Ma Róbert, Robertina, Arianna, Fülöp névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Kik vagyunk, mit akarunk
Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >
Napi ajánló
Magyar kártya az asztalon
Bódis Gábor
A kilencvenes évek óta nem tapasztalt feszültséget kétség kívül a magyar-szerb határra felhúzott kerítés okozta.
„Azt hiszem, hogy Milanović bolond, de nehogy ez kikerüljön ebből a szobából.” Ezt Aleksandar Vučić szerb miniszterelnök horvát kollégájáról mondta a kormányközeli média szerkesztőinek. Az időpont: a szerb-horvát határok kölcsönös lezárásának napjai a menekültválság miatt. Az eredmény: másnap a szerb bulvársajtó a kilencvenes évek háborús nyelvezetének felejthetetlen stílusában rontott a közvéleményre. „Milanović idióta”, „Usztasa banda!”, „Egy bolond háborúba vezeti Horvátországot!”.
A szeptemberi szerb-horvát miniválságot elsősorban az váltotta ki, hogy a két jugoszláv utódállam képtelen volt megoldani a több ezres menekültáradat kezelését. Hiába hangoztatta a horvát kormány, még júniusban, hogy az ország alaposan felkészült az akkor már Magyarországon igencsak dúló migráns válságra és már jó előre kijelölte a szíriai és a többi menekült számára az üres laktanyákat. Időközben a magyar-szerb határon felhúzott kerítés miatt a macedón-szerb határról az embercsempészek - a szerb rendőrség nem is mindig csak diszkrét támogatásával - Horvátország felé irányították a migránsokat.
Első nap a horvát rendőrök még előzékenyen tessékelték be az országba a menekülteket, de egy nap leforgása alatt világossá vált, hogy Zágráb nem tudja kezelni a tízezer számra érkezőket. Nem maradt más hátra, mint minden regisztrálási kísérlet nélkül szervezetten szállítani a migránsokat a schengeni határra, azaz Magyarországra. A másik húzás, ami a Milanović-kormánynak eszébe jutott, hogy lezárja Szerbia felőli határait. Itt hangzott el a miniszterelnök egyik leghangzatosabb retorikai bravúrja, amikor is azt üzente szerb partnerének, Vučićnak, hogy „Šaraj malo, brate!”, azaz „Szórd egy kicsit szét, testvérem!” Milanović egy, még a jugoszláv időkből származó rasszista vicc poénját sütötte el és arra értette, hogy a szerbek nem csak Horvátország, hanem Magyarország, sőt Románia felé is szállíthatnák a menekülteket. A történet egy több napig tartó határzárban és háborús hangulatban csúcsosodott ki. Majd lecsitultak a kedélyek, és a több napig a valamikori Testvériség-egység nevű Belgrád-Zágráb autópályán veszteglő kamionosok végre megindulhattak úti céljuk felé.
A horvát miniszterelnök (a kormányzó szociáldemokraták vezetője) azért választotta a szokatlanul nyers hangnemet, mert a közelgő választásokon vesztésre áll a jobboldali Horvát Demokratikus Közösséggel szemben. A lehetetlennel próbálkozik: nacionalistábbnak akar tűnni az államalapító Franjo Tuđman politikai örököseinél.
A magyar kerítés
A kilencvenes évek óta nem tapasztalt feszültséget kétség kívül a magyar-szerb határra felhúzott kerítés okozta. Mégis a két, Magyarországgal szomszédos állam homlokegyenest másként reagált a sajátságos 21. századbeli vasfüggönyre. Horvátország, mindaddig amíg nem szembesült a menekültválsággal, a nyugati közvéleménnyel összhangban emberjogi szempontból bírálta a magyar kormányt. A kerítéssel közvetlenül érintett Szerbia gyorsreagálású miniszterelnöke a legelején Auschwitzot emlegette, meg azt, hogy Szerbia sohasem építene szögesdrótot. Aztán találkozott a magyar kormányfővel, és az ügy szóba sem került. Legalábbis a nyilvánosság nem értesült róla.
