2019. december 7. szombat
Ma Ambrus, Ambrózia névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Árpi bácsinál a kék szalonban

Szerbhorváth György
Szerbhorváth György

„Én például melyik hadseregben lennék katona, ha kitörne a háború az új és a régi hazám, azaz Magyarország és Szerbia közt.” Szerbhorváth György (Librarius):

Szerbusz, gyere be! Jó estét, elnök úr, köszöntöttem. Papucsban fogadott, nagytatásan, kedvesen, ahogy azt előre elképzeltem.

Valamikor 2004 elején, még télen történhetett. A meghívást közvetetten kaptam a kék szalonba, amiről annyit lehetett tudni, hogy semmit sem tudni. Csak homályosan annyit, az ország okos emberei beszélgetnek az ország nagy gondjairól, a megoldást kutatva.

A szalonban azonban semmi kék nem volt. De feltételeztem, azért kék, mert liberális, szabadelvű emberek gyűlnek itt össze időközönként, és az SZDSZ, Göncz utolsó pártjának színe volt a kék. A liberálisoké. Akik mára eltűntek, de dicstelenül távoztak. Nem úgy, mint közülünk Göncz Árpád, ő méltósággal.

A téma nagyon is a levegőben lógott: a határon túliak kettős állampolgársága. Így keveredhettem én oda, mint hatuma, akkor a Vajdaságban éltem. Író, bankár, közgazdász, politológus vett részt a szeánszon, politikus egy se. Teát kaptunk keksszel, mint egy angol ötórai teán, pedig este volt. Marha büszke voltam magamra, hogy ott ülök köztük 31 évemmel, miközben az átlagéletkor úgy hatvan lehetett.

Az egész most úgy hangozhat, mintha valami konspirációról lett volna szó. Szóltak is, erről kifelé ne beszéljek én sem (ma viszont miért ne?, úgysem tudom, meddig működött a szalon). Mint egy összeesküvés elmélet, s íme a bizonyíték, hogy a háttérből irányítják a világot, minden más, a parlament, a kormány, a pártok csak álca. Összejöttek a nagy emberek, a liberók, a kékek (a zsidók – pedig hát mit tudom én, közülünk ki az, talán egy se volt, mindegy is), mint egy titkos szabadkőműves páholyban, jól megtárgyalják az ügyet, most ezt, aztán megmondják a kormánynak, mit kell tenni. Mint egy magyar Bilderberg-csoport.

A témával addigra én már sokat foglalkoztam a Regio című folyóiratunknál, úgyhogy az kevésbé érdekelt – sokkal inkább az ott lévők, elsősorban a házigazda. Pár éve már nem volt államfő, de olybá tűnik, ő volt a Magyar Köztársaság utolsó elnöke, akiben volt szerénység, kurázsi, alázat, barátságosság.

Főleg hallgatott, vagy csak kérdezett, míg mi okoskodtunk. Akadt, aki szerintem nettó hülyeségeket beszélt, de az ő higgadtsága, nyugalma reményt adott. Mint az akkori, év végi népszavazás után kiderült, csalfa volt reményem, hogy akkor megkapjuk a magyar állampolgárságot, és utána el is szabadult a pokol, s a hisztéria magyarügyben máig tart.

De ne gondoljon senki sem arra, hogy ha pár ember összehajolt a kék szalonban, az úgy lett, vagy hogy tényleg nagy dolgok hangzottak el. Inkább a méricskélés folyt, hogy például lenne-e a magyaroknak szavazati joguk? Amire én azt mondtam, akad bőven nemzetközi példa, amikor a nem az ország területén élők nem szavazhatnak. És így tovább.

Ám akkor akadtam ki, mint a sezlonyrugó, amikor a nemzetközi hírű, az USA-ban (is) élő/alkotó közgazdász azt a kérdést kezdte el feszegetni, én például melyik hadseregben lennék katona, ha kitörne a háború az új és a régi hazám, azaz Magyarország és Szerbia közt? Azt mondtam, hogy egyikben sem, mert voltam jugoszláv/szerb katona, és két országban senki sem köteles tudtommal sorkatona lenni, ráadásul ezek már profi hadseregek, nem rám számítanak, remélhetőleg.

Az igazán frappáns válasz persze a Woody Allen-i lett volna: H.E.T leszek. Azaz háború esetén túsz.

Amúgy ez a kilencvenes évek Szerbiájában ez nem vicc volt: egy időben a nem szerb katonák nem hordhattak fegyvert, csak mosogathattak, söprögethettek.

