2020. június 5. péntek
Ma Fatime, Fatima, Bonifác névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Napi ajánló

Bohócok a politikában: én, az új Churchill

Szerbhorváth György
Szerbhorváth György

„Johnson akkor válhatna Churchillé, aki történelemcsinálóként végül nem negatív alakként marad meg az utókor emlékezetében.” Szerbhorváth György (Átlátszó):

London nemrég távozó polgármestere, Boris Johnson életrajzot írt a 20. századi történelem meghatározó alakjáról. Aki alighanem a példaképe. Úgyhogy a könyv cselesen inkább szól saját magáról, mint szivarozó elődjéről. Igazolandó, hogy nem feltétlenül trixter az a politikában, aki néha annak tűnik.

Boris Johnson: A Churchill-tényező – Hogy csinál egy ember történelmet? Budapest, Akadémiai Kiadó, 2015, 436 oldal.

Johnson nyolc év után, május elején távozott London polgármesteri székéből. A konzervatív politikust munkáspárti váltotta, s kitört a morális pánik (csak épp nem Londonban), mert, jaj, palesztin bevándorlók gyermeke, Sadiq Khan lett az új főpolgi.

Pedig korábban aggodalmaskodhattak volna Johnson származása miatt is: ha nem is tősgyökeres amerikai, de anyja New York-ban szülte meg, és királyi vér csörgedezik az ereiben, igazi arisztokrata, ám dédunokája Ali Kemal bejnek is, a liberális török újságírónak, költőnek. Aki nem mellesleg az ottomán birodalom belügyminisztere volt, és a török függetlenségi háborúban halt meg.

Ennek ellenére, vagy épp ezért, nem véletlen, hogy noha Johnson is eléggé EU-ellenes, mint a mai török elnök, ő, ahogy átadta Mayor of London-i pozícióját, fogta a pennáját, s költött egyet. A The Spectator hirdetett limerick-versenyt, amelyben Erdogant kellett ekézni öt verssorban – s láss csodát, Johnson nyerte meg költeményével a viadalt.

Johnsont eddig is fenegyereknek tartották (biciklivel jár munkába!), hogy költőként feltűnt, mégsem oly nagy csoda. Hisz újságíróként, szerkesztőként kezdte, az árnyékkormányban a felsőoktatással foglalkozott, nem mellesleg történészként is ismert. Polgármestersége alatt pedig talált időt arra, hogy írjon egy klasszikus angol szellemiségű, gyakran ironikus, de annál inkább átgondolt monográfiát az általa nyilvánvalóan csodált Winston Churchillről.

A két politikus közt elég sok hasonlóság mutatkozik: nemcsak a származás (Churchill anyja amerikai volt; arisztokrata, politikus ősök mindkettejükön), hanem az újságírói múlt, történeti munkák írása miatt is. Meg a politikusi pályára való tudatos felkészülés hasonlósága is feltűnő – Johnson állítólag azért nem újrázott, mert a következő választásokon a miniszterelnöki posztot célozza meg.

Ellentétben Churchill-lel, ő (még mindig) hithű konzervatív, de Johnson ugrabugrálását nézve nem lenne meglepő, ha váltana – mint ismeretes, Churchill többször is annak a pártnak a színeiben indult, amelyet győztesnek saccolt meg, s így hatalomra kerülhetett vagy maradhatott.

Churchillről könyvtárnyi életrajz született, s ő maga is megírt magáról szinte mindent, filmek sora örökíti meg kalandos életét. Johnsonnak sincs hát nehéz dolga, sztori annyi akad, mint a nyű, ám ő mégis újabb fénycsóvákat vet a szivarozásáról, italozásáról, nem kevésbé bátorságáról, merészségéről, vakmerőségéről, kockázatvállalásáról híres-hírhedt angol politikus életére.

