Ma Géza, Cézár, Vanda névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Kik vagyunk, mit akarunk
Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >
Öt év után
... még mindig szabadon, függetlenül, és egyre távolabb Európától
Bódis Gábor
Egy lap születésnapján illik udvarias mondatokat mormolni az elmúlt nehéz időkről, amelyek során helytálltunk és megmaradtunk. Meg arról, hogy ki mindenki hagyott el bennünket, a fizikai lét ideiglenes vagy végleges értelmében.
Ezek az ideiglenesek vannak, hál' istennek többen, a világ minden táján. Magamban lapozok a Napló egykori számainak megsárgult (hű, de giccses!) lapjai között és nézem a fejlécet – az egykorit –, amelynek az volt az ambíciója, hogy behálózza egész Európát. Meg az akkori Jugoszláviát, amely már majdnem ott volt. Akkortájt ugyanis még nem volt háború, csak Milošević.
Nos, maradjunk az ideigleneseknél, „a mieinknél”. Németh Árpád, a Napló másik alapító tulajdonosa azóta megjárta a horvátországi és a boszniai háborút. Jelenleg Budapesten él.
Egykori Los Angeles-i tudósítónk, Molnár Imre is hasonló utakat és harcmezőket járt. Neki is az anyaország a mostani átmeneti lakhelye.
Balázs Attila elsők között ment el az „igazi magyarok” közé. Először az azóta befuccsolt Pesti Hírlapban tengette életét, majd átköltözött a Bródy Sándor utcába, és a rádióban közelebb került az irodalomhoz.
Mucsi Géza, a Mieink sorozat szerzője, a jobb sorsra érdemes Pannon Hírlap megálmodója is a Pesti Hírlap külpolitikáját egyengette egy ideig, utána pedig a Blikkbe szerződött.
Blaskó Márta a Határontúli Magyarok Hivatalában igyekszik segíteni a vajdasági magyarságon – annak ellenére, hogy ez utóbbiak megtesznek mindent a segítség elhárítása érdekében.
Dormán László, akinek fotói talán minden írásnál erőteljesebben szólnak egy korról, szintén a „pesti fiúk” hosszú sorához csatlakozott. Nem tudni, hogy a jelen pillanatban hol barangol elmaradhatatlan fényképezőgépével.
Guelmino Sándor nem foglalkozik már napjaink elemzésével, legalábbis a Naplóban nem, hanem a Bajza utcában igyekszik megalapozni a jobb időket.
A Napló menedzserei (akiket csak a gyengébbek neveznek titkárnőnek) Paulik Hajnalka és Balogh Emerencia is Budapesten vannak.
Gáspár Mihály a Mai Napban fut be sikeres hírlapírói pályát. Vissza-visszatérő fiúk, Sándorov Péter és az első műszaki, Nemes István.
A Napló alapítói közül – ezek közé azokat sorolom, akik az egykori Partizanskih brigada utcában és a Letsch-féle színházklubban ötlöttek ki az újságot – már csak Keszég Károly,
Csíkos Zsuzsa és Léphaft Pál tartózkodik Újvidéken.
A múltkor Zentán jártunk és kisorsoltuk tárgysorsjátékunk díjait. Itt felvonult a Napló mostani gárdája: Tóth Lívia, Kókai Péter, Mihájlovits Klára, H. Rice Valéria, Szabó Palócz Attila, Juhász Attila, Horváth László. Fellépett a Naplóval egy kicsit összefonódott Telepi Rádió is (Léphaft, Heinermann Péter, Klemm József).
Szabadkáról még mindig jelentkezik a harcias Soltis Gyula és a kifogyhatatlan KOPÉ, Zentárói pedig SAMU meg Varga Zoltán. Állandó belgrádi tudósítónk, a Krampus, alias Duško Mandić sem a magas honorárium reményében küldi minden héten faxait.
És Tormán László, Szántó Zoltán, P. Keczeli Klára, Németh Zoltán...
Nem ideiglenesen, hanem örökre távozott Slobodan Stanojević, Pintér Lajos és legutóbb Soós József, akinek Zenta volt és maradt a szerelme.
És itt abba is hagyom a felsorolást, ha valakit ki is felejtettem, nem volt szándékos. Nos, most már csak arról kellene szólni, hogy ez a mai Napló menynyiben hasonlít az akkorira. Mindenekelőtt, mint ahogy az előbbi felsorolásból is kitűnik, az elsődleges gárda alaposan megfogyatkozott. Az, hogy „onnan” valaki továbbra is bedolgozik, korántsem jelenti azt, hogy a gárda tagja. Másodsorban, alaposan megváltoztak a körülmények is. Öt évvel ezelőtt szándékosan választottuk május 9-ét, a győzelem napját indulásnak. Mert nem akármilyenéi győzelmet ünnepeltünk kedden, hanem a „fasizmus feletti győzelmet”. 1990-bem ez a győzelem, 45 éves lévén, kezdett elfáradni, feledésbe merülni. Nálunk pedig a legyőzött kezdett éledezni, és azóta is makacsul tartja magát.
