2020. augusztus 10. hétfő
Ma Lőrinc, Blanka, Csilla névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

Napi ajánló

Columbo nyomoz

Sebők Zoltán

„Előkotorta farzsebéből viharvert noteszét, és feljegyezte magának a sürgős feladatot: „Mr. Nietzschét kihallgatni”. Sebők Zoltán (Comitatus):

A megfelelő „akták”, Friedrich Nietzsche műveinek tanulmányozása során A vidám tudomány híres 125-ös aforizmájának olvasása közben csapott először a homlokára Columbo hadnagy, s rögtön közölte is a főkapitányságon ügyelő Wilson őrmesterrel, hogy gyilkosság történt. „Ki halt meg?” – kérdezte szórakozottan az őrmester, miközben a körmeit pucolgatta. „Egy bizonyos Isten nevű személy” – válaszolta határozottan Columbo. Itt van, fehéren-feketén: „Isten halott”. A hadnagy röviden elmesélte az őrmesternek az aforizma fontosnak tartott részeit. Arról van szó, foglalta össze az esetet Columbo, hogy egy őrült fényes nappal lámpást gyújtott, a piacra rohant s közben folyton azt kiabálta: „Istent keresem! Istent keresem!” Ám mivel a jelenlévők között sokan nem hittek az Istenben, nagy nevetés támadt. Az őrült azonban közéjük vetette magát, és szinte átlyukasztotta őket a tekintetével. – „Hová lett Isten? – kiáltott föl. – „Majd én megmondom nektek. Megöltük őt ti és én! Gyilkosai vagyunk mindannyian!”

Columbo fölnézett olvasmányából és gondolataiba mélyedt. Vajon mi rejlik a titokzatos megfogalmazás mögött? – morfondírozott félhangosan. Ki az a ti és én, kiket foglalhat magába az általánosító mindannyian kifejezés? A piacon nyüzsgő tömeget? Netán az egész várost? Kit kellene ez ügyben letartóztatni, esetleg vizsgálati fogságba helyezni? És ki az áldozat, mit követett el, hol található a holttest? Ekkor szólt közbe Wilson őrmester, mondván, hogy talán nem kellene olyan nagyon komolyan venni ezt az ügyet. Hiszen lehetséges, hogy az egész puszta fikció, mint ahogy az a regényekben lenni szokott. Az őrmester, akinek fia épp irodalomtörténésznek készült, kifejtette, hogy a szerző néha olyan gondolatokat is a szereplői szájába adhat, amelyekhez neki semmi köze. Nem érdemes mindent bűnügyi jegyzőkönyv gyanánt olvasni. Az a személy például, aki ebben a szövegrészben gyilkosságról fecseg, a szerző szerint is őrült.

De Columbo hadnagy nem hagyta ennyiben a kérdést. Először is volt őneki már épp elég dolga olyan őrültnek hitt alakokkal, akik igen hasznos nyomra vezetőnek bizonyultak, másrészt pedig eszébe ötlött egy szövegrész, amit az imént olvasott. Visszalapozott hát könyvében, és diadalmasan olvasta fel A vidám tudomány szakmai körökben is jobbára mellőzött 108-as számú aforizmáját: „Miután Buddha meghalt, még évszázadokig mutogatták az árnyékát egy barlangban – egy iszonyatosan félelmetes árnyékot. Isten halott: ám az ember természete már csak olyan, hogy talán még évezredekig lesznek barlangok, amelyek megmutatják az Isten árnyékát. – És nekünk – nekünk még az árnyékát is le kell győznünk!”

„Na, ehhez mit szólsz? – fordult Wilsonhoz –, itt nincs szó semmiféle őrültről. Maga a szerző, az a bizonyos Friedrich Nietzsche mondja ki a nyilvánvaló tényt, aminek ügyében nekem kutya kötelességem nyomozást kezdeményezni.” Az őrmesternek nem volt, mert nem lehetett alapvető ellenvetése, így hát kiadta a nyomozási parancsot. De hogy műveltségét kicsit fitogtassa, megkockáztatott egy kritikai megjegyzést, ami nem is Columbonak, hanem inkább magának Nietzschének szólt. Elmondta, hogy ez a derék szerző furcsa módon észre sem vette, hogy azok, akik ragaszkodnak Buddha árnyékához, bizonyára nem is igazi buddhisták. Még nem eléggé megvilágosodottak, hiszen nem sikerült minden kötődéstől megszabadulniuk, legalábbis a Buddha irántitól semmiképpen sem. De hogy a borzalmas kijelentés, miszerint „Isten halott”, ebben a szövegrészben bizonyára nem Buddhára vonatkozik, azt az őrmester is készségesen elismerte. Vagyis, Nietzsche már a 108-as aforizmában kibökte azt, amit később – talán, hogy elterelje magáról a hatóság figyelmét – egy őrült szájába ad. Ezt a hadnagy is rendkívül valószínűnek találta, annál inkább, mert közben befutott az egyik munkatársa, aki a német rendőrséggel együttműködve újabb árulkodó nyomra bukkant. Nietzsche jegyzetfüzetében találták meg a következő, 1881 őszére datált bejegyzést: „Isten halott – de vajon ki ölte meg? Egyes embereket meg kell, hogy lepjen még ez az érzés is, hogy megölték a legszentebbet, a leghatalmasabbat – most még túl korán van! Túl gyöngék! Gyilkosságok gyilkossága! Hogyan vigasztalódik egy ilyen? Hogyan tisztul meg?” Columbo hadnagy előkotorta farzsebéből viharvert noteszét, és feljegyezte magának a sürgős feladatot: „Mr. Nietzschét kihallgatni”.

