2020. április 7. kedd
Ma Herman, János névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Napi ajánló

Az a nevetséges kanadai kormány

Tamás Gáspár Miklós
Tamás Gáspár Miklós

„Ki lehet őket röhögni, hogyne. De senkinek sem válik dicsőségére.” Tamás Gáspár Miklós (hvg.hu):

Mint ismeretes, a Justin Trudeau vezette Liberális Párt megnyerte a kanadai választásokat. Az új miniszterelnök olyan kormányt alakított, amelyben föltűnően sok helyet kaptak hátrányos helyzetű kisebbségek tagjai, amely felerészben nőkből áll, s amelyben vannak mindenféle hírességek – űrhajós, Nobel-díjas tudós, és így tovább (ez utóbbiak megfelelnek a szó jó értelmében vett populista közhangulat óhajainak).

Nem lett volna meglepő, hogy a minden ocsmányságra kapható magyarországi jobboldal – a maga rasszista, szexista és homofób beállítottságával, a nép iránti mély gyűlöletével – gyalázkodási kampányba kezd, ám itt most az ennél paraszthajszállal korszerűbb neokon publicisták rúgtattak az élre, akiket nálunk valaminő rejtelmes okból „liberálisnak” (?) szoktak nevezni, de akik persze a szabadelvűség ádáz ellenségei. És pont itt, a hvg.hu-n.

Az egyik ilyen cikket Gomperz Tamás írta, a másikat pedig Tokfalvi Elek.

Tokfalvi Elek (1805–1859) csak csúfondároskodik, és állítólag kanadai mintára javasol magyar kormánylistát, ám teljesen idegenül Trudeau kiválasztási szempontjaitól, tehát a tréfák – azon túl, hogy jól odasóz néhány amúgy is agyonmángorolt magyarországi közéleti személyiségnek – az égvilágon semmire se vonatkoznak. Az ellenszenv azért világos.

Gomperz Tamás (?–?) ennél többet állít, csak nem tudni, miről. A szakértői kormány, illetve az érdekcsoportokat képviselő miniszterek gondolata ellen hadakozik, amiben többé-kevésbé igaza is van, de a kanadai kormány összeállításának mindehhez semmi köze. Ezt írja:

„…A politikai értékrend és identitás elméletileg sem kapcsolható ki a kormányzásból, márpedig a politikai értékrend alapvetően morális és nem szakmai mérlegelésből származik.”

Gomperz nem képes ésszel fölérni, hogy a kormány a Liberális Párt kormánya, és az másodlagos – de nem harmadlagos – , hogy kik a miniszterei, akik elsősorban a liberális programnak elkötelezett személyek (evvel a programmal megválasztott képviselők mind). Ezért már nem kell mérlegelniük, hogy az egykulcsos vagy a progresszív adó hívei-e. Az utóbbié.

A kanadai Liberális Párt kormánylistája éppen hogy a modern liberális „értékrend és identitás” (ezek túl puha fogalmak, de jó, jó, értem) szimbolikus kifejezése.

Kisebbségi politikája nem annak függvényében fog alakulni, hogy van inuit (eszkimó), szíkh, muzulmán, meleg, mozgássérült és rákbeteg minisztere, hanem megfordítva: már elhatározott kisebbségi politikáját fejezi ki szimbolikusan az, hogy vannak korábban kirekesztett és megvetett kisebbségekhez tartozó kormánytagjai.

Nem attól lesz (lehet) humánus kormány, mert a miniszterek ötven százaléka nő, hanem a nők magas részaránya fejezi ki szimbolikusan azt, hogy ez humánus kormány szeretne lenni, a szabadság és egyenlőség – páldául a genderegyenlőség – kormánya. „Értékrendje és identitása” miatt.

Mivel kétlem, hogy trendi (mármint az 1980-as évek szellemében trendi; it’s so eighties!) neokon honfitársaim, szoros versenyben a troglodita etnokonzervatív (it’s so thirties!) konkurenciával, nyíltan bevallanák, hogy helyeslik a kirekesztés, elnyomás, megalázás politikáját a bennszülöttekkel, a nemzeti-etnikai kisebbségekkel, a bennszülöttekkel (First Nations), a nőkkel, a melegekkel, a betegekkel szemben, ezért tételezzük föl – kissé képmutatóan – , hogy az egyenlőség (minimum: a jogegyenlőség) eszménye, úgymond, közös.

Tételezzük föl, hogy a nálunk „szociáldemokratának” nevezett liberális álláspont még belefér abba, amit neokon honfitársaink tárgyalóképesnek tekintenek. (Nálunk minden politikai álláspont megnevezését eggyel jobbra kell helyesbíteni. Itt a konzervatívot „liberálisnak”, a liberálist „szociáldemokratának”, a csak nyomokban létező szociáldemokrata álláspontot alighanem „kommunistának” hívják – ahogyan a fasisztát „nacionalistának” stb. Az eufemizmusnak ez a nagyon kártékony kultusza valószínűleg rossz lelkiismeretre utal.)

