Ma Péter, Katalin névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Reménytelen választópolgárok
Végel László
„A jelenlegi kisebbségi politikusok (is) a vadkapitalista rendszer ügybuzgó napszámosai. Közben úgy állítják be őket, mintha semmi közük sem lenne ehhez a burjánzó kapitalizmushoz. Ez is kisebbségi tabu.” Végel László:
Oscar-díj
Jeles Nemes László filmje a Saul fia megkapta az Oscar-díjat. A filmet frissében, még elkészültékor tavaly tavasszal a budapesti Uránia filmszínházbeli bemutatón láttam, aztán volt mit olvasnom. Sorjáztak a feldühödött antiszemita kommentárok. Most – végre – felülkerekedett az elismerés hangja. Naivan azon töprengek, bár ilyen fordulat következne be a közéletben is. Persze, szó sincs róla. Valami nagyon nagy fordulatnak kell(ene) történi Magyarországon, hogy ilyesmi előfordulhasson.
Leltár
Sajnos, nem maradhatsz ártatlan. Ember vagy! Az írókra ez fokozottan érvényes.
Posztmodern publicisztika
„Nincs még ez a kontinens kitalálva a XXI. századra – olvasom Vágvölgyi András új, a Pazar élet sötétben című könyvében – hogy az emberiség gazdasági súlypontja a Mediteráneumról és az Atlantikumról áttevődött a csendes-óceáni térségbe, s hogy akkor Európa micsoda: kulturális lángoszlop, civilizációs hegycsúcs, belvárosi butiksor, jóléti maradvány, kés-villa-jómodor - kicsiny, takaros és tip-top -, leendő kalifátus vagy egy új cári hatalom nyugati végvidéke, vagy disztópikus kulissza ciánozás vagy neutronbomba után, mint egy Giorgio de Chiriko-festmény.” Minderről gyakran olvasok ígéretes doktoranduszok tanulmányaiban. Vágvölgyi könyvét viszont úgy lapozom, mint a XXI. század hétköznapjainak izgalmas kisenciklopédiáját. A költészetben vannak nyelvi bravúrok, nyelvjátékok, és vannak a közírásban is. Vágvölgyi B. András a publicisztika posztmodern poétája! Szókincse kifejezetten XXI. századi. Immár nem arról van szó, hogy az idősebb nemzedék ajándékozza meg a fiatalabbat a saját szókincsével, hanem az ifjoncok adják át az apáknak az újat. Vágvölgyi kivétel, megelőlegezi a bizalmat és megajándékozza a fiatalokat azzal a nyelvvel, amelyet holnap beszélni fognak. Az új nemzedék nyelvezete más, mint a korosztályomé. Ez az élet rendje. Az én generációm kétféle közéleti diskurzust ismert. Az egyik autoriter, száraz, és zavaros, a másik önreflexív, szubjektív és szkeptikus. Az újabb nemzedékeké viszont ötletes, játékos és szellemes. Nem művelem, viszont élvezettel olvasom. A szerb közírásban Teofil Pančić az egyik legismertebb képviselője, a vajdmagyarban ritkaságszámban megy, olykor az interneten találkozok egy-egy textussal. Emiatt, nem hibáztathatók kizárólag a fiatal újságírók, mivelhogy a vajdmagyar politikusok a néhai Szocialista Szövetség politikusainak retorikájával élnek. Értelmezhetetlen szövegek jönnek létre. Leginkább lehetetlen kibogozni, mit is akarnak mondani. A címkézés világos, az érvelés homályos. Heidegger érthetőbb! Ennek a diskurzusnak a talaján bizony nagyon nehéz az új publicisztikai beszédmódot megformálni. Nem is lehet másként, csak ellenzékiként. Az interneten.
Sziveri nem alkuszik
Könyveim között keresgélve régi műsorfüzetre bukkanok: a szabadkai Népszínház kiadásában 1986-ban megjelent 176 oldalt kitevő Madách-kommentárokra, amely a Ljubiša Ristić rendezte Madách kommentárokról szól. Az egyik szerkesztője Sziveri János, aki egy „alkalmi” verssel (is) gazdagította a kiadványt. Az ember komédiájának, zárósora a következőképp hangzik: „lényeges nem történik, csak ez a rohadt egyoldalú história”. A verssor ma is érvényes. Bár mindent elmondott, amit el kellett mondani, gondolok például a Keresztúry Tibornak adott interjújára, az „utókor” átsiklik felette. Már évtizedek óta tart a viszályokkal fűszerezett Nagy Kisebbségi Kiegyezés. Igaz, voltak gondok, vagyis „gondocskák”, akadt egy rendező, aki nem volt hajlandó az utcára kergetni a magyar írót, hanem műsorra tűzte drámáit, ellenben erről (is) „bölcsen” hallgatunk, az inkvizítorokat nem nevezzük meg, mint ahogy Sziveri tette. Ah, moromolják, csupán a „költői sors” alakult így. A végén még majd kiderül, hogy a „költői sors” tiltotta be a könyvét, a „költői sors” távolította el a munkahelyéről, a „költői sors” üldözte el. Mellesleg hangja és attitűdje nagyon hiányzik, talán jobban, mint a nyolcvanas években. Azt hiszem, hogy ma rendkívül magányos ember lenne.
