2019. november 18. hétfő
Ma Jenő névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Napi ajánló

Krikszkraksz

Tamás Gáspár Miklós
Tamás Gáspár Miklós

„Adyt kell olvasni. Sürgősen, sokat, és a politikai prózáját is. Most. Azonnal.” Tamás Gáspár Miklós (hvg.hu):

A magyarországi kormánytöbbség nyugodtan betilthatná az ellenzéki pártokat és társadalmi mozgalmakat, hiszen úgyse számítanak sokat. Ameddig a menekültválság tart, szükség van rájuk mint bűnbakra. A „demokratikus” ellenzék már csak logikai és alkotmányjogi szemszögből bírálja a bevándorlási kvótával kapcsolatos népszavazást (a kvótákat az EU amúgy se tudná a magyar kormányra kényszeríteni, a népszavazás nyilvánvalóan fölösleges), amellett már nem mer érvelni, hogy menekülteket kellene befogadnunk. Hiába látjuk Aleppó ripityára bombázását, még mindig „illegális gazdasági bevándorlókról” és „határsértőkről” vartyognak. Mindegy. A kerítéspolitika és a xenofób-rasszista rendőrállam egész Európában győzedelmeskedik; a munkanélküliségtől, tehát a kiélezett munkapiaci versenytől rettegő dolgozók a szélsőjobboldalra szavaznak mindenütt; a mérsékelt „mainstream” pártok pedig – amint azt Ausztriában láthatjuk – alkalmazkodni próbálnak az etnicista trendhez, s evvel harakirit követnek el, mert még az antifasiszta kisebbséget is elidegenítik maguktól. A posztfasiszta pártok „új erőként” jelennek meg – mindenütt az élére állnak a korrupciót és a tehetetlenséget jelképező „régi erők” elleni fölháborodásnak –, a szociáldemokrácia haldoklik.

A magyarországi kormánytöbbség egyszerre „régi erő” (korrupt, tehetetlen, inkompetens, régimódi, elavult hatalmi szimbólumokba kapaszkodik) és „új erő” (agresszív, kiszolgálja a differenciálatlan „elitellenességet” – s ennek örvén szétdúlja a magyar nemzeti kultúrát –, és alkalmazkodik az idegengyűlölet és az Európa-ellenesség viharosan erősödő hangulatához).

*

Az Orbán-kormány egyszerre demobilizál (semlegesíti, összezavarja, megosztja, megtöri, kifárasztja az új társadalmi mozgalmakat és a „civil társadalom” különféle áramlatait, beleértve a militáns szélsőjobboldalt is) és mobilizál, mozgósít: ám kizárólag „a külső ellenség” (muszlimok, Európa, olykor – egyre ritkábban – a „posztttrianoni utódállamok”) ellen, és mindig fölülről, az államapparátus igénybevételével. Nem hagyja, hogy a finoman totalitárius mozgósításban a kezdeményezés kicsússzék a jobboldali kvázi-pártállam kezéből. Nem annyira Hofer/Strache, Frauke Petry vagy Marine Le Pen mozgalmaira hasonlít (ezek végül is még ellenzékben vannak), mint amennyire Narendra Modi, Erdoğan és Putyin kormányzására, de még ezeknél is bürokratikusabb, etatistább, hiányzik belőle ezeknek a „populista”, establishment-ellenes dinamikája. Ilyen volt a kifáradó, szürkülő kései Franco- és Salazar-rendszer a bukás előtti évtizedben, de e kettőnek erős volt a belső ellenzéke, s mind a hatalomnak, mind az ellenzékének (eleinte föld alatti ellenzékének) komoly vonatkozása volt a történelemre, ami itt hiányzik. A rezsim jelképes „horthyzmusa” komolytalan és hagyomány nélküli.

