2019. október 17. csütörtök
Ma Hedvig, Ignác, Rudolf névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Odavisszahajlás pontos jegyzőkönyvvel

Radics Viktória
Radics Viktória

Summa summarum: jelen pillanatban, melynek nem fog hamar vége szakadni, az Alapítvány gazdátlan, Elnöke leköszönt, és a folyóirat a megszűnés határán táncol. Haláltáncol. Radics Viktória (Litera):

A jelen- és a jelen nem lévők, az összes kísértet egyöntetűen ELFOGADTÁK Bozsik Péter szomorú bejelentését. Senki sem lázadt, így az Új Symposion tradíciója megszűntnek tekintendő. − Az Ex Symposion szombati naplóját Radics Viktória írja.

Épp ma. Láthattam újra „Az ember komédiáját” Szabadkán, a Kosztolányi Dezső Színházban. Most, amikor az Ex Symposion végóráiról fogok beszámolni. A Gondviselés rakta máma este nyolcra az Új Symposion (és Sziveri János) végéről szóló groteszk játékot, melynek a legvégén emberformájú és -nagyságú, fekvő gyertyaszobrot gyújtottak, és leült mellé – róla gyújtott rá – a Jancsi szellemalakját játszó színész, hogy elszívjon egy utolsó utáni cigarettát. Nekem az volt az utolsó kívánságom, hogy tartson sokáig. Nagyszerű végjáték volt, néma és lassú, és felderengett Sziveri Jancsinak az a bizonyos mosolya is. (Rendezte Táborosi Margaréta, a zenét szerezte, remekművet alkotva, Bakos Árpád. Mészáros Gábor volt a főszereplő, a lehetetlennel határos, hogy sikerült neki a szellemidézés.) A darab fílingje eltalálta azt, ami akkor, a nyolcvanas évek elején „játszott” köztünk a valóságban, ahogy azt mi fölfogtuk vagy nem fogtuk föl. Hiteles volt ez a színdarab, mely egy emberöltővel korábbra nyúlt vissza, egy teljesen más bolygóra, ahova még nekem is nehéz visszahelytelenkednem magam, pedig minden nap kutatom.

Az előadás után Danyi Zolival és Bakos Petrával elmentünk a Klein house-ba, ami egy príma új hely Szabadkán. Itt pedig, mit ad Isten – mondom, különleges ez a játék! – összetalálkoztunk Döbrei Dénessel, akivel „Az ember tragédiájának” idejét elevenítettük föl egy pohár bor erejéig, vagyis a Ristić-féle (Madách-)-színházat, ahol az újvidéki és a temerini végidők után Sziveri kis ideig dramaturg és háziszerző volt. Én akkor már Pesten éltem, és Döbrei elmondta, hogy nagy lobbanás volt még az a színházi élet Szabadkán, a kétnyelvű tragédia meg minden, akkor még utoljára „mindenki” együtt volt, Urbán Andrásnak is az inasévei lehettek azok… Urbán András színháza viszi egyébként tovább azt a vad gondolkodást, ami az Új Symposion utolsó idejében csapongott kétségbeesetten. A Klein house előtt a szabadkai éccakában felelevenedett néhány emlék, mely bizony groteszkebb volt még az imént látott pokoli előadásnál is. Új ismerősünk, Vojnits Purcsár Vító egyenest az ősemberekig vezetett vissza bennünket. Mert hogy a neandervölgyieket és a hasonszőrűeket kutatta…

Látom, milyen sok már az utolsó, meg a végső, meg az ilyen szavak. Tépett tollak, angyalszárnyak is röpködtek ma, a színházban is, meg Siflis András kiállításán is a Klein house-ban. Reggel, futás közben pedig gólyák és sok kismadár. Zenta felé a hazaúton, amikor megálltunk a leeresztett sorompónál, Zolival fülemülét hallottunk. A madárcsicsergés – gondoltam – a teret pontozza ki számomra, ha fülelek. (És mindig eszembe jutnak Verhovina nem létező madarai.) Most azonban Zentáról visszahajlok Budapestre, és idemásolom a hivatalos jegyzőkönyvet, hiszen mint a Dia-dalok végén – már megint ez a szó! – áll, „annyi már a tartozásom / módosítom picit hovatartozásom ––– / finitalakomédiaapámfia” (Sziveri János: Húsevők, 1983—1984-es keltezéssel).

