Ma Emánuel, Emánuéla, Larissza, Árpád névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Jegyzet egy jegyzetről s másról
Gerold László
„De, hogy éppen komoly napilapok viselkedjenek bulvármódra, azt nehezen lehet, tudom megemészteni.” Gerold László (Vajdaság Ma):
A címben másodjára szereplő jegyzet szó Esterházy Péternek az Élet és Irodalom október 2-ai számában megjelent, A szép, csöndes idő és a szó című írására vonatkozik, amely több jegyzetnél, de az is. Lényegében secko jedno, ahogy a szlovák mondaná, mert nem a műfaji minősítés, hanem a szöveg tartalma a döntő. Ez pedig ebben az EP-publicisztikában, lám, ez lenne a pontos megnevezés, több vonatkozásban is kifejezett figyelmet érdemel. A göteborgi könyvrendezvényre írt alig három gépelt oldalnyi szövegben, ahogy EP-től megszoktuk, sok mindenről szó esik, direkte is, meg en passant is. De elsősorban mégis irodalomról szól, természetes, ha már író írja a cikket. Meg a rendezvényhez illően könyvekről. De politikáról is, ha a sorok éppen most íródnak, amikor életünk szinte másról sem szól, csak a politikáról.
Kezdjük, EP-hez méltón, az irodalommal. Közelebbről arról, hogy „miként működik” az irodalomnak nevezett szellemi felépítmény (ugye emlékeznek még erre az egykori csodaszóra?!), mégpedig „Varázslatosan és titokzatosan”, s ez hogy értendő. Továbbá pedig arról, még mindig az irodalommal kapcsolatban, hogy az író, ha valóban az, „hogyan használja a nyelvet”, amelyen keresztül „nézi és tapasztalja a világot”, és mivel „az akciók a nyelvben történnek”, következésképpen „semmi nem elég, gondolat, szenvedély, nem elég szeretni, gyűlölni, szavak kellenek hozzá”. Hogy ez mennyire igaz, azt manapság a magyar irodalomban EP műveinél jobban aligha tanúsíthatja más opus (na jó, még Parti Nagy Lajosé, s aztán szinte kvitt). Aki ebben kételkedik, az olvassa el figyelmesen EP jegyzetének azon sorait, melyeket, hihetetlen tömörséggel, megannyi árnyalatra utalva magyar nyelvünkről mond. Arról a nyelvről, amelyen, aki beszél, az „a zsenialitás nyelvén” szól. De mielőtt nemzeti öntudatunk ettől a jelzőtől („zsenialitás”, most az idézőjel nem véletlen!) dagadni kezdene, EP megmagyarázza, ő miként érti, s hogy kell érteni ezt a dicsérő kifejezést: „vagyis a túlzások nyelvén, az aránytalanságok nyelvén, a gondolkodás híjának nyelvén, az önismeret hiányának nyelvén, a reflexió hiányának nyelvén, az üresség nyelvén, a csönd nyelvén, a hallgatás nyelvén”. Mert a nyelv mindezen – emberi, nemzeti – hiányokról beszél: árulkodik.
S ezt támasztja alá EP jegyzetének záró része, melyben az európai és a magyar jelenről szól. Pontosabban a politikáról, ami természetesen a nyelv, a nyelvi rétegek használata által szólal meg. Találó, hajszálpontos summázás. Nem idézem. Higgyék, vagy inkább olvassák el.
Ezzel szemben viszont, bármennyire is szeretném, nem tehetem meg, hogy ne említsem azt a néhány sort, amely annak ellenére, hogy csupán zárójelben van, felkeltette a média – ahogy ma a sajtót nevezik, nyilván, mert így jobban hangzik – érdeklődését. Hírré vált. Ebben az alig négysoros közbevetésben azt közli Esterházy Péter nagyon is személyesre váltva a szót ("I am afraid”), hogy életét most éppen nem az irodalom, mint eleddig negyvenöt éven át, hanem más tölti be: hasnyálmirigyrákja van. A hír – kell mondani? – rémes, mellbetaszító. De hogy a sajtót s nem is akármelyiket, hanem a magyar országos médiát, ebből az okos EP-publicisztikából mégis és csak ez érdekli, ezt veszi át, erre hívja fel olvasói figyelmét, az enyhén szólva siralmas.
