2020. szeptember 29. kedd
Ma Mihály, Gábor, Rafael névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Lapítunk, mint...

Széljegyzetek egy nem létező ország fővárosából

Keszég Károly
Keszég Károly

A minap arról olvastam, hogy Mon­tenegrónak két fővárosa van: Cetinje és Podgorica. Erről természetesen az jutott eszembe, hogy kis ember nagy bottal jár. Esetleg kettővel. Crna Gora valóban kis ország, illik is hozzá a két főváros. Igaz, Cetinjét csak parádézásra foglalta le, de Podgoricában majd csak eldől a sorsa. Meglehet, egy másik államé is, amelynek a fővárosa – egyre inkább úgy tűnik – nem Nándorfehérvár, ha­nem Genf. Oda jár minden állam- és kormányfő; amolyan kordivattá vált, hogy ott adjanak találkát egymásnak a heveny területvesztésben szenvedő bal­káni államok vezetői és trónbitorlói.

A svájci város környéke aztán úgy megtetszett a poétikus hajlamú Néró-követőnek, Radovan Karadžićnak, hogy – mint hírlik – azonnal villát vásá­rolt a tó környékén a menekülteknek szánt pénzből. Lehet ebben költői túl­zás, de mit tegyen az ember, ha hosszú tárgyalásokra rendezkedik be? Külön­ben viszont úgy véli a boszniai szerb vezér, hogy a háború még az év végéig befejeződik, mivelhogy sem a szerbek, sem pedig a horvátok nem akarják folytatni, a muzulmánok meg csak nem akaszkodnak össze velük. Esetleg egy­mással.

Hát, ez az. A hétvégén egy olasz lap tudósítására alapozva villámgyorsan el­terjedt a hír, hogy államcsíny történt Szarajevóban, s hogy Ejup Ganić alel­nök megelégelte Alija Izetbegović „se hús, se hal” politikáját, és átvette a hatalmat. A tévében R. Karadžić kifej­tette, hogy egyáltalán nem csodálkozik Ganić tettén, mert már régóta tudva­levő, hogy a dzsihad híve. Mindezt alá­húzandó, képsorok vonultak el előttünk, amelyek állítólag a boszniai háborúban zsoldosként részt vevő modzsahedinek rémtetteit ábrázolják. Azért állítólag, mert a kérdésre felelő tiszt maga mondja, hogy ezeket a „megdönthetet­len” bizonyítékokat fölkínálták ugyan az ENSZ-nek, több nagy külföldi tévétársa­ságnak, sőt hazai lapoknak is, de azok nem ragadták meg az alkalmat az „igazság” kiderítésére. A lelkük rajta, de lehet, igazuk volt, mert azt mondták (a tiszt hivatkozott rájuk), hogy montázsról van szó.

Az esetből két következtetést le kell szűrni: az egyik az, hogy miután maga Ejup Ganić jelentette ki, hogy nem is tervezett puccsot, akkor valaki szándé­kosan hazudott. A másik pedig az, hogy az Újvidéki Televízió (mert ő volt a híradó-ügyeletes) ne akarja lemosni magáról a „háborús uszító” jelzőt, ame­lyet igencsak kifogásolt Nenad Čanak vasárnapi, a Polgári Szövetség újvidéki konvencióján mondott beszédében. R. Karadžić is jobban tenné, ha még egy­szer elmagyarázná repülős tisztjeinek, hogy bizony a régi Jugoszláviának tény­leg befellegzett, és a vadászgépeket Kis-Jugoszlávia területére kell átröpíteni, mielőtt még repülőstül, repülőterestül a levegőbe nem röpítenék Banja Lukát.

Folyik tehát az élet Genfben és kör­nyékén, s nekünk sincs okunk panasz­ra. Slobodan Milošević végleg eltávo­lodott szellemi atyjától, Dobrica Ćosićtól, s fiúi tiszteletet nem érezve azonnal ráhúzta a vizes lepedőt a Franjo Tuđmannal kötött szerződése mi­att. Hogy most kinek a kezében mi van, milyen erőket gyűjtött maga köré, s azok egy adott pillanatban ki mögé sorakoznak fel, talán még nem rajzoló­dott ki kristálytisztán, de Milošević máris idézheti Macbeth szavait: „Ki hitte vol­na, hogy az öregben még ennyi vér van!”

A bizonytalanságra azért jellemző, hogy miközben Ćosić elnök elutazott Genfbe, Milan Panić kormányfő visszatért az országba. Nyilván, nehogy az történjen Szerbiában, amit Bosznia ese­tében véltek puccs. (Írom e sorokat, s közben hallom, hogy a köztársasági rendőrség ellenőrzése alá vonta a szö­vetségit. Megnyugtatnak, semmi rendkí­vüli nem történt. Tényleg, csak az, ami­re számítottunk.) Mondjuk Kosovo mi­att, mondjuk Prevlaka miatt, mondjuk a tél miatt, mondjuk a választások miatt, mondjuk az általános sztrájk fenyegető réme miatt, vagy egyszerűen amiatt, mert valaki szembe mert szállni a Nagy Balkáni Hóhérral.

