2020. március 30. hétfő
Ma Zalán névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Az azonosulásról

Bódis Gábor
Bódis Gábor

Talán éppen a mi lapunk foglal­kozott a legtöbbet az maradás vagy költözés kérdésével, sőt egy egész sorozat is napvilágot látott. Mindedd­ig nem találtam fontosnak, hogy hozzászóljak részletesebben a témá­hoz. Alapjában véve, úgy gondol­tam, hogy beszéljenek azok, akik döntöttek, vagyis akik (úgy hiszik) végleg elmentek vagy maradtak.

Egy mozzanat miatt változtattam meg a véleményemet. Az első, egyetlen napilapunk hasábjain nemrégiben egy vajdasági magyar értelmiségi kifogásolta azt, mit a Magyar Televízió egyik adásában meghívott vendégként (talán a szakértőt sokan olcsó hivalkodásnak tartanák) mondtam a magyarok helyzetéről a Délvidéken, pontosabban, ha jól emlékszem, azt állítottam, hogy az „életrevalóbbak” mentek el. Persze ez mindig fájdalmasan érinti az otthon maradókat, és a sértődöttségnek van alapja. Nem is akarok én vitába szállni, Isten ments. Csak azt akartam hozzátenni, amit, ott is megtettem, hogy nem elsősorban az értelmiségiekre gondolok. Ők már így is elég bonyodalmat okoztak itt Vajdaságban is. A vállalkozókról an szó, az olyan korban levő vál­tozókról, akik a vajdasági má­sságnál is meg tudták volna teremteni a gazdasági alapját valamilyen életnek. Ha példamutató kivételekről beszélnénk, akkor Miskolczi Jóska barátomat kellene megemlíteni (csak meg ne sértődj, mert téged, másokkal ellentétben, idézek). A bökkenő azonban ott van. hogy nem ilyen alapokra céloztam. A legkevésbé sem. Habár jelkép ebből sem hiányzik.

A másik mozzanat egy napokban megélt élményemhez kapcsolódik.

Az újvidéki Zmaj utca egyik udvarában levő kávéházban beszélgettem a vajdasági autonómia két, talán hangosabb szószólójával. A politikus, akit a horvátországi háborúba akarata ellenére elhurcol­tak, azt magyarázta, hogy a háború­nak nincs vége, sőt az majd csak most kezdődik. Crna Gorában, majd Kosovóban, Vajdaságban, Macedó­niában, Sandžakban.

Čanak mondanivalója csak ak­kor válik érthetőbbé, ha hozzáte­szem a harmadik mozzanatot, nevezetesen a volt szerb elnök, Ivan Stambolić „emlékiratait”, ame­lyeknek egy része megjelent a Vreme hasábjain. Ebben, az utób­bi évek legjelentősebb politikai dokumentumában olvashatjuk mindazt, amit a Milošević-féle rend­szerről tudni kell. Hogy hogyan in­dult a populista mozgalom, miként szervezték a puccsot, ki verte szét Jugoszláviát. Mindezt minden jó­zanul gondolkodó már eddig is tud­ta, csak más a „koronatanú” tollából értesülni róla. A lényeg: a mostani hatalom működésének a moz­gatóereje, a cselszövések, össze­esküvések véget nem érő hálója. Meg az, hogy a háború az éltető és hajtóereje. Akkor hát túlzás-e, amit NČ mond a háborúkról? Való­színűleg az, még ha pontosan tud­juk, milyen hatalomról is van szó. Csakhogy a fenyegetettség érzését ez a bizakodás alig csökkenti.

Mindenesetre a bolondját járatják nemcsak a saját nemzetükkel, hanem a vajdasági magyarokkal is. A szerbek, akiknek kosovói „elnyo­matása” miatt („Senki sem verhet benneteket!”) kezdődött a Vezér kar­rierje, most a sínek elé vetik magu­kat, nehogy a vonat ugyanoda, vagyis Kosovóba vigye őket. NČ sza­vai szerint: „Kosovót Önök kérték, hát meg is kapták”.

