2019. október 21. hétfő
Ma Orsolya, Zsolt névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Tovatűnt a nemzedéki ártatlanság

Végel László
Végel László

„A VMSZ hevesen támadja a Magyar Mozgalmat. Nem értem, miért fél a bimbózó alternatívától?” Végel László Kőzéleti naplója:

Életképek a magyar jellemről

Az Örkény Szinházban Bíró Krisztának köszönve Anikóval megnézzük  a Kovács Márton és a Mohácsi testvérek szövegkönyve alapján született „E föld befogad, vagy nincs számodra hely” című előadást. Magyar rendezőtől már régen láttam ilyen hatásos, indulatos tömegjeleneteket! Az utóbbi időben ez volt a legjobb színdarab, amit Budapesten láttam. Élvezet volt nézni Mohácsi János remek tömegjeleneteit! Ez a hangvétel hiányzik legjobban a mai magyar irodalomból. A mű a zsidókérdésről szól, valójában azonban a magyar jellemről fest egy szörnyen riasztó képet. Az egyik ütős jelenetben a hányaveti magyar tiszteket mutatja be Ukrajnában 44 környékén. Móricz tudott ilyen képet festeni a magyarokról (Kivilágos kivirradtig). Fergeteges tapsvihar! Bíró Kriszta színművésznő már az első meghajlásnál a könnyeivel küszködik, Anikónak pedig a nézőtéren potyognak a könnyei. Ez volt a harminc harmadik, egyben utolsó előadás. A színészklubban hallom, hogy néző, illetve érdeklődés hiánya miatt vették le a darabot a repertoárról. Attól tartok, hogy az érdektelenségnek mélyebbek a gyökerei. Szerintem a magyar társadalom jelenleg nem kíván szembenézni önmagával. Závada Pál író megjegyzi: ne áltassuk magunkat, a darab megszűnését, kizárólag szervezési trehányság okozta. Majd azzal folytatja, hogy a Neoplanta avagy az Ígéret Földje után, most éppen a Balkáni szépség, avagy Slemil fattyúját olvassa. Azt hiszem, ha valakinek, akkor neki van kellő fogékonysága a regény etnikai sokszínűségének érzékelésére.

Pacifikálni!

A napló.org és a Második nyilvánosság Facebook oldala viszonylag jól tájékoztat a vajdasági magyar választási hadjáratról. Vataščin Péter higgadt, tárgyilagos elemzését olvasom a VMSZ és a Magyar Mozgalom viszonyáról. Kár, hogy ilyesféle analízis nem jelenik meg a Magyar Nemzeti Tanács lapjaiban, talán csillapítaná a kedélyeket és a meglévő problémákra irányítaná a figyelmet. Persze szó sincs ilyesmiről, jó magyar szokás szerint, tart a durva hadjárat. A VMSZ hevesen támadja a Magyar Mozgalmat. Nem értem, miért fél a bimbózó alternatívától? Az új csoportosulás friss, a bimbó még zsenge, hogy mi lesz belőle holnap, azt nem kísérlem megjósolni. Nem szólok bele, a folytatás a fiatal nemzedéktől függ, vagyis attól, hogy a jelenlegi lemondást felváltja-e a bizakodás? Vajon leállítható-e a gyorsuló elvándorlás? Rezignáció közepette folyik az abszurd civakodás. Látom, mindhiába idéztem annakidején Zentán Voltaire híres mondatát, e viszály kórját nem lehet gyógyítani. A pluralizmus kultúráját már anno sutba vágtuk, ergo nem csoda, hogy minden különbségből viszály születik. Az ellenséget meg kell semmisíteni! - ez most a jelszó. Én inkább azt gondolom, hogy ápolni és pacifikálni kell(ene). Emiatt idéztem anno az európai felvilágosodás nagy filozófusát Zentán: „Nem értek egyet azzal, amit mondasz, de életem végéig harcolni fogok azért, hogy mondhasd”. Akkor még a párttagok is tapsikoltak nekem, az egyházfők gratuláltak. Úgy mellesleg jegyzem meg: ez a mondat az európai értékrend egyik alapköve. Nos, itt az alkalom, hogy méltányoljuk, mert bárhogy végződjenek a választások, egyszer le kell ülni ahhoz a közös, nagy asztalhoz. A közösség erősen fogyatkozik, az emberek csüggedve veszik a vándorbotot, hiányoznak az új arcok és eszmék, a világ gyorsan változik, mi pedig le-le maradozgatunk, illetve cammogunk mögötte. Csak lenne már vége ennek a kisebbségi paranoiának! 