Szóval várni kell, s állni. A sarat. A már említett újvidéki konvención tulaj­donképpen csak megerősítést nyert, amit eddig is sejtettünk, de pontos adatok hiányában nem tudtunk. Az pél­dául, hogy egy fölmérés tanúsága sze­rint a szerbiai átlagpolgárok 70 százalé­kának csak általános iskolai végzettsége van. Ebből következik hogy elhelyezke­dési lehetőségei is körülhatároltak, s hogy információit sem igen szerezheti máshonnan (mert nincs rá pénze), csak a tévéből. Csoda-e, hogy a hatalom ennyire ragaszkodik saját előretolt helyőrségéhez, az „Igazság Birodalmá”-hoz? S csoda-e, hogy a hazugság tőgyein nevelkedett szerbiai átlagpolgá­rok oly büszkén mennek ki a frontra?

Most is soroznak, most is hordják a behívókat. A parasztok ismét úttorlaszokat akarnak állítani, mert a szerb kor­mány és annak feje hazudott nekik: nem fizet, csak követel. Ha nem megy szépszerével, megy behívóval. Tényleg nem tudom, hogy a „sárban való ra­gyogás”-ból – ahogy Soltis Lajos mondta volt – ki húzza ki a jobb sorsra érdemes népeket. Minket, magyarokat csak mi magunk, ez biztos. A hogyan kérdése fölmerül, a baj az, hogy a válasz elmarad. Azt hiszem, hogy a múlttal sok baj lehetett, ha a ma ennyire képtelen akár a pillanatnyi közmege­gyezésre. Nyilván az elsorvasztott tudat az, amely vajdasági magyar értelmisé­günk egy részének továbbra is azt súg­ja, hogy a legjobb út a megdicsőülés felé a fej homokba dugása. A fenék azonban kimarad a porból, s ahogy ismerem a jelenlegi szerbiai hatalmat, nem szexuális élvezetből tekinget a kiál­ló csonk felé. A civakodás – ne higgye senki, hogy magyar átok! – minden mindenkori kisebbséget elér.

A hallgatás az, ami veszedelmes. És egymás felőrlése a tény. Egykoron és most is. „A többi néma csönd.” – ahogy Fortinbras, a győztes hadvezér mondja a halott Hamlet emléke előtt. Számíthatunk-e arra, hogy megértők lesznek a hadvezérek?

1992. október 21.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

„A vajdasági magyarság lapja”?

A Magyar Szó és a Hét Nap akkor lesz a vajdasági magyarság napilapja, amikor majd a >

Tovább

A rossz közérzet lázadása

Az unokák elégedetlenek az középnemzedéki apák konformizmusával¬; ez még nem rendszerváltás a „szelíd tüntetések” még csupán >

Tovább

Új szintézis?

Azon töprengve, hogy a memoárokban és a regényekben sokat írtak azokról a hontalanokról, emigránsokról, száműzöttekről, kozmopolitákról, >

Tovább

„Sajnálatos, hogy templomainkban helyt nyer a választási kampány.”

A véemeszes magyar érdekvédelem – a Szerb Haladó Párttal kötött elvtelen szövetség miatt – semmi eredményt >

Tovább

A nemzetállam keblére öleli még a „tékozló fiait” is

Ezért nem nevezhető hontalannak az, aki egyik várost felcseréli egy másikkal, mert ott jobban érzi magát. >

Tovább

Szerbia egyetlen csatlakozási fejezetet sem nyitott az idén

A dokumentum hangoztatja, hogy „a nemzeti kisebbségek védelmét Vajdaság AT-on kívül fejleszteni kell”. Mintha a Vajdaságban >

Tovább

Azt hallom, csoda történt Washingtonban

Ez történik most is, és így marad időtlen-időkig, ha időközben nem tör ki egy regionális háború. >

Tovább

Osztozkodás a lőporos hordón

A Nyugat-Balkán – leánykori nevén Jugoszlávia plusz Albánia – befolyásolásáért többen vetekednek: az EU, az USA, >

Tovább

Botrány Újvidéken

Szerbia ezúttal kiállította saját igazolványát, az osztályzaton nem csodálkozom. Ellenben miért hallgatnak a polgárok? Félnek? Tudják, >

Tovább

Menekülés a magányból a forradalomba

A Menj és szenvedj te is, című, a Nyugatban megjelent naplójegyzetei elárulják, hogy semmiképpen sem az >

Tovább

Javasasszonyok és politológusok

A szerb kormány szerint Vučić történelmi jelentőségű győzelmet aratott. Mások szerint úgy ült a fotelén gőgösen >

Tovább

Kettős nyomás alatt

Nem kell azonban szem elől téveszteni a tényt, hogy Szerbiában a médiák új tulajdonosai a hatalmi >

Tovább