Ma Szilárda, Szilárd, János névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
Kik vagyunk, mit akarunk
Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Totem és tabu
Sigmund Freud írja egyik leghíresebb és egyben legellentmondásosabb könyvében: „A tabunak nyilvánított személyt vagy tárgyat azzal vádolják, hogy a jónak és a rossznak egyaránt rendkívüli hatalmával rendelkezik.”
Valamilyen hasonló érzelmet táplálnak nemzeteink és (még mindig) nemzetiségeink a feltörő nemzetvezérek irányában. Slobodan Milosevićtyal kezdődött, Milan Kučannal folytatódott, majd jött Tuđman, és már a többiek is kopogtatnak. A totem és tabu iránti imádat és gyűlölet keveréke, úgy tűnik, nemzetközösségünkben még kifejezettebb, mint másutt, hiszen, mivel lehetne mással magyarázni azt a tényt, hogy megszakítva a kelet-európai, legújabb kori hagyományokat, miszerint a kommunizmust az első menetben a nacionalizmus váltja fel, Szlovéniában egy tegnapi bolsevik lett az államelnök. Sajnos, hajlok arra a véleményre, hogy ebben az ügyben egy másik ősinger játszott főszerepet: az ellenségem ellensége a barátom.
De ne menjünk egészen az Alpokig. A Szerb Kommunista Szövetség olyan akcióba kezdett, ami ezideig nem bizonyult sikeresnek Kelet-Európában. Annak ellenére, hogy a minden hatalmát átmenteni igyekvő kommunista párt ezt megtette. És csak egynek volt szerencséje, a románnak. Ott viszont komplikálja az ügyet, hogy a többi varsói szerződésbeli államtól eltérően, nem rendszerváltás történt, hanem hatalomátvétel. A világ első televíziós forradalmából így vált a világ első televíziós bohózata. Csak tudnám, miért haltak szörnyű halált a temesváriak? Nos, az azonban megnyugtató, hogy eddig nem a román megoldást követtük. A pesszimisták erre azt mondhatnák, ami késik, nem múlik.
Az idő viszont sürget Most úgy, istenigazából. A szerb ellenzéki pártok ugyanis, megszakítva eddigi, kissé érthetetlen passzivitásukat, elkezdték követelni azt, amit Kelet-Európában már részben megvalósítottak: a szabad választásokat, előtte a kerekasztal-tárgyalásokat, és csak azután az alkotmányozást. Nem pedig, hogy először az egyetlen hatalmon levő párt megszabja előre, ki hogyan viselkedhet. Az irányított és adagolt demokrácia korszaka, úgy tűnik, letűnőben van.
Nincs viszont letűnőben a baloldali tömörülés formulája, amivel a kommunista párt igyekszik kibújni a fojtogató magányból. Azt most komolyabb belpolitikai kommentátorokra hagynám, hogy elmagyarázzák, miért forradalmi a Szocialista Szövetséggel való frigy, amikor „népfrontunkról", jót vagy semmit alapon, csak azt mondhatjuk: a pártház előszobája volt. És maradt volna, ha a főnök ki nem dönti a közfalakat. Ennél tágasabb lesz a lakosztály, de nem biztos, hogy sok lakóval.
Jól értesült kollégáim megesküdtek volna arra, hogy Szerbia Első Embere lépni fog június 13-a előtt. A Napló megjelenésének napjára tűzték ki ugyanis az ellenzéki pártok a tiltakozó nagygyűlés időpontját Belgrádban. Persze, a két eseménynek semmi köze sincs egymáshoz. Esetleg a belgrádi eseményeknek lehet kihatásuk a Napló további sorsára.
Függetlenül a tüntetések kimenetelétől, a jelenlegi szerb vezetőség a párt-népfront fúzióban vélte meglelni azt a lépést, ami esetleg tompíthatja az ellenzék előretörésének erejét. A szabad, többpárti választások tehát elérhető közelségbe kerültek. Ez szívmelengető érzés lenne, ha nem rettegnénk a számos buktatótól. Mert vegyük csak a leginkább derűlátóbb variációt: annak a rendje és módja szerint, néhány elmaradhatatlan meetinggel vegyítve, megtartják a választásokat. Mi lesz azonban, ha az egyik fél súlyos vereséget szenved? Nem árulom el, melyik félre gondoltam, de a kelet-európai és hazai (horvát, szlovén) logika azt sugallja, hogy, aki tovább húzza az időt, az rosszabbul jár. Nem a sajnálat vezérli az aggályaimat, de egy tényleg súlyos vereség szintén egypártrendszert szül. Csak más színezetűt.
