2019. november 12. kedd
Ma Jónás, Renátó, Jozafát névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Készenléti állapot

Végel László
Végel László

„Az utóbbi időben a VMSZ körül annyi a balhé, hogy az értelmiségi holdudvar csak diszkréten támogatja.” Végel László:

Lavina

Újvidékre érkezve a menekültekről szóló hírek fogadnak. Továbbra is nagy a tanácstalanság, napról napra mind többen vannak, nő a feszültség, apróbb incidensek robbannak ki. A görög-macedón, a macedón-szerb,  a szerb-horvát, a szerb-magyar határ mentéről érkező jelentések nem biztatók. Tartok tőle, hogy az EU határvidékén levő Szerbia nehezen kecmereg ki a csapdából. A közhangulat egyre ellenségesebb. Sokan vadállatoknak nevezik a menekülteket, akik megerőszakolják az európai nőket. Tegnap a boltban egy férfi így „okoskodott”: vegyük elő a lőfegyvereinkkel, védjük meg asszonyainkat. Elnyűtt, kopott terepszínű katonai egyenruhát viselt, bizonyára a vukovári fronton hordta, azóta – noha elmúlt két évtized – nem bújik ki belőle, az öntudatát biztosítja, jóllehet Baranyában semmiképp sem az európai nőket meg a kultúrát védelmezte. Megrekedt a múltjában. Engem viszont az érdekel(ne) mi lesz holnap? Nem vagyok egyedül, aki megoldásra vár erre a lavinaszerű népvándorlásra. Gondba ejtő, hogy ez még mindig, csak afféle előjáték. Közvetlen környezetemben migránsok nélkül is dívik a brutális nyelvezet, a közéletben névtelen vagy álneves párthuszárok „tündökölnek”, a politikai szótár durvult, stílusról már nem is beszélhetünk, az utcákon egyre agresszívebb a közhangulat. 

A kis nemzetek magánya

Szarajevóból Budapestre utazom, onnan pedig vissza Újvidékre. Útközben olvasom, hogy meghiúsult Gulyás Gergely a Fidesz alelnöke meg Boross Péter egykori miniszterelnök kísérlete az Üllői út-Páva utca sarkán elhelyezett Donáth mellszobor avatási kísérlete. A Politikai Elítéltek Közössége által összegyűlt tiltakozók akadályozták meg, hogy leleplezzék a fajvédő Donáth György szobrát. Ungváry Krisztián történész tiltakozik. „A magyar történelem jobboldali alakjai között számos tiszteletre méltó személyiség található. Igencsak sajátos, hogy a kormány közülük mindig csak azokat kanonizálja, akik a fajelmélet felé mutattak nyitottságot.” Magyarország lassan, de biztosan az újabbnál újabb szobrok országa lesz.  Közelharc folyik és szoborharc! A Négyszemközt Máraival című kötetem, amely 2014-ben jelent meg, szoborsorssal fejeződik. Ott az emberek kettészelik a szobrokat, itt meg a szobrok hasítják szét a társadalmat.  Valahol elegem van már a kellemetlen magyarországi hírekből, hiszen nem lehet egy német újságot sem fellapozni, hogy ne olvassak nyugtalanító cikket a magyar helyzetről. Szerencsénk, hogy az idegenek észreveszik a másik Magyarországot is, amelyet báró Eötvös József álmodott meg az Osztrák-Magyar Monarchia fénykorában. Előveszem Mile Stojić kiváló szarajevói író Via Vienna című útirajzokat tartalmazó könyvét. A boszniai író rajong Budapestért, illetve Magyarországért. Vallja, hogy imád azoknak a városoknak az utcáin és terein elidőzni, melyek a Monarchia korszakára emlékeztetik. Ki gondolná, hogy Szarajevó egyik városnegyedének mellékutcájában élő boszniai, horvát és közép-európai író őszintén, szívből örül Magyarország EU-tagságának. Hogy miért? Elmondása szerint azért, mert egyszerre több kelet-közép-európai ország került be az Unióba, ami véleménye szerint azt is jelenti, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia volt országai hosszú ellenségeskedés után, végre találkoznak az európai közösségben. Reménykeltőként hatott Mile Stojićra, aki a felbomlott Jugoszlávia fiaként Bécsben talál menedékre, nyilvánvaló tehát, hogy Jugoszlávia széthullását az Osztrák-Magyar Monarchia szétverésének távlatából szemléli. Ebben sincs egyedül. Danis Tanović a Berlinale nagydíjas (Halál Szarajevóban) boszniai rendező ugyanerről beszél. „Mire Európa kidolgozza a bürokrácia és a kvótarendszer útvesztőit, össze fog omlani. Jugoszlávia sorsára fog jutni.” Stojić nem a politikáról beszél, nem állít fel történelmi analógiát, ez a történészek és a politológusok dolga, hanem íróként egyféle életérzést von párhuzamba, egészen pontosan a kelet-közép-európai kis nemzetek magányán töpreng. Melankolikus bécsi útirajzait olvasgatva arra gondolok, hogy nem a valóságos, hanem az imaginárius Bécs és az imaginárius Osztrák-Magyar Monarchia képe lebeg a hontalan író szeme előtt. A romba dőlt Monarchia a szétszaggatott Európát idézi meg. Emlékeztet Freudra, aki a Monarchia széthullása után, azt írta a naplójába, hogy nincs többé Osztrák-Magyar Monarchia, nem kivan sehol máshol élni, ezért kénytelen egy töredékvilággal megelégedni, amelyet teljes egésznek képzel el. Egy másik idézete még ennél is sokatmondóbb. Alfred Polgár osztrák kritikus és közíró azzal a felismeréssel jegyezte le a Kafé Centralban: az idegen világból nem lett szülőföld, a szülőföld viszont idegen lett. Jugoszlávia felbomlása önmagában érdektelen lenne, ha nem képviselne egyben európai paradigmát is. Mile Stojićtyal együtt párhuzamos úton tántorogtunk az elmúlt évtizedekben. Egyszerre éltük át a bomlás drámáját és az európai egység örömódáját. Szarajevói barátom arról a nemzedéki életérzésről szól, amely alkotó ereje delén, a háború alatt őszült meg. Azt a generációt emlegeti, amelyet nemrégiben elpazarolt nemzedéknek neveztem. A történelem prédái voltunk. Mi lesz, ha megismétlődik a közelmúlt? Mi lesz, ha elveszítjük Európát, amely hazánk lehetett volna?

