2020. szeptember 23. Szerda
Ma Tekla, Líviusz, Ila névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Szülinap

Az ifjúsági staféta csak azért nem indult el, mert előtte Karadžićot kell átadni

Bódis Gábor
Bódis Gábor

Még nem vált nemzeti ünnep­pé augusztus 20-a, de már nem kell sokat várni. Szeretett Nagy Főnökünk, aki Tajtékzó Bikából Ülő Bikává fejlődött, pontosan ezen a szent napon látta meg a napvilágot 53 évvel ezelőtt.

Komoly belgrádi megfigyelő körök hónapok óta azon vitatkoznak, hogy vajon S. M. egyidős-e Mick Jaggerrel, a Rolling Stones nevű veterán együttes énekesével. Utóbb kiderült, hogy a brit alattva­ló eléggé el nem ítélhető módon két évvel fiatalabb Elnökünknél. És bár zavaros közéleti szereplésével és magánéletével éppen elég baj volt, azért még meg sem közelít­heti a Dedinjei Lakót.

Nos, az idei történelmi nap minden nagyobb kilengés nélkül múlt el, ha csak az nem nevezhető szülinapi ajándéknak, hogy a bosz­niai 5. hadtest bevonult Velika Kladušába, ahol a (szintén) Nagy Bábó székelt, mint a Cazini Köz­társaság mindenkori és egyben utolsó elnöke. Fikret Abdić skalp­ja azonban sokkal inkább Alija Főnök övébe való, noha az is igaz, hogy ha a Mi Nagy Főnökünk nem veszi le róla a kezét, akkor még most is ott viháncol Zágráb, Krajina és Bihać között. Sorsa felől mégse legyenek aggályaink, hiszen horvát diplomáciai útlevele is van, és valószínűleg Zágrábban, Abbáziában, Kninben, sőt Belg­rádban is vendégül látják, ha nem is szívesen.

S. M.-nek nagyobb falat kellene ajándék gyanánt. Emiatt eddig még nem látott show műsort élvezhetnek mindazok, akiknek az a szerencse jutott osztályrészül, hogy nézhetik a Szerb Televízió adását. Az ún. boszniai Szerb Köztársaság hétvégi referenduma előtti „bizonyítási” eljárás látvá­nyosabb lesz, mint az évekig művelt háborús uszítás. A bemelegítőt egy Lilić nevű, államel­nöknek titulált volt maneken szolgáltatta múlt pénteki fel­lépésével, amikor is a rosszabb sorsot is érdemlő boszniai szerb vezetést olyan vádakkal illette, ami­lyenekre még az ultrafundamen­talista szarajevói Ljiljan című lap is méltán büszke lehetne.

Saját skalpjával még mindig a saját feje búbján az inkriminált Karadžić Banja Lukába futott, hogy mítingen szilárdítsa meg ha­talmát, amelyet a világ minden tájáról veszélyeztetnek. Ezzel egyidejűleg a Nyugat még mindig nem tudja, hogy higgyen-e Miloševićnek. A mindig kavaró britek és franciák azt állítják, hogy a Drinán van blokád, míg az amerikaiak szerint mindez csak szemfényvesz­tés. Egyik haditudósítójuk arról számolt be egy szerb ellenőrzés alatt álló boszniai városból, hogy ott ugyan van hiány joghurtban, de üzemanyagban és kézifegyver­ben aligha.

Az elmaradhatatlan Nyugat, tévedésre mindig kapható kom­mentátorai segítségével, az örök misztikum után kutatva talált egy újabb kulcsfigurát, ezúttal Mladić tisztes tábornok személyében. Neki az a legnagyobb titka, hogy július vége óta csupán egyszer je­lent meg a nyilvánosság előtt, méghozzá Karadžić társaságában, amint éppen békésen kapálgatott. De mit gondolt időközben? Vajon azt-e, hogy S. M. (vagyis az ün­nepelt) nyomatékos kérésére meg­dönti eddigi főnökét, a rulettre nemcsak verset költő ideggyó­gyászt, vagy fogja magát, és több­ezredmagával átkel a Drinán, szól a felemás színezetű Jugoszláv Had­seregnek, hogy csatlakozzon hoz­zá, és bevonul a dedinjei villába. Ahonnan ezt követően nem indul­hat a tervezett ifjúsági staféta, mert a pravoszláv egyház nem az ilyen békés rituálékat támogatja.