A kiindulópont azonban nem túl eredeti: senki sem vonja kétségbe, hogy egy ember is csinálhat történelmet, azaz egy-egy kiugró jellemű egyén pályafutásával akár döntő mértékben alakíthatja az események sorát. Churchill számlájára azonban elbaltázott, súlyos következményekkel járó kudarcok is írhatók, mint az 1915-ös vereség a törököktől a Dardanelláknál, amikor az admiralitás első lordja volt. Viszont ő mondott először határozott nemet Hitlernek, és úgymond ő nyerte meg a II. világháborút az angoloknak.

De a könyvben nem az az érdekes, hogy mit tett Churchill, ez többnyire elég jól tudható, vagy hogy mi lett volna, ha nem ő kerül a kormány élére 1940-ben. Vagy hogy miként bukott meg a háború után, hogyan jósolta meg a vasfüggönyt (e kifejezés is tőle származik), vagy hogy Johnsonnal ellentétben hogyan vált az európai összefogás úttörőjévé, s még a hidegháború megnyerése is hozzá köthető, bár már akkor rég halott volt. Vagy hogy milyen szerepe volt a Közel-Kelet megteremtésében (állítólag e szóösszetétel is az övé).

Sokkal érdekesebb és eredetibb e kötetben az – és Johnson célja ez is lehetett –, ahogyan a Churchill életében főszerepet játszó emberek hatását tárja fel főszereplőnk habitusára, stílusára. Így kerül középpontba politikus apja, anyja, felesége, de – sőt! – dadája is. Johnson ugyan nem túl szisztematikus, de az elsősorban a nagyközönségnek szánt kötet épp így egyszerre olvasmányos, szellemes, és mégis elég mély.

Számba veszi a korabeli kritikákat – Churchill ebből kapott épp eleget –, de azokat a stratégiákat is, ahogyan ezeket leszerelte. Hol arrogánsan, hol humorral, hol vállvonogatással, oda sem figyelve. Ment a maga útján, akár egy elszabadult elefánt. Sokan durva fráternek tartották, aki könyörtelenül bánik munkatársaival, alázza politikustársait, nem kevésbé ellenzékét. Magányos, olykor megveszett farkas, de Johnson számtalan példát hoz, hogy máskor meg milyen segítőkész, figyelmes, szeretetet adó, és a politikában éppenséggel kiváló taktikus, előrelátó, hatalmas munkabírású volt.

Johnson, az ifjú költő hangsúlyt helyez arra is, hogy kielemezze Churchill retorikáját, első beszédeitől kezdve. Hogyan használta fel az angol nyelvet úgy saját karrierje építése során, mint a nemzet mozgósítására a világháborúban (rájött, hogy minél egyszerűbben kell fogalmaznia, rövidebb szavakat használva – hát, khmm). Ekkor merül fel bennünk a nem is oly sanda gyanú, hogy Johnson saját magáról ír, illetve arról, kiből hogyan lehet sikeres, meggyőző, eredményes, hatékony politikus, aki váratlan tetteivel, mondataival, eszméivel, újabb és újabb, meghökkentő fordulataival hatalmon marad, még ha olykor veszt is.

A fiatal politikusjelöltek akár kézikönyvként forgathatják ezt, de Churchill esetében mégsem szimpla köpönyegforgatásról van szó.

Nem hozunk fel most magyar példákat, de arra nyugodtan utalhatunk, hogy úgy Churchill, mint Johnson nemcsak politikusként (volt) kiemelkedő, furcsa, de megérthető jelenség, hanem kitűntek másban is. El tudjuk képzelni, hogy egy aktív, hivatalban lévő magyar politikus regnálása idején időt, erőt szakít egy ilyesfajta könyv megírására, már ha egyáltalán tud írni? (Talán Demszkyt említhetnénk, de ő akkor kezdett újra írni, amikor polgármesterként már légüres térben mozgott, és „ráért”.)

