Ma Benedek, Bence, Miklós névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Kiegyenesedik a gerinc?
Végel László
Végel László Közéleti naplója (a nyomtatott változat a Családi Körben jelent meg):
Beolvasunk az ENSZ-nek
A Szerb Haladó Párt, a Szerbiai Szocialista Párt és a VMSZ koalíció kormánya hevesen bírálja Saša Janković ombudsmant, aki néhány érzékeny kérdést feszeget. Az ENSZ emberjogi főbiztosa aggodalmát fejezte ki! Igor Mirović, Šešelj radikálisainak egykori kimagasló vajdasági képvelője azonban keményen visszavágott: Janković rosszindulatú. Punktum! Egyúttal bejelentette, hogy kész vállalni a vajdasági kormányfő szerepét. Közben Johannes Hahn az EU bővítési és szomszédságpolitikai biztosa messzemenő támogatásáról biztosította az ombudsmant. Vajon nem gondolják-e a kormánykoalíció pártjai, hogy ezzel (is) prolongálják a csatlakozási tárgyalások megkezdését Viszont legyen ez a kormányfő gondja, én inkább figyelem a nyugdíjasok heves vitáját kedvenc találkozóhelyükön a sugárúti kioszk mellett levő árnyas fa alatt. Osztják egymás véleményét arról, hogy a hajdani Šešelj párti Mirović jól beolvasott az ENSz-nek, ellenben a kormányfői tisztséget illetően megoszlanak a vélemények. Az „aggok tanácsának” egyik csoportja szerint Mirović megfelelő jelölt, legfeljebb Vojislav Šešelj lenne méltóbb erre a tisztségre. A másik érdekcsoport óva inti őket, szerintük ugyanis a valamikori Milošević párti Radoman Božović lenne a legalkalmasabb. Miért éppen Božović, tűnődöm. Nem tudtam rájönni a nyugdíjasok logikájára ezért levettem a napirendről a kérdést, hiszen kérdezhettem volna azt is, hogy miért éppen Mirović. Majd a választók eldöntik, Mirović vagy Božović. Esetleg egy harmadik?
A lábukkal szavaznak
Tegnap találkoztam egy fiatal magyar sebésszel akivel a Neoplanta avagy az Ígéret Földjének újvidéki szerb nyelvű bemutatóján ismerkedtem meg. Ez év januárjában tért vissza Párizsból, ahol az egyik legrangosabb francia klinikán volt egy éves specializáción, majd két évig egy magánklinikán dolgozott. Szerbiában ritkaságnak számító új műtőorvosi módszert sajátított el. Szerényen élt, aminek köszönve csinos összeget takarított meg. Marasztalták Párizsban, kiváló, anyagilag nagyon előnyös feltételeket ajánlottak neki, ő azonban inkább hazatért, gondolta itthon hasznosítja tudását, bár tisztában volt vele, hogy lehetőségei a kintihez viszonyítva csekélyek lesznek. Eredménytelenül próbálkozott itt is, ott is, mire kiderült, hogy esélye csak akkor lehet, ha beiratkozik valamelyik pártba. Ez már sok volt neki, képtelen volt vállalni. Úgy érezte, hogy számára ez a helyzet megalázó, sérti emberi méltóságát. Elhatározta, hogy visszatér Párizsba. Telefonált a munkaadójának, aki természetesen szóba sem hozta a pártokat. Május elsején, a munka nemzetközi ünnepén ül fel a párizsi gépre, újságolta. Szolgálati lakás várja és a munkahely. Minden bizonnyal egy módosabb pártfunkcionárius megítélése szerint az illető maradhatott volna. Hm, igen, maradhatott volna, de milyen áron? Azt hiszem, szaporodik azok száma, akik ugyanazon ok miatt távoznak, mint az említett ismerősöm. Ez pedig az emberi méltóság! Ezek szerint, még mindig, van ilyen. Fellelhető! Mi mást tehetnének: a lábukkal szavaznak. Ugyanúgy, mint Szerbia ifjúsága. Érdekes viszont, hogy miközben az ifjúság a lábával szavaz, a jelenlegi szerbiai politikusok, főleg a Szerb Haladó Párt népes tagsága, elégedett ugyanúgy, mint a vajdasági magyar kisebbségi párt.