*

Az EU iránti általános ellenszenv nem indokolatlan. Az Európai Bizottság és az Európai Központi Bank egyensúlyi, monetarista gazdaságpolitikája – még színtiszta kapitalista szemszögből is – elavult, kontraproduktív, az „Örömóda” (Beethoven/Schiller) stílusában tartott humanista retorika álságos és kacagtató. Az EB terve, hogy a menekültek befogadására nem hajlandó tagállamokat (a többséget) amolyan negatív fejpénz megfizetésére kényszerítse (negyedmillió euró per kopoltyú) kivihetetlen és csúnya. A görögországi Sziriza-kormány eltiprása (a kikényszerített kapituláció) világosan megmutatja, mit várhatnak a gazdaságilag gyöngébb félperifériás államok a régióban (délen, keleten, délkeleten). Az EU és a NATO Oroszország-ellenes akciói valamiféle „kollektív európai nacionalizmussal” szeretnék ellensúlyozni a centrifugális tendenciákat, de ez csak azokban az országokban sikeres (Lengyelország, Románia, a balti államok), amelyek történelmi okokból amúgy is ruszofób soviniszták és Amerika-barátok, de ez az Európai Uniót nem erősíti. Sőt. A mai (szélsőjobboldali és kleptokrata) ukrán kormány vagy az EU-NATO protektorátusok Boszniában, Koszovóban aligha „pozitív hősök” vagy vonzó példák. Az EU ma voltaképpen csak a sodródó és kapkodó német szövetségi kormányra támaszkodhatik (s már nem sokáig), és ez nagyon csekély erő önmagában. Merkel szép csöndben szakít eddigi menekültpolitikájával (is). A másik két európai nagyhatalom (Franciaország a maga paranoiás iszlamofóbiájával és a szétszakadozó Nagy-Britannia a maga általános külföldellenességével és Európa-utálatával) „európai” szemszögből jelentéktelen: inkább probléma, mintsem támasz. A magyarországi szociálliberális ellenzék és sajtó „Európa-álma”: álom. Csak azelőtt volt valamicske köze a valósághoz, hogy a kelet-európai „bővítés” megtörtént volna: Kelet-Európát nem lehetett integrálni és asszimilálni. „Európa” a mi régiónkban összevegyül a fejetlen privatizációval, az ipartalanítással, a tömeges munkanélküliséggel, az életszínvonal-csökkenéssel, a népjóléti, szociális „ellátórendszerek” és a kultúra (oktatás, kutatás, tudomány, művészetek, minőségi médiák) leépülésével. Mindennek természetesen nem „Európa” az oka – ez egyetemes trend (vö. „A sötétség mélyén” c. esszémmel), amely mindenütt érvényesül –, ámde ebben a régióban az Európai Unió persze hozzájárult a gyors érvényesüléséhez.

*

A magyar ellenzéki kultúra – különösen a független  színház és a független film – „szociális fordulata” a szegénységet és a „kirekesztést” (a diszkriminációt) helyezi a középpontba, s egyre inkább a nők és a szexuális kisebbségek elnyomását is. Ez nagyon örvendetes politikai tény, és egybehangzik a magyarországi „civil társadalom” és NGO-szféra részvétteli, együttérző, jótékony, a társadalmi igazságtalanságokon fölháborodó és kesergő erkölcsi karakterével. Az egyenlőségre és emancipációra törekvő mozgások mai magyarországi metaforája: a szociális csomagküldő szolgálat. Ez még mindig csak a szociálliberális középosztály és értelmiség – helyénvaló és indokolt – szentimentális részvéte és nyugtalansága. Maguk az elnyomottak nem mozdulnak. Velük legföljebb a szélsőjobboldal beszél politikáról, de nálunk még ezt is korlátozza hatásában a szintúgy, de másképpen radikális jobboldal, azaz maga a kormányzat ereje és energiája. Ez utóbbit valamelyest fékezi a korrupcióval, klientelizmussal és a vakmerően pimasz pazarlással szembeni széleskörű undor – de hát ez akármennyire kellemetlen, a rendszer lényegét nem érinti. A társadalmi elégedetlenség a rendszer anomáliáira vonatkozik, nem a rendszerre magára.

*

A rezsim egyik leghatásosabb fegyvere a butaság.

*

A butaság – amely arra kényszeríti a médiákat, hogy sporthíreket és érdektelen pletykákat ugyanavval a hangsúllyal és ugyanabban a hányaveti, rossz stílusban adjon elő, mint hazánk és földrészünk végromlását – példája, hogy a politikai nyelv legerősebb szavai olyanok, mint a „mutyi” meg a „haverok” meg a „migránssimogatók”. Ez csakugyan nem különbözik a kései Kádár-korszak leghivatalosabb sajtójának attól a beszédmódjától, amely szerint a rendszer alapvetően „rendben van”, csak a „káderek” meg az „értelmiség” meg az „anyagiasság” meg a „megemésztetlen nyugati befolyás” okoz átmeneti nehézségeket. Az, hogy a versenyképességhez és termelékenységhez viszonyított reálbér miért sokkal alacsonyabb nálunk, mint külföldön, a hivatalos nyilvánosság számára nem kérdés. Mindenki (joggal) panaszkodik az egészségügy, a köz- és szakoktatás borzalmas állapotai miatt, és segítségért ahhoz a társadalmi és államrendszerhez folyamodik, amely az okozója ennek a pokoli helyzetnek.