Jó, tudom, ez a szenzáció. Világos. A rossz hír az igazi hír. Ezzel lehet olvasót fogni. Érdeklődést kelteni. De, hogy éppen komoly napilapok viselkedjenek bulvármódra, azt nehezen lehet, tudom megemészteni. Persze, ez kell! Ilyen időket élünk. De ezért ki a hibás? Mi volt előbb: a tyúk vagy a tojás? A sajtó szoktatta erre rá olvasóit, vagy az olvasók szoktatták erre rá a sajtót? Egyre megy. Tény, hogy ez a helyzet. De kell-e ezt szeretni? Nem kellene. Csakhogy, mintha ez ellen nem lenne ellenszerünk. Erről jut eszembe, bár nem volt szándékom két olyan jelentős téma, mint EP irodalomról, nyelvről s politikáról olvasható gondolatai és egy intim közlésből szenzációt duzzasztó bulvárviselkedés kapcsán ezt felhozni, megemlítem, mert ide kívánkozik. Előbbi Portékabeli jegyzetemben (Találkozás a költővel), arról írtam, hogy a tíz évvel ezelőtt elhunyt Pap Józsefre emlékezve olvastam újra a költő verseit, s miközben arra a felismerésre jutottam, hogy ezek ma is, talán még inkább, mint keletkezésükkor, amikor nyelvvé vált a gondolat, az érzelem (hogy EP-re utaljak!), rólunk s nekünk szólnak, azt tapasztaltam, hogy sem a versek, sem az irodalom a kutyát se érdeklik. A cikk két álló hét alatt két (értsd és mondd: kettő) lájkolást kapott. Bezzeg, amikor szabadkai igazgatóbotrányról, vagy ehhez hasonló visszásságokról cikkeztem, tízesével sorjáztak a tetszést kifejező klikkelések. A tanulság: az olvasók, amint botrányt, szenzációt orrintanak sietve felsorakoznak.
Mit mondhatunk?
Annál aligha többet, amivel EP zárja a cikkét: „A művészet nem megoldás semmire”. De, erre is utal, marad a remény, amely … – inkább nem idézem. Úgyis tudják.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
A nemzeti kisebbségi nyelvek kiszorítása?
Az MNT-nek nincs mersze állást foglalni ebben a kérdésben sem? A Ljudevit Mičatek díjas, a Magyar >
Megalázott nemzeti ünnep
Visszatetsző az is, hogy a Magyar Újságírók Országos Szövetsége Aranytoll életműdíjjal tüntette ki a Magyar Szó >
- Micsoda nap van ma?
A költőt és csapatát nem állította meg a nyomda portása (mai szóhasználatban: az őrző-védő kft. alkalmazottja), >
Szerbia – „részben szabad ország”
Az biztos, hogy a jelenlegi állami vezetés hozzáállása a délvidéki magyarsághoz jobb, mint Trianon óta bármikor >
Mi történik a magyarokkal?
Ott várom be Anikót, aki lehangoltan meséli, hogy alig voltak egy tucatnyian a misén. Előzőleg a >
A Zoran
Életem legkeményebb élő adása volt. Szerkesztettem és vezettem a Szabad Európa Rádió délután 14 órakor kezdődő >
„A jogok érvényesítésében vannak még gondok” (?)
Kovács beszédéből akaratlanul is kiviláglik a VMSZ politikájának a csődje – a nemzeti közösségi oktatás, a >
Ilyenek vagyunk!
Mindennapos olvasmányaim közé tartoznak Teofil Pančić, Dejan Ilić, Saša Ilić, Ljubomir Stojadinović és még számos bátor >
A Nemzeti Együttműködés Rendszerének (NER) csődje
Olyan értékelések is vannak, miszerint „ijesztő a vajdasági (és nem csak vajdasági) magyar közvélemény uniformizálódása, a >
Leszegett fejjel bandukolunk a féligazság-autokráciába
Ahogy hallom, a mai gyerekeknek nincs ilyesféle gondjuk, mert a csukamájolajat ízesítik, édesítik. Hasonlóképpen vagyunk az >
„Nem lehet az, hogy egy politikai párt alakítsa a kultúrát”!
A számadatok, az események és az értékelések is arra utalnak, hogy spirális lejtőre került a vajdasági >
„Vannak igazi újságírók – minden nyomás ellenére”!
A szerepeket kiosztották. A médiák sötétséget árasztanak, a halom félelmet. Slobodan Simić A Gyurkovics Virág által vállalt feladat >