2019. szeptember 20. péntek
Ma Friderika névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

A kerítés árnyékában

Végel László
Végel László

Végel László Közéleti Naplója (a nyomtatott változat a Családi Körben jelent meg):

Zsebkönyvek

A posta kézbesíti a Fischer Taschenbuchverlag küldeményét: az Egy makró emlékiratainak tiszteletpéldányait. Évekkel ezelőtt keménykötésben a berlini Matthes & Seitz kiadó jelentette meg és elfogyott; most nagy példányszámban kiadták zsebkönyv formában is.  Hivatalosan május 21-én hagyta el a nyomdát, a kiadó azonban már jó ideje hirdeti a megjelenést. Az Amazon internetes portálon megrendelhető nyomtatott és digitális kiadásban is. A Fischer kiadó ráadásul postázott öt példányt a tavaly májusban zsebkönyvként napvilágot látott Exterritóriumból is. A keménykötésű Exterritórium évekkel ezelőtt elfogyott. Még egy kellemes meglepetés ért a minap: a niši Népszínház vezetősége tájékoztat, hogy a Sofőrök című drámám ősztől is a színház repertoárján marad és szeptemberben várnak az évadnyitóra. A budapesti kiadóm elkészítette a munkatervet. Biztat, hogy jövőre amennyiben egyezem, tizenöt év után újra megjelentetné az Exterritórium című regényemet teljesen új kiadásban. Az első kiadás már évekkel ezelőtt elkelt. A Vajdaságban nem is volt kapható. Igaz, a Bűnhődés, a Neoplanta avagy az Ígéret Földje és a Négyszemközt Máraival se került a Vajdaságban könyvárusítási forgalomban. A jövő év második felében kerül sor az Egy makró emlékiratainak kiadásárra, a Schlemihl fattyúja és az Exteritórium után, a Makró lenne az életműsorozat hatodik része. Talán nem volt hiába, töprengek kedvetlenül.

Ártatlanok vagy bűnösök?

Befejezte munkáját az a Magyar Szerb Akadémiai Vegyes Bizottság, amely az 1944/45-ös magyarellenes atrocitásokat kutatta. Eddig a szerb kutatók a magyarellenes vérengzések körülbelül 5000 áldozatáról vettek tudomást, míg a magyarok között akadtak, akik 40.000 meggyilkoltról beszéltek.  Emiatt sokan felhördültek, egyesek sokallják, mások keveslik az áldozatok számát. Folytatódik a számháború! Kocsis Károly akadémikus, a bizottság elnöke szerint, mintegy 13-14 ezer magyar áldozatról lehet szó. Kocsis méltatja a kutatók munkáját, elégedett a kérdés tematizálásával. A bizottság munkáját általában véve sikerként könyveli el. Nos, az elmúlt két évtizedben számos kutatómunka, irodalmi mű, színpadi előadás születet, amely szélesebb körben tematizálta a kérdést, nagyobb visszhanggal, mint az akadémiai bizottság jelentése, amely nem kapott komolyabb publicitást a szerb sajtóban. Voltaképpen a Bizottságtól többet vártunk. Kocsis akadémikus a „magyarellenes bűntettekről” beszél, tehát nyilvánvaló, hogy voltak bűnösök és voltak ártatlanok. Nemcsak az egypártrendszer idején, hanem 2000 után is jelentek meg a tömegsírba vetett magyarok bűnösségét bizonyító könyvek a szerb kormány támogatásával. Ezeket a halálos ítéleteket újfent megerősítik a rehabilitációs perekben hozott bírósági ítéletek. A régi ítéleteket szinte lehetetlen megdönteni, tanúk nincsenek, a bírósági jegyzőkönyvek hézagosak, a vádlottaknak védőügyvédjük sem volt. A közvéleménynek nincs semmiféle betekintése az új ítéletekbe. Hányan próbálták rehabilitálni felmenőiket, hány felmentő ítéletet hoztak a bíróságok? Nagy kár hogy az akadémikusok ennek nem néztek utána. A pontosítás miatt kellett volna az a post scriptum, hogy értesüljünk, hány ártatlan áldozata volt a retorzióknak. Miért számít titoknak, hogy a bíróságok hány esetben rehabilitálták az áldozatot és hány esetben nem. Tudtommal, a bíróságok sorra hoznak olyan döntéseket, amelyek jogilag megerősítik az 1944/45-ben hozott halálos ítéleteket. Így tehát abszurd helyzetbe kerültünk. Általában ugyan voltak magyarellenes atrocitások, a rehabilitációs perek viszont „azt derítik ki”, hogy a védőügyvéd és a minimális jogi feltételek nélkül halálra ítélt majd tömegsírba vetett áldozatok voltak a bűnösök, nem pedig a végrehajtók. Az akadémikusok nem léptek ki az ördögi körből. Lelkük rajta. Egyszer talán majd azt is megtudjuk, hogy a 13-14 ezerből hány volt az ártatlan.

