Ma Luca, Otília, Lúcia, Éda névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Dubrovnik ostromától a NATO kapujáig
Egy mini állam negyed évszázada
Bódis Gábor
Milo hanem is gondtalanul, de azért meglehetős önbizalommal várhatja a postás csengetését. Hogy utána kiírja a következő győztes választásokat
1991 őszén, amikor a Jugoszláv Néphadsereg (JNH) már hetek óta lőtte a még alig független Horvátország északi részén fekvő Duna-parti Vukovárt, délen a főleg montenegrói nemzetiségű JNH tisztek vezette egységek (plusz szakállas martalócok) a szárazföldről megkezdték Dubrovnik ostromát. A nemzetközileg is hírhedté vált akciót széleskörű propaganda hadjárat (manapság: kommunikáció) előzte meg és a Miloševićnek feltétlen hűséget esküdött új montenegrói vezetés meghirdette a jugoszláv tagköztársaság védelmét. Mitől is kellett védeni Crna Gorát? Hát a horvát fasizmustól, amely állítólag meg akarta támadni a védtelen kis tengerparti szomszédját. Igazán apró ellentmondás, hogy a horvátoknak abban az államalapító időszakukban csupán néhány hevenyészve összetákolt félkatonai egységre tellett Dubrovnik térségében. A védtelen Montenegróban pedig Európa egyik legnagyobb (ekkor már ugyan a szlovének és a horvátok által megtépázott) hadserege székelt.
Lett is nagy botrány. Kommunikációs szempontból pedig csúf kudarc, hiszen a világ minden zugában megtudhatták, hogy a jugoszlávok közönséges barbárok: még Adria gyöngyét sem kímélik. Montenegró miniszterelnöke akkortájt (is) Milo Đukanović volt.
A több mint ezer évre visszanyúló montenegrói államiság történetében az ifjúkommunista Đukanović volt a legfiatalabb miniszterelnök, mindössze 29 évesen került a 600 ezer lakosú köztársaság végrehajtó hatalmának az élére. Tipikus kádergyerek: apja kommunista tisztségviselő volt, aki a a köztársasági legfelsőbb bíróság és az Alkotmánybíróság elnöki tisztjét is betöltötte. Sőt, az a megtiszteltetés érhette, hogy ez utóbbi tisztségre a saját fia előtt (Milo akkor éppen államfő volt) tehette le a hivatali esküt. A jogászcsalád három gyermeke közül csak az örökös miniszterelnök/államfő közgazdász. Nővére, Ana Kolarević a köztársaság legmenőbb ügyvédje, öccse Aleksandar (becenevén ismertebb: Ácó) pedig a többi között banktulajdonos. Milo Đukanović szerint családja a tehetségének köszönheti a meggazdagodását, míg néhány nemzetközi tényfeltáró újságíró szervezet (például ICIJ, International Consortium od Investigative Journalists) úgy látja, a nepotizmus olyannyira elterjedt Montenegróban, hogy az állam akár Đukanovićék családi vállalkozásának tekinthető. Mindenesetre Milo az elmúlt negyed század alatt csupán egyetlen egy évet hagyott ki (akkor csak pártelnök volt) és felváltva kormányfő vagy éppen államfő volt. Gyakorlatilag a tisztségtől függetlenül: Montenegró egyszemélyes főnöke.
A Forbes szerint Đukanović a világ 20 leggazdagabb politikusa közé tartozik, vagyona már évekkel ezelőtt több tíz millió dollár volt. Sokan és sokszor összefüggésbe hozták a Montenegrón át is zajló nemzetközi dohánycsempészettel, amelyet állítólag a szicíliai és az albán maffia irányít. Egy olasz bíróság időnként vádat emel a montenegrói miniszterelnök ellen, majd a vádat felfüggesztik, vagy az eljárást elhalasztják jobb időkre, amikor majd az igazságszolgáltatás kezét nem köti meg a mentelmi jog.
Mindezek után nem természetellenes, hogy a miniállam újabbkori történelme szorosan követi főnökének politikai karrierjét.