Aztán a kerítés létezésének eddigi „legmagasztosabb” eseménye, a szeptember 17-i „röszkei csata” során a magyar rendőrök több külföldi újságírót bántalmaztak fizikailag (is), közöttük a szerbiai közszolgálati televízió (RTS) komplett stábját. A megsebesült riporternő, majd később a még több verést kapott operatőr is a kamerák elé állt és részletesen beszámolt a történtekről. Mondandójuk hitelességét aligha lehetett megkérdőjelezni. Ilyen előzmények után alapos volt a feltételezés, hogy bekövetkezik egy újabb láncos kutya periódus, azaz egy szerb-magyar hidegháború. És láss csodát, a kedélyek alig 24 óra alatt lecsitultak, mintha mi sem történt volna. Sőt, a magyar külügyminiszter néhány nappal később még Zentára is ellátogatott, ahol nem mással, mint magával a szerb miniszterelnökkel megnyitotta a magyar tulajdonú, gépjárműkábeleket gyártó Tisza Automotive Kft. üzemét. Erről a hirtelen megtiszteltetésről napokkal korábban még álmodni sem mertek volna sem a zentaiak, sem az üzem vezetői.
Vučić és Szijjártó férfias ölelkezés után tett hitet a tartós magyar-szerb fegyverbarátság mellett. „A kihívásokkal teli időszakokban értékelődnek fel ugyanis a barátságok.” Majd üzentek Zágrábnak is: “a horvát miniszterelnök Horvátországban vívja a választási kampányt, ne Magyarországon és Szerbiában!”
Belgrád tehát egyszerre a kezes bárány szerepét öltötte magára, dacára az olyan előzményeknek, amelyekhez hasonlóak miatt azelőtt gondolkodás nélkül ölre ment. A szó minden értelmében.
A nyugatos és a nép fia
Vučić miniszterelnök viselkedésének okait, természetesen, a szerb belpolitikában kell keresni. Kapásból azt lehet megállapítani, hogy Belgrádnak szüksége van Budapestre, bármilyen legyen is az, hiszen segíthet az uniós csatlakozási folyamatban. Vagy jobban mondva, jobb előre kibekkelni, hogy ne ártson. Ennek tudható be, hogy korábban Vučićék bevették a Vajdasági Magyar Szövetséget a kormány koalícióba. Sőt, Pásztor Istvánéknak meghatározó közvetítési feladataik vannak a két ország vezetése között.
Ez azonban a Magyarországgal szembeni szerb nagyvonalúságot csak részben magyarázza meg. A szerb kormányfő valószínűleg politikai karrierjének egyik legkockázatosabb lépéssorozatára készülhet. Csak még nem döntötte le, hogy mikor kezdjen bele. A csillagok állása nem rossz: az ő saját népszerűsége még mindig 50 % felett van, a pártja (Szerb Haladó Párt) is megközelíti a 40%-ot. Valódi ellenfele a pártok között alig van: a balközép demokraták, akik Vajdaságban (még egy rövid ideig) hatalmon vannak, az ötlettelenség kínzó betegségében szenvednek már nagyon régóta. A külügyminiszter Ivica Dačić vezette szocialisták (Milošević hagyaték), az egyik koalíciós partner lejáratása is folyamatban van. Nemrég került nyilvánosságra (ugyan honnan?) egy videó, amelyen az akkor éppen belügyminiszter Dačić kedélyesen cseveg a régió első számú drogbárójának és cigarettacsempészének (Šarić) kebelbarátjával egy Radulović nevű kokain szállítóval, akit az alvilágban Banán Misiként ismernek. Sokak szerint a szocialisták kiszorítására azért van szükség, mert a párt emberei nagyon sok zsíros állami (és egyéb) munkahelyet fölöztek le és ezekre Vučićnak szüksége van a sok éhező pártszáj betömése céljából.