*

Két szócska veszett ki a köznyelvből: a „mert” és a „miatt”. Hónapok telnek el anélkül, hogy fölbukkanna a lapokban vagy a rádióban. Okság nincs, csak egymásmellettiség és időbeli szekvencia (egymásra következés). Semmi nem okoz semmit, és semmi nem következik semmiből. Semmit nem lehet megmagyarázni, nem is kell, nem is szabad. Szándék van, ok és okozat nincs. Indíték van, de okszerű cselekedet nincs. Ez olyan kultúra, amelyből a racionalitásnak még az emléke is kiveszett.

*

A „könyv” Magyarországon regényt jelent.

*

Az „értelmiségi” Magyarországon ellenzéki nyafogót jelent.

*

A „munkás” Magyarországon baloldali előítéletet jelent, amely valami nem létezőt jelöl.

*

A „magyar” Magyarországon nem cigány és nem zsidó magyar állampolgárt jelent, de jelenthet magyarországi szlovákot. A „határon túliak” kifejezés magyarokat illet, akik persze voltaképpen románok vagy szerbek, akiket a románok és szerbek bántanak.

*

A „francia” vagy „franciás” kifejezés Magyarországon olyasmit jelent, amire vállvonogatás és gúnyos mosoly a helyes válasz. „Rancière” vagy „Deleuze-Guattari” vagy „Badiou” azt jelenti, akárcsak a huszadik század elején „Bergson” vagy „Péguy”: érthetetlen marhaság, nem olvassuk. Valamikor magyar értelmiségiek Párizsba menekültek. Ma pályázatokat írnak, hogy Párizsba mehessenek, ahol amerikai angolt lehet használni az ösztöndíjak végett.

*

Elfriede Jelinek, a döbbenetesen népszerűtlen, habár Nobel-díjas osztrák író – akinek a bemutatóját tüntetéssel zavarta meg a Die Identitären nevű posztmodern-neonáci csoport, mert a darab bevándorlópárti volt és antirasszista, és akit kórusban szidalmaz a humanista német sajtó, mert balos szegény – azt mondta a minap, hogy a két látszólag szembenálló csoport (az iszlám fundamentalisták és a posztfasiszta fajgyűlölők) egy dologban azért egyetért. Mindkettő gyűlöli a zsidókat.

*

A tanársztrájk eddigi eredménye: néhány apró látszatengedményen túl a kormány éppen hogy radikalizálta oktatáspolitikájának azokat a vonásait, amelyek ellen a mozgalom elsősorban irányult. Az emlékezet nélküli médiák levették az egész kérdést a napirendről, de mi álljunk ellen, kedves olvasó: emlékezzünk rá, hogy nemrég még volt tanármozgalom, és izgalomban tartotta az egész országot. Tartsunk Habony-szünetet, Andy Vajna-szünetet, Matolcsy-szünetet: vannak ennél fontosabb dolgok, és nagy baj van a kréta körül. Magasabb bérek kellenek, munkanélküli-segély kell, s még azt is meg kell fontolnunk, hogy mit tehetünk jó folyóiratok és komoly könyvkiadás nélkül, szétbarmolt múzeumokkal, rohadó tömegközlekedéssel, roskadozó egyetemekkel, mérgező kommersz televíziókkal, rossz helyesírással, dadogó nyelvtannal, ökögő stílussal, a mindenen elhatalmasodó közönségességgel és rossz modorral.

*

Mutatkozik az ellenállás itt-ott: Lengyelországban a középosztály tüntet – negyedmillió ember! – a szélsőjobboldali kormány ellen; Franciaországban a „Nuit debout” lelkesítő tiltakozásai; Görögországban sztrájk és demonstrációk az újabb (pokoli és értelmetlen) megszorítások ellen. Egyébként: a nyomorgó Görögországban a fölmérések szerint a lakosság 85 százaléka látná szívesen a menekülteket. Ez a magyarországi 1 százalékkal szemben nagyszerű és szívmelengető, de kivétel: de a trend sajnos nem ez. A németországi és ausztriai szociáldemokrácia, a konzervatívok és a maradék liberálisok nagy része hozzásimul (ügyetlenül és a maga szempontjából hiábavalóan, fölöslegesen) az idegengyűlölő/rasszista közhangulathoz. Ugyanakkor a bevándorlástól való félelem valóságos társadalmi okai (a munkanélküliség mindenekelőtt, továbbá a népjóléti és nyugdíjrendszer, az egészségügy, az oktatás terheltsége, a közel-keleti háborúk, Afrika haldoklása, az orosz, török, kínai egész vagy féldiktatúrák befolyása, a demográfiai válság, az élőmunka-helyettesítő technológiák terjedése, az ökológiai katasztrófa) nem játszanak szerepet a menekültkérdés elemzésében. Az antirasszisták – jobb híján – moralizálnak. Pedig az iszlámellenességre és hasonló hitványságokra az emberek nem jókedvükben fanyalodnak. Azt szeretnék, ha az államuk – ha már nem átallja demokráciának nevezni magát – megvédené őket a bajban. S ezért cserébe beérik a védelem látszatával, és lemondanak gazdasági és szociális követeléseikről, pedig ezeken a súlyos gondokon nem segít sem a kerítés, sem a költségvetési egyensúly.

