2019. augusztus 26. hétfő
Ma Izsó, Tália, Natália, Zampfira névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Kupecek és demokraták

Végel László
Végel László

Végel László Közéleti naplója (a nyomtatott változat a Családi Körben jelent meg):

Főhajtás Kassán

Kassán a Márai téren álldogálok, szemben a Márai szoborral. A Kassai őrjárat szerzőjének sorai jutnak eszembe, visszatérve szülővárosába arról ír, hogy nehéz óra kezdetét kongatták a harangok. Néhány éve ugyanez a gondolat kísért. A mai hatalomtartóknak nincsenek eszményeik, kizárólag hatalmuk megőrzésével törődnek, minek után ugye nem kell csodálkozni, hogy a szélsőségesek befolyása növekszik. Több embertől, főleg a fiataloktól hallom, hogy eltűnt az az éles választóvonal a hatalomtartók és a szélsőségesek között. Az ifjú utódok számottevő része megelégelte a „kupeckodó demokráciát”, ezért a „lesz, ami lesz” gondolattal megbékélve, a szélsőségesekre adja voksát. Feltételezik, vagy inkább remélik, hogy azok valamiféle ismeretlent rejtegetnek. Nyugtalanít és gyakorta megdöbbent az egyre inkább törtető fatalizmus, noha be kell látnom, hogy nagyon nehéz bármit is szembeállítani vele. Hát, mit akarsz? Nem ezt a demokráciát akartad?, harsogják többen szemrehányóan, de teli hittel, meggyőződéssel. Mi mást tehetek, hitvallásomat és nézeteimet ismételgetem, miközben tisztában vagyok, hogy a valóság megcáfol. Az új urak szinte mindent feldúltak, elpusztítottak. Tehetetlenül szemlélem, miként tollasodtak meg a harsány nemzeti szólamokkal visszaélő új nábobok. Ha néha elsuhan mellettem egy-egy sötétített üvegű Audi, arra gondolok, hogy mikor villan fel valami jel? Időnként felcsillan, azonban ahogy feltűnik, a következő pillanatban ugyanúgy el is illan. Álmodom vagy képzelődöm? Márai már figyelmeztetett, hogy romokban hever az európai értékrend. Húsz évvel ezelőtt megpróbáltam újraálmodni, viszont felriadtam. Attól félek, hogy valóban bekövetkezett az az idő, amikor nem vízszintes, hanem függőleges irányban gondolok Európára. Tisztelettel meghajtom a fejem Márai szobra előtt, és mint egy kivert kutya elsompolygok a térről.

Az emlékszobában

A valamikori nagypolgári villa előtt várakozom a kulcsra, hozzák, felnyitják az ósdi kaput, belépek a sötét, hűvös száraz kapubejáraton, az udvarra nyíló óriási üvegajtó lelakatolva. Kizárják a bal oldali ajtót. Egymásba nyíló szobák. Az utcai részben a két falrészen vitrinek, könyvespolcok, a szoba közepén egy hosszú asztal. A másik, úgynevezett középső helyiségben fotódokumentumok lógnak a falon, egy üvegtetejű alacsony asztal Márai könyvsorozattal, a hátsószobából kilátni a kertbe, ahol valamikor szökőkút csobogott. Most sötét, gyommal benőtt udvart látok, ahol feltűnik a szökőkút körvonala, azonban elhagyatott a kert, az ablaküveg is több helyen repedezett, alatta a fal nyirkos, a szobában könyvek sorakoznak, a sarokban egy üres bőrönd, egy kölcsönvett íróasztal rajta egy útlevél. Olyan ez az emlékszoba, mint egy kisebbségi sírkamra. Úgy érzem magam Kassa belvárosában a Mészáros utcai Márai villában, mint egy rideg pincehelyiségben. Itt kellett rádöbbennem, hogy Márai senkié. A senki fia a senki földjén.