A lelkizés monoton passzió
Évekkel ezelőtt vita robbant ki Magyarországon a közéleti líráról. Azóta egyre kritikusabb hangok hallatszanak a témát illetően, logikus, hiszen nem hullanak többé a rendszerváltási mannák. Ébredezik Petri szelleme, gondolom „történelem utáni nemzedék” (Mohácsi Balázs) képviselőjének Fehér Renátó verseit olvasgatva. „A szürkemarhás, karikás ostoros, Mátyás templomos országimázs országa./ A gaz föltörte hősi halott emlékművek országa./ A karhatalmisták, forradalmárok, pincébe menekülők, munkástanácsok és a csőcselék országa./ A visszanevezett utcák országa/ Az elforgácsolódott hősök országa./ A múltat agyon beszélők, a múltat végképp eltörlők és a múltat visszaállítók országa./ A gyilkos vagy sumák nagyapák, önző, hazug, impotens apák és koravén vagy infantilis fiúk országa./ Az arcátlan és pocsék koppintások országa./ A kihagyott tizenegyesek országa./ A magenta falú kultúrházak országa./ Kolosváry-Borcsa és Váci Mihály országa.” Új a hang az újabb magyar lírában, (újra csak Mohácsi Balázsra utalok), színre lépett az „újkomoly nemzedék”. A kilencvenes évek „depolitizált lírája” után kiderült, hogy veszélyes időket élünk, a puszta lelkizés unalmas időtöltés lett. Néha a fiatal vajdmagyar költészetben rábukkanok egy-egy elgondolkodtató verssorra. „ott légy erőd, hol irtják a fákat,/ ott légy tető, hol bontják a házat”, írja egyik versében a földim, a fiatal Celler Kis Tamás. Fontos hitvallás egy közösségben, ahol tényleg irtják a fákat és bontják a házakat. Ahogy egy szociológiai felmérés alapján Szerbhorvát György mondaná: „Két generáció múlva csak a famózus hagyományápolás marad(hat) Vajdaságban”. Maradnak a kérdések. Sumák nagyapák? Hazug apák? Infantilis fiúk?
Cenzorok és főcenzorok
Révész Sándor egy különös paradoxonra hívta fel a figyelmemet (Hurrijjja! Szabadság, Mozgó világ, 2015/5). Abdel Nászer egyiptomi elnök főcenzora Nagib Mahfúz, a neves író volt, aki főcenzorsága idején írt egy regényt, amelyet az irodalmi cenzor betiltott, mert a regény az iszlámmal való konfliktust generált volna. Vajdmagyar viszonylatban és ennek függvényében jogos kérdések merülnek fel. Mivelhogy egyre többet olvasok a helyi cenzúráról, ezért furdal a kérdés: vajon ki cenzúrázza a főcenzort? Vajon a főcenzort cenzúrázzák-e az alsóbb beosztású cenzorok?
A tőmondatok dicsérete
Tartós szellemi agóniában vagyunk, mondta Filip David. Zavaros időkben mind nagyobb szükségünk van az egyszerű éšui világos tőmondatokra. Tavaly többször is együtt léptünk fel (Rovinjban és Belgrádban), amikor is rádöbbentem, hogy mondatai egyre szikárabbak, rövidebbek lettek. A regényeiben is. Elment a kedve a fabulázástól. Legutóbb Belgrádban találkoztunk, egymás mellett ültünk, váltottunk néhány konvencionális mondatot. Úgy tűnt, mintha már mindent megbeszéltünk volna.
Baloldal? Tabutéma!
„A baloldal válsága elsősorban a fantáziátlanság válsága”, írja Bagi Zsolt a Kettős mérce honlapon. Létezik-e a kisebbségben baloldal, vagy pedig a fantázia nélkülözésének tartós pangását éljük? Jó kérdés, hiszen az egykori baloldali pártfunkcionáriusok és intézményi vezetők, újságírók, költők és prózaírók – hipp-hopp – egyszer csak a jobbközépen találták magukat. A funkcik munkássága és pálfordulása időtlen időre kompromittálta a baloldalt. A vajdasági magyar közéletben várat magára a helyi jobboldaltól markánsan elhatárolódó, ugyanakkor a helyi viszonyokban gyökerező, a helyi hagyományokra építő baloldal. Losoncz Alpár HÍD-tanulmánya képez némi támpontot, azonban a dolgozat nem foglalkozik a közelmúlttal. Vajon létezett-e a vajdasági szellemi életben szubverzív baloldal, vagy a hivatásos politikusok, hivatalos újságírók elrettentően száraz szólamai fedik el a vajdasági eget és borítják be a vajdasági rónát? Feltűnt-e a vajdasági magyar szellemi életben 1968 szelleme? Létezett egyáltalán? Vagy csak nem emlékezünk rá? Arról meg éppenséggel egy megveszekedett szó sincs, miszerint a jelenlegi kisebbségi politikusok (is) a vadkapitalista rendszer ügybuzgó napszámosai. Közben úgy állítják be őket, mintha semmi közük sem lenne ehhez a burjánzó kapitalizmushoz. Ez is kisebbségi tabu.