A nyolcvanas évek végén két ifjú titán, Milo és a másik káderfiú, Momir Bulatović meglovagolta Milošević szerb elnök „antibürokratikus forradalmát” (fedőnév az akkori szófogadatlan köztársaságok, tartományok – Vajdaság, Koszovó, stb. – vezetőinek eltávolítására) és átvette a köztársaság vezetését. Momir lett az államfő, Milo a miniszterelnök. A volt helyi kommunista pártot átkeresztelték és immár a Szocialisták Demokrata Pártjaként regisztrálták (Demokratska partija socijalista).
Milošević hűséges fegyvertársai voltak a délszláv háborúkban, de az éppen húsz évvel ezelőtti Dayton-i békeszerződés után, Đukanović megérezte a pillanat nyújtotta lehetőséget, és szembefordult eddigi mentorával, valamint annak ottani helytartójával, Bulatovićtyal is. Ez utóbbit a kilencvenes években legyőzte egy elnökválasztáson és ezzel meg is szabadult tőle. Bulatović veresége után alapított egy Belgrád-párti ellenpártot, de erejéből már csak az emlékiratok megírására tellett.
Montenegró egyébként az első világháború vége óta (távolabbra ne menjünk) sajátságos kettőségben él: vannak függetlenség pártiak (zelenaši, azaz a zöldek) és a Belgrádhoz kötődőek, akik szerint nincs önálló montenegrói nemzet, hanem ők a szerb nemzet része. Ez utóbbiak a bjelaši, azaz a fehérek. A Nagy Háború befejezését követően a helyi nemzetgyűlésben a fehér cédulákkal szavazók győztek a függetlenségiekkel, a zöld cédulákkal szavazókkal szemben. Így csatlakozott Montenegró is az új Szerb-Horvát-Szlovén királysághoz. A zöldek ebbe nem nyugodtak bele és még évekig fegyveres összecsapások voltak.
Azóta tart ez a kettőség. Montenegróban jelenleg is két ortodox egyház és két tudományos akadémia van. A lakosság körében alig vannak többen, akik eredeti montenegróinak tartják magukat, mint azok, akik szerbeknek.
A társadalmi megosztottság miatt volt kockázatos Đukanović azon húsz évvel ezelőtti lépése, hogy hátat fordít a szerbséget maga mögött tudó Miloševićnek. Tíz évig tartott ez a folyamat, Montenegrónak csak hat évvel a szerb diktátor bukása után sikerült elszakadnia Kis Jugoszláviától (Szerbia és Montenegró államszövetsége). A nemzetközi közösség feltétele az volt, hogy az ország lakosságának legalább az 55%-a akarja a függetlenséget. És meglett az eredmény: 55,5%. Szerbia elveszítette a tengerpartját, Podgorica pedig önálló életet kezdett. Még korábban bevezette a német márkát mint fizetőeszközt, majd utána az eurót. Az állami statisztikai hivatal adatai szerint (más nem áll rendelkezésre) az átlagfizetés eléri az 500 eurót, a nyugdíjak ennek a hetven százalékát. A festői szépségű tengerparton magasabb fokozatra kapcsolt a turizmus is és a legendásan lusta montenegrói pincérek is kezdik megemberelni magukat.
Đukanovićot és pártját mindeddig lehetetlenség volt legyőzni mostanáig, koalícióban ugyan, de szorosan tartotta gyeplőt. Október végén azonban komoly zavargások törtek ki a fővárosban. A parlament előtt tüntetők a kormány lemondását követelték a csöppent sem alaptalan korrupciós vádak alapján. Ám a tüntetők összetétele más szándékokra is rámutat. Nemcsak a Belgrád-párti helyi ellenzékiek tiltakoztak, majd verekedtek, hanem bizonyos Szerbiából importált bajkeverők is (például egy kedvesen csak Führernek becézett szerbiai szélsőjobboldali szervezet vezetője is). Az eredmény: húsz sebesült a rendőröknél és huszonvalahány a tüntetőknél.
A montenegrói hatalom az államhatalom erőszakos megdöntésének kísérletéről beszél, az ellenzék a rendőrség brutális fellépéséről. Đukanović vádló tekintetét nemcsak Belgrádra vetette ezúttal, hanem Moszkvára is. Hosszú évekig a montenegrói vezetés a Belgrádból leselkedő veszedelmet használta fel politikai tőkeként. Ez egy ideig igaz is volt, főként amíg a nacionalista Vojislav Koštunica volt a szerb miniszterelnök/államfő. A mostani szerb vezetéssel (Aleksandar Vučić) viszont Đukanovićnak, úgy tűnik, sajátságos megnemtámadási paktuma lehet. Ezért a montenegrói miniszterelnök most is csak a Koštunica körüli köröket nevezte meg felbujtóként, ami - valljuk be - elég sovány magyarázat, tekintettel arra, hogy Milošević egykori legyőzőjének (2000-ben Koštunica) a pártja már nem oszt és nem szoroz.