De mielőtt ez ügyben intézkedést foganatosított volna, az alaposságáról ismert nyomozó elhatározza, hogy elolvassa a gyanúsított többi írásművét is. Főleg az Így szólott Zarathustra című vaskos kötet keltette fel az érdeklődését, annak is az ügy szempontjából legfontosabb része, A legrútabb ember című fejezet. Columbo hadnagy bizarrnak, bolondosnak, sőt nemegyszer egyenesen őrültnek találta a szöveget, amit alig tudott követni. Feltűnik egy bizonyos „legrútabb ember”, aki készségesen bevallja Zarathustrának, hogy ő az Isten gyilkosa, sőt meg is indokolja tettét: azért ölte meg áldozatát, mert képtelen volt elviselni annak mindent látó, átható tekintetét. Columbo hadnagy ezt lélektanilag érthetőnek találta, hiszen többször tapasztalta már, milyen kínosan érzik magukat azok a tettesek, akiknek rejtett belső indítékait sikerül kifürkésznie. Bizony, olyasmi is előfordult már, hogy ilyen szorult helyzetben az illető a végső leleplezés előtt a nyomozó életére tört. Ugyanakkor, az igazat megvallva, Columbo hadnagyot is roppantul zavarják például azok gomba módra szaporodó rejtett kamerák, amelyek őt is szüntelenül fürkészik, s belátható időn belül bizonyára lehetetlenné teszik számára, hogy titokban ott is szivarra gyújthasson, ahol ez tilos. Nem kellemes az, ha olyan valaki nézi az embert, akit ő nem lát, az meg egyenesen elviselhetetlen lehet, ha valaki tudtunk és beleegyezésünk nélkül átlát rajtunk, azaz legrejtettebb titkainkat is ismeri. Columbo hadnagy tehát valamelyest megértette Isten gyilkosának motivációját, egy aprónak tetsző mozzanat azonban nem hagyta nyugodni: ebben a szövegben a feltételezett gyilkos már akkor beismerő vallomást tett, mielőtt tettét rábizonyították volna. Különös nyomozó ez a Zarathustra, gondolta Columbo hadnagy, hiszen a rendelkezésre álló szöveg szerint minden vizsgálat és minden indoklás nélkül nyilatkoztatta ki a „legrútabb ember” bűnösségét. De ami még különösebb, a vádlottnak, aki állítólag képtelen volt elviselni az áldozat (Isten) átható tekintetét, semmi kifogása nem volt az ellen, hogy egy ismeretlen jöttment, ez a Zarathustra nevű állítólagos nyomozó úgymond a lelkébe látott. Ha amazt a titoklátót megölte, vajon miért nem végzett emezzel is? Erre a kérdésre Columbo hadnagy nem tudott megnyugtató választ adni. Mint ahogy a fő forrásokat, Nietzsche különböző időszakokból származó vallomásait sem tudta logikailag összeegyeztetni. Mert miként lehetséges az, hogy a korábbi írásos nyilatkozataiban gyilkosok sokaságáról, valóságos bűnbandáról történik említés, emitt meg egyetlen szerencsétlenről, aki nemcsak kimondhatatlanul rút, hanem roppantul következetlen is? Hogy lehetne feloldani ezt az ellentmondást?