Meg hát, mondtam, a NATO-bombázás alatt sem voltam katona, mert elmenekültem, épp ide, pedig Magyarország a háború előtt 9 nappal lett a szövetség tagja.

De a közgazdász, aki hatalmas könyveket tett az asztalra a szocialista és kapitalista gazdaságokról, csak a fejét csóválta. Mert az USA-ban az úgy van, hogy… És mi lesz, ha kitör a magyar-szerb, magyar-román stb. háború? Aminek akkor sem volt semmi esélye.

Aggódott, a száját rágta. Pedig neki igazán könnyű hatvan-hetven felett. Nem tudom, mi járt a fejében, talán az, amikor Horthyék hadat üzentek az Egyesült Államoknak. Úgy viselkedett, mint pár hete azok az újságírók, akik azt kérdezték, lesz-e szerb-horvát háború, és csalódottak lettek, amikor azt mondtam, nem lesz – milyen jó is lett volna, szenzácionális, ha épp az ő műsorban jelentik be: kitört!

Göncz azonban, úgy tűnt, érteni véli, mi van, illetve mi nem lesz. Hiába, ő volt katona, ahonnan dezertált. Szökevényeket bújtató. De ő is szökött fogolytáborból. Majd volt forradalmár, amiért lecsukták. Ő tudhatta, hogy az élet nem egy közgazdasági képlet, amibe beírjuk az adatokat, és kész a megoldás.

Talán, mert amikor már engedték neki a börtönévek után, íróvá lehetett. És lehet, az írók nem feltétlenül okosak (sőt), de érzékenyebbek az élet kis és nagy problémáira, legyen szó éhségről, szerelemről, szenvedésről, háborúról és békéről. Belehelyezik magukat regényhőseik szerepébe, megpróbálják átélni sorsukat.

 

Göncz Árpád pont ilyen ember volt. Ugyan végül kissé szomorúan ültem be budai rezidenciája előtt a ránk váró taxik egyikébe, nem is lett az ügyből utána sokáig semmi. De már azért megérte, mert megismerhettem.

2015. október 9.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Most már komolyan veszem...

Akkor talán én is megmosolyogtam volna ezt a mondatot. Most azonban komolyan kellene venni. Nem vágyni >

Tovább

„Vajdaságban nagyon jó a helyzet”?

A Vajdaságban a nemzeti kisebbségi jogok az ún. joghurtforradalom előtt valóban példa értékűek, európai szintűek voltak. >

Tovább

A balkanizálódástól a posztfasiszta kísértésekig

A kelet-közép-európai régió egy-két évtizeden belül balkanizálódott. Ezt a „jövőt” Szerbiában könnyebb volt felismerni, mint a >

Tovább

Fontosabb a kirakat?

A nyilvánosságnak nem kell értesülni a nemzeti kisebbségek oktatási problémáiról?  Csak arról, amit Vicsek hangoztatott, hogy >

Tovább

Két bácskai katolikus pap, aki a háború idején Horvátországban szolgált

Egyszer arra lettem figyelmes, hogy az 56-os sorszámú után a 200-valahányas engedély következett. Másnap egy újabb >

Tovább

Nem a tietekért jöttünk, hanem tiértetek! (I. rész)

Lábra se tudott állni, olyan állapotban volt. A vörösmarti egyházközség akkori vezetője, a hatvanegynéhány éves Tűr >

Tovább

„Ej, ráérünk arra még!”?

Előre lemondani a választásokon való részvételről, a megmérettetésről, amikor – a magyarországi október 13-ai választásokhoz hasonlóan >

Tovább

A statisztaszerep bevállalása

Egy végtelenül cinikus álláspont fölvázolása következik a tavasszal esedékes szerbiai választás bojkottjával kapcsolatban, politikai kiskáté formájában. >

Tovább

Kifelé a Machiavelli-fasorból

Az Orbán-rendszer büszke arra, hogy egyetlen megállapodást sem tart be, semmiféle jogi és erkölcsi szabály, se >

Tovább

A migráns

A migráns halála nem érdemel gyászt. Tizennyolcezer halott a Földközi-tenger fenekén, legalább kétszer ennyi a Szaharában, >

Tovább

Védtük Szerbiát Horvátországban…

Aki nem volt ott, az nem tudhatja, hogy milyen érzés elvágni valakinek a nyakát. Az ott >

Tovább

Bence Erika nyílt levele a Magyar Mozgalom társelnökeihez

Hogy bárki értse: a VMSZ és elnökének politikáját továbbra is elutasítom! A Magyar Nemzeti Tanács által >

Tovább