A fiatalok is elvesztették ártatlanságukat

Megilletődötten lépek be az Petőfi Irodalmi Múzeumba, mert a februári születésnapi rendezvényemet juttatja az eszembe. Hegyi Katalinnal megbeszélem a PIM archívuma részére készülő életinterjút. Neki is fel kell készülni. Csatlakozik hozzánk Fehér Renátó, örülök, hogy megismertem, hiszen valamikor márciusban írtam róla a naplójegyzeteimben. Bizony, a fiatal magyarországi nemzedék részére sem hullanak többé a rendszerváltás mannái, most már az ő felelősségük is felmerül. Ami most történik, az nem hárítható többé az idősebb nemzedékre, az ifjúság többé nem élhet a későn születettek kiváltságával. Márciusi naplójegyzetemben a magyarországi „történelem utáni nemzedék” képviselőjének, Fehér Renátónak a verssorát idéztem, a „karhatalmisták, forradalmárok, pincébe menekülők, munkástanácsok és a csőcselék” országáról. A költő vállalja a felelősséget. Váltunk néhány szót a fiatal magyarországi költőnemzedék közéleti ébredezéséről.  Sajnálja, hogy a határon túli irodalom veszti sajátosságát, túl „pesties”.

Pragmatikus kisebbségi stratégia

Alig várom a késő éjszakát, hogy elővegyem Stendhalt. Egész délelőtt, a naplójegyzeteimből a kisebbség és a nemzet témájáról szóló részeket válogattam. Az összegyűjtött részletek vagy négyszáz oldalt tesznek ki. Időközben a címre is rátaláltam. A nemzetről – kisebbségben, ez lehetne. Ebből kellene ízelítőt összeállítani az Élet és Irodalom részére, mint ahogy azt minap Kovács Zoltán főszerkesztővel megbeszéltem. Majdnem lehetetlen feladat. Válogatás közben felsorakoznak előttem az évtizedek. A kilencvenes években a félelem közösségi élmény volt, a nemzeti azonosság kérdésköre egyik napról a másikra rontott ránk. Érdekes, hogy az előző évtizedekben nem volt visszhangja a vajdasági magyar közösségben a drámai kisebbségi diskurzusnak. Az akkori magyar politikai elitet bíráló vitacikkemnek, a Nemzetiségi elit kritikájának (1971), amelyet Hornyik Miklós főszerkesztő közölt a Képes Ifjúságban, nem volt nagyobb visszhangja a közösségben. Nem volt olyan fontos, miként gondoltam. Nem rovom fel, hiszen a Tito-korszakban a jugoszláviai magyarok kialakították egyéni pragmatikus stratégiájukat, az érvényesüléshez nem volt túl nagy szükségük a magyar politikai elitre, megvoltak nélküle is. A kilencvenes években drámaira fordult a helyzet, a „szendvics-korszakban” úrrá lett a létbizonytalanság, hogyisne, emlékeim szerint akkoriban mai szövetségeseink „nagylelkűen” szendvicset kínáltak útravalóul, csakhogy mielőbb iszkoljunk Magyarországra. E présben mi sem volt időszerűbb, mint a nemzeti identitás védelme. A hatalom kényszerített bennünket a nemzeti önazonosság erősítésére. Valami hasonló történt Danilo Kišsel, akit az antiszemitizmus kényszerített zsidósága felvállalására. 2000 után újabb változás következett. A kisebbségi politikusok a hatalom részei lettek, érthető, hogy kritikus tekintetem feléjük fordult. 2010 után a helyzet egyre zavarosabb lett, a párbeszéd ellehetetlenült, a kisebbségi pártok nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, a lélekszám zsugorodott, s ennél is jobban zsugorodott a választói bázis, ami azt jelenti, hogy a kisebbségi polgárok egyre rezignáltabbak lettek. Közben a szerb nacionalizmus vesztett erejéből, az etnikai viszonyok némileg rendeződtek, újra megnyílt a tér a pragmatikus személyes stratégia előtt. Legfeljebb ez járna sikerrel, talán elodázná a végórát! A kisebbség most a patetikus diskurzus és a pragmatikus magatartásmód között tétovázik. Sajnos, az önimádó és az öncélú nemzettudat megnehezíti a pragmatizmus kibontakozását. A jelenlegi kisebbségi pártokráciának sokkal nagyobb befolyása van a kisebbségi polgár mindennapi életére, mint az egykori magyar kommunista elitnek volt. Mi mást tehetnék, Stendhallal vigasztalódom. "A nemzeti dicsőség imádatában megint csak megfeledkeznénk a szabadságról. Gyalázatos körforgás... És mindig elölről kezdődik!". Kitekintek az ablakon, gyönyörködöm a játékos budai fényekben.

