Ma Fülöp, Jakab, Zsaklin, Jefte, József névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Egy tanú gondjai
Végel László
Végel László Közéleti naplója (a nyomtatott változat a Családi Körben jelent meg):
Létezik-e még közéleti idealizmus?
Tartanak a vajdasági magyar közéleti belharcok. Ha valaki fellapozza az Időírás, időközben (2000-2002) és az Időírás, időközben (2002-2004) című naplójegyzetek két kötetét, könnyen felismeri, hogy nincs új a nap alatt. Mintha azóta semmi sem változott volna, csak a nevek cserélődtek, sőt azok is csak félig-meddig. Természetesen világos előttem, hogy miért nem lehet kiadni a teljes naplószöveget a Vajdaságban. Évek óta „tárgyalunk” Fórum kiadó igazgatójával. Tapasztalataim szerint, félünk szembenézni saját hétköznapjainkkal és a közelmúlttal. Losoncz Alpár a minap a Napló Kör újvidéki találkozóján emlékeztetett arra, hogy vagy másfél évtizeddel ezelőtt többen (is) aláírtunk a sajtószabadságról szóló petíciót, már 2000-ben (is) diagnosztizáltuk a problémát, amely ma is érvényes. Egyetértünk, nem az egyik vagy a másik kisebbségi politikus „művéről” van szó, sajnos, a gyökerek sokkal mélyebbre nyúlnak. Ami logikus, hiszen mindmáig nem gyógyultunk ki a többpártrendszer gyermekbetegségeiből. A kilencvenes évek nem kedveztek a demokratikus kultúrának, összekuszálódott az egypártrendszerű habitus és az eltorzult szerbiai rendszerváltás. Reménykedtünk, hogy Milošević bukása után, jobbra fordulnak a dolgok. Tény viszont, hogy a demokratikus kultúrát nem lehet egyik napról a másikra elsajátítani. A kisebbségben külön próbatételt képez a tényleges többpártrendszert működtető kritikus tömeg hiánya. Egyszersmind tehát nem működik a politikai váltógazdaság, ami azt jelenti, hogy bepókhálósodik a kisebbségi égboltozat, elmarad az igazi versengés. Vajon van-e kiút? Szerintem a belső pluralizmus intézményesítésében keresendő. Még 2008. szeptember 8-án egy zentai tanácskozáson próbálkoztam ennek érvényesítésével, elmagyarázásával, sajnos, hiába. „Szükség van a párbeszédre, nem szabad fekete-fehér sémákban gondolkodni. Voltaire bölcs gondolataira szeretnék utalni. ’Egyetlen szavával sem értek egyet’, mondta vitapartnerének, ’de az utolsó leheletemig harcolni fogok azért, hogy véleményét szabadon elmondhassa.’ Nekünk ma bölcs Deák Ferenci értelemben vett kiegyező politikára van szükségünk, nem csatabárdokra, bűnbak- és ellenségkeresésre. Zsákutcába jutunk, és a végzetes egypártrendszerű nemzeti tanácsnál kötünk ki, ha nem vesszük figyelembe a kisebbségi törvényt bírálók szavait. Lelkiismeretesen át kell tanulmányozni bírálatukat. Keresse mindkét oldal az egységet erősítő kompromisszumot”, bizonygattam anno, ott Zentán. Hat év elmúltával a fiatalok felvetettek néhány érzékeny kérdést, ami plurális légkörben baráti párbeszédhez vezetett volna. Ha a volna ott nem lett volna! A kérdések ugyanis a régiek voltak, talán még valamennyire szelídebbek is, viszont ennek ellenére mégiscsak durva viszályt szültek. Egyre másra születnek a pártközlemények. Az ember kapkodja a fejét, annyi a közlemény, ami egyértelműen jelzi, hogy párbeszéd nincs! Némileg svejki