2019. november 18. hétfő
Ma Jenő névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Napi ajánló

Továbbra is háborús bűnösök…

Végel László
Végel László

Végel László Közéleti naplója (a nyomtatott változat a Családi Körben jelent meg):

Egy történet a kisebbségiségről

Felcsönget a postás, kézbesíteni szeretné a zágrábi Jutarnji list (régi) július 7-i számát, amelyben megjelent Miljenko Jergović cikke a Neoplanta avagy az Ígéret Földjéről című regényemről. Csak egy író tudja ilyen pontosan körülírni a regényvilágot. „Ez nem önéletrajz”, írja Jergović, „nem a vajdasági magyarság kollektív életrajza, hanem ennél sokkal több, egy történet a kisebbségiségről.”

Öngyilkos szocializmus

Borka Pavičević utolér telefonon. Rendkívül fontos volt az előadásod, amit Belgrádban Latinka Perović könyvével (Dominantna i neželjena elita) kapcsolatban nyilatkoztál, mondja. A Danas szerkesztői felkérnek, hogy írjam meg, mert szeretnék a lapban közé tenni. Attól félek, hogy az elkövetkező napokban annyi feladat vár rám, annyi külföldi fellépés, hogy nem tudok eleget tenni a kérésnek. A jegyzeteim lapozgatom. Úgy is lehetne olvasni Perović asszony könyvét, mint egy dokumentumregény vázlatát, jegyeztem fel magamnak. Szvetlana Alekszijevics Nobel-díjas írónő gondolkodása, művei jutnak eszembe. Latinka Perović azonban precíz, a tényekre szigorúan figyelő, lelkiismeretes kutató-tudós asszony, aki egy pillanatban sem engedi szabadon a képzeletét. Én azonban igen. Beszéltem a „kegyvesztettségben tengődő”, rendszeresen teniszező Koča Popovićról, aki mindenki megrökönyödésére, úri passziókkal múlatta az időt, majd kitértem Marko Nikezićre, aki 1968-1972 között a Szerbiai Kommunista Szövetség elnöke volt és véleményem szerin korunk tragikus hőse. Kissé dallamosan beszélt és francia hangsúllyal ejtette ki a szerb szavakat. A francia műveltségű, nyugati orientációjú pártvezért azonban nem értette saját népe. Magányos forradalmár maradt, miközben a kommunisták (is) a nacionalista mannára vártak. Tragikusan előzte meg saját korát, reformkommunista volt abban az időben, amikor a rendszerváltásról még álmodni sem lehetett. A kommunista Don Quijotét Tito marsall 1972-ben megbuktatta és ezzel Szerbiában kezdetét vette az antiliberális hajsza. Ekkor kezdték ringatni Milošević bölcsőjét! Nincs ebben semmi meglepő. Ezek a tények! Miként a reformkommunizmus is pár évtizeddel előbb érkezett Szerbiába, úgy a nacionalizmus is néhány évtizeddel hamarabb tombolt, igaz a lehető leggonoszabb módon. Milovan Djilas az első kommunista disszidens, a szocialista villákban lebzselő antikommunisták bosszantására 1997-ben azt írta, hogy a kommunizmust nem kellett megdönteni, az önmagát semmisítette meg, miközben azt is kifejtette, hogy a rendszerváltás után a posztszocialista országokban a nacionalizmus uralkodó ideológia lesz. Öngyilkos szocializmus? Valami hasonló eset történt velünk is. Csakhogy nincs, aki tisztességgel eltemesse a holtat,  Latinka Perović könyve végül is a temetetlen holtak világáról szól. Fellapozom a Bűnhődés című regényemet, amelyben írom, hogy a szocializmust nem buktatta meg senki, öngyilkosságot követett el! Utána nem marad más csak és kizárólag az elvándorlás. Thomas Piketty, a hírneves közgazdász szerint, Kelet-Közép-Európa országai a nagyméretű elvándorlás és az alacsony natalitás következményeképp „népesség tekintetében egyszerűen megszűnnek”. Regényem története pont erre utal, ugyanis a cselekmény egy vendégmunkásokat szállító autóbuszban játszódik. A migránsokról szól, akik nem tudják, tulajdonképp hol is van a szülőföldjük: ott ahol megszülettek, vagy ott ahol elhaláloznak. És mi a haza? A vendégmunkás rendszerváltási metaforánk lett! Azok a menekültek, akiket ma annyit kárhoztatunk, akiket kiutálunk, saját rendszerváltási kálváriánk idegen arcokat elénk biggyesztő tükörképei. 

