Ma Emma, Malvin, Zseraldina névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A rikkancs ismét jelenti (22.)
Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >
A rikkancs ismét jelenti (12.)
Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >
A rikkancs ismét jelenti (21.)
Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >
A rikkancs ismét jelenti (20.)
Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >
A rikkancs ismét jelenti (1.)
Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >
Újra itt a Napló! - hozzászólások
A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >
A rikkancs ismét jelenti (13.)
Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >
Madárdal
Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >
A rikkancs ismét jelenti (8.)
Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >
Napi ajánló
A posztliberalizmus
„A Nyugat alkonyáról” szóló fejtegetések nem új keletűek. De van pár jó új válasz rájuk." Mikecz Dániel (hvg.hu):
Az utóbbi időben, elsősorban a menekültválság nyomán újra erőre kaptak azok a vélemények, amelyek a liberális demokráciák válságáról szólnak. A magyar kormányfő persze már korábban is kárhoztatta a liberális demokráciát mint amely képtelen a versenyre a sokkal hatékonyabban működő illiberális rendszerekkel szemben. Némileg árnyalja ezt a szembeállítást, hogy a menekültek éppen a rosszul működő és versenyképtelen liberális demokráciákba sietnek a magyar kormányfő által illiberális mintaországnak tekintett Törökországból. A probléma része az is, ahogyan Orbán Viktor kifejtette még szeptember közepén a Die Welt német napilapnak, hogy Európában elsősorban intézmények által kívánunk politizálni, azonban szerinte az lenne a kívánatos, ha erős vezetők hoznák meg a döntéseket, akik aztán vállalnák is a felelősséget döntéseikért.
„A Nyugat alkonyáról” szóló fejtegetések nem új keletűek, már a modernitással együtt megjelent a felvilágosodással szemben az érzelmi azonosulás és a romantikus kivonulás igénye, vagy a polgári társadalmat meghaladó egalitárius kollektivizmus ideája. A kortárs liberális demokráciák kritikája azonban elsősorban a posztindusztriális társadalmak kialakulása nyomán megjelenő válságdiskurzusokhoz kötődik. Ennek része az elmagányosodás erősödése, a magánélet és a köz szféráinak kényelmetlen összemosódása, az egyéni életutakat és a foglalkoztatási esélyeket érintő bizonytalanság fokozódása, valamint a tradicionális mellett a választott közösségek ellehetetlenülése. A liberális demokráciákat érintő kritika a társadalmi jelenségek mellett a politikában az alacsony részvételre és az elitcsoportok és a választók közötti távolság növekedésére, a különböző szintű szakértő bürokráciák ellenőrizhetetlen befolyásának növekedésére vonatkozik.
Léteznek mind jobb-, mind baloldali javaslatok a fenti problémák kezelésére. Európában ilyen válasznak tekinthető az elterjedtebb jobboldali populizmus, valamint a baloldali kísérletek a társadalmi, politikai részvétel növelésére. A populizmus tulajdonképpen nem tekinthető koherens ideológiának, inkább a politikacsinálás egy módját jelöli. A populista politikusok úgy vélik, hogy ők egyedül képesek az átlagember, a nép hangjának (vox populi) megértésére, ellentétben a korrupt elitcsoportokkal, miközben természetesen a populista politikus is az elit része.
Nem szabad ugyanakkor összetéveszteni a populizmust a polgárok széles körű felhatalmazásával, bevonásával a politikai döntésekbe. A populista ugyanis csak hivatkozási alapként tekint a népre (vö. nemzeti konzultáció), és tagadja az érdekek, értékek pluralizmusát a társadalomban. Ez utóbbi összekapcsolódik a többségi elv túlhangsúlyozásával, azaz nem védi, tartja tiszteletben az éppen aktuális kisebbségi véleményt. A populista szólamok népszerűségét az adja, hogy csökkenti a bizonytalanság érzését a társadalomban, miközben annak okait legtöbbször érintetlenül hagyja, ahogy hazánkban sem túl elkötelezett a kormány a munkavállalók jogainak védelmében. A fenyegetettség érzését ugyanakkor gyakran a populista politikus kelti azzal, hogy tudatosan ellenséget képez a társadalom védtelen tagjaiból. Hitelességet a populista azzal teremt magának, hogy felborítja a korábbi konszenzust, tabukat döntöget, ezzel úgy tűnik, hogy „ki meri mondani az igazságot”. Hazánkban is gyakran hallható az az érvelés, hogy szakítani kell a politikai korrektség „szájkosarával”. Az önellentmondás azonban itt éppen az, hogy a politikai korrektség lényege az előzetes ítéletek helyett a tényleges tapasztalatokra, tényekre támaszkodás.
