2020. június 5. péntek
Ma Fatime, Fatima, Bonifác névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Öt év után

... még mindig szabadon, függetlenül, és egyre távolabb Európától

Bódis Gábor
Bódis Gábor
Öt év után

Egy lap születésnapján illik udvarias mondatokat mormolni az elmúlt ne­héz időkről, amelyek során helytáll­tunk és megmaradtunk. Meg arról, hogy ki mindenki hagyott el bennün­ket, a fizikai lét ideiglenes vagy végle­ges értelmében.

Ezek az ideiglenesek vannak, hál' istennek többen, a világ minden tá­ján. Magamban lapozok a Napló egy­kori számainak megsárgult (hű, de giccses!) lapjai között és nézem a fej­lécet – az egykorit –, amelynek az volt az ambíciója, hogy behálózza egész Európát. Meg az akkori Jugoszláviát, amely már majdnem ott volt. Akkor­tájt ugyanis még nem volt háború, csak Milošević.

Nos, maradjunk az ideigleneseknél, „a mieinknél”. Németh Árpád, a Nap­ló másik alapító tulajdonosa azóta megjárta a horvátországi és a boszniai háborút. Jelenleg Budapesten él.

Egykori Los Angeles-i tudósítónk, Molnár Imre is hasonló utakat és harc­mezőket járt. Neki is az anyaország a mostani átmeneti lakhelye.

Balázs Attila elsők között ment el az „igazi magyarok” közé. Először az azóta befuccsolt Pesti Hírlapban ten­gette életét, majd átköltözött a Bródy Sándor utcába, és a rádióban köze­lebb került az irodalomhoz.

Mucsi Géza, a Mieink sorozat szer­zője, a jobb sorsra érdemes Pannon Hírlap megálmodója is a Pesti Hírlap külpolitikáját egyengette egy ideig, utá­na pedig a Blikkbe szerződött.

Blaskó Márta a Határontúli Magya­rok Hivatalában igyekszik segíteni a vajdasági magyarságon – annak elle­nére, hogy ez utóbbiak megtesznek mindent a segítség elhárítása érdeké­ben.

Dormán László, akinek fotói talán minden írásnál erőteljesebben szólnak egy korról, szintén a „pesti fiúk” hosszú sorához csatlakozott. Nem tudni, hogy a jelen pillanatban hol barangol elma­radhatatlan fényképezőgépével.

Guelmino Sándor nem foglalkozik már napjaink elemzésével, legalábbis a Naplóban nem, hanem a Bajza ut­cában igyekszik megalapozni a jobb időket.

A Napló menedzserei (akiket csak a gyengébbek neveznek titkárnőnek) Paulik Hajnalka és Balogh Emerencia is Budapesten vannak.

Gáspár Mihály a Mai Napban fut be sikeres hírlapírói pályát. Vissza-viss­zatérő fiúk, Sándorov Péter és az első műszaki, Nemes István.

A Napló alapítói közül – ezek közé azokat sorolom, akik az egykori Parti­zanskih brigada utcában és a Letsch-féle színházklubban ötlöttek ki az újságot – már csak Keszég Károly,

Csíkos Zsuzsa és Léphaft Pál tartóz­kodik Újvidéken.

A múltkor Zentán jártunk és kisor­soltuk tárgysorsjátékunk díjait. Itt fel­vonult a Napló mostani gárdája: Tóth Lívia, Kókai Péter, Mihájlovits Klára, H. Rice Valéria, Szabó Palócz Attila, Juhász Attila, Horváth László. Fellé­pett a Naplóval egy kicsit összefonó­dott Telepi Rádió is (Léphaft, Heinermann Péter, Klemm József).

Szabadkáról még mindig jelentkezik a harcias Soltis Gyula és a kifogy­hatatlan KOPÉ, Zentárói pedig SAMU meg Varga Zoltán. Állandó belgrádi tudósítónk, a Krampus, alias Duško Mandić sem a magas honorárium re­ményében küldi minden héten faxait.

És Tormán László, Szántó Zoltán, P. Keczeli Klára, Németh Zoltán...

Nem ideiglenesen, hanem örökre távozott Slobodan Stanojević, Pintér Lajos és legutóbb Soós József, akinek Zenta volt és maradt a szerelme.

És itt abba is hagyom a felsorolást, ha valakit ki is felejtettem, nem volt szándékos. Nos, most már csak arról kel­lene szólni, hogy ez a mai Napló menynyiben hasonlít az akkorira. Mindenek­előtt, mint ahogy az előbbi felsorolásból is kitűnik, az elsődleges gárda alaposan megfogyatkozott. Az, hogy „onnan” val­aki továbbra is bedolgozik, korántsem jelenti azt, hogy a gárda tagja. Másodsor­ban, alaposan megváltoztak a körülmé­nyek is. Öt évvel ezelőtt szándékosan vá­lasztottuk május 9-ét, a győzelem napját indulásnak. Mert nem akármilyenéi győzelmet ünnepeltünk kedden, hanem a „fasizmus feletti győzelmet”. 1990-bem ez a győzelem, 45 éves lévén, kezdett elfáradni, feledésbe merülni. Nálunk pedig a legyőzött kezdett éledezni, és azóta is makacsul tartja magát.