Felvidéki helyzetjelentés

Ambrus Ferenccel megérkezem Rozsnyóba. A Könyvkuckó havonta lát vendégül írókat. Jártak itt már kollégák Budapestről is és Pozsonyból is. A szervező lelkes irodalombarát. Mint vallj, semmi kedve a nagy alapítványoknál pályázni, köztudott, hogy azok pártellenőrzés alatt működnek és a velük való együttműködés ára a függetlenség feladása. Legfeljebb a helyi vállalkozók támogatására számíthat. Még jó, hogy vannak ilyenek. A Vajdaságban tudtommal nincsenek. Ott a közpénzekből a kis magyar oligarchákat kell támogatni! Egyedül a megboldogult Dániel József nyomdatulajdonosról tudok, aki évtizedeken keresztül önzetlen támogatója volt a kultúrának, ő azonban nem volt párttag, nem kellett „stimulálni”. Dániel József magatartása példaértékű kellene, hogy legyen. Csakhogy ez másképp van. Manapság a leggazdagabbakat kell a legkiadósabban „stimulálni”, paradox mód a szegény adófizetők pénzéből, hogy még gazdagabbak legyenek azok a magyarok, akik Milošević uralma idején is jómódúnak számítottak. A Neoplanta avagy az Ígéret földjében van egy részlet a magyar napszámos sorsáról, akinek a magyar földesúr még a fogsorát is megvizsgálta, mielőtt alkalmazta volna. Az igaz történetet a szenttamási Zöld utcában hallottam. A vajdasági magyar közösségben egyre tágabbra nyílik a szociális olló, nem csoda, hogy a fiatalok egyre tömegesebben települnek át Nyugat Európa országaiba. A végén, maradnak a jómódú magyar oligarchák és a jómódú magyar politikusok. Szerencsére, Rozsnyón még akad néhány magyar vállalkozó, akik polgári öntudatból támogatják a magyar kultúrát, így az irodalmat is. Sőt, olvasnak! Közülük többen is megjelentek a Négyszemközt Máraival című könyvem bemutatóját. Még könyvet is vásároltak! Vették a Neoplantát és mivel a Négyszemközt Máraival még Kassán elkelt, annak rendje módja szerint, előjegyeztették. Élveztem a fellépést, de még jobban az azt követő beszélgetést. Észrevettem, hogy a rozsnyóiakban, akárcsak a kassai polgárokban nem dívik annyira a panaszkultúra, mint a Vajdaságiakban. Kritikusan gondolkodnak a magyarországi viszonyokról, jobban bíznak saját erejükben. Biztos, hogy ebben közrejátszik, hogy létezik két egymással versengő, programelvek szintjén is különböző párt. A polgároknak tehát módjukban áll méricskélni, választani, ami az önálló gondolkodást serkenti. Több párt kell ahhoz, hogy az emberek kijárják a demokrácia iskoláját. Újra meg újra rá kell döbbennem, hogy a plurális tér mozgósító erővel bír, felszabadítja a vitális energiákat (is). Egyféle öntudatot teremt, amely nem virtuskodó, hanem szívós és mértéktartó. Gondolok például a svájci patriotizmusra. Ez a fajta pluralizmus hiányzik a vajdasági magyar közéletből, ami részben serkenti az elvándorlást is.

Rozsnyó

Séta Rozsnyóban, kirándulás a Tátrába. Lépten-nyomon a történelmi múlt örökségével találkozom. Olvasom, hogy már 1291-ből keltezett adománylevelek is emlegetik a várost. 1382-ben kapott városi rangot! Nézem Rozsnyó főterén az ég felé meredő víztornyot, ezt a polgári emlékművet, ami máig meghatározó objektumnak számít. Belátom, hogy kétféle hagyományőrzés van. Az egyik a muzeális, amiről Karel Taige írt, ez mesterséges, alkalmi; a másik a vitális, amikor a hagyomány bevonul a mindennapjainkba, szokásunkká válik, olyannyira hogy vele élünk, amellyel meghitt viszonyba kerülünk. Mi a Vajdaságban néha nagy csinnadrattával hirdetjük a tradícióinkat, ellenben nem vagyunk képesek vele élni. Ezért még lázadni sem lehet ellene. Tudniillik a hagyomány akkor eleven, ha diskurálni, vitázni lehet vele. Máskülönben bepókhálósodik. Mégiscsak igaza van Elias Canettinek, aki szerint a hagyomány rombolója legtöbbet járul hozzá a hagyomány megőrzéséhez.  De mit tegyünk akkor, ha az eredeti hagyomány egyszerűen eltűnt, a szokásokból is kiveszett, műhagyományt kínálnak fel helyette.

Lehet másként is!

A vonatban az Új Szót olvasgatom. Mértéktartó, valóban független újság, amely nem szolgál egy pártot sem. A kisebbségi politikusoknak meredek kérdéseket tesz fel, nem készít velük alákérdezős interjúkat. A Felvidéki körút alkalmával újdonsült ismerőseimet arról faggattam, hogy elégedettek-e a lappal. Alapjában véve tárgyilagos és megbízható újságnak tartják, komoly példányszámmal értékesítik. Íme, egy példa arra vonatkozóan, hogy a kisebbségben nem kötelező a pártlap előállítása. Lehet másként is!