Az alapvető választ késleltetve csak egy apró kitérő. Latinka Perović, a „szerb liberalizmus” egyik vezéralakja a Republika című lapban sorozatot jelentetett meg Szerbia és Európa viszonyáról. Ebben az „antibürokratikus forradalomról”, a Politika hírhedtté vált Odjeci i reagovanja uszító rovatáról ír, megállapítva, hogy Szerbia akkor kezdett elszakadni Európától, amikor Miloševićék kerültek hatalomra.
Ezek szerint szemfényvesztés lenne azzal áltatni az Olvasót, hogy a Naplóval vállvetve harcolva közelebb kerül oda, ahonnan először 75 évvel ezelőtt, később pedig a fasizmus újbóli megjelenésével üldözték ki. Nem, erről egyelőre szó sincs.
Mindezek miatt, aki Újvidéken, Szabadkán, Zentán stb. vívja meg a saját küzdelmét, még nagyobb felelősséget és áldozatot vállal. Ergo az akkori Napló abból indult ki, hogy Európa itt lakik, csak éppen egy történelmi incidens (Milošević) miatt kerültünk tőle ideiglenesen messzire. A mai Napló, remélem, ezt a gárda is érzékeli, már a hosszan tartó elszigeteltségre rendezkedik be. Egy csöpp Európa nem elég ahhoz, hogy jól érezzük magunkat.
Remélem, a következő öt év nem lesz rosszabb.
Kommentek
Gábor,
Engem joggal nem említesz sem az élők, sem a holtak között. Nem is haragszom, mert én amikor 1991 szeptember 21.-én elhagytam gyökereim, a hazám, a városom, az életem 38 ott leélt évét, és abból másfél jutott kedvenc "harmadik gyerekemre" a Naplóra, kényszerpályára kerültem és nem voltam hajlandó tovább jelenteni...megszűnt az egyik legszebb munkám, amit valaha csináltam. De nem azért nem írtam tovább, hanem úgy éreztem, gondoltam, erkölcsi alap nélkül-hisz elmentem-meg sem szólalhatok többé ebben a lapban. Csak amikor Boszniában kitört a háború, az őrület, jelentkeztem még egy szer, talán utoljára, akkor is álnéven és ez még mindig bánt. Féltem, rettegtem és felejteni akartam, de nem tudtam. El szerettem volna felejteni harmincnyolc szép évet, hogy talán még ennyit valahogy leélhessek, csak eszembe ne jusson mind az amit felejteni akarok.
Most, hogy újjászületett a Napló, kicsit megnyugodtam és olvasom. Nagy élvezettel a jobbnál jobb írásokat...sőt, sokaknak felhívom figyelmét, hogy ők is olvassák, még az anyaországban is, mert ebből a lapból sokat tanulhatnak az itt születettek és az rájuk is fér.
Sáfrány Ferenc
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Szóval mégis
Szóval mégis igaz, hogy a legrosszabb már be is következett: a közvélemény zöme – részben menthető, >
Érdekképviselet ez?
A „messziről jött ember azt mond, amit akar” – tartja magyar mondás. A kérdés csupán az, >
Mikor alapoztuk meg az autokrata rendszert?
Bence Erika egyetemi tanárnő egy kritikája miatt az MNT lapjaiban fekete listára került. ám hallgatnak az >
Közös pontok
Boldogok azok a kortársaim, akik karriervágyból megtagadták vagy pedig úgy emlékeznek rá, mint arra a bohó >
A szocializmus a bécsi Mariahilferstrassen bukott meg
Neki van igaza, nem azoknak, akik 1989-ról úgy beszélnek, mint a csodás évekről. Magyarország ölébe hullott >
A hazaszeretet őrjöngéssé fajult…
Miközben a vajdasági politikai és értelmiségi elit úgy véli, hogy a vajdasági magyar kisebbség helyzete kiváló, >
Csonka többpártrendszer – csonka demokrácia
A közösségi kérdések drámaiak, a válaszok elmaradnak. Rákényszerítenek-e bennünket a választások az átfogó kisebbségi közéleti reformra? >
Homály
Ha az Orbán-ellenes tábor nagy része most nem áll ki a cigányok védelmében, akkor az ország >
A „támogatás” ára
Nem az a gond, hogy a két magyar nyelven tájékoztató kft. támogatásban részesül, hanem az, hogy >
Korom gályájának rabja
De felesleges visszasírni azokat a korokat, lássuk be, hogy a modern korban a művész a porondra >
Magyar árkok
„Egyre kevesebb vigasza van az ország egyik, politikailag elárvult felének”, írta Károlyi Csaba a Parti Nagy >
Öt hónapja várunk a pénzünkre!
Több vajdasági magyar földműves gazda vár már hónapok óta arra a pénzre, amit a Seb-Agrar zentai-pacséri >