Az alapvető választ késleltetve csak egy apró kitérő. Latinka Perović, a „szerb liberalizmus” egyik vezéralakja a Republika című lapban sorozatot je­lentetett meg Szerbia és Európa vi­szonyáról. Ebben az „antibürokratikus forradalomról”, a Politika hírhedtté vált Odjeci i reagovanja uszító rovatáról ír, megállapítva, hogy Szerbia akkor kez­dett elszakadni Európától, amikor Miloševićék kerültek hatalomra.

Ezek szerint szemfényvesztés lenne azzal áltatni az Olvasót, hogy a Nap­lóval vállvetve harcolva közelebb kerül oda, ahonnan először 75 évvel ezelőtt, később pedig a fasizmus újbóli megje­lenésével üldözték ki. Nem, erről egye­lőre szó sincs.

Mindezek miatt, aki Újvidéken, Szabadkán, Zentán stb. vívja meg a saját küzdelmét, még nagyobb fele­lősséget és áldozatot vállal. Ergo az akkori Napló abból indult ki, hogy Európa itt lakik, csak éppen egy tör­ténelmi incidens (Milošević) miatt kerültünk tőle ideiglenesen messzire. A mai Napló, remélem, ezt a gárda is érzékeli, már a hosszan tartó el­szigeteltségre rendezkedik be. Egy csöpp Európa nem elég ahhoz, hogy jól érezzük magunkat.

Remélem, a következő öt év nem lesz rosszabb.

1995. május 10.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Név: Francisco, írta: 2009. szeptember 17. 0:20:11

Gábor,
Engem joggal nem említesz sem az élők, sem a holtak között. Nem is haragszom, mert én amikor 1991 szeptember 21.-én elhagytam gyökereim, a hazám, a városom, az életem 38 ott leélt évét, és abból másfél jutott kedvenc "harmadik gyerekemre" a Naplóra, kényszerpályára kerültem és nem voltam hajlandó tovább jelenteni...megszűnt az egyik legszebb munkám, amit valaha csináltam. De nem azért nem írtam tovább, hanem úgy éreztem, gondoltam, erkölcsi alap nélkül-hisz elmentem-meg sem szólalhatok többé ebben a lapban. Csak amikor Boszniában kitört a háború, az őrület, jelentkeztem még egy szer, talán utoljára, akkor is álnéven és ez még mindig bánt. Féltem, rettegtem és felejteni akartam, de nem tudtam. El szerettem volna felejteni harmincnyolc szép évet, hogy talán még ennyit valahogy leélhessek, csak eszembe ne jusson mind az amit felejteni akarok.
Most, hogy újjászületett a Napló, kicsit megnyugodtam és olvasom. Nagy élvezettel a jobbnál jobb írásokat...sőt, sokaknak felhívom figyelmét, hogy ők is olvassák, még az anyaországban is, mert ebből a lapból sokat tanulhatnak az itt születettek  és az rájuk is fér.
Sáfrány Ferenc

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

A haza ment el, mert mi nem mentünk sehova – a Vajdaságtól Szombathelyig

A hatalom által üldözött háborúellenes csoport tagjaként, vajdasági magyar újságíróként, kalandos úton került Magyarországra Komáromi Ákos >

Tovább

Húsz éve (5. rész)

A Bódis-cukrászda történetének zárórészét átengedném Tolnai Ottó barátomnak, akit nemcsak az ihletett meg, hogy a cukrászda >

Tovább

Húsz éve (4. rész)

Közgazdasági bravúrjaimról bárki tudomást szerezhetett, ha elolvasta a Bódis-cukrászdáról szóló eddigi élményfoszlányaimat. Az üzleti partnerek megválasztásában >

Tovább

Amiről nem beszélünk...

A kommunikáció először arról szólt, hogy tragédia előtt állunk, egy hónappal később pedig, hogy minden a >

Tovább

Keresik az ajándékot

Eluralkodtak a minden nagyobb szenvedély nélküli, intelligens, művelt és óvatos szeretők. Megcsodálom őket, ám sajnálom, hogy >

Tovább

Húsz éve (3. rész)

Az ünnepélyes megnyitás után azonnal beütött a ménkű: Bogár Laci és neje (a partnerek) úgy gondolták, >

Tovább

Szerbia nem demokratikus ország

Amennyiben nem lesz biztosíték a szabad és tisztességes választási kampányra, a választások legitimitása elkerülhetetlenül kérdésesé válik. >

Tovább

Szabadulás Trianontól

Nincs más a magyar nacionalizmuson kívül. Csak versengő nacionalizmusok vannak. Két kirekesztő diskurzus verseng egymással: az >

Tovább

Az idegen nő

Az idegen nő egyszerre vonz és taszít. Felcsillant a szemem, amikor Tišma-regényben feltűnt Dornstädter kávéház. Ugyanott >

Tovább

Soknyelvű ország – egynyelvű álom és emlék(mű)

A mesterséges nevek százai azonban bekerültek az Akadémiai Nagylexikonba, emiatt tévelyegnek úttalan utakon a magyar GPS-t >

Tovább

Trianon és a VMSZ

Nem tűnik ki az sem, a Fidesz hogyan tekint arra, hogy stratégiai partnere, a Vajdasági Magyart >

Tovább

Húsz éve (2. rész)

Folytatom a Bódis cukrászda 2.0 történetét. Az első részben arról volt szó, hogy miként került vissza >

Tovább