szemmel figyelem az eseményeket, írom a naplómat, tanú vagyok és nem harcos. Közben tapasztalom, hogy tanúnak lenni talán a legrosszabb! Azt kell mondanom, hogy a tanút nem szeretik a mai urak, de a holnapiak sem! Látom, hogy vannak, akik a maguk módján küzdenek a közjóért, az ügyesebbek viszont ide is, oda is szemezgetnek, jó pozícióba állnak be, ugrásra készek, hogy holnap ők lehessenek az új urak. Így volt ez a hatvanas években, a hetvenesekben is … és ez kerekedik felül napjainkban is. A hatalomtartók mindig szerették/szeretik a hajlékony lázadókat, belőlük könnyen lesz engedelmes lázadó, aztán pedig megbízható udvaronc. Tudom, hogy ennek a vitának (is), azok lesznek a vesztesei, akik a következetesek, akik szeretik az egyenes beszédet. A nemzedék legjobbjait a saját nemzedékének ügyeskedői áldozzák fel. Olvasgatom a kritikákat. Lehet, hogy az egyik kritika méltányos, a másik nem, minden esetre mérlegelni kell. A sorozatban gyártott közlemények nem tesznek különbséget és nem is mérlegelnek. Minden bírálat ellenséges! Egyről sem ismerik el, hogy megfontolandó. Közben a zavaró körülmények egyre csak növekvő tendenciát mutatnak, a fiatal elégedetlenkedők egyre hangosabbak, tömegesebbek. A kultúra udvaroncai megszeppenve, némi távolságot tartanak tegnapi uraiktól, függetlenséget színlelnek azok is, akik tegnap még együtt pezsgőztek velük. Kivárnak. Nem távolodnak túlságosan el, csak épp egy picinykét, hogy visszadörgölődjenek, ha azok esetleg nyeregben maradnak. Mi mást várjak? Shakespeare drámáját, a Julius Caezart olvasgatom. Nem azért, mintha lenne köztünk formátumos zsarnokságra törő egyén, á nem, az ilyesmi ki van zárva. Nem ismerek fel semmiféle párhuzamot, csupáncsak egy magatartásforma köti le a figyelmemet. Igen, Brutusé, aki időben figyelmezteti összeesküvő társait, hogy „Ne hentesek, de áldozók legyünk./ Mi Caesar lelke ellen lázadunk fel,/ S lélekben nincs vér. (…) Öljük meg őt bátran, de dühösen.” Brutus végül is öngyilkos lesz, de holtteste előtt ellenfele elismeri, hogy „Ez volt a legnemesebb római/ Mindnyája közt; a többi lázadók,/ Amit tevének, őkívüle, mind/ Irigységből tevék a nagy Caesar ellen;/ Ő tiszta szándékból és egyedül/ Közjó miatt szövetkezett velük” (Vörösmarty Mihály fordítása). A közéletben engem ez a Brutus-jelenség érdekel, nem pedig a tisztségkupecek. Maradt-e bennünk némi közéleti idealizmus? Az elmúlt évtizedekben csupán az Ellenállás (Otpor) nevű mozgalom tagjai között találkoztam olyan fialakokkal, akiket csak a közjó érdekelt, nem a hatalom; ők azonban, Milošević bukása után, az új hatalmi harc kirobbanásakor keserű szájízzel félrehúzódtak. Nem lett belőlük funkcionárius, nem papoltak, nem szónokoltak a szószékekről. Nem ilyen folytatást akartak! Tizenöt év múlt el, azóta nem tapasztaltam hasonló idealizmust. Közben régebbi eseményeket idézek fel, a hetvenes vagy a nyolcvanas éveket. Felelevenednek bennem azok a hatalmi packák, amiket azoktól kaptam, akikkel előzőleg együtt léptem fel egy tisztességesebb világért. Sokszor megtörtént, hogy az egykori szabadságharcosok keze keményebb volt, mint azoké, akik ellen küzdöttünk.
