2019. november 17. vasárnap
Ma Hortenzia, Gergő, Dénes névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Napi ajánló

Legyen csak Hóman-szobor!

Tamás Gáspár Miklós
Tamás Gáspár Miklós

„Hadd lássák gyermekeink és unokáink, milyen volt Magyarország 2015-ben.” Tamás Gáspár Miklós (hvg.hu):

Borbélysegédet nektek, honom virultjai!

Füst Milán naplójából, 1941

 

A kissé megfáradt, kissé szánalomra méltó maradéka az egykor volt magyarországi „balliberális” közvéleménynek fölháborodott rajta, hogy helyi és központi állami segédlettel szobrot emelnek a fasiszta háborús bűnösnek, Hóman Bálintnak. (Ha jól emlékszem, Székesfehérváron.)

Nemcsak fölháborodott, meg is lepődött.

Evvel a fölháborodással és meglepődéssel sok baj van. Először is a megszólalt fölháborodottak és meglepődöttek döbbenten vették tudomásul, hogy szobrot akarnak állítani egy antiszemitának. Nem tudom fölfogni, miért ne avatna szobrot antiszemitának az antiszemita rezsim. Nagy volt a megdöbbenés amiatt is, hogy háborús bűnöst honorálnak eképp. Hogyan lehet megrökönyödni, amikor a magyar állam azonosítja magát a tengelyhatalmakkal – csak 1944. március 19-e után volt olyas epizód, amely kiváltja a legmagasabb fejcsóválást – , és a hitleri Harmadik Birodalommal szövetségben elkövetett agressziót a Szovjetunióval, Jugoszláviával („hullarablók lettünk, a legpocsékabb nemzet”) szemben, a hadüzenetet az Egyesült Államoknak valamiféle kereszteshadjáratnak tekinti, a fölszabadulást pedig vereségnek.

Boross Péter volt miniszterelnök (a jelenlegi miniszterelnök eszményképe és egyik apafigurája) azt mondta nemrég, hogy az intellektuális züllés 1945-ben kezdődött. A holokauszt így hát intellektuálisan kikezdhetetlennek és makulátlannak tetszik a mai rezsim szemében. Elvégre Boross miniszterelnök úr szervezte már a Horthy-újratemetést is, emlékezetes sikerrel.

„A balliberális véleményközösség” korlátoltságát mutatja, hogy Hóman Bálintot (aki középkori pénztörténetben állítólag jó volt – ezt ma hazánkban legföljebb két-három ember tudja kompetensen megítélni –, általános történetíróként azonban a legjobb esetben is gyönge közepes, borzalmas stílusú, magyartalan, szürke közhelygyáros, szemben talán kevésbé szorgalmas, azonban kis híján zseniális szerzőtársával, Szekfű Gyulával) egyszerűen mint antiszemitát bírálják. Ó, édes Istenem, micsoda műveletlenség! Ki az ördög NEM volt antiszemita a Horthy-korszakban? Legbájosabb, legandalítóbb, legbűbájosabb írónk, Kosztolányi Dezső egész életében megveszekedett, őrjöngő, vakbuzgó zsidógyűlölő volt, a fehér ellenforradalom terrorizmusának nagy híve, Mussolini propagandistája – és ő volt az átlaghoz képest az urbánus és a liberális, Karinthy és Füst Milán és Ignotus és Osvát barátja. Mi a csudáról beszélnek szegény, eltájolt kortársaink?

A Horthy-korszakban a liberális, urbánus, nyugatos zsidók közül Halász Gábor és Szerb Antal a nagybirtokos főnemesség dicséretét zengte, Hatvany Lajos báró írta a legnagyobb nemzetközi hatású irredenta könyvet, a zsidó nagytőke Horthyt, Gömböst, Darányit, Imrédyt támogatta, Fenyő Miksa (GYOSZ, Nyugat) az 1940-i „országgyarapítást” ünnepelte. A zsidó polgárság hőse a kifogástalanul antiszemita Apponyi Albert és Bethlen István volt. (Ám Kosztolányié Milotay és Héjjas és Ostenburg. Kacagott is rajta Szabó Dezső – amúgy maga is a Huszadik Századnak, Jászi Oszkár és Szabó Ervin folyóiratának megbecsült külső munkatársa hajdan.)

A későbbi deportáltak és a későbbi deportálók közül azonban osztályszempontból voltak olyanok, akik egyetértettek, olyikuk még a rasszista zsidótörvények után is abban, hogy a szegényparasztságot, a zselléreket csendőri erővel kell fegyelemre, valláserkölcsre és úrtiszteletre nevelni, és abban, hogy a munkásságot ki kell menteni a szociáldemokrata fölforgatók és uszítók karmaiból. A Horthy-korszak nemcsak a zsidóságnak, hanem az egész magyar népnek is az ellensége volt, magát öntudatosan ellenforradalminak és reakciósnak tekintette, bázisa nem volt egyéb, mint az arisztokrácia, a magas klérus, a tisztikar, a hivatalnoki kar és a nagypolgárság. Amitől a legjobban rettegett: a földreform és az általános, titkos szavazati jog. Bibó még nagyon szelíden nevezte „konzervatív rendőrállamnak”, rendőrsége, csendőrsége és katonai titkosszolgálata (a VKF/II) kreatívan alkalmazta a kínzást és a gyilkosságot a politikai stabilitás érdekében.