Monarchia-élmény

Érdekes, hogy a Monarchia élményével gyakrabban szembesülök Montenegróban, Isztriában, Boszniában, mint Magyarországon. Vajdaságban a szerbek egy része többször is hivatkozik rá, mint a magyar kisebbség tagjai. A magyar kisebbségben az anyaország élménye helyettesíti nem csak a Monarchiát, hanem az egész Európát. 

Fortyogó pártélet

Választások előtt a pártvezetők gondosan frissítik a káderállományt. Akit kampányidőszakban helyeznek akár a legkisebb funkcióra is, tudnia kell, hogy alapos ellenőrzésen esett át. A vajdmagyar közéletben csodás szójátékok tűntek fel: attól függően, hogy ha valaki a hatalom ellen beszél, vagy pedig diszkréten mellette sorakozik fel. Az utóbbi időben a VMSZ körül annyi a balhé, hogy az értelmiségi holdudvar csak diszkréten támogatja. De nem kell félni, a hatalmat mindig támogatja az értelmiségi többség. Amit az egyik tábor tisztogatásnak nevez, a másik megtisztulásnak vél. Sokan úgy tiltakoztak a politikai tisztogatás ellen, hogy helyeselték. Azzal nyugtatják a lelkiismeretüket, hogy a VMSZ-hatalomnak vannak ugyan apró szeplői, de azok nem fontosak. Mások áldozatnak tüntetik fel magukat, mert az uralkodó párt eltávolítja őket abból a magas beosztásból, amelyre kinevezte őket. Arról nem akarnak tudni, hogy a kinevezés jogának elismerésével a menesztés jogát is jóváhagyták. Természetesen van másik megoldás is, amely szerint az intézmények élére elismert szaktekintélyeket neveznek ki, viszont ez az igény a vajdmagyarban ezidáig még nem merült fel. Ennek előfeltétele, hogy a művelődési intézmények igazgatóbizottságában ne pártkatonák, hanem olyan szakemberek foglaljanak helyet, akik valamit letettek az asztalra pl. műveikkel bizonyítottak. Ettől viszont még nagyon távol vagyunk. A vajdmagyar művelődési intézmények igazgatóbizottságában is felsorakoznak a pártkatonák, de ahogy látom, az írók, a művészek nemigen tiltakoznak ellene. Amennyiben ez nekik jó, ám legyen! Az értelmiség hallgatásba burkolódzik, a pártélet kedélyesen fortyog. Nem vagyok járatos a pártok belügyeiben, nem kívánok igazságot tenni. Tömeges tisztogatások? Nos, mondjanak véleményt a párttagok! Amennyiben van véleményük. Amilyenek a párttagok, olyan a párt. Azt azonban kívülállóként is érzékelem, hogy a Nagy Fortyogásban új üdvöskék tűnnek fel. Tehát, lesznek kegyvesztettek is. A választások előtt gyakorolni kell a pártfegyelmet. A posztkommunista országokban kifejezetten vezérelvű pártok működnek; kell lennie egy vezérnek, kemény bizalmi maggal, melynek az összetételén óvatosan lehet változtatni, különben pártszakadás lesz a vége. Ez a bolsevik hagyomány beszivárgása. Ha nyugati többpártrendszerben az egyik vagy a másik alulmaradó politikus egy időre háttérbe szorul, később verseng tovább. Nálunk nem így van. Nálunk, ha egy politikus veszít, akkor mindent veszít, sofőrjét, udvari íróit (emlékezzünk csak a Kaszának ajánlott lírai költeményekre és az őt dicsőítő értelmiségi találkozókra), érdemeit dicsőítő szerkesztőit, titkárnőjét, újságíróját, szeretőjét, szóval az egész udvartartását. Anyaországi rokonszenv nélkül sziszüphoszi feladatot vállal: új pártot alapít. Vagy felcsap „napszámosnak”. Amennyiben jó kapcsolatrendszert alakított ki, akkor egy másik pártban vállal tisztséget. Ez játszódik le a csúcson. A mezei párttagok között, ahogy mondani szokás, továbbá a holdudvarban, vagyis az értelmiségiek táborában viszont senki sem lehet biztos a dolgában. Lesznek, akik eltűnnek a süllyesztőben, vagy akikről egyszerűen megfeledkeznek. Egyszerűen csak nem voltak elég odaadók, ezért megállapítják róluk, hogy „elfáradtak”. Váltott lovakkal vágtáznak. Ifjú titánokkal helyettesítik őket. Megtörténik, hogy elsőként a médiahuszárokat áldozzák fel, akiket a vezetők gyorsan elhasználnak, aztán igyekeznek mielőbb megszabadulni tőlük. 