A baj csak ott van, hogy ők csak Vajdaságot akarják. A több mint százezer újabb menekült (és akkor még nem számolunk Karadžićék várható exodusával) már az évszázad har­madik gyarmatosítását jelenti. Ennek következménye, hogy a füg­getlen Vajdaság (a félénkebbek nevezhetik autonómiának is) es­hetősége szinte a nullával egyenlő. A vajdasági magyarság előtt, amely­nek Trianon óta csak a titói Jugoszlá­viában, pontosabban a VSZAT-ban (a gyöngébbek keressék ki a törté­nelemkönyvekben) voltak „elvisel­hető” évei, ismét leszűkültek a választási lehetőségek. Már nem számíthat egyik olyan többnemze­tiségű államalakulatra sem, amely­ben esetleg ismét elviselhetővé válhatna a kisebbségi sors. Szerbia, legalábbis a dolgok jelenlegi állása alapján nem válhat – Nyugat-Európa mércéivel mérve – demokra­tikus állammá. Orosz vesztébe rohan ugyanis. Ez viszont természetes, nem a „pravoszláv kapcsolat” miatt, hanem mert további balkáni zűrza­vart csak egy kótyagos Moszkva tá­mogatásával lehet csinálni.

Az összképhez tartozik a határon túli magyarokhoz bűnösen nyeglén viszonyuló „anyaország” is, ahol a politika csak követi a közvéleményt, amelynek többsége kimondottan utálja „betolakodó” nemzettársait.

Akkor hát menjünk-e vagy ma­radjunk, vagy mindkét dolgot csinál­juk „félig-meddig”? Akik maradnak, nem tudják, hol maradnak. Akik el­mennek, nem tudják, hova men­jenek.

1995. szeptember 13.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Felemelt kezekkel menekülünk, de nem tudjuk, hogy pontosan hova

Most már mindenki tisztában van vele, elvesztettük az ismeretlen ellenséggel szembeni háborút. Berendezkedtünk a megalázó védekezésre. >

Tovább

Orbán és Vučić – több mint barátság

Ahol viszont egészen döbbenetes a két ország politikai berendezkedése közötti hasonlóság, az egyértelműen a média, itt >

Tovább

Centrális erőtereket mindenhova

Nézzük csak meg például, hogy mi történt a Magyar Szóval az elmúlt 9 évben, hogyan lett >

Tovább

Földrengés Zágrábban

Látom az ismert utcákat, óváros romos épületeit, az utcák tele törmelékkel, az az utcára menekült embereket, >

Tovább

Nemzet a pártok csapdájában

A jelenlegi szörnyű magyar szakadék felett csak akkor épülhetnek hidak, ha a szakadék mindkét partján elmélyült >

Tovább

A bekötött szemű pilóták

Vesztegzár alatt az újságíró kénytelen más jegyzetfüzetébe belelesni, lévén, hogy a sajátja üres. Olyanéba, aki még >

Tovább

Nyomunkban a Nagy Testvér

Félő, hogy a járványveszélyben felerősödő globális félelem a diktatúrába sodorja a tömegeket. Végel László: >

Tovább

Nem a fölhatalmazási törvényre

A válság kellős közepén összetörni az alkotmányos államrendet: ez shakespeare-i jelzőkért kiált. De még van néhány >

Tovább

Róka fogta csuka

A harminc évvel ezelőtti marosvásárhelyi március arra kényszerített minket, hogy kétségbeesetten kapaszkodjunk a politikai párbeszéd eszközeibe, >

Tovább

Zágráb, földrengés, Karmelita kolostor, hajnali vásárlás

Március 22. Tovább növekedett a fertőzöttek a halálos áldozatok száma is a környezetünkben. Ebben Horvátország vezet és >

Tovább

Hivatalosan is megkezdte tevékenységét a FüVÉSZ

Most az a legfontosabb, hogy a koronavírus jelentette krízishelyzetet egészségben, lélekszámunkban nem megfogyatkozva átvészeljük, utána azonban >

Tovább

From ver ju?

U jednom momentu naše uzaludne autobuske rasprave, pominjem koronu koja pogoduje eksponcijalnom porastu vidljivosti i čujnosti >

Tovább