Felülmúlni!

Heves vita robbant ki a vajdasági magyar közéletben az idei forró nyár kezdetén. Nagyon félek attól, hogy ez csak újabb megosztásokhoz vezet. Lehet, hogy az egyik vagy a másik fél győztesen kerül ki belőle, azonban az biztos, hogy a kisebbségi közösség vesztes marad. A témák nem új keletűek, a sajtószabadság kérdése például, már több mint két évtizede neuralgikus pontja a vajdmagyar közéletnek. Ám, a sajtószabadság csak a jéghegy csúcsa, mértékét az adott politikai szerkezet, az adott hatalmi viszonyok határozzák meg. Valójában arról van szó, hogy közéletünkből hiányzik a pluralizmus kultúrája, ami cseppet sem véletlen. Alapvető kérdésre kellene megfelelő választ találni. A vajdmagyar közélet legnagyobb rákfenéje, hogy nem épült ki a reális többpártrendszer. Nagy kérdés, hogy kiépülhet-e egyáltalán. Nehéz szívvel ismerem el, hogy aligha; legalább is erről szól az elmúlt húsz esztendő. A vajdasági magyar közösség lélekszáma (a sikerekről szóló hozsannák ellenére) rohamosan csökken, a kisebbségi polgárok többsége passzivitásba vonult, külön kutatás tárgya lehetne, hogy miért. Hiányzik a reális többpártrendszert működtető kritikus tömeg. Az egypárti állapot pedig akarva-akaratlanul autoritárius hatalmat szül. Ostorozhatjuk az egyik vagy a másik pártvezért, attól tartok, hogy bárki kerülne a helyébe, ugyanannak az egypárti struktúrának lenne az „áldozata”. Ez pedig rányomja bélyegét az egész közéletre: lesznek „jó fiúk” és lesznek „rossz fiúk”. Lesznek támogatottak, megtűrtek és tiltottak. Holdudvarbeliek és kitaszítottak. Időnként fellángol a hatalmi harc. Valaki veszít, valaki nyer, majd egyre többen leszakadnak, kivándorolnak, vagy pedig passzívan szemlélik az eseményeket. Avagy nézik a saját dolgát. A közélettel, a közösséggel való kötelékek szakadoznak. A végén marad a saját belharcaival vívódó, közleményeket gyártó vezetői kaszt. Engem a jelenlegi vita arra figyelmeztet, hogy a politikai szférában reformokra lenne szükség, avagy afféle mini-rendszerváltásra. Ha ugyanis belátjuk, hogy a reális többpártrendszerre nincs esély, ha a valóságos politikai váltógazdaságra nem kerülhet sor, akkor a továbbiakban nem a budapesti, és nem a belgrádi modelleket kellene másolnunk, hanem a saját 250 ezret (vagy annyit se) kitevő kisebbségi közösségünknek kellene megfelelő modellt létrehozni. Szerintem a meglevő pártok „platformosítása”, az egész pártstruktúra újradefiniálása pótolná a reális többpártrendszert. Ezen belül is a többségi demokrácia elvét a konszenzuális demokráciával kellene kiegészíteni. Minderről és legfőképp erről kellene eszmecserét folytatni. A közösség erejét nem az autoritatív vezetés, hanem a jó kompromisszumok növelik. A megoszlás és a szétszóródás legjobb ellenszere a kiegyezés. Minderről írtam, újabban újraközöltem a régi írásaimat, emiatt nem is folytatnám érvelésemet. Úgy érzem, hiába.   

Baljós jelek

Újra Budapest felé veszem az irányt. Az újvidéki pályaudvaron rendőrök. A szerelvényen is járőröznek. A kalauz szerin most épp nyugalom van, vasárnap kevesebb menekült vonatozik Szabadka irányába, mint hétköznap. Az egyik utas közbeszól, Szabadka, Horgos, Magyarkanizsa tele van az Észak-Bácskában tömörülő migránsokkal. Többen bekapcsolódnak a beszélgetésbe, és noha sajnálják a menekülteket tartanak is tőlük. Mesélik, hogy ezek az emberek hetek óta nem élnek higiénikus körülmények között, ha nem figyelünk, járványveszély fenyeget(het). Közben az interneten olvasom, hogy Jemenben mind nagyobb méreteket ölt a polgárháború. Milliók készülnek elhagyni hazájukat. Itt már népvándorlásról van szó és a gondok valóban nagyok. Sajnos az európai politikusok nincsenek a helyzet magaslatán, nem államférfiként, hanem kisstílű pártpolitikusokként viselkednek. Európa egységes fellépését verik szét, éppen most, amikor legnagyobb szükség lenne az egységre. Ha így haladunk, akkor az egyesülő Európa országai védekezésképp kerítésekkel veszik körül magukat. Magyarországon is vitatkoznak a kerítésről. A kormány mielőbb fel akarja állítani a határzárat és gazdasági menekültekről beszél. Azonban nem csak róluk van szó. Vannak, akik az életüket mentik, miközben szögesdróttal találják magukat szemben. Eközben Európa sokkszerűen egy másik civilizációval szembesül. Megesik, hogy ugyanabban a személyben konfliktusba kerül a szolidaritás érzése és a menekülthullámtól való félelem. Időnként saját érzésvilágomban is felismerem ezt a szimptómát. A globális káosz egyre nagyobb. Az európai testületek életképtelenek, a nemzetállamok válaszai részlegesek, a baloldal tengődik, az uralkodó jobbközép pártok elbizonytalanodnak, a szélsőjobb erősödik, a veszélygócok szaporodnak.