Gazdaság- és szociálpolitikája a széleskörű népnyomor, megaláztatás, parasztpofozás, tüdővész, skorbut és pellagra messzire tekintő programjában összpontosult. A középosztályi pozíciókhoz való hozzáférést faji törvényekkel és szigorú ideológiai kontrollal szabályozta; akkor is cél volt a lojális „nemzeti” középosztály megteremtése állami beavatkozással és pénzügyileg serkentett karrierizmussal és konformizmussal, továbbá a szélső soviniszta, állami befolyású médiák (tömeglapok, rádió, hecckáplánok) kihasználásával (itt leveldi vitéz Kozma Miklós állami sajtómecenatúráját kell említenünk, amely az akkori független magyar értelmiség színe-javát terelte a „mérsékelt” fasizmus táborába).

A rendszer már korán alkalmazta a „katolikus” fasizmus (Salazar, Dollfuss) korporációs rendszerét, akkor még „rendi állam” néven (vö. a későbbi Nemzeti Pedagógus Karral, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamarával stb., amelyek a Mussolini-féle korporatizmus igen szép példái), és ugyancsak korai példája a „latin” fasizmus és a hűbéri konzervatizmus fúziójának, amely érintetlenül hagyta az arisztokrácia, a dzsentri hivatalnokság és a katolikus egyházi nagybirtok befolyását – szemben a radikálisabb fasizmusokkal külföldön. Ugyanakkor kezdeményező szerepet játszott a szisztematikus, közjogi zsidóellenesség meghonosításában, amely kiváltotta az akkor még ellenzékben lévő nácik egyöntetű lelkesedését, akik hivatkozási alapul használták a numerus clausus és a zsidóverő bajtársi egyesületek és diákmozgalmak korszerű politikai úttörését.

Ugyancsak provinciális dolog a történelmi magyar szélsőjobboldalt csak „nemzeti” keretekben vizsgálni. Nemcsak Magyarországról volt szó – s most nem arra gondolok, hogy a „rendi állam” és a „fajvédő” ideológia Turánostul, turulostul, vitézestül és leventéstül száz százalékos osztrák-német import –, emlékezzünk csak rá, hogyan ünnepelte Franciaország bukását és megaláztatását Németh László (a harmincas-negyvenes években, majd 1956-tól haláláig, a Kádár-rendszerben, Magyarország vezető szelleme), egyébként pontosan úgy, mint a kollaboráns francia értelmiség: teszem azt, Céline és Montherlant, hogy csak a legnagyobbakat említsem.

Ebben az időben Volhíniától a La Manche-csatornáig mindenütt fasizmus volt, attól keletre meg a sztálini birodalom. 1938 júliusában (a mai menekültválságra kísértetiesen hasonló módon) az Évian-les-Bains-i konferencián a „demokratikus” nyugati hatalmak elutasították az akkor már teljesen jogfosztott németországi és ausztriai (illetve csakhamar a cseh-morvaországi) zsidók befogadását – ez volt a holokauszt egyik, bár nem a legfontosabb kiváltó oka –, hát miért lett volna különb a Horthy-rendszer? Csak annyira volt aljas, mint a korban a többi, alig múlta alul az átlagot.

Hóman Bálint ennek a rendszernek volt az egyik másodosztályú vezető figurája, aki egyszerre volt a magyarországi német nemzeti kisebbség fasizálásának egyik élharcosa és a „csodaszarvasos” magyar sovinizmus egyik ideológusa. Hóman Bálint ugyanis nem magyar volt, hanem német (Volksdeutsch), bár ez mellékes. Hóman az összeomláskor is kitartott Szálasi és a nyilasok mellett – amikor már nemcsak Bethlen, Szekfű vagy pláne Bajcsy-Zsilinszky, hanem már maga a kormányzó úr őfőméltósága is szeretett volna leválni Hitlerről. Igen jellemző, hogy nem a reakciós, ellenforradalmár, sovén és irredenta, de nem náci Bethlen István grófnak, de még csak nem is a numerus clausus és a határrevíziós propaganda atyjának, az ellenforradalmár, fehér terrorista és sötét antiszemita, de nem náci gróf Teleki Pálnak (akiben azért még megvolt a nemesi becsületfogalom maradéka) állítanak szobrot – őket föltehetőleg hazaárulónak tartják, különösen Bethlent a kiugrási kísérlet miatt – hanem a Hitlerhez és Szálasihoz végsőkig hű Hómannak.