 

Jegyzőkönyv

 

Jelenlévők

 

a Vének Tanácsa:

 

Józsa Márta (eltévedés miatt igazoltan késett egy kicsikét, aztán ő mutatta az utat)

 

Bozsik Péter (ő volt az önjelölt főszereplő, shakespeare-i hős, de melyik?)

 

Mesés Péter (aki nagyon sokat gondolkodott ezen az estén, lásd alább)

 

Ladányi István (akinek volt egy kitűnő eszmefuttatása a munka kártékonyságáról)

 

Kalapáti Ferenc (sokat késett, mivel echós szekéren érkezett, de karikás szemmel figyelt és bólingatott aztán)

 

Radics Viktória (jegyzőkönyvvezető, aki folyton a múltba liftezett)

 

Időpont: 2016. május 13. (vitatott)

 

Helyszín: Kőbánya (pontos cím a szerkesztőségben)

 

Zöld noteszlapon hagyott nyomokat az este, a gyakran (szabadon!) használt narancssárga viharöngyújtó pedig itt maradt, bizonyíték gyanánt lefoglaltam. Történt ez 2016. május 13-án, pénteken (bár szubjektív vélemények szerint nem biztos, hogy ez az esztendő volt!). Hogy 13-a volt, fekete péntek, az azonban kétségtelen. Bozsik Péter, az Ex Symposion (amit a jegyzőkönyvvezető rendszeresen „Új”-nak titulált, azonban e sokszoros nyelvbotlás könnyen magyarázható) főszerkesztője, aki a régi Új Symposionban is hasonló posztot töltött be egy darabig, végérvényesen és visszavonhatatlanul kijelentette (s be), hogy

 

többé nem óhajt – pontosabban szólva nem akar – az Ex Symposion Alapítvány kuratóriumának elnöke lenni, jobban mondva

 

LEMOND A KURATÓRIUMI ELNÖKSÉGÉRŐL.

 

(Bejelentését néma csönd fogadta, egy percre mindenki megrendült.)

 

Indoklása szerint e munkába belefáradt, és további nyugdíjtalan éveit az írásnak óhajtja szentelni. Valamint munkálkodásában az is elnyűtte Elnökünket, hogy a jelenleg határozottan elsötétülő Magyarországon, hol zsarátnok sem világít (számunkra – tette hozzá valaki kafkaian), a lehetetlennel határos financiális eszközöket szerezni szeretett folyóiratunk számára, lehetünk akár határon belüliek vagy kívüliek, sőt mindkettő (annál rosszabb, két vízben süllyed a hajó – a jegyz. megjegyz.). Elmondása szerint a folyóirat ilyetén képviselete rendkívül kínos meló volt, amit nem kíván, mit nem kíván, nem fog folytatni. Ezt az évet még végigviszi, lezárja, és slusszpassz. Ezért felszólítja az alapítókat, Sebők Zoltánt, Balázs Attilát, Kalapáti Ferencet, hogy egyezzenek bele lemondásába. Közülük csupán Kalapáti Ferenc volt jelen, s bár késve kocogott be, részletesen tájékoztattuk őt a történtekről, amit ő meg is értett, úgy tett legalább. Ladányi István parázs figyelemmel ülte végig az ülést, kivéve amikor felállt, kiment a konyhába és kókica-pattogatás közben kis híján tüzet okozott, ami ugyan stílusos lett volna, ám nemkívánatos. Az elégett popcorn mindenesetre a közgyűlésünk emblémájaként (logójaként) szolgálhat, habár az illatát az ábra nem tudja érzékeltetni.

 

A jelen nem lévő kuratóriumi és alapító tagokat maga Bozsik Péter képviselte, így ők mind beleegyeztek Bozsik Péter lemondásába. Később Kalapáti Ferenc is kalimpáló szívvel halk áment mondott a dologra, bár közben a szemét forgatta, igaz, ez nála nem sok mindent jelent, hiszen neki mindig forog a szeme.