Posztklasszikus regényterek

„Ha visszatekintünk a szovjet és a posztszovjet történelemre, egyetlen hatalmas tömegsírt és vérfürdőt látunk magunk előtt, végtelen dialógust az elkövetők és az áldozatok előtt”, nyilatkozta Szvetlana Alekszijevics az idei Nobel-díjas. A „szenvedés és a helytállás művészete”, indokolja a Svéd Akadémia a döntést. A belorusz származású írónő a világháborúról, a szocialista kor emberének hétköznapi életéről mintázza dokumentumregényeit. Könyveit hazájában nem adják ki. Mennyire hasonló döntések, milyen ismerősek ezek a bájos „hazai könyvkiadók”?! Legújabb műve a II. világháború és a kommunizmus bukása közötti időszakról szól. Alig várom, hogy elolvassam. Eddig több rangos irodalmi díjat érdemelt ki, azonban a magyar irodalmi közvélemény nem vett róla tudomást. Lehet, hogy a magyar irodalmi elit más döntésre számított, ellenben be kell látnunk, hogy a Svéd Akadémia valamint a korszerű európai irodalmi kánonok manapság eltérnek a hivatalos magyar irodalmi kánonoktól. Nem az ezredvégen élünk! Az európai regény ma már inkább – Radnóti Sándor kifejezésével élve – a szélesebb panorámákat felmutató posztklasszikus regény felé halad. Természetesen az írónő (műveiben is) aktívan politizál, persze nem a politikai funkciók vállalásával, netán halmozásával, hanem a Lukasenko-ellenességgel. A Fehéroroszországban élő írónőnek erről az életről van egy csodálatos története. Barátaival egy kávéházban beszélget, amikor az asztalukhoz telepszik egy titkosrendőr. „Húszezren vagytok a tüntetésen, ebből ötezret mi szerveztünk be. Ha ötvenezren lennétek, akkor szétkergetnénk benneteket. De ha félmillióan lesztek majd, akkor azonnal át fogunk állni”, közli a titkosrendőr. Alekszijevics természetesen a húszezer között van. És vajon hol találja meg majd a helyét, ha egyszer félmillióan lesznek?

Musili végórák

Éjszakánként Arany János verseire rezonálok, mert egyre jobban eluralkodik bennem a keserű öregkori derű, a fájdalmas nyugalom. „Prometheusz nem vagyok, de kínját érzem”, írja egyik versében. Létezik-e ennél nagyobb büntetés? Recseg-ropog a világ, este az RTL Klub „Magyarul Balóval” című műsorában a harmadik világháborúra utaló helyzet kerül szóba. Nem múlik el nap, hogy ne találkozzak hasonló információval. A napokban Tamás Gáspár Miklós írta, hogy még nem világos, kik között fog kitörni a világháború, „de hogy 1914. tavaszi hangok hallatszanak, az tény”. A vajdasági magyar közösség dermedt állapotban várja a holnapot. Az elvándorlás egyre nagyobb, semmiféle kutatás nincs róla, senki sem tárja fel a vajdasági magyarok szociális vagy lelki állapotát. Struccpolitika? A belső megoszlások egyre élesebbek, azonban kit érdekel a belső szemétdombon kapirgálás, úgysem vezet sehová. Elhanyagolt világ lettünk, számláljuk a musili végórákat. A nagyvilágban egyre gyorsabbak a kiszámíthatatlan következményekkel járó változások. Pereg az élet! Változnak az irodalmi ízlésformák, hervadozik a tegnapi modern diskurzus, meginogtak a tegnapi kánonok, mi azonban megrekedtünk a tegnapi kánonok világában. És mi történik a vajdmagyarban? Folyik a belháború a díjakért, a presztízsért. Szörnyű!  Ebben a vitában eleve kívülállónak érzem magam, hiszen nem voltam a vajdmagyar világban sem igazgató, sem főszerkesztő, a vajdmagyar irodalmak tegnapi és mai megmondhatóitól semmiféle díjat nem kaptam. Nem is érdekelnek a pitiáner, személyi kérdések, úgy vagyok ezzel, hogy mindenkinek díjat adnék, aki irodalomra adja a fejét, az olvasókat pedig lovagi érdemrenddel tüntetném ki. De ki gondol ma az olvasókra? Bizonyára érdemes és érdekes lenne a „viták” okairól gondolkodni. A VMSZ-ben történt pártszakadás következményeit nehéz megjósolni, majd a soron következő választások nyújtanak erről értékelhetőbb magyarázatot, ám az biztos, hogy a hatalmi szerkezet belülről üreges lett. Regenerálni kell a holdudvart, a vezetői állományt. A pártütők elveszítik a kegyeket, aztán majd lesznek új kegyencek. Szót kapnak a tartalék játékosok (is). Még nem egyértelmű, hogy kik és milyen szerepet vállalnak, viszont végső soron ez a legkevésbé fontos. Amióta az eszemet tudom, így volt ez. Sokkal lényegesebb lenne felmérni, hogy mindez hatással tud-e lenni a közösségi állapotára. Visszatér-e a vajdasági magyarságnak a vajdasági magyar kultúrába vetett hite? Vásárolják-e majd a könyveinket, folyóiratainkat? Kilépünk-e a dohosodó irodalmi elefántcsonttoronyból, amelynek áporodott szagától elkábultunk? Vagy pedig feleslegesek ezek a kérdések, hisz legtöbb ötven év múlva a régészek egy ismeretlen népcsoport maradványaira bukkanva megállapítják, hogy létezett itt egy önképzőkör is, amelyek tagjai nagyon szerették a pesti írókat, akiket gyakran megvendégeltek, a pesti írók pedig nem győztek csodálkozni, hogy a helyes és kedves pincérek verseket és regényeket is írnak. A régészek másik csoportja ellentmond majd ennek a teóriának, emlékeztetnek a konténerekben és a pincékben talált könyvekre, amelyeket nehezen értelmeznek ugyan, mert túl kevés adatuk lesz az eltűnt népcsoportról.  