Közérzet és presztízs

A HVG-ben több cikk foglalkozik a menekültáradattal és a magyar oldalon épülő drótkerítéssel. Az újság beszámol arról, hogy a szerb politikusok és a szerb lapok rossz néven veszik a kerítés felállítását A magyar kisebbségi párt, a VMSZ viszont hasznos megoldásnak találja. Józsa László, a Magyar Nemzeti Tanács első elnöke, a VMSZ egyik alapító tagja attól tart, hogy a szerbiai közhangulat a kerítés felemelése után a vajdasági magyarok ellen fordul. Emellett a Szerbiában rekedt menekültek főleg Észak-Bácskában, tehát a magyarlakta területeken várakoznak. Én is sajnálattal tapasztaltam ezt a jelenséget, megtapasztalva, hogy a szerbiai átlagember rosszallással nyilatkozik a drótkerítésről. A politikusok kiegyezhetnek, veregethetik egymás vállát, diplomatikusan vagy kevésbé diplomatikusan fogalmazhatnak, mint a legutóbbi szerb-magyar „idillikusnak nevezett kormányülésen, azonban a szerbiai közvéleményben marad egy tüske. Magyarország eddigi magas ázsiója – sajnos – romlott és nem csodálkoznék, hogyha ezek után a vajdasági magyarokra is rossz fény vetődne. A közérzet sokkal fontosabb szerepet játszik, mint a politikai blabla.

 

 

 

2015. július 11.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Lépésnyire a végső győzelemtől

Már nem csodálkozunk rajta, hogy a „protestáló hit, küldetéses vétó” egyházának püspökét államunk vitathatatlan vezetője jelöli >

Tovább

Hasznos-e a bojkottálás?

Legyünk tisztában: A választásokat mindenképpen megtartják, az ellenzék részvételével, vagy az nélkül.  A VMSZ és a >

Tovább

Alászolgája Főnök, s respekt

Végleg populista fordulatot vett a rommagyar politika, nemcsak esetenként, azaz kampányban, hanem immár eldőlt, hogy minden >

Tovább

Szerelmünk volt és mostohánk lett

Többször is találkoztam Konráddal, hol Berlinben hol Budapesten, de nem került szóba Közép-Európa. Az utolsó néhány >

Tovább

Requiem a vajdmagy sajtószabadságért

Ma Bodzsoni és Ternovácz a vajdmagy újságírás két doyenje, vagy éppen szimbóluma – a két Nagy >

Tovább

Jelzők zűrzavarában

„Nem követhetnénk el nagyobb hibát annál, ha az eszmetörténet tárgykörében vizsgálnánk meg Orbán fejtegetéseinek valós vagy >

Tovább

Magyar-magyar párbeszéd?

Ez is arra utal, hogy a VMSZ elnökét mennyire (nem) érdekli a magyar-magyar együttműködés! De miért >

Tovább

Meghaltatok

Ez nem nekrológ. Csak lamento, jelentékeny emberek halálakor – amely mély válsággal esik egybe időben – >

Tovább

A szocializmusban az volt a legrosszabb, ami utána következett

Vannak azonban olyanok is, akik kritikusak a múlttal szemben, de a jelennel szemben is. Ők lettek >

Tovább

Nyári emlék

10 éve írtam Rajk Laci 60. szülinapjára (1949. január 26.). Nem gondoltam, hogy ez a megemlékezés >

Tovább

Az abszurd, "amiben élsz"

Az EP választásokkal fordulatot vett és kiteljesedett a rommagyar politika és végképp elköteleződött a nacionalista-populista – >

Tovább

A miniszterelnök nem magánember

Hiszen azt senki nem gondolhatja, hogy ez lenne Tarlós István budapesti főpolgármester választási üzenete (via Gulyás): >

Tovább