 

A jelen- és a jelen nem lévők, az összes kísértet egyöntetűen ELFOGADTÁK Bozsik Péter szomorú bejelentését. Senki sem lázadt, így az Új Symposion tradíciója megszűntnek tekintendő. Bozsikunk tehát 2016. május 13-tól – pontosabban a jövő évtől – kezdve NEM elnök többé, mert önként trónfosztotta magát. A döntés vétó nélküli elfogadását senki sem indokolta meg, de beszédes volt a hallgatás, lévén hogy mind lusták és erőtlenek, no és reménytelenek lennénk e feladatkör ellátására, sem időnk, sem eszünk nincs hozzá.

 

Mesés Péter, miután gondolatokba merült, idejekorán konstruktív javaslattal állt elő, ami megakadályozta, hogy még a kukoricasütés előtt tragédiába forduljon az értekezlet. Eszerint

 

MÁJUS 14-ÉN VASÁRNAP MEG FOGJA KÉRDEZNI PATÓ ATTILÁT, ÁTVENNÉ-E AZ ALAPÍTVÁNY KURATÓRIUMI ELNÖKSÉGÉNEK TISZTÉT. [Utólagos megjegyzés: alighanem.]

 

A javaslatot a jelenlévők kicsit bénán, de elfogadták, tudván tudva, hogy ezzel a kuratórium testülete is megváltozna. Azonban hiába törték hosszú percekig a fejüket, más méltatlan illető nem jutott eszükbe.

 

Továbbá az esetre, ha az elnökváltás nem sikerülne, újabb építő jellegű javaslat kelt szárnyra, közös ötlet gyanánt:

 

AZ ALAPÍTVÁNYT NEM MEGSZÜNTETNI, HANEM HIBERNÁLNI SZÜKSÉGELTETIK.

 

A „hibernálás” szó mindenkinek megtetszett, lévén valamennyien nyelvbuzgalmiak, és az est folyamán gyakran felhangzott igei és főnévi formában. Felbátorodva a bukás szelétől az Elnöknek utasítást adtunk, hogy (például a veszprémi törzskocsmájában időzve) járjon utána a HIBERNÁLÁS jogi lehetőségének, és az ehhez szükséges fagyos processzust tudakolja meg. Az ex-elnökvezér erre ígéretet is tett, miután lelki szemei előtt megjelent a nevezetes kocsma. [Utólagos megjegyzés: nem lehet hibernálni – R. V.]

 

Közben múlott az idő, Radics Viktória a kézműves sör hatására alászállt, hiába kapaszkodott kifelé a múltból, Ladányi István kukoricázott, Mesés Péter még mindig a munkátlanság dicséretén töprengett, Józsa Márta egyáltalán nem a túlvilágra való költözést szorgalmazta, lévén ennél sokkal praktikusabb és szépreményű fiatalasszony, Kalapáti Ferenc pedig ősz üstökét lobogtatta boldogan, most, hogy végre nem echózott.

 

A jegyzőkönyvvezetőnő hatására (ez én vagyok!) újabb javaslat merült fel, az időrendbeli eltérésekért elnézést kérek. A régi szép, fehér, tartalmas EX-évkönyv mintájára

 

FOLYÓIRATSZÁMOK HELYETT EX-ÉVKÖNYVEKET KELLENE KIADNI.

 

A javaslat megfontolásra került. Mesés Péter sajnálatát fejezte ki a folyóirat esetleges megszűnése mián. Ladányi István javaslatát, hogy egy nagy lapmegszűnő (nem is tudom, melyik a helyes kifejezés erre, ez a magyar szó elég új) buli zárja a karrierünket, nem fogadta lelkesedés. Ladányinak, a kuratórium társelnökének ezen az estén nem volt szerencséje, majdnem kukoricán térdepelt, azonban ígéretet tett, hogy

 

DR. (vagy nem doktor) VIRÁG GÁBORNAK MEGERESZT EGY LEVELET A FORUMBA,

amelyben kifürkészi az Igazgató úr kedélyét egy esetleges Ex-évkönyv kiadását illetően. Igaz, ez az opció nem töltött el senkit nagy reménységgel, mivel föltehető, még ha rosszindulatú is a föltevés, hogy Újvidék a pokolba kívánja a sympósokat és nem fog leszállni értük, a jelenlévők többsége (szavazás elmulasztva) azonban úgy gondolta, hogy egy levelet megér.

