2019. december 6. péntek
Ma Miklós, Csinszka, Gyopár, Gyopárka névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Kezdődhet a háború

Genfben végre azonos álláspontra jutottak a nagyhatalmak, már ami a tehetetlenségüket illeti

Bódis Gábor
Bódis Gábor

A nagy térképrajzolgatást a szeren­csétlen Bosznia ügyében az angol buk­mékereket is meghazudtoló fogadások váltották fel. Az amerikai atyáskodás örve alatt létrehozott, teljesen bizonyta­lan jövőjű Horvát-Muzulmán dacszö­vetség bécsi fogantatásakor még 58%-ot szántak a Föderációnak.

Az érvelés nem is volt alaptalan: az 1991-es nép­számlálást vették alapul és ahol akkor muzulmán, horvát vagy szerb többség volt, azt olyan körzetnek titulálták. Így jött ki az 58%, amelyben csak az a bök­kenő, hogy a boszniai szerbek jelen pil­lanatban nem a fennmaradt 42%-ot mondhatják magukénak, hanem több mint 70%-ot. Az eddigi jócskán felhal­mozott tapasztalat azt mutatja, hogy igen nehéz rábeszélni őket háborús hó­dításaik feladására.

Aztán a bukmékerek Bécsből Genfig utazva (hosszú az út!) valamilyen okból kifolyólag meggondolták magukat és az amerikai, az orosz, a brit, a német, a francia, a belga és a görög külügy­miniszterben megtestesülve már visszatértek a biztos befutónak számító 51:49 arányhoz. A boszniai terepet jól ismerők között nem akad egyetlen egy sem, aki magyarázatot tudna adni arra, miért éppen ez az arány. Egészen rosszindulatú emberek esetleg azt fel­tételeznék, hogy a világ diplomáciai ve­zérkara a kietlen boszniai hegyeket összekeverte egy poszt szocialista, privati­zálandó állami vállalattal. A kevésbé gyanakvók viszont úgy vélik, hogy az aránykitaláció nem más, mint a lelkiis­meret megnyugtatása. A közös új hor­vát-muzulmán haza ugyanis megkap­ná (ha minimálisan is) a nagyobb sze­letet, míg az „agresszor” szerbek a rö­videbbet húznák. Így aztán mindent a helyére lehetne tenni, az egymást teg­nap még öldöklő, de ma már csak gyűlölő horvátok és muzulmánok visszatérhetnek a néhai Tito marsall test­vériség-egységének örökmezejére, a szerbek pedig hódításaiknak csupán egy részét élvezhetnék.

A részletek kidolgozásával persze a külügyminiszterek aligha törődhettek, és ezt az eddig is sikeresen működő profi közvetítőkre bízták. Közülük is a legaktívabb (még akkor is, ha csak a honorárium nagyságát vesszük alapul)

Lord David Owen kész ennek a feladat­nak az elvégzésére (is), annak ellenére, hogy Genfben be sem engedték a tár­gyalásokra, csupán az azt követő dísz­vacsorára hívták meg. ENSZ-források szerint az amerikaiak nagyon is orrol­nak rá, mert többször is kioktatta őket a Bosznia nevű tantárgyból. Amelyből őlordsága állítólag már doktorálhatna is. Owen azonban kegyvesztett lett, és minden valószínűség szerint felváltja őt egy amerikai-orosz páros.

Az előzményeket figyelembe véve csöppet sem váratlan, hogy a boszniai szembenálló felek egyike sem fogadta lelkes egyetértéssel a diplomaták leg­újabb „békejavaslatát”. Momčilo Kra­jišnik, a nemzetközileg el nem ismert, de a valóságban nagyon is létező bosz­niai Szerb Köztársaság parlamentjének elnöke elfogadhatatlannak minősítette az 51:49-es arányt, mert a „lakosság visszatelepítése egyfajta genocídium lenne”. Mondta ezt az elnök mindazok után, ami az utóbbi két évben végbe­ment, és aminek a következményei, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának következő adataiból is felsejlenek:

„A háború előtt Bosznia-Hercegovi­nának több mint 4 millió lakosa volt. Most ebből csupán 180 000 él olyan te­rületen, amely az ellenség ellenőrzése alatt áll: 80 000 horvát és muzulmán nemzetiségű a szerb területeken, 100 000 szerb a muzulmán-horvát fennhatóság alatt. 1991-ben Kelet-Boszniában 260 000 muzulmán és 40 000 horvát élt, ami az összlakos­ságnak majdnem a felét tette ki. Ma az úgynevezett biztonsági zónákon kívül számuk alig haladja meg a 100 000-et. Bosanska Krajinából majd félmillió embert üldöztek el (300 000 muzul­mánt és 150 000 horvátot). A horvátok által ellenőrzött Nyugat-Hercegoviná­ban 70 000-rel fogyatkozott a muzul­mánok száma, a két évvel ezelőtt ott élt 45 000 szerb közül pedig csak 5000 maradt Tuzla körzetében, amely nem­csak a néphit szerint volt a jól működő többnemzetiségű környezet példája, 60 000-el kevesebb a szerb lakosok száma. Időközben a muzulmánok szá­ma 300 000-ről 600 000-re növeke­dett. Bosanska Krajinában 250 000-rel szaporodtak a szerbek, Nyugat-Her­cegovinában 50 000-rel a horvátok.”

Nem tartozik a Menekültügyi Főbiz­tosság adatai közé, de több évtizedes tapasztalat hogy a háborús viharok után az elmenekülteknek a fele sem tér vissza eredeti lakóhelyére.

Térjünk vissza azonban Genfre, amelynek eredményével nem elége­dett a szarajevói kormány sem. Egy­részt Izetbegović elnök és Silajdžić mi­niszterelnök egybehangzó értékelése szerint ez részben a szerb hódítások szentesítését jelenti. Másrészt – és ez a leglényegesebb – a bosnyák vezetés katonailag már sokkal felkészültebb­nek tartja magát. Ezért hát a számára szégyenteljes és megsemmisítő vere­ség (és az ezt elismerő bármilyen nem­zetközi békeszerződés) helyett a hábo­rú folytatása mellett dönt. Függetlenül attól, hogy a lejáratott vagy kevésbé le­járatott közvetítők melyik világváros­ban miről határoznak. A horvá­tokkal kötött sebtében összehozott (vér)szerződésben is csak azért van fantázia, mert közösen (Horvátország­gal, mint hátországgal) már felvehetik a harcot a boszniai szerbek ellen. Ez utóbbiak anyaországa pedig egyre apad gazdaságilag, és a lakosságtól most szedik be az utolsó sarcot. Új Di­nár fedőnév alatt.

1994. május 18.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

„Vajdaságban nagyon jó a helyzet”?

A Vajdaságban a nemzeti kisebbségi jogok az ún. joghurtforradalom előtt valóban példa értékűek, európai szintűek voltak. >

Tovább

A balkanizálódástól a posztfasiszta kísértésekig

A kelet-közép-európai régió egy-két évtizeden belül balkanizálódott. Ezt a „jövőt” Szerbiában könnyebb volt felismerni, mint a >

Tovább

Fontosabb a kirakat?

A nyilvánosságnak nem kell értesülni a nemzeti kisebbségek oktatási problémáiról?  Csak arról, amit Vicsek hangoztatott, hogy >

Tovább

Két bácskai katolikus pap, aki a háború idején Horvátországban szolgált

Egyszer arra lettem figyelmes, hogy az 56-os sorszámú után a 200-valahányas engedély következett. Másnap egy újabb >

Tovább

Nem a tietekért jöttünk, hanem tiértetek! (I. rész)

Lábra se tudott állni, olyan állapotban volt. A vörösmarti egyházközség akkori vezetője, a hatvanegynéhány éves Tűr >

Tovább

„Ej, ráérünk arra még!”?

Előre lemondani a választásokon való részvételről, a megmérettetésről, amikor – a magyarországi október 13-ai választásokhoz hasonlóan >

Tovább

A statisztaszerep bevállalása

Egy végtelenül cinikus álláspont fölvázolása következik a tavasszal esedékes szerbiai választás bojkottjával kapcsolatban, politikai kiskáté formájában. >

Tovább

Kifelé a Machiavelli-fasorból

Az Orbán-rendszer büszke arra, hogy egyetlen megállapodást sem tart be, semmiféle jogi és erkölcsi szabály, se >

Tovább

A migráns

A migráns halála nem érdemel gyászt. Tizennyolcezer halott a Földközi-tenger fenekén, legalább kétszer ennyi a Szaharában, >

Tovább

Védtük Szerbiát Horvátországban…

Aki nem volt ott, az nem tudhatja, hogy milyen érzés elvágni valakinek a nyakát. Az ott >

Tovább

Bence Erika nyílt levele a Magyar Mozgalom társelnökeihez

Hogy bárki értse: a VMSZ és elnökének politikáját továbbra is elutasítom! A Magyar Nemzeti Tanács által >

Tovább

Gyűlölet és kompromisszum

A társadalom szétrombolása üzemszerűen folytatódik. Elsősorban nem az ellenzék hibája, hogy olyan, amilyen. Ami a magyarországi >

Tovább