falak 1989-ben leomlottak, azonban Kelet-Közép-Európában töprengeni kezdtek a látható vagy láthatatlan, az ideológiai falakat felváltó etnikai falakról. A polgárok nagy többsége helyeseli mindezt. Csak az a gond, hogy a nemzetileg tarka térségben lehetetlen igazságos határokat húzni, a szocializmus bukása után beköszöntött a „nemzetállami reneszánsz” amely éppen erről nem akar tudomást venni. Egyesek ironikusan használják ezt a kifejezést, mások patetikusan, alapjában véve azonban ez a reneszánsz készíti elő a drótkerítések felemelésének lehetőségét. Ebben a játékban természetesen a kisebbségek húzzák majd a rövidebbet. Ahol növekszik a nemzetállami eufória, ott a kisebbségre sanyarú sors vár. Ahol nemzetállam épül, ott meg kell találni az ellenséget. Ellenségek lehetnek a zsidók, a kisebbségiek, a romák… A falak láthatatlanok, a harceszközök kifinomultak, nem kell hozzá terror és erőszak. Parlamentáris elnyomás is létezik! Újabban azonban feltűnt az újabb Nagy Ellenség: a Migráns. Nem kétlem, hogy a jelenlegi nagyarányú bevándorló sok gondot és sok új konfliktust fog okozni, bizonyára az előállt helyzetre valamiféle választ kell(ene) adni. A legrosszabb válasz azonban a félelmet gerjesztő idegengyűlölet. A félelem vak: ma a migránsoktól rettegünk, holnap mindenféle másságtól, holnapután a nemzeti kisebbségiektől. A nemzetállam-építés hidegháborúval jár. A félelem és a rettegés végzetesen pokoli útját éppen Kertész Imre fogalmazta meg az utolsó könyvében „Arról van szó, hogy a muzulmánok elárasztják, majd birtokukba veszik, magyarán elpusztítják Európát, ahogyan Európa mindezt kezeli, az öngyilkos liberalizmusról és az ostoba demokráciáról árulkodik; demokráciát és szavazati jogot a csimpánzoknak.” (Utolsó kocsma, 2014) A demokráciából kiábrándult Kertész nem lát kiutat, pesszimizmusa végítéletre emlékeztet. Hozzáteszi, hogy ebben az általános hisztériában és félelemben a „politikusok inkább a saját hatalmuk javára akarják fordítani a helyzetet”, tehát „megnyílik a lehetőség a diktatúrák előtt, amelyek a vészhelyzet ürügyén elsősorban állampolgárjaikra hoznak veszélyt.” Szerinte vagy az iszlám uralma vár ránk, vagy a diktatúra. Harmadik utat nem lát. Ezek után jogos a kérdés: vajon Európa védhető-e a hagyományos értékekkel, mint például a demokrácia.
Pasolini és a kapitalista széplelkűség kora
Triesztben megnéztem Martina Vocci remek dokumentumfilmjét Pier Paolo Pasoliniról, amelynek a vezérmotívuma, hogy az igazi alkotó mindig határt sért és tabukat rombol. Az ismert filmrendező, költő, dráma- és regényíró nyíltan vállalta a társadalmi küldetéstudatot, ami a mai „kapitalista széplelkűség” korában kánonsértésnek számít. A bemutató után bemutatkozik a film rendezője, a Triesztben élő Martina Vocci. Elmondja, hogy figyelmesen hallgatta az umagi előadásomat és szeretne meghívni a jövő évben megtartandó trieszti európai tanácskozásra. Örömmel fogadom a meghívást, hiszen a művészeti és irodalmi kánonokról lesz szó, a Pasolini által meghatározott megsértése lesz napirenden. Egyre többen vallják ugyanis, hogy ezek a kánonok is az épülő falak kellékei.
A régiók szabadságharca
Utolsó este Umagban. Milan Rakovaccal részleteiben megtárgyaljuk beszélgetőkönyvünk szerkezetét. Párbeszédet folytatnánk, ő az isztriai én pedig a vajdasági világ mindmáig nyugtalanító drámáját fogalmaznánk meg. A régiók keserves „szabadságharcát”! Szép terv, talán lesz belőle valami.
Végel László Közéleti naplójának nyomtatott változata a Családi Körben jelent meg.
Következő cikk: Magyarország 48 millió forintot költött Orbán Viktor, családja és kísérete amerikai útjára
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Az egyetemisták nagy erkölcsi győzelme
Engem különösen felháborított, hogy mindeközben vagy párszáz méterre levő Köztársaság téren Belgrád városa ünnepi újévvárást rendezett, >
Már nem az én városaim
De akárcsak 1968-ban és 1996-ban Belgrádban, az egyetemisták tiltakozó hulláma vált mára jelentőssé, azoké, akik elhatárolódnak >
„A rezsimnek vége van”!
A magyar közösségben – az egyetemi hallgatók lázadásával párhuzamosan – át kell(ene) gondolni a nemzeti közösségi >
Az inga kileng a szélsőjobb fele
Attól tartok, hogy a társadalom egy része kiábrándult a bársonyos forradalomból, a politikai szabadságjogokon, a jogállamiságon, >
A 2024-es év vajdasági magyar közösséggel kapcsolatos eseményei (3.)
A közösségi hálón több összeállítás is készült arról, hogy 2024-ben melyek voltak a magyar közösséget érintő >
A 2024-es év vajdasági magyar közösséggel kapcsolatos eseményei (2.)
A közösségi hálón több összeállítás is készült arról, hogy 2024-ben melyek voltak a magyar közösséget érintő >
Remény és félelem
Ezekben a zűrzavaros napokban kéz a kézben jár a remény és a félelem. Az egyik nap >
A 2024-es év magyar közösséggel kapcsolatos eseményei (1.)
Ilyenkor, év elején szokásos számot vetni az elmúlt év eseményeivel, értékelni azokat és megfogalmazni az újévtől >
Leleplezték az eltitkolt félelmet
Az értelmiségiek nem győzték hangoztatni, hogy őket nem érdekli a politika. Most pedig az egyetemisták kimondták >
Mintha nem is ugyanabban az országban élnénk
Valamiképpen így volt ez 1968-ban is, az egyetemista tüntetések idején. Csakhogy akkor akadt egy Bosnyák István, >
Hihetetlen, de élmény
Szirupos most a lelkem, kicsit meg van nyugodva; volt, ami volt és lesz, ami lesz. Jó >
A nagyapák lázadó szelleme ébredezik a fiatal nemzedékben
Bárhogyan is végződjék komoly szellemi felfrissülés kezdetét jelzi. Természetesen a hatalom minden létező eszközt felhasznál ellenük, >