Rokonszenv a pedagógusokkal

Budapest utcáin kékszalagos emberekkel találkozom. A szokottnál nagyobb a közlekedési dugó. A polgárok egy része forgalomlassító demonstrációval vagy kék szalaggal és ötperces munkaszünettel rokonszenvez a sztrájkoló pedagógusokkal. Sok orvosi rendelőben, de a büfékben is öt percre megáll a munka. A járókelők csendesek, búskomorak. Szomorú ez a csendes sztrájk. 

Valami nincs rendben

A Fiumei úti sírkertben helyezték örök nyugalomra Kertész Imre Nobel díjas magyar író hamvait. Spiró György és Esterházy Péter búcsúzik tőle. „Plebejus gúnnyal tekintett mindenre és mindenkire a hazugság szurdokában…”, mondja Spiró. Esterházy hasonló komor hangnemben beszélt: „Csönd, nyugtalanság, szenvedés – ezek lehetnek a nagy Kertész-szavak, ezek által tudunk meg valami újat magunkról, az országunkról, a világról, istenről.” A temetésen szorongás kapott el, arra gondoltam, hogy valami nincs rendben a világgal, Magyarországgal. Velünk. Velem. Számolom a napokat, még néhány nap és távozom Budapestről. Mehetnékem van, de nem tudom hova. Tényleg, hova?   

Civakodás, acsarkodás

A budapesti újságok a magyar kisebbségi acsarkodásról írnak. Ezekben a nehéz években, amikor minden értéket óvni kell, borzalmas volt olvasni az alpári rágalmazásokat. Nem érdekel, hogy ki lesz a győztes a nagy civakodásban, sokkal inkább aggaszt a vajdasági magyar közösség sorsa. Ássák a közösségen belüli árkokat. Ez abból is kiderül, hogy miközben a közösségünkből naponta harmincan vándorolnak ki (Egymásnak estek a magyarok a Vajdaságban, Magyar Nemzet, 2016.04.23), számos elvakult pártkatona az értékrombolás brutális eszközeivel élt.