Bár az én látószögen NEM liberális, mivel most nem rólam van szó, hanem a kanadai liberális kormányról, ezért az én személyes véleményemet most mellőzzük.

Mi a baj tehát valamely – elvileg tehát nem föltétlenül elvetendő – politikai állásfoglalás, magatartás, program szimbolikus reprezentációjával?

Semmilyen kormányzás nem áll pusztán közjogi és közigazgatási döntésekből és rendszabályokból. Ha már képviseleti (azaz reprezentatív) rendszer van – amelyben a honpolgárok megbízzák képviselőiket, s közvetve kormányukat valamiféle politika vitelével, tehát megbíznak, mert meg kell bízniuk bennük – , akkor lényeges, hogy képviselőik és kormányzóik bizonyos mértékig hitelesek legyenek. Az MSZDP annak idején joggal kifogásolta, hogy a két Tisza korszakának parlamentjében javarészt nagybirtokosok, arisztokraták, dzsentrik ültek és a nagytőkés képviseletek (többnyire ügyvéd) megbízottai, összhangban a képtelenségig korlátozott választójoggal és az egész oligarchikus rendszerrel. (Az MSZDP-t és a többi szocdem pártot többnyire – effektív! konkrét! – munkások vezették.)

A mai magyarországi rezsim élén (a korábbiaknál is jellegzetesebben) milliárdos és multimilliomos oligarchák, vidéki rablólovagok, dzsentroid vadásztársasági tótumfaktumok állnak.

Ez is nagyon kifejező.

A kanadai kormány összetétele azt sugallja, hogy Justin Trudeau (maga is részben kanadai francia eredetű, a felesége québec-i francia) kabinetje – a miniszterek személyes elkötelezettsége révén is – szakítani óhajt az egykori „fehér brit domínium” etnikai-biopolitikai dominanciaszerkezetével, és (bizony) multikulturális, toleráns, politikailag korrekt és a pozitív diszkrimináció (affirmative action) szilárd híve. Olyan politikai nemzetet irányít, amely egykori bevándorlókból és leszármazottaikból áll össze, s amely – a lehetőségek arányában – a korábbiaknál inkább nyitva áll az új bevándorlók előtt. (Reméljük, hogy a kelet-európai roma utasokat nem szedik le többé a Torontóba tartó röpülőgépekről a bőrszínük és egyéb rasszjegyeik alapján, ahogyan azt érvényes vízummal rendelkezőkkel is sűrűn megtették a konzervatív Harper-kormány idején.)

Itt van az eb elvermelve.

Akkor is, ha én magam kissé szkeptikus vagyok – öregebb vagyok annál, mintsem hogy burzsoá liberális kormányoknak szíre-szóra mindent elhiggyek – , el kell ismernem: ha az új Trudeau-kormány azt akarja, amit nyilatkozatai szerint akar, akkor nagyon jól teszi, hogy ezt a szimbolikus reprezentáció eszközeivel nyomatékosítja és illusztrálja. Megmutatja, hogy a korábban háttérbe szorított populációk (nők és mindenféle kisebbségek) magasra juthatnak, részesülhetnek a hatalomból és tiszteletet érdemelnek.

Akinek evvel szemben kifogása van, az – elnézést – nyomorult reakciós, a nép ellensége. (Mielőtt a nyájas  olvasó őrjöngeni kezdene, leszögezem: a nyomorult reakciós álláspontot is megilleti a szólásszabadság; a politikai korrektség – szemben a Magyar Nemzet, a Magyar Hírlap és a Magyar Idők sok-sok vezércikkének téves vagy hamis állításával – önkéntes.)

A liberális kanadai kormány természetesen csak biopolitikai szemszögből nézi az egyenlőséget. Elvégre polgári kormány. A kabinetben sokféle ember van, de tudtommal munkás nincs.

(Munkások a kanadai szociáldemokrácia, a most ellenzékbe szorult balközép NDP soraiban találhatók.)

Itt csak az egyenlőségi probléma egyik feléről van szó, ami persze – baloldaliaknak – nem kielégítő.