Kínos történelem
A Brutus féle magatartás jut eszembe a sajtószabadságról folyó újabb viták hallatán. Ezek a szóváltások nem új keletűek, Milošević bukása után azonnal napirendre kerültek. Mit is mondtunk 2001. januárjában? Érdemes emlékeztetni rá, hiszen ez az álláspont ma is időszerű. Változtak a hatalomtartók, de a hatalom jellege a régi maradt. Érdemes emlékeztetni a nyilatkozat által meghirdetett európai normákhoz! Ezért szóról-szóra bemásolom a jugoszláviai magyar értelmiség 2001-ben közzétett nyilatkozatát: „A Vajdasági Képviselőház az elvárások és a fenntartások ellenére november 22-én a vajdasági sajtóházak élére új vezetőket, a lapok élére pedig (kevés kivétellel) új főszerkesztőket nevezett ki, 90 napos időtartamra. A magyar média és a Forum kiadóház esetében a képviselőház ezzel a döntéssel valójában domináns szerephez juttatta a vajdasági magyarság egyik pártját, aminek kedvezőtlen visszhangja volt a vajdasági magyar közvéleményben, illetve a választók körében, akik azért szavaztak a SZDE-re, mert változásokat kínált fel és nem azért, hogy az egyik párt uralmát a másik pártvezető szerepe váltsa fel.
A résztvevők a következő álláspontokat fogadták el:
1. Az aláírók csak a szabad, pártoktól független és tárgyilagos tájékoztatást támogatják. A politikusoknak ezért tartsák távol magukat a lapok, a tévé-, és rádióházak irányításától, szerkesztéspolitikájától is.
2. Az aláírók szerint a sajtó szabadsága nem lehet a pártok közötti egyezkedés tárgya. A pártoknak le kell mondaniuk arról, hogy a sajtót bármelyik párt (legyen az akár kisebbségi is) a saját irányítása alá vonja. A 2000 novemberében elvégzett személycserék viszont éppen ilyen gondolatokat ébresztenek. A szerbiai médiák tevékenysége az utóbbi tíz évben intő példa arra, hogyan nem szabad kiszolgálni egy rendszert.
3. A vajdasági magyar médiumok súlyos szociális-anyagi gondokkal küszködnek, nincs biztosítva az utánpótlás. Felszerelésük elavult. A munkakörülmények katasztrofálisak. A helyzet javítása érdekében a Tartományi Képviselőháznak teljesítenie kell a kisebbség iránt nyilvánosan vállalt kötelezettségeket.
4. A résztvevők e nyilatkozat közreadásával kívánnak hozzájárulni a vajdasági magyar sajtó nyílt kérdéseinek gyorsabb és hatékonyabb megoldásához.
A nyilatkozatot az aláírók eljutatják dr. Vojislav Koštunicának, a JSZK elnökének, az alakuló szerb képviselőház elnökének és az kormányalakítással megbízott Zoran Đinđićnek, továbbá Nenad Čanaknak, a Tartományi Képviselőház elnökének, a Tartományi Végrehajtó Tanács elnökének Đorđe Đukićnak és Korhec Tamásnak, a TVT kisebbségügyi titkárnak, valamint Đorđe Subotićnak, a Tartományi Képviselőház Tájékoztatásügyi Bizottsága elnökének, továbbá a Szerbiai Demokratikus Ellenzéki tömörülés pártjainak.
Újvidék, 2001, január 13.
A résztvevők: 1. Dr. Franyó Zuzsa, az Újvidéki Rádió szerkesztője;2. Mészáros Ilonka, tanár; 3. Dr. Losoncz Alpár, egyetemi tanár; 4. Dr. Bányai János, egyetemi tanár; 5. Dr. Gaál György, tudományos kutató; 6. Bálint István, újságíró; 7. Végel László, író; 8. Dr. Bori Imre, akadémikus; 9. Madarász Árpád, újságíró; 10. Tolnai Ottó, író; 11. Bozóki Antal, mgr, ügyvéd; 12. Dr. Damjanovics Ilona, tudományos kutató; 13. Kovács József, újságíró; 14. J. Garai Béla, újságíró; 15. Gajda Irén, tanár; 16. Molnár András, ügyvéd; 17. Dr. Bikit István, egyetemi tanár; 18. Kaszás Károly, újságíró; 19. Bordás, Győző, mgr, író; 20. Molnár Imre, ügyvéd; 21. Dr. Utasi Csaba, egyetemi tanár; 22. Dr. Szalma József, egyetemi tanár; 23. Surányi Zoltán, producens; 24. Meszmann Tibor, tudományos kutató; 25. Muhi Béla, tanár; 26. Vickó Árpád, műfordító; 27. Dr. Ribár Béla, akadémikus; 28. Dr. Gerold László, egyetemi tanár; 29. Ózer Ágnes, mgr. tudományos kutató; 30. Horváth Gyula, nyugalmazott nyomdaigazgató.”