Messzemenő következtetéseket Johnson további pályafutására nézve azonban nehéz lenne levonni. Talán éppen azért nem lesz végül miniszterelnök, mert csavarosan gondolkodó. Ahhoz túl különös alak, hogy képes legyen populista hordószónokként felkapni egy témát, csak azért, mert a közhangulat olyan. Churchill talált olyan témákat, például a II. világháború előtt a Hitlerrel még oly előzékeny angol elitet, illetve a közvéleményt is sikerült végül meggyőznie arról, hogy Hitler igenis a főgonosz, és látványos fordulatot tudott tenni a nők szavazati jogát illetően (miközben akadt szüfrazsett, aki egyenesen a vonat alá akarta lökni), vagy a munkások jogait illetően.

Johnson akkor válhatna Churchillé, aki történelemcsinálóként végül nem negatív alakként marad meg az utókor emlékezetében, mint a legtöbb „nagy ember”, lásd Hitler, Lenin, Sztálin stb., hanem ha mondjuk leszáll a Brüsszel-ellenes vonatról, de legalábbis megoldást kínál a válságra.

Boris Johnson könyve tehát éppen azért izgalmas olvasmány, mert nem szimpla monográfia, nem történészi szakmunka. Churchill alakja, élettörténete szinte csak apropó arra, hogy a szerző saját magával, munkájával, eredményeivel, kudarcaival, terveivel szembesüljön, s a nagy kérdéssel, hogy az egykori, óriási, ám megbukott brit birodalom merre mehet tovább? A vezetésével akár….

2016. május 29.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

A haza ment el, mert mi nem mentünk sehova – a Vajdaságtól Szombathelyig

A hatalom által üldözött háborúellenes csoport tagjaként, vajdasági magyar újságíróként, kalandos úton került Magyarországra Komáromi Ákos >

Tovább

Húsz éve (5. rész)

A Bódis-cukrászda történetének zárórészét átengedném Tolnai Ottó barátomnak, akit nemcsak az ihletett meg, hogy a cukrászda >

Tovább

Húsz éve (4. rész)

Közgazdasági bravúrjaimról bárki tudomást szerezhetett, ha elolvasta a Bódis-cukrászdáról szóló eddigi élményfoszlányaimat. Az üzleti partnerek megválasztásában >

Tovább

Amiről nem beszélünk...

A kommunikáció először arról szólt, hogy tragédia előtt állunk, egy hónappal később pedig, hogy minden a >

Tovább

Keresik az ajándékot

Eluralkodtak a minden nagyobb szenvedély nélküli, intelligens, művelt és óvatos szeretők. Megcsodálom őket, ám sajnálom, hogy >

Tovább

Húsz éve (3. rész)

Az ünnepélyes megnyitás után azonnal beütött a ménkű: Bogár Laci és neje (a partnerek) úgy gondolták, >

Tovább

Szerbia nem demokratikus ország

Amennyiben nem lesz biztosíték a szabad és tisztességes választási kampányra, a választások legitimitása elkerülhetetlenül kérdésesé válik. >

Tovább

Szabadulás Trianontól

Nincs más a magyar nacionalizmuson kívül. Csak versengő nacionalizmusok vannak. Két kirekesztő diskurzus verseng egymással: az >

Tovább

Az idegen nő

Az idegen nő egyszerre vonz és taszít. Felcsillant a szemem, amikor Tišma-regényben feltűnt Dornstädter kávéház. Ugyanott >

Tovább

Soknyelvű ország – egynyelvű álom és emlék(mű)

A mesterséges nevek százai azonban bekerültek az Akadémiai Nagylexikonba, emiatt tévelyegnek úttalan utakon a magyar GPS-t >

Tovább

Trianon és a VMSZ

Nem tűnik ki az sem, a Fidesz hogyan tekint arra, hogy stratégiai partnere, a Vajdasági Magyart >

Tovább

Húsz éve (2. rész)

Folytatom a Bódis cukrászda 2.0 történetét. Az első részben arról volt szó, hogy miként került vissza >

Tovább