Konzultánsok és függetlenek

Kezdődnek a Sterija Játékok. Már nem is annyira egy-egy előadás vonz, hanem a társaság. Ez a tíz nap alatt találkozhatok sok régi ismerőssel, jó baráttal. A kultúrához tartozik a barátság ápolása, a kapcsolattartás. Közben eljutok a pancsevói irodalmi estemre (is.) Találkozom írókkal, civil aktivistákkal. Szóba kerül Aleksandar Vučić konzultációja a civil szervezetek képviselőivel, amelyre – természetesen - nem hívta meg a kritikusabb hangvételű másként gondolkodókat, legfeljebb azokat, akik langymeleg bírálatot gyakorolnak. Vagy akik csak szimulálják a kritikus hangvételt. Mintha! És a fiatalokat! Ez utóbbi nem bizonyult jó ötletnek, ugyanis a fiatalok éltek az első alkalommal és alaposan beolvastak a kormányfőnek. Sajnos, az irodalmi est miatt elmulasztottam, hogy a Játékokon megnézzem a Zlatko Paković rendezte előadást, amelynek már a címe is árulkodó: A nép ellensége Ibsentől Brecht tandrámájaként előadva. Barátaim szerint, az idei Játékok legmerészebb előadása. A kritikusok véleménye: kellemetlen szerző kellemetlen darabjáról van szó. Brecht pedig soha sem volt ennyire aktuális közöttünk, mint manapság. Éppen ezért másnap délelőtt elmentem az előadásról szóló vitára, hogy legalább halljam, milyen is a nézők reakciója. A hatalom torzulásáról szóló szókimondó, nevén nevező, időszerű darab a közönségtől a legmagasabb osztályzatot kapta. A filozófus Vojislav Bekvalac pedig Carl Smitt mondatát idézte. Nálunk, aki nem úgy gondolkodik, mint a hatalom, az ellenség. Az előadás a belgrádi Dekontaminációs Kulturális Központban született, Borka Pavičevićet a központ igazgatóját megkérdeztem, megjelent-e azon a nevezetes konzultatív tanácskozáson? Elnevette magát. Minek is kérdeztem? Az előadás volt a legjobb válasz! Így kell(ene) viselkedni, „részt venni” a független alkotóknak a „hatalmi tanácskozásokon”. A gátlástalan hatalomtartók által kimondottakat kell megismételni, hogy újra meg újra hallják buta mondataikat, tükröt tartani eléjük, had „gyönyörködjenek” szégyenteljes, ostoba magatartásukban. Ez a ma kritikus színháza! Valami hasonló következtetésre jutottam a zágrábi Ifjúsági Színház előadásán Krleža Kolumbusz Kristófjának bemutatóján. Lehetséges-e, hogy Krleža az egyik legidőszerűbb írónk? Maró iróniával mutatta be az öntetszelgő reálpolitikusokat. Arra a kérdésre, amire manapság a többségben levő, a többséghez simuló, meghunyászkodó értelmiség többsége, nem tud és nem is akar válaszolni.

 Médeiám sorsa

 A kerekasztal-beszélgetés után a Szerb Nemzeti Színház teraszán Gorčin Stojanović rendező köszönt rám. Régen láttuk egymást. Elújságolja, hogy látta a Médeia tükre szarajevói és újvidéki bemutatóját. A szövegem alapján szerette volna színpadra állítani, már meg is találta a megfelelő helyszínt, azonban anyagi gondok merültek fel. Nem mondott le róla. Eltökélt szándéka, hogy színpadra állítja.

 

 

2015. június 9.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Hogyan értelmezhető a VMSZ és a MM vezetőinek Szent István-napi beszéde?

Amennyiben a VMSZ és a MM netán/mégis (ki)„békülne, összeborulna”, az egyúttal az egyébként is csaknem teljesen >

Tovább

Az igazság Csernobilban van

A film óriási!  Mert nemcsak a múltról szól. Vagyis a múltról, ami visszatért. Megint lehet hazudni >

Tovább

A szélsőjobb balkáni tervei

A lehallgatott beszélgetéseket sorozatban közlő olasz lap forrása egyébként egy szlovén szélsőjobbos újságíró, Laris Gaiser. Ő >

Tovább

Zsidókat jobbra át

Csak szeretnénk nyugodtan elmondani, hogy a neokohn.hu az, ami és nem egyéb, a jelenlegi magyarországi kormányrendszer >

Tovább

Lesz-e (ismét) magyar nyelvű SZER?

Amiről ugyancsak nem szoktak beszélni: hogyan működik a Trump elnök kormányzása alatt újraindított román és bolgár >

Tovább

A VMJE nyári egyeteméről

Végső ideje lenne közösségi szinten elgondolkozni a jogászképzésről, mivel a jogászok – véemeszees irányítással – „szépen >

Tovább

Građanski sloj je siroče ovog društva

Trava strada i onda kada se slonovi međusobno bore, ali i onda kada se vole. I >

Tovább

Az MNT mikor illetékes, és mikor nem?

Nem az a probléma, hogy Birkózóakadémia létesül, hanem, hogy az MNT nem az illetékességi körével összhangban, >

Tovább

Álmomban sem gondoltam volna...

De mit mondjon az elszegényedett kisember, akinek a gyerekei azokban az években külföldre menekültek, ő pedig >

Tovább

De mily lángot is gyújthassunk, amit el nem oltana ez a szél?

Az Új Symposion munkatársai, szerkesztői az utóbbi időben sokat nyilatkoztak, főleg saját érdemeikről, még a kocsmázások >

Tovább

Nincs szó

Amikor „kurvaanyázok”, nem is rájuk gondolok! Hanem mindazokra, akik úgy vélik, hogy kizárólagos, kirekesztő eszmék, faji >

Tovább

Nem ismerem a magyar vidéket...

Az elvándorló magyar értelmiségiek nagy része jobban kötődik a Vajdasághoz, többek között a szerb kultúrához is, >

Tovább