Így aztán csak egyetlen valamire való ellenfél maradna: maga a szerb államfő, Tomislav Nikolić. Mind a ketten Šešelj vajda melengető szárnyai alatt cseperedtek fel politikailag és együtt szakítottak a radikális, háborús bűnökkel megvádolt hágai szökevénnyel. Eddig úgy tűnt, hogy létezik egy jó rendőr-rossz rendőr szereposztás Vučić és Nikolić között, és ez működött is. Vučić az, aki a Nyugattal tárgyal és akiben az EU és az USA megbízik, Nikolić meg nyomja a keményvonalas nacionalista és oroszbarát politikát.
Vučić minden kétséget kizáróan sikeresebb volt mindeddig: lenyomta a szerbek torkán Koszovó elvesztését (a különböző utóhangoknak, mint az például, hogy „inkább az életünket vegyék, de Koszovót nem adjuk” már csak folklór jelentőségük van). És ami még elképzelhetetlenebb volt mindeddig Szerbiában: nemcsak EU-barát, hanem kifejezetten németbarát külpolitikát folytat!
A hátországban azonban ott van a „nép fia” Nikolić, akivel Vučić csak kesztyűs kézzel mer bánni. Hiszen nagyon is jól tudja, hogy az államfő képes maga mögé tömöríteni a nacionalista erőket. És ezek legyűréséhez már Merkel sem lenne elegendő.
A nyomtatott változat a 168 Órában jelent meg.
Következő cikk: Rekontra a Magyar Szóban
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
l. Péter király Szabadkán?
A VMSZ megalkuvó, a magyar közösséget megalázó politikájának folytonossága egyre szembetűnőbb. Ennek a gátlástalan politikának a >
Öndicséret – lábasszimfónia kíséretében
Nem vagyok hivatott megítélni a járványellenes rendelkezéseket, viszont annyit konyítok a joghoz, hogy megítéljem: a rendkívüli >
A haza ment el, mert mi nem mentünk sehova – a Vajdaságtól Szombathelyig
A hatalom által üldözött háborúellenes csoport tagjaként, vajdasági magyar újságíróként, kalandos úton került Magyarországra Komáromi Ákos >
Húsz éve (5. rész)
A Bódis-cukrászda történetének zárórészét átengedném Tolnai Ottó barátomnak, akit nemcsak az ihletett meg, hogy a cukrászda >
Húsz éve (4. rész)
Közgazdasági bravúrjaimról bárki tudomást szerezhetett, ha elolvasta a Bódis-cukrászdáról szóló eddigi élményfoszlányaimat. Az üzleti partnerek megválasztásában >
Amiről nem beszélünk...
A kommunikáció először arról szólt, hogy tragédia előtt állunk, egy hónappal később pedig, hogy minden a >
Keresik az ajándékot
Eluralkodtak a minden nagyobb szenvedély nélküli, intelligens, művelt és óvatos szeretők. Megcsodálom őket, ám sajnálom, hogy >
Húsz éve (3. rész)
Az ünnepélyes megnyitás után azonnal beütött a ménkű: Bogár Laci és neje (a partnerek) úgy gondolták, >
Szerbia nem demokratikus ország
Amennyiben nem lesz biztosíték a szabad és tisztességes választási kampányra, a választások legitimitása elkerülhetetlenül kérdésesé válik. >
Szabadulás Trianontól
Nincs más a magyar nacionalizmuson kívül. Csak versengő nacionalizmusok vannak. Két kirekesztő diskurzus verseng egymással: az >
Az idegen nő
Az idegen nő egyszerre vonz és taszít. Felcsillant a szemem, amikor Tišma-regényben feltűnt Dornstädter kávéház. Ugyanott >
Soknyelvű ország – egynyelvű álom és emlék(mű)
A mesterséges nevek százai azonban bekerültek az Akadémiai Nagylexikonba, emiatt tévelyegnek úttalan utakon a magyar GPS-t >