 

Ezen az ülésen NEM a szerkesztőségről, hanem az Alapítványról volt szó. A két testület szoros viszonyt ápol egymással, ezért a szerkesztőség sorsa az Alapítvány sorsától függ, és viszont. A kuratórium és a szerkesztőség + bizottság tagjai közül azonban többen (sokan?) nem érdekeltek, más szóval a fülük botját sem mozgatják a szerkesztőségi örömök és a problémák hallatán, ami mindazonáltal (itt nem részletezendő okoknál fogva) érthető. Valamennyi jelenlévő kifejezte vagy nem fejezte ki kételyeit az Ex Symposion további sorsát, financiálisan aláásott létezését és a létjogosultságát illetően. Eközben Mesés Péter elszomorodott, mert ő nem szereti megfogni sem a kasza, sem a kapa nyelét.

 

Summa summarum: jelen pillanatban, melynek nem fog hamar vége szakadni, az Alapítvány gazdátlan, Elnöke leköszönt, és a folyóirat a megszűnés határán táncol. Haláltáncol.

 

Jelen jegyzőkönyv, a jegyzőkönyvvezető fekete sör („Döbrögi” volt a neve) általi befolyásoltságából kifolyólag, bárki által, aki kézhez kapja, javítható, ki lehet húzni és hozzá is lehet írni, szabad a gazda (!). A jegyzőkönyv hangulata is módosítható.

Budapest, 2016. május 14.

 

Ajánlott olvasmány:

Losoncz Alpár: A folyóirat mint az irodalmi és társadalmi nyilvánosság tere. In Folyamatok, törésvonalak, elmozdulások. Sziveri János Intézet—Gondolat Kiadó, Veszprém—Budapest, 2015. 11—17. old.

 

2016. május 29.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Paskó atya madárbélből jósolt, avagy szavazz a Fideszre

Ami hiányzik Paskó szentbeszédéből, az már csak a hazaárulózás. De így is épp eléggé kizárólagos: aki >

Tovább

A szerb kormány növeli az elköltözést?!

Az létszámstop folyamatos hosszabbításának egyenes következménye az elköltözés, a külföldre vándorlás. Munkahely, vagyis jövedelemforrás hiányában az >

Tovább

„Érvényesülnek vagy csorbulnak a kisebbségi jogok?”[1]

Annak, hogy egy magyar jelentéstevőt választott az EP bizottsága, még örülni is lehetne. Kovács helyzetét – >

Tovább

Tisztelet a magyar népnek

Doktrinális értelemben nem szigorú tisztasággal, egyértelműen, bár passzívan, de a magyar nép nemet mondott a fasizmusra >

Tovább

Joghátrány lett a magyar nyelv- és írás hivatalos használata!

A Magyar Nemzeti Tanács Nyelvhasználati Biztosságának nem csak Józsa László beadványával kapcsolatban kellene állást foglalnia, hanem >

Tovább

Mindenki önökre fog szavazni!

Köszönjük a gáláns segítséget, köszönjük, hogy kapzsivá válhatunk, köszönjük, hogy jól megfizetik a szavazatainkat, köszönjük, hogy >

Tovább

„Messze nem olyan még, amilyet szeretnénk…”

Szerbiának, tehát, ahhoz, hogy az EU tagja legyen, maradéktalanul teljesíteni kell a csatlakozási feltételeket, ideértve a >

Tovább

Handke Nobel-díjának margójára, avagy Milošević emlékére

De valami gyanússá vált nekem Handke kapcsán. Mert nem ő volt az első őrült, aki áhítozott >

Tovább

Csökkent a nemzeti- és etnikai alapú megkülönböztetés?

A köztársasági biztos a nemzeti valamint az etnikai származás alapján történt megkülönböztetések számának „csökkenéséből” azt a >

Tovább

A kétpólusosság átka

Igazat adok Márai Sándornak, aki szerint a magyar irodalom nagyobb volt, mint a magyar politika, de >

Tovább

Változik a viszonyulás?

Fontos, hogy az anyaországban – legalább most – átfogó és tárgyilagos felmérés készüljön a délvidéki rehabilitálások >

Tovább

Cipelni a hazátlanság gyökereit

A Temetetlen múltunk esszenciális, sokat boncolgatott kérdése az is, hogy hogyan írjunk a magyar nemzeti kisebbségről. >

Tovább