Ennek ellentmond az a tény, hogy a szerb ellenzéki pártoknak nincs vezéregyéniségük. Kivéve Vuk Draškovićot, de az ő pártbeli torzsalkodásai a jobboldal teljes megosztottságáról árulkodnak.
Lesz-e hát új totem és tabu? Lesz, mert még sohasem volt úgy, hogy ne lett volna. És valamiben, valakiben hinni kell. így keletkeztek a vallások is. Nálunk a legújabb kori a kommunizmus volt. Főpapjai egyre rövidebb életűek voltak.
Még közelebbi környezetünkben, szűkebb pátriát nem merek emlegetni, nehogy államalapítási ambíciókkal vádoljanak, folyik az újságírók dorgálása. Vagy megrendszabályozása. Ahogy tetszik. A hatalom egyelőre még nem tudja, mi lesz vele néhány hónap múlva, de azért nem akar nyomtalanul eltűnni. Újságíró-skalp kell neki. Ha már totem többé soha sem lehet.
Ezért tartom személy szerint rendkívül fontosnak, hogy kitörjünk a gettóból, egy zárt kis közösség önsorvasztó bűvköréből. Amit a történelem, a geopolitika, meg mit tudom én még mi font körénk. A legnagyobb bűn, ha ezt a rabhálót mi, magunk is szövögetjük. E célból minden kapcsolatot fel kell használni. A magánkapcsolatot is. És aki ezt a szemünkre veti, nem tisztázta viszonyát a totemmel. Szánalomra méltó lenne, ha nem tenne nevetséges.
Időközben Szeles Mónika drámai harcát vívja a szilaj német erővel, ezúttal Steffi Gráf alakjában. És a sírból visszahozza a meccset. Számára nem létezik tabu.
„A totem leölését először gyász, majd diadalittas örömujjongás és vad kicsapongás követi.”
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Bőnyi rendőrgyilkos?
A fölfegyverzett és elszánt, nyílt fasizmus – amelyet érzelmileg és „szellemileg” ma is fűt a szélsőjobboldali >
Lesz-e Vajdaságban intézményes kisebbségkutatás?
Amennyiben egyáltalán megalakul egy ilyen intézet, nem lenne elfogadható – de az emberi valamint a nemzeti >
A színház az új CEU
Így tehát az ilyen harcokban nem az a tét, hogy jön a konzervatív váltás, hanem hogy >
Einstand. Avagy a Viktor utcai fiúk
A cím maradhat? A címmel nincs semmi baj. Ennél jobb címet mi sem találhattunk volna. A >
Mengyán: A Magyar Szó és a Hét Nap „mélyrepülésben van”
Tanulmányozni kellene, hogy a közpénzek iránti ilyen – felelőtlennek is nevezhető – viszonyulásban (meg)vannak-e a gazdasági >
Szerpentin a Kárpátokban
Akármennyire is lehangoló ma a román politika távlattalansága, az erdélyi magyar közvélemény figyelmét ismét rá kellene >
A szájzár és a nemzet
Az ellenzéktagadásnak nevezhető meggyőződés, amelyről azt mondtuk, hogy fertőzésként terjedt el, itthon gyakorta még azzal a >
„Egy ilyen országban, amelynek, sajnos, nem látjuk a jövőképét”…
itt egy formálisnak is alig nevezhető kulturális autonómia létezik, ami egy (költséges) pénzelosztó és (döntő többségében) >
Most már komolyan veszem...
Akkor talán én is megmosolyogtam volna ezt a mondatot. Most azonban komolyan kellene venni. Nem vágyni >
„Vajdaságban nagyon jó a helyzet”?
A Vajdaságban a nemzeti kisebbségi jogok az ún. joghurtforradalom előtt valóban példa értékűek, európai szintűek voltak. >
A balkanizálódástól a posztfasiszta kísértésekig
A kelet-közép-európai régió egy-két évtizeden belül balkanizálódott. Ezt a „jövőt” Szerbiában könnyebb volt felismerni, mint a >
Fontosabb a kirakat?
A nyilvánosságnak nem kell értesülni a nemzeti kisebbségek oktatási problémáiról? Csak arról, amit Vicsek hangoztatott, hogy >