Miközben a populizmus kihasználja a létező közösségek iránti igényt, valamint csökkentheti a társadalmi bizonytalanság érzését, ez utóbbi okainak végleges feltárásában és megoldásában nem érdekelt. A baloldali megoldások a liberális demokrácia válságára a társadalmi, politikai részvétel bővítésével kívánnak válaszolni. A baloldali kritika szerint a demokrácia kiürült, és valóban gazdasági érdekek szerint irányítják médiaguruk és spin doktorok a spektákulum segítségével (posztdemokrácia). Egy másik megközelítésben a politikai kiüresedését az okozta, hogy eltűnt a konfliktus a politikából: szakértők érthetetlen diskurzusára redukálódott. A politikai döntések helyett mindent a kényszeres konszenzusra törekvés ural, a konfliktusok pedig moralizálódtak, a jó és a rossz cselekvés kategóriáiban gondolkodás miatt így nem lehetséges a normális vita (posztpolitika). A cél tehát a politika visszaszerzése, valódi viták és konfliktusok felvállalása. El kell tehát utasítani a konszenzust, az ugyanis valamilyen módon elnyom bizonyos csoportokat. A különbségekre érdemes koncentrálni, és fel kell tárni a rejtett hatalmi struktúrákat (radikális demokrácia). Ez a baloldali kritika a részvétel bővítését a politika kiterjesztésével éri el.
Léteznek olyan – inkább liberálisnak tekinthető – megoldások, amelyek nem vetik el a konszenzust, hanem a polgárok minőségi részvételének erősítését célozzák meg. A deliberatív demokrácia a személyes részvételen, meggyőzésen és konszenzusos döntéshozatalon alapszik, míg az asszociatív demokrácia lényege, hogy erősítsék a polgárok szabad társulásainak szerepét a döntéshozatalban. A részvétel bővítésére építő megoldások ugyanakkor nem adnak választ arra a problémára, hogy a polgárok szabad akaratukból nem élnek a számukra felkínált részvételi lehetőségekkel. Az sem tisztázott, hogy a közvetlen részvételi lehetőségek bővítésével ki védené meg a passzív többséget a stréber aktívaktól. Sokak számára ugyanis a politika csak egy és nem is a legfontosabb dimenziója a társadalmi cselekvésnek.
Mind a deliberatív, mind az asszociatív demokrácia egy módszernek tekinthető, amelyik kompatibilis a részvételi demokráciával. A címben is szereplő posztliberalizmus azonban újra kívánja gondolni a liberalizmus gondolatát, tehát több, mint pusztán intézményi megoldás. A posztliberalizmus elméletét David Goodhart, a brit Demos agytröszt igazgatója dolgozta ki. A posztliberalizmus a bal- és jobboldalról, valamint a 60-as és a 80-as évek liberalizmusából is át kívánja venni a legjobb elemeket. Baloldali elem a munkavállalók érdekeinek védelme, jobboldali a tradíció tisztelete, valamint a felülről érkező állami beavatkozás és az érzelmek becsmérlésétől való ódzkodás. Tekintettel van a növekvő társadalmi különbségekre, de látja a közösségek jelentőségét is. A foglalkoztatás átalakulása, a szolgáltató szektor megnövekedése ellenére sem lesz mindenkinek esélye a magas státusz elérésére, mert bár mobilabb lett a társadalom, nem mindenki képes vagy akar élni ezekkel a lehetőségekkel. Éppen ezért a posztliberalizmus elismeri és becsüli a hivatás értékét, azaz azok sem kaphatnak szemrehányást, akik nem bizonyultak alkalmazkodónak a mobilitást és az életen át tartó tanulást elváró korszellemhez.