Új nemzedéki konfliktus
A Nedeljnik hetilapban olvasom, hogy a fiatal nemzedék utálja a politikát. A politikusokat olyan jelzőkkel illeti, mint a prostituáltakat. A szociológusok megállapították, hogy a fiataloknak mindössze 20 százaléka érdeklődik a közügyek iránt. A 2008-as választásokon a fiataloknak mindössze 10,2 százaléka jelent meg az urnák előtt. A nyugdíjasok sokkal, de sokkal tömegesebbek: 90 százalékuk szavazott. Ezek után logikusnak tűnik a következtetés: a fiatalok apatikusak! Az említett hetilap kutató újságírója a politológiai tanszéken készített riportjából kiderült, hogy a leendő politológusok nem szándékoznak politikai pályára lépni. Kérdezhetnénk, miért választották a politológiai szakot?! A kérdés mögött rejtezik a válasz: a nyilatkozók ugyanis nem a politikát vetik meg, hanem a politikusokat! Nem az egyik vagy a másik pártot vagy politikust utasítják el, hanem az egész bagázst! Egyre inkább hajlok a meggyőződés felé, hogy új nemzedéki konfliktus előtt állunk! Károlyi Csaba ÉS - főszerkesztő helyettesnek a minap adott interjúmban arról beszéltem, hogy az egypártrendszerben írt regényeimben a nemzedéki ellentétek kerültek előtérbe, ami magától értetődő volt, mivel a tekintélyelvű társadalmakban a világnézeti, az életérzésbeli ellentétek szükségszerűen nemzedéki színt öltöttek. Valójában nem is a politikáról volt szó. Másféle erkölcs, másféle életérzés, másféle életforma, értékrend és ízlés kereste a helyét, amely mindég falba ütközött, miután a nemzedéki ellentétek szükségszerűen politikai színezetet kaptak. 1989 követően azonban úgy tűnt, hogy a nemzedéki jellegű ellentétek háttérbe szorulnak. Olyan volt mintha a szabadság mannája az ölekbe hullna. Az irodalmi fősodorban alkotó írók a szabadság mámorának hatása alatt a szöveghedonizmusban fedezték fel a világukat. Ez képviselte a kánont. Ez volt az ideológiák végének liberális etűdje. A háttérben azonban más is történt. Miközben búcsút vettünk a kegyetlen 20. századtól más perspektívák nyíltak. Feltűnt egy - Radnóti Sándor terminusát használva – a kánonon kívüli nagy társadalmi tabló megrajzolására törekvő irányzat. Az új próza „főhőse” a század lett. A szövegmámor egy-két évtizedig tartó csábítása után a század utánunk nyúlt, kiderült, hogy nem válhattunk meg tőle. Legalábbis nem olyan egyszerűen, ahogy elsőre tűnt. A magyar irodalomban kialakuló „rendszerváltási idill”, nehezen tudott megbékélni ezzel, habár egyre nyilvánvalóbb lett, hogy az „ideológiák vége” is a gyorsan múló utópiák közé tartozik. „Azt az igényt, hogy az irodalmi tény társadalmi–politikai tény is legyen, a magyar kultúrában máig valami gyanú övezi”, írta Radnóti Sándor. Hasonló eset zajlott le a vajdasági magyar irodalomban is, csakhogy itt a tablót kiiktatja a kisebbségi viktimológia.
Neoliberális sínpáron?
Némileg helyesbítek, sajnos, csak némileg. Néhány nappal ezelőtt azon töprengtem, hogy a kisebbségi közösségből kiveszett a szolidaritási érzék. Döntő bizonyítékul szolgált, a VMSZ gazdaságfejlesztő listáján a feltűnően sokmillió eurót jelképező Bumford-paradigma! Szemet szúró összeg! E neoliberális eszmerendszer szerint, néhány magyar nábob vagy off-shore cég majd alapvetően javít a magyar kisebbség sanyarú helyzetén. Amennyiben politikusaink így gondolják, és miért ne gondolnák így, ám legyen! Ezt az elképzelést azonban a mai közgazdászok nemcsak kétségbe vonják, hanem a gazdasági és a szociális válsághoz vezető útnak tartják. Mert mi játszódik le a mai kapitalista rendszerben? Szakszerűen bizonyított tény, miszerint a rendszer logikája szerint a gazdagok még gazdagabb lesznek, a szegények pedig még szegényebbek. Ez játszódik le a kisebbségi közösségben is: a gazdagabbak gazdagabb, a szegények szegényebbek. Nem kell még ezt a folyamatot közpénzekkel is stimulálni! Szerintem a családi- és a kisvállalkozói, a dániai típusú szövetkezetek megalakítása, a humántőke támogatása hasznosabb lehet(ne). Kételyeim vannak a kérdést illetően, hiszen (és ezt el kell ismerni!) a neoliberális gazdaságpolitikai utat a vajdasági magyar irodalmi, művészeti és médiaértelmiségi elit, az alapítványi kulturális nomenklatúra nem kérdőjelezte meg. Úgy tűnik mintha teljesen kiveszett volna a szociális érzék. Politikusaink sajnálkoznak, időnként krokodilkönnyeket hullatnak, sopánkodni sem restellnek, azonban kitartanak a neoliberális gazdaságpolitika mellett. Persze számomra nem zsákbamacska, egyértelmű, nincs más választásuk, ki kell tartaniuk, hiszen a kormány, amelynek részesei, szintén neoliberális, megszorító politikát folytat, ergo, nem a gazdagokat adóztatja keményebben, hanem a nyugdíjasokat bünteti. Az pedig abszurd hogy a nemzeti érdek nevében vagyunk kénytelenek támogatni az egyik vagy a másik koalíciós pártot. Utólag helyesbítenem kell, mert végre mégiscsak megszólaltak azok, akik szerint nem az off-shore cégeket kellene támogatnunk, nem is azokat, akiknél nem az egzisztenciális minimumról van szó, hanem mindenek előtt a kis- és a családi vállalkozókat. Csakhogy nem kerülhető meg az a tény sem, hogy ezek a kritikusok azok közül kerülnek ki, akiknek nincs semmiféle közéleti tisztségük, akikben úgymond az uralkodó pártnak nincs bizalma. Viszont szembetűnő, hogy kulturális intézményeinek vezető beosztású, a párt bizalmát élvező személyei, főszerkesztők, igazgatók stb. hallgatnak, mint a csuka. Igazándiból tehát nem az egyik vagy a másik pártprogramról folyik a vita. Ez már nem pártügy! Ez egy értékrend kérdése a vajdasági magyarság drámai időszakában.