Készültségi állapot

Az események gyorsabban peregnek, mint gondoltam. A Balkánon is napról-napra növekszik a riadalom a menekültáradat miatt. Ha a nyugati országok nem fogadják be őket, illetve amennyiben elbukik a kvótarendszer, akkor a Balkánon egyre nagyobb lesz a migránstorlódás. Görögországban 25 000 dühös menekült várja a sorát. Tovább nem mehetnek, vissza nem térhetnek. Sajtóhírek szerint Szerbia katonasága készenléti állapotot fontolgat.

„Botrány” a Nemzeti Könyvtárban

Filip David, NIN díjas író kiérdemelte a belgrádi Nemzeti Könyvtár Díját a legolvasottabb könyvvért. Az ünnepélyes díjátadón Filip David elhatárolódott az ott megjelenő Tomislav Nikolić köztársasági elnöktől és a kilencvenes években folytatott politikájától. Nincs ebben semmi különös, a megboldogult Đinđić is, újabban pedig Aleksandar Vučić kormányfő is elhatárolódott attól a politikától. A sajtó öles betűkkel közli a hírt: Botrány a Nemzeti Könyvtárban. Érdekes, hogy amikor a politikusok minősítik a másként gondolkodókat, akkor senki sem beszél skandalumról. Pedig ez esetben lenne rá ok. Egy író ugyanis kizárólag saját nevében határolódig el valakitől (lehet, hogy igaza van, lehet, hogy nincs), azonban egy politikus a választópolgárok nevében szól. Óriási mázlijuk van, amiért nem él és alkot közöttünk a vitriolos tollú Thomas Bernhardt, mert amennyiben lenne akár egy hozzá hasonló, azt aztán megemlegetnék. 

Végel László Közéleti naplójának a nyomtatott változata a Családi Körben jelent meg.

 

 

 

2016. március 6.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

A DÉLVIDÉKI/VAJDASÁGI MAGYARSÁG JOGAIÉRT FOLYTATOTT KÜZDELEM IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

A magyarországi „gazdaságfejlesztési program” által, az utóbbi három évben, mindössze „700 új munkahely” létesült. Ez arra >

Tovább

Mindannyian célkeresztben vagyunk

Vannak a művészek között, akik még kitartóan reménykednek, hogy a buborék az utolsó mentsvár, az egyetlen >

Tovább

Orbán és a jobbhorog

„Az unió, s ezen belül a Parlament, valamint a Bizottság már egy jó ideje sorozatosan arra >

Tovább

Hulló vasak

Akkoriban folyton hullott valami az égből, egészen furcsa dolgokat szórtak ránk. >

Tovább

Átverve és megalázva

Az illető arról nem írt, hogy a ketrecbe zárt városon kívül az Erdogan látogatás más aspektusait >

Tovább

Orban és Victor

Johannis (és Orban) sikerét a következetesség, a lassú, de folyamatos építkezés hozta el, az, hogy kitartottak >

Tovább

„Elmaradt a bocsánatkérés, elmaradt a vagyon-visszaszármaztatás”!

Az MTI azonban arról, hogy Hajnal Jenő konkrétan mit mondott, egy szót nem közöl. Pedig, a >

Tovább

Miért fontos, hogy mi történik a kurdokkal?

Sajnos hozzá kell tennem, hogy „kormányom”, a magyar kormány még csak nem is képmutató: nyíltan és >

Tovább

Hontalan hazafi!

Itt születtem, itt nőttem fel, itt volt az első szerelem, mégis ez egy idegen hely nekem. >

Tovább

Egy írót nem az igazságai jellemeznek, hanem a dilemmái

Manapság főleg a vörös terrort ostorozzák, a fehérnek megbocsájtanak. Ebben az esszében azonban nem ez a >

Tovább

A kép mutatói

Az, hogy berúgott és betépett senkiháziak élvezik a pénzért vásárolt szexet: visszataszító. S az, hogy ezt >

Tovább

Demeter Szilárdnak már megint mindenről a pofozkodás jut eszébe

Mert az Irodalmi Magazin léte arra bizonyíték, hogy az, ami nem feltétlenül értékes, érdekes, szükségszerű, az >

Tovább