2020. szeptember 27. vasárnap
Ma Adalbert, Vince névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Az azonosulásról

Bódis Gábor
Bódis Gábor

Talán éppen a mi lapunk foglal­kozott a legtöbbet az maradás vagy költözés kérdésével, sőt egy egész sorozat is napvilágot látott. Mindedd­ig nem találtam fontosnak, hogy hozzászóljak részletesebben a témá­hoz. Alapjában véve, úgy gondol­tam, hogy beszéljenek azok, akik döntöttek, vagyis akik (úgy hiszik) végleg elmentek vagy maradtak.

Egy mozzanat miatt változtattam meg a véleményemet. Az első, egyetlen napilapunk hasábjain nemrégiben egy vajdasági magyar értelmiségi kifogásolta azt, mit a Magyar Televízió egyik adásában meghívott vendégként (talán a szakértőt sokan olcsó hivalkodásnak tartanák) mondtam a magyarok helyzetéről a Délvidéken, pontosabban, ha jól emlékszem, azt állítottam, hogy az „életrevalóbbak” mentek el. Persze ez mindig fájdalmasan érinti az otthon maradókat, és a sértődöttségnek van alapja. Nem is akarok én vitába szállni, Isten ments. Csak azt akartam hozzátenni, amit, ott is megtettem, hogy nem elsősorban az értelmiségiekre gondolok. Ők már így is elég bonyodalmat okoztak itt Vajdaságban is. A vállalkozókról an szó, az olyan korban levő vál­tozókról, akik a vajdasági má­sságnál is meg tudták volna teremteni a gazdasági alapját valamilyen életnek. Ha példamutató kivételekről beszélnénk, akkor Miskolczi Jóska barátomat kellene megemlíteni (csak meg ne sértődj, mert téged, másokkal ellentétben, idézek). A bökkenő azonban ott van. hogy nem ilyen alapokra céloztam. A legkevésbé sem. Habár jelkép ebből sem hiányzik.

A másik mozzanat egy napokban megélt élményemhez kapcsolódik.

Az újvidéki Zmaj utca egyik udvarában levő kávéházban beszélgettem a vajdasági autonómia két, talán hangosabb szószólójával. A politikus, akit a horvátországi háborúba akarata ellenére elhurcol­tak, azt magyarázta, hogy a háború­nak nincs vége, sőt az majd csak most kezdődik. Crna Gorában, majd Kosovóban, Vajdaságban, Macedó­niában, Sandžakban.

Čanak mondanivalója csak ak­kor válik érthetőbbé, ha hozzáte­szem a harmadik mozzanatot, nevezetesen a volt szerb elnök, Ivan Stambolić „emlékiratait”, ame­lyeknek egy része megjelent a Vreme hasábjain. Ebben, az utób­bi évek legjelentősebb politikai dokumentumában olvashatjuk mindazt, amit a Milošević-féle rend­szerről tudni kell. Hogy hogyan in­dult a populista mozgalom, miként szervezték a puccsot, ki verte szét Jugoszláviát. Mindezt minden jó­zanul gondolkodó már eddig is tud­ta, csak más a „koronatanú” tollából értesülni róla. A lényeg: a mostani hatalom működésének a moz­gatóereje, a cselszövések, össze­esküvések véget nem érő hálója. Meg az, hogy a háború az éltető és hajtóereje. Akkor hát túlzás-e, amit NČ mond a háborúkról? Való­színűleg az, még ha pontosan tud­juk, milyen hatalomról is van szó. Csakhogy a fenyegetettség érzését ez a bizakodás alig csökkenti.

Mindenesetre a bolondját járatják nemcsak a saját nemzetükkel, hanem a vajdasági magyarokkal is. A szerbek, akiknek kosovói „elnyo­matása” miatt („Senki sem verhet benneteket!”) kezdődött a Vezér kar­rierje, most a sínek elé vetik magu­kat, nehogy a vonat ugyanoda, vagyis Kosovóba vigye őket. NČ sza­vai szerint: „Kosovót Önök kérték, hát meg is kapták”.