A posztliberalizmus is tehát csökkenteni kívánja a bizonytalanságot egyrészt a globalizáció negatív hatásainak mérséklésével, másrészt a társadalmat egyben tartó közösségek, hagyományok, szokások védelmével. A posztliberalizmus szerint ultizni nem megvetendő tevékenység, a maradiság jelképe, hanem egy hagyomány, ami az egészséges társadalmak működéséhez, az egyének kapcsolatai fenntartásához szükséges társas érintkezések egyik alapja. A klasszikus liberalizmushoz hasonlóan a posztliberalizmus is feltételezi, hogy létezik egyfajta képletes értelemben vett szerződés a polgárok között. Ez a szerződés konstruálja a társadalmat, a polgárok összességét, ennek tudatában ismerik el a választások győztesét és tisztelik a vesztest. A posztliberalizmus közössége tehát nem kizárólag etnikai értelemben fogható fel, ugyanakkor elismeri a mi-ők megkülönböztetést. Univerzális abban a tekintetben, hogy minden ember egyenlőségére hív fel, annyiban azonban partikuláris, hogy nem gondol mindenkit azonosnak.
A demokrácia természetéhez tartozik a válságdiskurzus, ami önkorrekciós képességének természetes velejárója, ezért érdemes fenntartással kezelni az apokaliptikus víziókat. Igazuk lehet azoknak, akik úgy vélik, hogy nem érdemes 19. századi politikai kategóriákban gondolkodni. A minőségi részvételen alapuló képviseleti demokrácia azonban megengedi azt, hogy tanulhassanak egymástól a különböző politikai áramlatok képviselői közvetlen kényszer nélkül is.
Következő cikk: Göncz Árpád volt a legjobb magyar köztársasági elnök
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Káoszba fulladt a brüsszeli szélsőjobbos konferencia
A New York Times szerint örül az európai jobboldal, mert brüsszeli tanácskozásukat törölni próbálták. Pedig a >
A Guardian arra szólítja fel Iránt, illetve Izraelt, hogy lépjenek vissza a szakadék széléről
Ellentétük ugyanis nyílt háborúval fenyeget. A világ persze nem tudja, mit szabadítanak el a megtorló akciók, >
Nagy siker lett volna az iráni légitámadás elhárítása?
Roger Boyes, a Times diplomáciai szerkesztője azt elfogadja, hogy újrakeverték a geopolitikai kártyákat. Immár Teherán közvetlenül >
A világ a háború szélén áll
Izraelnek nincs más választása: válaszolnia kell az Iránból indított támadásra – küldi elemzését Izraelből a Daily >
A Közel-Kelet egy olyan, nagy háború küszöbén áll, amelyet senki sem akar
Erre mutat rá David Ignatius, a Washington Post biztonságpolitikai szakírója. A Biden-kormányzat felhasznál minden lehetséges diplomáciai >
Az ember, aki kihívja Orbán Viktort
A kormány elbizonytalanodása kézzel fogható. A kegyelmi ügy keményen eltalálta Orbánékat, annál is inkább, mert a >
Mi történik, ha Ukrajna veszít?
Ha Oroszország el tudja foglalni egész Ukrajnát, akkor több, mint ezer kilométerrel nőne meg a közös >
A bennfentes, aki kihívja Orbán Viktort
Magyar Péter személyében egy korábbi bennfentes hívja ki Orbán Viktort – mindössze két hónap alatt az >
Az orosz atomfenyegetés miatt nem jönnek a német cirkálórakéták
Kijevben, egy titkos helyen nyilatkozott a német jobboldali Die Welt munkatársának, miközben országa az invázió kezdete >
Anti-Orbán jelenségnek…
… nevezi Paul Lendvai Magyar Péter felbukkanását. Az újdonsült politikus úgy jelent meg a színen, mint >
Megmukkant a magyar ellenzék, ám ez egyelőre csak olyan, mint egy távoli villámlás
Erre mutat rá kommentárjában a Neue Kronen Zeitungban Kurt Seinitz, aki annak idején elsőnek vette észre a >
A remény mint drog
Nem az az ellenség, aki diagnosztizálja a daganatot (ami társadalmi szempontból az öntudattalanság, a közöny, valamint >