Tervek

A PEN-nek hála, újra a frankfurti könyvvásáron lehetek. Végre sor kerül a régen tervezett találkozásra Andreas Rötzerrel, a Matthes&Seitz német kiadóm igazgatójával. A standjukon remek hangulat fogad, mivelhogy a kiadó könyve Frank Witzel: Die Erfindung der Roten Armee Fraktion durch einen manisch-depressiven Teenager im Sommer 1969 (A Vörös Hadsereg Frakció kiagyalása egy mániás-depressziós tinédzser által 1969 nyarán) című regénye érdemelte ki a német irodalmi nagydíjat. Az 1955-ben született író több mint 800 oldalas regényét a kritikusok nem győzik dicsérni. Egyöntetű vélemény szerint, hogy Németország traumáit feldolgozó regényről van szó. A könyvből röpke néhány hét leforgása alatt 30 000 példány kelt el, ami a kiadó anyagi helyzetének is kedvez. Amennyiben pedig a kiadó sikeres a könyvpiacon, akkor a szerzői is jobban járnak. Andreas Rötzer piacközpontú vezető, nyomban elújságolja, hogy a Bűnhődés című regényem marketingjét készítették elő, már a napokban erőteljes reklámhadjáratba fog mivel a kötet hirtelen nagyon aktuális lett. Idő előtt írtad meg, jegyzi meg tréfálkozva, és közli, hogy tervben van a Neoplanta avagy az Ígéret földje kötetem kiadása ezen kívül várja a Slemil kéziratát. Hát, már csak emiatt is megérte kiutazni Frankfurtba és ez még csak az első nap.

 

 

2015. október 24.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Ökomama

Arra nem emlékszem, hogy a „természet” fogalmát úgy általánosságban emlegették volna. Hanem csak konkrétan: kukorica, karfiol, >

Tovább

"Kivérezteti a vajdasági magyarságot a kettős állampolgárság"

„Lehet mellébeszélni, de az az igazság, hogy a vajdasági magyar közösség menthetetlenné vált, s egy évtizeden >

Tovább

„Szerbiának két külügyminisztere...”

A magyar külpolitika tehát a nyugat-balkáni országok integrálását az Európai Unióba stratégiai fontosságúnak tartja, miközben teljesen >

Tovább

A DÉLVIDÉKI/VAJDASÁGI MAGYARSÁG JOGAIÉRT FOLYTATOTT KÜZDELEM IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

A nemzeti kisebbségek helyzetét egy társadalomban/országban számos tényező együttes létezése alapján lehet csak megállapítani, amelyek közül >

Tovább

A jugoszláv rendszerváltás

Egy könyv címe szerint pedig „A háború a Maksimirben kezdődött el”, azaz 1990. május 13-án, amikor >

Tovább

A DÉLVIDÉKI/VAJDASÁGI MAGYARSÁG JOGAIÉRT FOLYTATOTT KÜZDELEM IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

A gond nem csak a képviselők számával van, hanem, sajnos, azzal is hogyan képviselik a délvidéki/vajdasági >

Tovább

A DÉLVIDÉKI/VAJDASÁGI MAGYARSÁG JOGAIÉRT FOLYTATOTT KÜZDELEM IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Hogyan lehetséges, hogy olyan községben, mint a zombori, nagybecskereki, nagykikindai, vagy Muzslya, a Közép-Bánság legnagyobb magyar >

Tovább

„Így pusztul ki a bánsági magyarság”!

A nyár nagy részét a bánsági Tordán töltöttem, így alkalmam volt megismerkedni a falu életével és >

Tovább

Összefoglaló (2. rész)

Ezekből az esetekből azt a következtetést lehet levonni, hogy az egykori egyenrangú használatból Vajdaságban mostanra joghátrány >

Tovább

Rekviem a szabadkai zöld Zsolnay szökőkútért

Búcsúzom Tőled zöld Zsolnay szökőkút és szerintem nem csak én, hanem nagyon sok szabadkai búcsúzik városunk >

Tovább

A DÉLVIDÉKI/VAJDASÁGI MAGYARSÁG JOGAIÉRT FOLYTATOTT KÜZDELEM IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

A magyarországi „gazdaságfejlesztési program” által, az utóbbi három évben, mindössze „700 új munkahely” létesült. Ez arra >

Tovább

Mindannyian célkeresztben vagyunk

Vannak a művészek között, akik még kitartóan reménykednek, hogy a buborék az utolsó mentsvár, az egyetlen >

Tovább