2020. szeptember 29. kedd
Ma Mihály, Gábor, Rafael névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Jegyzet egy jegyzetről s másról

Gerold László
Gerold László

„De, hogy éppen komoly napilapok viselkedjenek bulvármódra, azt nehezen lehet, tudom megemészteni.” Gerold László (Vajdaság Ma):

A címben másodjára szereplő jegyzet szó Esterházy Péternek az Élet és Irodalom október 2-ai számában megjelent, A szép, csöndes idő és a szó című írására vonatkozik, amely több jegyzetnél, de az is. Lényegében secko jedno, ahogy a szlovák mondaná, mert nem a műfaji minősítés, hanem a szöveg tartalma a döntő. Ez pedig ebben az EP-publicisztikában, lám, ez lenne a pontos megnevezés, több vonatkozásban is kifejezett figyelmet érdemel. A göteborgi könyvrendezvényre írt alig három gépelt oldalnyi szövegben, ahogy EP-től megszoktuk, sok mindenről szó esik, direkte is, meg en passant is. De elsősorban mégis irodalomról szól, természetes, ha már író írja a cikket. Meg a rendezvényhez illően könyvekről. De politikáról is, ha a sorok éppen most íródnak, amikor életünk szinte másról sem szól, csak a politikáról.

Kezdjük, EP-hez méltón, az irodalommal. Közelebbről arról, hogy „miként működik” az irodalomnak nevezett szellemi felépítmény (ugye emlékeznek még erre az egykori csodaszóra?!), mégpedig „Varázslatosan és titokzatosan”, s ez hogy értendő. Továbbá pedig arról, még mindig az irodalommal kapcsolatban, hogy az író, ha valóban az, „hogyan használja a nyelvet”, amelyen keresztül „nézi és tapasztalja a világot”, és mivel „az akciók a nyelvben történnek”, következésképpen „semmi nem elég, gondolat, szenvedély, nem elég szeretni, gyűlölni, szavak kellenek hozzá”. Hogy ez mennyire igaz, azt manapság a magyar irodalomban EP műveinél jobban aligha tanúsíthatja más opus (na jó, még Parti Nagy Lajosé, s aztán szinte kvitt). Aki ebben kételkedik, az olvassa el figyelmesen EP jegyzetének azon sorait, melyeket, hihetetlen tömörséggel, megannyi árnyalatra utalva magyar nyelvünkről mond. Arról a nyelvről, amelyen, aki beszél, az „a zsenialitás nyelvén” szól. De mielőtt nemzeti öntudatunk ettől a jelzőtől („zsenialitás”, most az idézőjel nem véletlen!) dagadni kezdene, EP megmagyarázza, ő miként érti, s hogy kell érteni ezt a dicsérő kifejezést: „vagyis a túlzások nyelvén, az aránytalanságok nyelvén, a gondolkodás híjának nyelvén, az önismeret hiányának nyelvén, a reflexió hiányának nyelvén, az üresség nyelvén, a csönd nyelvén, a hallgatás nyelvén”. Mert a nyelv mindezen – emberi, nemzeti – hiányokról beszél: árulkodik.

S ezt támasztja alá EP jegyzetének záró része, melyben az európai és a magyar jelenről szól. Pontosabban a politikáról, ami természetesen a nyelv, a nyelvi rétegek használata által szólal meg. Találó, hajszálpontos summázás. Nem idézem. Higgyék, vagy inkább olvassák el.

Ezzel szemben viszont, bármennyire is szeretném, nem tehetem meg, hogy ne említsem azt a néhány sort, amely annak ellenére, hogy csupán zárójelben van, felkeltette a média – ahogy ma a sajtót nevezik, nyilván, mert így jobban hangzik – érdeklődését. Hírré vált. Ebben az alig négysoros közbevetésben azt közli Esterházy Péter nagyon is személyesre váltva a szót ("I am afraid”), hogy életét most éppen nem az irodalom, mint eleddig negyvenöt éven át, hanem más tölti be: hasnyálmirigyrákja van. A hír – kell mondani? – rémes, mellbetaszító. De hogy a sajtót s nem is akármelyiket, hanem a magyar országos médiát, ebből az okos EP-publicisztikából mégis és csak ez érdekli, ezt veszi át, erre hívja fel olvasói figyelmét, az enyhén szólva siralmas.