Kassa és Rozsnyó
A Felvidékre készülődöm. Kassán és Rozsnyón kerül bemutatásra a Négyszemközt Máraival című könyvem. Életemben először utazom a Palócföldre. Márainak köszönve, úgy érzem, túlontúl ismerős városba indulok.
Csak az Isten tudja…
A belgrádi felsőbíróság rehabilitálta Draža Mihailović csetnikvezért. G.G az egyik legnagyobb európai pamfletíró mondata jut eszembe. „Ehhez már nekem sincs kommentárom”. Karl Kraus írta, aki mindenről vitriolos hangon tudott szólni. Csendben maradok, és nagyon halkan emlékeztetném az urakat: a hangos ünneplés közben jusson eszükbe, hogy ez a döntés minden eddigi értéket keresztülhúz! Egyebek mellett megszűnt a jó és a gonosz közötti határvonal, ami az egész társadalom erkölcsi mércéire nézve végzetes (is) lehet. A továbbiakban csak az Isten tudja, hogy kik a bűnösök, ha már voltak bűnök.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Süllyedő „zászlóshajó”
Az MNT – az eredeti elképzelésekkel ellentétben – a magyarországi adófizetők pénzéből költekező, káderkinevező, elbürokratizálódott, közigazgatási >
A néhai
Elsétáltam az egyik standtól a másikig, és egy rövid időben a néhai Jugoszláviában éreztem magam. A >
Üzenet Szerbiából
Teofil Pančić írja a mai Danasban, hogy Orwell regénye, az 1984 ma Szerbiában nem utópikus regénynek >
Két horvát Trump
Ha a választási térképeket egymásra helyeznénk, a színpalettától vibrálna a szemünk. S ez így mind szép >
Legitim parlamenti képviselet nélkül
Kovács, Bájity és Juhász is ékes példája annak, hogy Szerbia a korlátlan lehetőségek országa. Elég csak >
Együtt
Zolikám, királyság van, duruzsolás van a bogrács körül, úgy élünk mint az igaziak, mint ahogy a >
(ÁMOK)FUTÓ A „KITAPOSOTT ÚTON”
Pásztor Bálint a Szerb Haladó Párttal, a Szerb Fogadalomtevők Pártjával és a Szerb Radikális Párttal szövetkezésben >
Fake news és post-truth!
Szerinem ez a két szintagma korunk legveszélyesebb kórja. Sokan ebből arra következtetnek, hogy semmi mellett sem >
A fegyverek dörögnek, mi pedig bulizunk
Igaz, a remény csak azokat hagyhatja cserben, akiknek voltak reményeik, illúzióik vagy utópiáik. Az értelmiségi filiszter távol >
A demagóg lojalitás jutalma
Az EP-képviselői jelölése alkalmából Vicsek a Magyar Szó nevű véemeszes napilapnak elmondta, hogy az Európai Parlamentben >
VMSZ-POFONOK A VAJDASÁGI MAGYAROKNAK
Az utóbbi időben többen is rámutattak, köztük jómagam is, hogy a magyar közösség jelenlegi válságán – >
Torontáltordára kéne menni
Az alkalmi nyelvészkedés után a hölgy visszatért az eredeti kérdéséhez: hogy fog eljutni Torontáltordára személygépkocsi nélkül. >