Columbo hadnagy kiadta a parancsot, hogy kerítsék elő Mr. Nietzschét, az első számú tanújelöltet, ám miután munkatársai arról tájékoztatták, hogy a jelek szerint meghalt, nem maradt más választása, mint türelmesen tovább olvasni a Zarathustrát. Sok-sok fölöslegesnek tetsző oldalon kellett átrágnia magát, hiszen a gyanúsított csak jóval később bukkant fel a könyvben, méghozzá olyan bizarr szituációban, amihez hasonlóval nyomozói gyakorlatában ő még nem találkozott. Az történt, hogy Zarathustra a hajlékába hívott egy tucatnyi embert, köztük a gyilkossággal vádolható személyt is, ám ahelyett, hogy annak rendje és módja szerint előhozakodott volna a bizonyítékaival, csak bámulta, amint a társaság vidám ünnepség keretében istenné avatja a legszürkébb állatot, a szamarat. S teszi mindezt az Isten állítólagos gyilkosa, a „legrútabb ember” vezetésével. A hadnagy komoly nehézségek árán megpróbálta követni a zavaros párbeszédeket, s amikor Zarathustra szóba elegyedett az egyik protagonistával, a ”vándor-árnyékkal”, ugyanolyan elképedten csapott a homlokára, mint amikor az Isten haláláról értesült. Zarathustra mellékesnek tetsző, ám minden bizonnyal ravasz kérdésére ez az újabb tanú nem kisebb újdonságról számolt be, mint hogy az áldozatnak hitt személy él. Columbo hadnagy előkapta noteszét, és kimásolta a tanú vallomását: „Él megint a régi isten, ó, Zarathustra, mondhatsz, amit csak akarsz. A legrútabb ember a bűnös az egészben: ő támasztotta föl. Hogyha pedig azt állítja, hogy ő ölte meg egykoron: az istenek esetében mindétig előítélet csupán a halál.”

Columbo hadnagy nem is olvasta tovább a fárasztó könyvet. Az asztalra hajította, felállt, s a noteszlapot lobogtatva csendesen odaszólt Wilsonnak: „Őrmester, állítsa le a nyomozást, nem történt gyilkosság”.

(Ez a rész nem került bele a Columbo-filmsorozatba, mert a producer elutasította. Részint dramaturgiai kifogásokkal hozakodott elő, de a fő érv az volt, hogy a sorozat nézői már megszokták és elfogadták, hogy a hadnagy elit körökben elkövetett gyilkosságokkal foglalkozik. Ez az áldozat ellenben, aki tulajdonképpen nem is áldozat, távolról sem tesz eleget e fontos kritériumnak. Tudja ő, hangsúlyozta a producer, hogy az illető egykor komoly publicitásnak örvendett, ám jelenlegi médiajelenléte annyira csekély, hogy szinte a nullával egyenlő. Azóta is híres, attraktív áldozat, illetve ugyanilyen rendű és rangú gyilkos kerestetik a méltán népszerű sorozathoz.)

2015. december 31.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Vírus álarcban

Még csak néhány hónapja tart a vírusjárvány, de az már világosan látható, hogy az emberek milyen >

Tovább

Sztárírók és megtűrtek

Ebben a helyzetben mégis jobb megtűrt írónak, mint sztárírónak lenni. Az is igaz persze, hogy manapság >

Tovább

Visszaeső Románia

Még a szigorúbb karantén-hónapokban keringett egy fotó az interneten: a román miniszterelnök, miniszterelnök-helyettes asszony és más >

Tovább

A szelíd lázadók színre lépnek

Elismerem, az új nemzedék mégsem annyira apolitikus, mint ahogy az elmúlt években gondoltam, nem kizárt, hogy >

Tovább

Vajdaság, a hazafiak vadászterülete

Belgrád az a hely, ahol egy magyarnak nem kell félve rejtezkedni, mint a Vajdaságban, amely „az >

Tovább

„Beletanult” elnök

Legyünk tisztában, a vajdasági magyarok helyzetének nem az egyedüli fokmérője, hogy magyar-e vagy szerb a Tartományi >

Tovább

Mi lesz, ha a bársonyos zavargás erőszakossá válik?

Nos, megtörténhet, hogy az eszmény nélküli új nemzedék az erőszakos tiltakozást választja. (…) Ilyesféle közhangulatban járt >

Tovább

Szirmok és tüskék

Arra gondoltam, hogy miért maradandóbb Sinkó Ervin vagy Herceg János prózája vagy esszéirodalma. Kétségtelen, hogy azért, >

Tovább

Egy polgáridomár furcsa kalandjai

Igazán érthetetlen tehát, hogy miért és mitől fél. Hacsak nem arról van szó, hogy tényleg élvezi >

Tovább

Gyűjthetjük-e csokrokba a szép mezei virágokat?

Nemzedékem és a nálamnál fiatalabb nemzedékek is, napjainkban sorsdöntő csata színhelyének közelében él. Az ágyúdörgések hallhatók, >

Tovább

Újra győzött a nacionalizmus

Kik vannak most hatalmon? Azok, akik ellen 2000-ben tüntetett a tömeg, csakhogy a volt radikálisokhoz és >

Tovább

Liberális demokrácia rovásírással

Kérdezik, hogy mi van velünk, magyarokkal? Jól elvagyunk. Igaz, hogy most valami sérüléssel bajlódunk, mert a >

Tovább