Jó, tudom, ez a szenzáció. Világos. A rossz hír az igazi hír. Ezzel lehet olvasót fogni. Érdeklődést kelteni. De, hogy éppen komoly napilapok viselkedjenek bulvármódra, azt nehezen lehet, tudom megemészteni. Persze, ez kell! Ilyen időket élünk. De ezért ki a hibás? Mi volt előbb: a tyúk vagy a tojás? A sajtó szoktatta erre rá olvasóit, vagy az olvasók szoktatták erre rá a sajtót? Egyre megy. Tény, hogy ez a helyzet. De kell-e ezt szeretni? Nem kellene. Csakhogy, mintha ez ellen nem lenne ellenszerünk. Erről jut eszembe, bár nem volt szándékom két olyan jelentős téma, mint EP irodalomról, nyelvről s politikáról olvasható gondolatai és egy intim közlésből szenzációt duzzasztó bulvárviselkedés kapcsán ezt felhozni, megemlítem, mert ide kívánkozik. Előbbi Portékabeli jegyzetemben (Találkozás a költővel), arról írtam, hogy a tíz évvel ezelőtt elhunyt Pap Józsefre emlékezve olvastam újra a költő verseit, s miközben arra a felismerésre jutottam, hogy ezek ma is, talán még inkább, mint keletkezésükkor, amikor nyelvvé vált a gondolat, az érzelem (hogy EP-re utaljak!), rólunk s nekünk szólnak, azt tapasztaltam, hogy sem a versek, sem az irodalom a kutyát se érdeklik. A cikk két álló hét alatt két (értsd és mondd: kettő) lájkolást kapott. Bezzeg, amikor szabadkai igazgatóbotrányról, vagy ehhez hasonló visszásságokról cikkeztem, tízesével sorjáztak a tetszést kifejező klikkelések. A tanulság: az olvasók, amint botrányt, szenzációt orrintanak sietve felsorakoznak.

Mit mondhatunk?

Annál aligha többet, amivel EP zárja a cikkét: „A művészet nem megoldás semmire”. De, erre is utal, marad a remény, amely … – inkább nem idézem. Úgyis tudják.

2015. november 1.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

A rossz közérzet lázadása

Az unokák elégedetlenek az középnemzedéki apák konformizmusával¬; ez még nem rendszerváltás a „szelíd tüntetések” még csupán >

Tovább

Új szintézis?

Azon töprengve, hogy a memoárokban és a regényekben sokat írtak azokról a hontalanokról, emigránsokról, száműzöttekről, kozmopolitákról, >

Tovább

„Sajnálatos, hogy templomainkban helyt nyer a választási kampány.”

A véemeszes magyar érdekvédelem – a Szerb Haladó Párttal kötött elvtelen szövetség miatt – semmi eredményt >

Tovább

A nemzetállam keblére öleli még a „tékozló fiait” is

Ezért nem nevezhető hontalannak az, aki egyik várost felcseréli egy másikkal, mert ott jobban érzi magát. >

Tovább

Szerbia egyetlen csatlakozási fejezetet sem nyitott az idén

A dokumentum hangoztatja, hogy „a nemzeti kisebbségek védelmét Vajdaság AT-on kívül fejleszteni kell”. Mintha a Vajdaságban >

Tovább

Azt hallom, csoda történt Washingtonban

Ez történik most is, és így marad időtlen-időkig, ha időközben nem tör ki egy regionális háború. >

Tovább

Osztozkodás a lőporos hordón

A Nyugat-Balkán – leánykori nevén Jugoszlávia plusz Albánia – befolyásolásáért többen vetekednek: az EU, az USA, >

Tovább

Botrány Újvidéken

Szerbia ezúttal kiállította saját igazolványát, az osztályzaton nem csodálkozom. Ellenben miért hallgatnak a polgárok? Félnek? Tudják, >

Tovább

Menekülés a magányból a forradalomba

A Menj és szenvedj te is, című, a Nyugatban megjelent naplójegyzetei elárulják, hogy semmiképpen sem az >

Tovább

Javasasszonyok és politológusok

A szerb kormány szerint Vučić történelmi jelentőségű győzelmet aratott. Mások szerint úgy ült a fotelén gőgösen >

Tovább

Kettős nyomás alatt

Nem kell azonban szem elől téveszteni a tényt, hogy Szerbiában a médiák új tulajdonosai a hatalmi >

Tovább

Örömünnep Szerbiában

Nem irigylem a szerbiai politikusokat sem. Hogyan lehet kormányozni egy nemzetet, amelynek lelkében ilyen mély ellentmondások >

Tovább