*

Nem a parlamentben és a médiákban ágáló uszítók a főbűnösök, akármennyire megérik a pénzüket, s akárhány embert tévesztenek meg az ásatag „érveikkel”. Maga a helyzet uszít. Ameddig ilyen a szociális biztonság, ilyen az igazságos újraelosztás helyzete (ugyanis nincs efféle), ilyen sok ember – fehér ember! – hullik ki a társadalomból, addig nem lehet józanságot, belátást, nagylelkűséget várni. Nem a megtévesztett emberekre kell neheztelni, hanem változtatni: s ha ez egyelőre lehetetlen is, legalább egyszerre látni az egymással összefüggő problémákat.

*

Adyt kell olvasni. Sürgősen, sokat, és a politikai prózáját is. Most. Azonnal.

2016. május 12.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

"Kivérezteti a vajdasági magyarságot a kettős állampolgárság"

„Lehet mellébeszélni, de az az igazság, hogy a vajdasági magyar közösség menthetetlenné vált, s egy évtizeden >

Tovább

„Szerbiának két külügyminisztere...”

A magyar külpolitika tehát a nyugat-balkáni országok integrálását az Európai Unióba stratégiai fontosságúnak tartja, miközben teljesen >

Tovább

A DÉLVIDÉKI/VAJDASÁGI MAGYARSÁG JOGAIÉRT FOLYTATOTT KÜZDELEM IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

A nemzeti kisebbségek helyzetét egy társadalomban/országban számos tényező együttes létezése alapján lehet csak megállapítani, amelyek közül >

Tovább

A jugoszláv rendszerváltás

Egy könyv címe szerint pedig „A háború a Maksimirben kezdődött el”, azaz 1990. május 13-án, amikor >

Tovább

A DÉLVIDÉKI/VAJDASÁGI MAGYARSÁG JOGAIÉRT FOLYTATOTT KÜZDELEM IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

A gond nem csak a képviselők számával van, hanem, sajnos, azzal is hogyan képviselik a délvidéki/vajdasági >

Tovább

A DÉLVIDÉKI/VAJDASÁGI MAGYARSÁG JOGAIÉRT FOLYTATOTT KÜZDELEM IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Hogyan lehetséges, hogy olyan községben, mint a zombori, nagybecskereki, nagykikindai, vagy Muzslya, a Közép-Bánság legnagyobb magyar >

Tovább

„Így pusztul ki a bánsági magyarság”!

A nyár nagy részét a bánsági Tordán töltöttem, így alkalmam volt megismerkedni a falu életével és >

Tovább

Összefoglaló (2. rész)

Ezekből az esetekből azt a következtetést lehet levonni, hogy az egykori egyenrangú használatból Vajdaságban mostanra joghátrány >

Tovább

Rekviem a szabadkai zöld Zsolnay szökőkútért

Búcsúzom Tőled zöld Zsolnay szökőkút és szerintem nem csak én, hanem nagyon sok szabadkai búcsúzik városunk >

Tovább

A DÉLVIDÉKI/VAJDASÁGI MAGYARSÁG JOGAIÉRT FOLYTATOTT KÜZDELEM IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

A magyarországi „gazdaságfejlesztési program” által, az utóbbi három évben, mindössze „700 új munkahely” létesült. Ez arra >

Tovább

Mindannyian célkeresztben vagyunk

Vannak a művészek között, akik még kitartóan reménykednek, hogy a buborék az utolsó mentsvár, az egyetlen >

Tovább

Orbán és a jobbhorog

„Az unió, s ezen belül a Parlament, valamint a Bizottság már egy jó ideje sorozatosan arra >

Tovább