Ez utóbbi feltételezés annyira vad, hogy hajtásai már csírázás­kor elhervadtak. Így aztán meg lehet mindenkit nyugtatni, hogy staféta igenis lesz. Ha már az öni­gazgatást is visszaállítják... Az ifjúság adva van – háborús rokkantak csak nézőnek jelent­kezzenek! –, a szivaros ünnepelt szintén, a szocializmus virágzik. És ebben is Szerbia mutatott példát a többi oktondi kelet-­európainak. Itt nem volt semmi­lyen átmeneti időszak, nem kellett egy Antallt kijátszani, hogy ismét Horn jöjjön. Egyéb­ként az anyaországban is aján­dékoznak. Szent István-nap lévén az új miniszterelnök azt mondta, hogy nem lehet csak a bérből élőknek viselniük a köz­terheket, hanem vagyonadót kell bevezetni”. A koalíciós (jóval) kisebb partner nevében a pártel­nök, Pető ezen csak elképedni tudott. Lesz még szőlő, lesz még lágy kenyér.

Maradjunk azonban a magunk háza táján, vagyis a stafétánál. Egyetlen kikötésünk van csak: ne érintse a Virágházat! Tudj' Isten, még felébresztik az Öröknyugvót, és az takarodót fúj. És a tábor­nokok ismét tizedesek lesznek.

1994. augusztus 24.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Botrány Újvidéken

Szerbia ezúttal kiállította saját igazolványát, az osztályzaton nem csodálkozom. Ellenben miért hallgatnak a polgárok? Félnek? Tudják, >

Tovább

Menekülés a magányból a forradalomba

A Menj és szenvedj te is, című, a Nyugatban megjelent naplójegyzetei elárulják, hogy semmiképpen sem az >

Tovább

Javasasszonyok és politológusok

A szerb kormány szerint Vučić történelmi jelentőségű győzelmet aratott. Mások szerint úgy ült a fotelén gőgösen >

Tovább

Kettős nyomás alatt

Nem kell azonban szem elől téveszteni a tényt, hogy Szerbiában a médiák új tulajdonosai a hatalmi >

Tovább

Örömünnep Szerbiában

Nem irigylem a szerbiai politikusokat sem. Hogyan lehet kormányozni egy nemzetet, amelynek lelkében ilyen mély ellentmondások >

Tovább

Konformizmus-vita

Nos, a vereség lehelete már ekkor érződött, ám a folyóiratot, amelynek indulása 1968 előszelét is jelezte, >

Tovább

Örök hála Bosnyák Istvánnak

Magától értetődő volt minden egyes mondata. Most azonban arra gondolok, hogy a lehetetlenre vállalkozott. Csak abban >

Tovább

Szaxofon

A szomszéd, a gimnázium igazgatója, Uroš bácsi szóvá is tette édesapámnak, hogy „eladtuk a kutyánkat, hogy >

Tovább

Alternatíva nélküli kor

Hobsbawm szerint az a veszély fenyeget bennünket, hogy felülkerekednek „a jobboldali, demagóg, idegengyűlölő, nacionalista rendszerek, amelyek >

Tovább

Bret Easton Ellis: “a beszari nemzedék”

A kapitalista rendszerben érvényesülő kapitalista értelmiségi elitet nem kínozza a lelkiismeret. Úgy látszik azonban, hogy a >

Tovább

Laudáció Márti néni tiszteletére

Végülis kettejükben (a megjelenésükön kívül) abszolút van valami közös: mindketten csak hiszik magukat valaminek: egyik főszerkesztőnek, >

Tovább

Mozaik vagy periféria?

A kisebbségi kultúra és közélet lélegeztetőgéppel Budapestre van csatolna, a közösség egyre inkább szigetszerűen működik. A >

Tovább