Ami föltűnő, az az, hogy a mérsékelten haladó liberális kormány ilyen eszelős gúnygejzírt vált ki a távoli Kelet-Európa egyik kis szögletében, s ott is a (bármennyire alaptalanul) liberálisnak tartott publicisztika homokozójában. A menekültválság kibontakozása messze jobbra taszította a teljes magyarországi (továbbá kelet-európai, továbbá összeurópai) politikai spektrumot, s olyan szövegek íródnak és jelennek meg, amelyeket korábban a politikai centrumhoz közel álló „médiafölületek” és „tartalomszolgáltatók” (vulgo: újságok) undorral vágtak volna a papírkosárba (töröltek volna az e-mailjeik közül). És itt nemcsak magáról a menekültkérdésről van szó. Az általános jobbra csúszás lehetővé tette az antifeminizmus-szexizmus, homofóbia, faj- és idegengyűlölet legitimálását is. A szociális segélyezés de facto megszüntetése – amelynek az elfogadottsága mögött a romaellenes rasszizmus és a jövedelem nélkül maradt underclass iránti, nyíltan bevallott undor húzódik meg – az előbbiekkel együtt úgyszintén legitimálta a munkás- és szegényellenes, brutális osztálypolitikát. (S ezen nem segít a szerény, védekező, karitatív retorika és érzelgősség. A semminél ez is jobb, de hát édeskevés.)

A mérsékelt, tétova, talán olykor naiv egyenlőségi politika durva, zsíros röhögést vált ki a hivatásos véleményiparból. Lehet – sőt: mi tagadás, valószínű – , hogy a Trudeau-kormány csalódást fog okozni. De ez utólag se fogja igazolni a vulgáris, emberellenes humort.

Igen, a középpárti és baloldali áramlatokban akad bőven szentimentalizmus, amolyan érzelmes emberbarátság, szociális részvét. Ezen kacaghat nyugodtan a mindig a hatalmat szolgáló cinizmus. A filantrópok könnyei mindig is vonzották a képmutatás vádját, és jó alkalmat nyújtottak a szatírának. A megbukott eszményeket megvetés illeti.

Bezzeg az illúziótlan zsarnok kitűnő témája az életrajzi regényeknek és filmeknek. A Város Mindenkié, a TASZ, a Helsinki Bizottság, az Amnesty International, a Greenpeace marginális téma. De az ilyen Rogánok, Habonyok, Vajnák, Lázárok közérdeklődésre tarthatnak számot.

Kádár János temetésén többen voltak, mint a Göncz Árpádén.

Orbánról sok tízezer cikk szól, sok tízezer videó: a gátlástalan, energikus, aktív és kezdeményező hatalom még az ellenségeit is elkápráztatja.

De nem mindenkit. És nem örökre.

 

2015. november 12.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

A farkas és a huncut kismalac

Van egy álmom, vágyam, kívánságom - van több is, de maradjunk meg ennél, mert olyan bájosan >

Tovább

Bizalmi válság?

Ha a kormány nem akarja leváltani a népet, akkor nem ártana némi önkritika: nézzenek magukba, tegyék >

Tovább

A másik szabadsága

Ha elvárom, hogy senki ne korlátozzon személyi szabadságom kiteljesítésében, ezt joggal várhatják el tőlem is. Önmagammal >

Tovább

A hatalomban, vagy ellenzékből? (3.)

A VMSZ vezetői történelmi hibát követtek el, amikor szövetkeztek a radikálisokból lett haladókkal. Számukra nem a >

Tovább

A hatalomban, vagy ellenzékből? (2.)

A Szijjártó vezette magyar külügy teljesen lemondott a délvidéki magyar közösség helyzetével kapcsolatos bármilyen kérdésnek vagy >

Tovább

Harangok és mentőautók

Ferenc pápa a koronavírus sújtotta világért imádkozik. Rómában szólnak a harangok miközben szirénáznak a mentőautók. Végel >

Tovább

Kellemes meglepetés

Az újvidéki rádiósok becsületére váljon, hogy az ügyben Sinkovics Norbertot, a SZER vajdasági tudósítóját, a független >

Tovább

A hatalomban, vagy ellenzékből? (1.)

Mit eredményezett, tehát, a VMSZ-nek „a hatalomban való szerepvállalása”? A VMSZ vezető tagjainak néhány jól fizetett >

Tovább

A nemzeti egység kompromisszumok nélkül csonka

Semmi sem kártékonyabb, mint az embereket nemzetpolitikai kínai csizmába kényszeríteni. A vajdasági magyar politikusoknak sem ártana >

Tovább

A jövő sem lesz a régi

A pestissel együtt terjedt az antiszemitizmus, Dél-Franciaországban elterjedt a hír, hogy a zsidók megmérgezték a kutakat, >

Tovább

Felemelt kezekkel menekülünk, de nem tudjuk, hogy pontosan hova

Most már mindenki tisztában van vele, elvesztettük az ismeretlen ellenséggel szembeni háborút. Berendezkedtünk a megalázó védekezésre. >

Tovább

Orbán és Vučić – több mint barátság

Ahol viszont egészen döbbenetes a két ország politikai berendezkedése közötti hasonlóság, az egyértelműen a média, itt >

Tovább