Kiegyenesedik-e a gerinc?
Már lejegyeztem a naplómba, hogy a vajdasági magyar közéletben illetve a szellemi életben is megállt az idő! A pártlapokban évek óta ugyanazok az emberek mondogatták/mondogatják ugyanazt, ugyanúgy. A politikusok kérkedésében nem volt hiány. Feltűntek fiatal tehetségek, azonban gyorsan elcsendesedtek. Belső exilium? Félelem? Kilátástalanság? Nem tippelek, egyszer majd elmondják. Németh László nyomán nem véletlenül ismételgettem egyre gyakrabban a „fájdalommentes gerinctörést”. Az idei tavasz azonban friss szellő kezdtek lengedezni. Vajon megtörténhet, hogy nem kis fájdalom árán ugyan, de kiegyenesedik a gerincoszlop? Vajon a jövőben nem úgy fogjuk emlegetni ezt az időszakot, mint a „vajdasági magyar tavaszt”?
Titkosszolgálatok és kisebbségiek
Tőkés László a Fidesz EP-képviselője megfontolandó kérdést vetett fel, egy olyan témát nyitott meg, amiről nem szívesen beszélünk. Egy minapi budapesti kerekasztal-értekezleten felvetődött a kérdés, hogy mennyire épültek be a szomszédos országok titkosszolgálatai a határon túli magyar pártokba. Ezen igencsak meglepődtem, legfőképp azért, mert a kérdés nem úgy fogalmazódott meg, hogy beépültek-e, hanem úgy, hogy mennyire. A kérdés fel van téve, lenne mit latolgatni. Tőkés borúlátó. Szerinte a kisebbségi magyarok ereje fogytán: „olyanok vagyunk - jelentette ki -, mint egy horogra akadt nagy hal, amit kifogás előtt kifárasztanak”.
Következő cikk: Adalékok a szabadrablás és a szabad halálbüntetés magyarországi történetéhez
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
KORMÁNYVÁLTÁS SZERBIÁBAN
Az országot most egy olyan személy tartja „sakkban” (sokkban?), akit – Gordana Čomić, előbb a Demokrata >
Szolidaritás és katarzis?
A magyarázat lehetséges kulcsszava tehát a szolidaritás, annak itt s másutt nemigen látott formái, amelyek sosem >
Ha létezne egy igazi államférfi
Míg az előző 30-50 körüli nemzedék nagy része – sokan közülük rossz lelkiismerettel - pragmatikusan alkalmazkodott >
Hősök emlékét ünneplik a gyávák
Gyáva népnek nincs hazája, a 177 évvel ezelőtti hősökre mutogató VMSZ-magyarkák a 48-as szabadságharc megszégyenítésének iskolapéldái. Mit >
A jelenlegi politikai elitnek le kell mondani az önzésről
A jelenleg uralkodó politikai elit nagy része három évtizede politikai üvegbúra alatt él, azzal a szent >
Mi veszélyezteti a vajdasági magyarok megmaradását?
A vajdasági magyar közösségnek joga van tudni, hogy mit is mondod Fremond Árpád, az MNT VMSZ >
A nagyhatalmak újra kezdik az érdekövezetek felosztását
A tömegek a válságos helyzetben olyan Vezért keresnek, akiben feltétlenül megbíznak. Az autokrata rendszerek tehát kimondottan >
Így fogadjuk el az autokratákat: kiskanállal
Még arra is bátorkodott utalni, hogy a parlament csak a demokratikus rendszer egyik eleme és nem >
A VMSZ SZÉGYENPÁRT
A junior pártelnök nem a magyar közösség, hanem csak a saját és pártja szűk elitjének az >
Barbárság vagy demokrácia?
„Donald Trump – írta Fukuyama - legutóbbi lépései Ukrajnával és Oroszországgal kapcsolatban letaglózóak voltak. A nyugati >
A VMSZ is engedelmesen tűrte, hogy a „puccsisták” közé sorolják
Ebben a zűrzavaros helyzetben külön figyelmet érdemel David Atlagić kormánypárti képviselő felszólalása. Kitért az 2000 október >
Egy országot elveszejteni
A megszabadulás tőle régóta elsőrendű erkölcsi és nemzeti egzisztenciális kérdés volt, a friss fejlemények fényében pedig >