Ki a magyar?
Mostanság folyik a kisebbségi oligarcha-építés, mégpedig a nemzeti érdek nevében. Épül a fényes palota a piramis komor csúcsán! Fellobbant a vita, miközben nem tudni, hol áll meg a nehéz, vagy ötven milliárd forint értékű zuhatag. Újabb megoszlásokat teremt? És vajon az anyaországi támogatás megállítja-e az elvándorlást, ami úgymond, alapvető célja. Vagy ez is csak választási ígéret marad? Én azonban mégsem az oligarcha-csúcsra, inkább az alapokra vetem tekintetem. Például Illyés Gyulára, aki joggal tette fel a kérdést: ki a magyar? Meg is válaszolta: „Aki egy nyomorult, éhező vagy jogfosztott láttán saját magát is sértve érzi, emberi, magyari mivoltában”. Az ötven milliárd ügyében nem a vagyonukat gyarapító, új villáikban gyönyörködő „nemzetépítőkre”, hanem az emberi és magyari mivoltukban mindennapi betevőjükről gondoskodó emberekre gondolok. Illyés Gyulára! Attól tartok azonban, hogy manapság Illyés Gyula senkinek sem kell, legfeljebb irodalomtörténeti udvariasságból emlékezünk rá. A baloldalon fanyalognak, mert túlságosan nemzeti, a jobboldalon meg lesajnálják, mert túlságosan baloldali.
Vitustánc
Tuniszban terrortámadás. 50 halott. A menekültek továbbra is érkeznek. Útirányt változtattak. Albánián és Bosznián keresztül igyekeznek az ígéret földjére. Az európai tagállamok kormányfői Brüsszelben egyezkednek. A nyugati adófizető polgárok is szoronganak, de azt is mondják, elegük van a volt kommunista országokból. Egyre többször elhangzik a kifogás: elhamarkodott volt őket befogadni az EU-ba. Befellegzett az európai szolidaritásnak. Kilép-e Anglia az EU-ból vagy nem? Szlovákiában a választások, erősödik az EU-ellenes szélsőjobb. Ott is!
Végel László Közéleti naplójának nyomtatott változata a Családi Körben jelent meg.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Üzenet Szerbiából
Teofil Pančić írja a mai Danasban, hogy Orwell regénye, az 1984 ma Szerbiában nem utópikus regénynek >
Két horvát Trump
Ha a választási térképeket egymásra helyeznénk, a színpalettától vibrálna a szemünk. S ez így mind szép >
Legitim parlamenti képviselet nélkül
Kovács, Bájity és Juhász is ékes példája annak, hogy Szerbia a korlátlan lehetőségek országa. Elég csak >
Együtt
Zolikám, királyság van, duruzsolás van a bogrács körül, úgy élünk mint az igaziak, mint ahogy a >
(ÁMOK)FUTÓ A „KITAPOSOTT ÚTON”
Pásztor Bálint a Szerb Haladó Párttal, a Szerb Fogadalomtevők Pártjával és a Szerb Radikális Párttal szövetkezésben >
Fake news és post-truth!
Szerinem ez a két szintagma korunk legveszélyesebb kórja. Sokan ebből arra következtetnek, hogy semmi mellett sem >
A fegyverek dörögnek, mi pedig bulizunk
Igaz, a remény csak azokat hagyhatja cserben, akiknek voltak reményeik, illúzióik vagy utópiáik. Az értelmiségi filiszter távol >
A demagóg lojalitás jutalma
Az EP-képviselői jelölése alkalmából Vicsek a Magyar Szó nevű véemeszes napilapnak elmondta, hogy az Európai Parlamentben >
VMSZ-POFONOK A VAJDASÁGI MAGYAROKNAK
Az utóbbi időben többen is rámutattak, köztük jómagam is, hogy a magyar közösség jelenlegi válságán – >
Torontáltordára kéne menni
Az alkalmi nyelvészkedés után a hölgy visszatért az eredeti kérdéséhez: hogy fog eljutni Torontáltordára személygépkocsi nélkül. >
Folytatódik a kis bácskai sárdobálás
Azok, akik hűségesen kiszolgálták Lovas Ildikót, vagy akiket ő helyezett fontos tisztségbe, most majd rá hárítják >
RENDSZERÖSSZEOMLÁS: AZ ÚJVIDÉKI BÖLCSÉSZKAR AUTONÓMIÁJÁNAK BOTRÁNYOS TIPRÁSA
A bölcsészkar blokádja olyan példátlan, mesterségesen generált, megengedhetetlen botrány, amely még véletlenül sem csupán dr. Dinko >