A baj csak ott van, hogy ők csak Vajdaságot akarják. A több mint százezer újabb menekült (és akkor még nem számolunk Karadžićék várható exodusával) már az évszázad har­madik gyarmatosítását jelenti. Ennek következménye, hogy a füg­getlen Vajdaság (a félénkebbek nevezhetik autonómiának is) es­hetősége szinte a nullával egyenlő. A vajdasági magyarság előtt, amely­nek Trianon óta csak a titói Jugoszlá­viában, pontosabban a VSZAT-ban (a gyöngébbek keressék ki a törté­nelemkönyvekben) voltak „elvisel­hető” évei, ismét leszűkültek a választási lehetőségek. Már nem számíthat egyik olyan többnemze­tiségű államalakulatra sem, amely­ben esetleg ismét elviselhetővé válhatna a kisebbségi sors. Szerbia, legalábbis a dolgok jelenlegi állása alapján nem válhat – Nyugat-Európa mércéivel mérve – demokra­tikus állammá. Orosz vesztébe rohan ugyanis. Ez viszont természetes, nem a „pravoszláv kapcsolat” miatt, hanem mert további balkáni zűrza­vart csak egy kótyagos Moszkva tá­mogatásával lehet csinálni.

Az összképhez tartozik a határon túli magyarokhoz bűnösen nyeglén viszonyuló „anyaország” is, ahol a politika csak követi a közvéleményt, amelynek többsége kimondottan utálja „betolakodó” nemzettársait.

Akkor hát menjünk-e vagy ma­radjunk, vagy mindkét dolgot csinál­juk „félig-meddig”? Akik maradnak, nem tudják, hol maradnak. Akik el­mennek, nem tudják, hova men­jenek.

1995. szeptember 13.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Új szintézis?

Azon töprengve, hogy a memoárokban és a regényekben sokat írtak azokról a hontalanokról, emigránsokról, száműzöttekről, kozmopolitákról, >

Tovább

„Sajnálatos, hogy templomainkban helyt nyer a választási kampány.”

A véemeszes magyar érdekvédelem – a Szerb Haladó Párttal kötött elvtelen szövetség miatt – semmi eredményt >

Tovább

A nemzetállam keblére öleli még a „tékozló fiait” is

Ezért nem nevezhető hontalannak az, aki egyik várost felcseréli egy másikkal, mert ott jobban érzi magát. >

Tovább

Szerbia egyetlen csatlakozási fejezetet sem nyitott az idén

A dokumentum hangoztatja, hogy „a nemzeti kisebbségek védelmét Vajdaság AT-on kívül fejleszteni kell”. Mintha a Vajdaságban >

Tovább

Azt hallom, csoda történt Washingtonban

Ez történik most is, és így marad időtlen-időkig, ha időközben nem tör ki egy regionális háború. >

Tovább

Osztozkodás a lőporos hordón

A Nyugat-Balkán – leánykori nevén Jugoszlávia plusz Albánia – befolyásolásáért többen vetekednek: az EU, az USA, >

Tovább

Botrány Újvidéken

Szerbia ezúttal kiállította saját igazolványát, az osztályzaton nem csodálkozom. Ellenben miért hallgatnak a polgárok? Félnek? Tudják, >

Tovább

Menekülés a magányból a forradalomba

A Menj és szenvedj te is, című, a Nyugatban megjelent naplójegyzetei elárulják, hogy semmiképpen sem az >

Tovább

Javasasszonyok és politológusok

A szerb kormány szerint Vučić történelmi jelentőségű győzelmet aratott. Mások szerint úgy ült a fotelén gőgösen >

Tovább

Kettős nyomás alatt

Nem kell azonban szem elől téveszteni a tényt, hogy Szerbiában a médiák új tulajdonosai a hatalmi >

Tovább

Örömünnep Szerbiában

Nem irigylem a szerbiai politikusokat sem. Hogyan lehet kormányozni egy nemzetet, amelynek lelkében ilyen mély ellentmondások >

Tovább

Konformizmus-vita

Nos, a vereség lehelete már ekkor érződött, ám a folyóiratot, amelynek indulása 1968 előszelét is jelezte, >

Tovább