A másik „felbujtó” azonban sokkal érdekesebb. Ez nem más, mint Moszkva, legalábbis Đukanović szerint.
Montenegró függetlensége óta hatalmas fordulatot vett az ország külpolitikája is. Évtizedek óta az egyik leghíresebb montenegrói szállóige a következő volt: „Mi és az oroszok 200 millióan!” Az oroszbarátság feltétlen és teljes volt. Nem csoda, hogy Tito Sztálinnal való szakításának idején, számarányuknál sokkal több montenegrói vált sztálinista disszidensé és raboskodott a hírhedt észak-dalmáciai Goli otokon (kopár sziget) vagy szökött Moszkvába, Budapestre stb. A disszidensek disszidense, Milovan Đilas is montenegrói nemzetiségű volt, de ő később, liberális elhajlás miatt esett ki a marsall kegyeiből.
Milo Đukanović már hosszú évek óta a Nyugat felé irányítja kis országát és ez egyúttal az orosz örökbarátság könyörtelen felmondását is jelenti. Most érik be ez a politika, hiszen Podgoricában december elejére várják a meghívót a NATO-ba. És éppen ezért feltételezik, hogy az oroszok még az utolsó pillanatban be szeretnének kavarni, hogy ezt megakadályozzák. Ez állhat a zavargások mögött. Moszkva persze hevesen tagad.
Ennek ellenére, Milo hanem is gondtalanul, de azért meglehetős önbizalommal várhatja a postás csengetését. Hogy utána kiírja a következő győztes választásokat.
A nyomtatott változat a 168 Órában jelent meg.
Következő cikk: Orbán Viktor nyíltan antiszemita, ő a „Kis Putyin”
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
„Előrelépés a kisebbségi jogérvényesítés útján”?
A cikkből nem tudjuk meg, hogy melyek azok a jogok, amelyeket „részlegesen” az MNT-re ruháztak, de >
Erkölcs(telenség)
Juhász Bálint, rövid elnöksége alatt már szembesülhetett a ténnyel, hogy a politika nem is olyan veszélytelen, >
Erkölcs(telenség)
A vajdasági magyar közösség szemében bizony bizarr volt az is, hogy a pártelnök posztban gyászolja Dragan >
Erkölcs(telenség)
A Vajdasági „Magyar” Szövetség vezetői számos, politikailag és erkölcsileg téves döntést hoztak, a magyar közösséget „képviselve” >
Događa li se čudo u Mađarskoj?
Od februara do novembra ove godine mađarska politička scena se potpuno promenila: mada valadajuća stranka Fides >
Hatalomváltás előtti forrongások
Szerbiában fokozódni látszanak az ellentétek és a feszültségek, egyre jobban eluralkodik a káosz. Az intézmények nem >
Vučić szava felülírja a törvényt?!
Mindeközben a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) és a Vajdasági „Magyar” Szövetség (VMSZ), amelyek állandóan azt hangoztatják, >
VMDK: „A történelmi sebek felszínes kezelése és az érdemi tettek hiánya”
A szervezők célja nem is az 1944/45-ben történt eseményeknek a legújabb kutatások függvényében való újraértékelése, hanem >
Szili Katalin eltörölné azt, ami nincs!
A szerb és a magyar nemzet megbékélésének történelmi folyamata korántsem tekinthető befejezettnek. A Boris Tadić és >
Megérdemelt díj
Varjú Márta jóvátehetetlen kárt okozott a közösségnek, alkotmánysértő módon megfosztotta a vajdasági magyarságot a széleskörű, sokoldalú >
Sajtótájékoztató után - harcolni és túlélni
Magyar Péter olyan nyomás alatt áll, amibe mindenki más már beleőrült, belerokkant volna. Ő egyelőre bírja, >
Határeset
Ami megszokhatatlan, az inkább a határ nehéz átjárhatósága. A hatósága. A hatóság hatósága. Az egyenruha oldalán >