Ehhez képest a Horthy-újratemetés valósággal liberális, haladó gesztusnak tekinthető – de ezt talán azért megbocsátják Boross Péternek, a mai jobboldal által már megvetett Antall-kormány belügyminiszterének.

De hiszen mindezt tudhattuk már, nem?

S mi van ebben új? Kelet-Európa tele van Antonescu marsall, Draža Mihajlović, Ante Pavelić, Sztepan Bandera emlékjeleivel, a román ortodox egyház egyetemlegesen „szentnek” tekinti a háború után bebörtönzött vasgárdista tömeggyilkosokat, nem szólva a régió első fasiszta miniszterelnökéről, Octavian Goga költőről és Madách-fordítóról, Alekszandar Cankov professzorról, Piłsudski marsallról, Metaxasz tábornokról és más, prefasiszta vagy kvázi-fasiszta jómadarakról.

Hol élnek önök?

Én az ellen tiltakoznám, hogy Kéthly Anna-szobrot avasson Kövér házelnök. Ez csakugyan meggyalázza a magyar demokratikus hagyományt. A jelenlegi hatalomnak, amely al-Sziszi tábornok, egyiptomi diktátor jelenlétében meghirdeti a katonai uralom iránti rokonszenvét, nincs erkölcsi joga egy internacionalista és marxista, tehát antisztálinista hősnő ünnepléséhez. Ám senki nem vonhatja kétségbe, hogy VAN erkölcsi joga ahhoz, hogy fasiszta háborús bűnös emlékét ápolja. A mai Magyarországra a Hóman-szobor, nem a Kéthly-szobor jellemző. Avassák csak föl Hóman Bálint szobrát, ez illik korunkhoz.

Ne legyünk ünneprontók. És ne adjunk lehetőséget a rezsimnek ahhoz, hogy hamis képet mutasson saját magáról. Tegye csak világossá, hol áll és miben hisz. Hadd lássák gyermekeink és unokáink, milyen volt Magyarország 2015-ben. Ne engedjünk teret a majdani történelemhamisításnak. Ma erre az országra a Hóman-szobor a jellemző.

Állítsák csak föl, avassák csak föl, lakomázzanak utána derűsen. Jó étvágyat.

 

2015. december 12.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

„Szerbiának két külügyminisztere...”

A magyar külpolitika tehát a nyugat-balkáni országok integrálását az Európai Unióba stratégiai fontosságúnak tartja, miközben teljesen >

Tovább

A DÉLVIDÉKI/VAJDASÁGI MAGYARSÁG JOGAIÉRT FOLYTATOTT KÜZDELEM IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

A nemzeti kisebbségek helyzetét egy társadalomban/országban számos tényező együttes létezése alapján lehet csak megállapítani, amelyek közül >

Tovább

A jugoszláv rendszerváltás

Egy könyv címe szerint pedig „A háború a Maksimirben kezdődött el”, azaz 1990. május 13-án, amikor >

Tovább

A DÉLVIDÉKI/VAJDASÁGI MAGYARSÁG JOGAIÉRT FOLYTATOTT KÜZDELEM IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

A gond nem csak a képviselők számával van, hanem, sajnos, azzal is hogyan képviselik a délvidéki/vajdasági >

Tovább

A DÉLVIDÉKI/VAJDASÁGI MAGYARSÁG JOGAIÉRT FOLYTATOTT KÜZDELEM IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Hogyan lehetséges, hogy olyan községben, mint a zombori, nagybecskereki, nagykikindai, vagy Muzslya, a Közép-Bánság legnagyobb magyar >

Tovább

„Így pusztul ki a bánsági magyarság”!

A nyár nagy részét a bánsági Tordán töltöttem, így alkalmam volt megismerkedni a falu életével és >

Tovább

Összefoglaló (2. rész)

Ezekből az esetekből azt a következtetést lehet levonni, hogy az egykori egyenrangú használatból Vajdaságban mostanra joghátrány >

Tovább

Rekviem a szabadkai zöld Zsolnay szökőkútért

Búcsúzom Tőled zöld Zsolnay szökőkút és szerintem nem csak én, hanem nagyon sok szabadkai búcsúzik városunk >

Tovább

A DÉLVIDÉKI/VAJDASÁGI MAGYARSÁG JOGAIÉRT FOLYTATOTT KÜZDELEM IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

A magyarországi „gazdaságfejlesztési program” által, az utóbbi három évben, mindössze „700 új munkahely” létesült. Ez arra >

Tovább

Mindannyian célkeresztben vagyunk

Vannak a művészek között, akik még kitartóan reménykednek, hogy a buborék az utolsó mentsvár, az egyetlen >

Tovább

Orbán és a jobbhorog

„Az unió, s ezen belül a Parlament, valamint a Bizottság már egy jó ideje sorozatosan arra >

Tovább

Hulló vasak

Akkoriban folyton hullott valami az égből, egészen furcsa dolgokat szórtak ránk. >

Tovább