Epilógus

Reggel a szerbiai választási bizottság közzétette a majdnem végleges eredményeket. A Szerb Haladó Párt némileg karcsúsítva fölényesen győzött. Kishegyesen is ők a befutók! Szabadkán is! A szélsőjobb erősödött. Az első jelentések szerint a magyarlakta észak-bácskai körzetben az országos átlagnál alacsonyabb volt a részvételi arány. Az MTI tudósítása a VMSZ „csökkenő irányú támogatottságáról” szól. Két évvel ezelőtt a szavazók 2,2 most viszont 1,52 százalékának bizalmát élvezi. Köztársasági szinten vetélytárs nélkül állt az arénába s a 200 ezer magyar választópolgár közül körülbelül 55 ezer szavazott rá. Potápi Árpád János a nemzetpolitikáért felelős államtitkár nagyon elégedett, szerinte s VMSZ sikeresen mozgósította a vajdasági magyarokat. A tudósítások szerint a budapesti Magyar Házban megtartott értékelő konferencián a funkcionáriusok többé nem délvidéki, hanem vajdasági magyarságról beszéltek. Eddig nem ez volt a sikk. Még egy újdonság: kisebbségi közösségünkben ezentúl két politikai erő verseng egymással. Elmélyül-e a szakadék a közösségben, vagy pedig kezdődik a közérdeket szolgáló fair verseny? 

A nyomtatott változat a Családi Körben jelent meg.

 

 

 

2016. május 1.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Csorbultak az anyanyelvi tájékoztatási jogok!

Hogyan lehetséges, hogy olyan községben, mint a zombori, nagybecskereki, nagykikindai, vagy Muzslya, a Közép-Bánság legnagyobb magyar >

Tovább

Zárt és nyitott identitás

Ezekről a próbatételekről akartam esszét írni, miközben ösztönösen éreztem, hogy rángatnak ide-oda, egyik oldalon a kozmopolita >

Tovább

„A múlt mérge bűzlik körülöttünk”

Sosem a pesti páholyok „anyásai” előtti eskütétellel bizonyítottam a magyarságomat. Nem „magunk között” kell bizonyítani, hanem >

Tovább

Paskó atya madárbélből jósolt, avagy szavazz a Fideszre

Ami hiányzik Paskó szentbeszédéből, az már csak a hazaárulózás. De így is épp eléggé kizárólagos: aki >

Tovább

A szerb kormány növeli az elköltözést?!

Az létszámstop folyamatos hosszabbításának egyenes következménye az elköltözés, a külföldre vándorlás. Munkahely, vagyis jövedelemforrás hiányában az >

Tovább

„Érvényesülnek vagy csorbulnak a kisebbségi jogok?”[1]

Annak, hogy egy magyar jelentéstevőt választott az EP bizottsága, még örülni is lehetne. Kovács helyzetét – >

Tovább

Tisztelet a magyar népnek

Doktrinális értelemben nem szigorú tisztasággal, egyértelműen, bár passzívan, de a magyar nép nemet mondott a fasizmusra >

Tovább

Joghátrány lett a magyar nyelv- és írás hivatalos használata!

A Magyar Nemzeti Tanács Nyelvhasználati Biztosságának nem csak Józsa László beadványával kapcsolatban kellene állást foglalnia, hanem >

Tovább

Mindenki önökre fog szavazni!

Köszönjük a gáláns segítséget, köszönjük, hogy kapzsivá válhatunk, köszönjük, hogy jól megfizetik a szavazatainkat, köszönjük, hogy >

Tovább

„Messze nem olyan még, amilyet szeretnénk…”

Szerbiának, tehát, ahhoz, hogy az EU tagja legyen, maradéktalanul teljesíteni kell a csatlakozási feltételeket, ideértve a >

Tovább

Handke Nobel-díjának margójára, avagy Milošević emlékére

De valami gyanússá vált nekem Handke kapcsán. Mert nem ő volt az első őrült, aki áhítozott >

Tovább

Csökkent a nemzeti- és etnikai alapú megkülönböztetés?

A köztársasági biztos a nemzeti valamint az etnikai származás alapján történt megkülönböztetések számának „csökkenéséből” azt a >

Tovább