2019. szeptember 22. vasárnap
Ma Móric, Tamás névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Kisebbségi elégia

Bódis Gábor
Bódis Gábor
Kisebbségi elégia
15 millió

Az anyaországi választások alapo­san felbolygatták a kedélyeket nem­csak a Nagykörúton belül, hanem a szomszédos országokban is. Megvál­tozott ugyanis az ábra: az előző azt mondta, hogy mind a 15 milliónak a miniszterelnöke, a most következő pedig csak a 10 és felet vallja magá­énak. Mi tehát a teendő? – kérdezhet­nénk Lenin elvtárs halhatatlan szavai­val. Mit csináljon a kisebbségi, ha magyar?

Egyesek úgy vélik, hogy alkalmaz­kodni kell mindenáron. Tegnap még mélymagyarok voltunk, ma meg visszacseppentünk az őshonos szo­cialista bűnbe. Ha jó ez a lengyelek­nek, a litvánoknak, az „igazi” magya­roknak, miért ne lenne jó nekünk, tri­anoni árváknak? Ebben a viselkedés­formában követendő példákat is ta­lálunk garmadával. Tőkés László pél­dául, akinek a nevét csak mély meg­hajlások és fohászkodások mellett le­hetett kiejteni a ma már mindenki ál­tal megvetett MDF-es korszakban, megáldotta az anyaország aktuális győzteseit. Egy másik apostol, Ágos­ton András, a Népszabadságban minden kertelés nélkül kijelenti, hogy „a magyar kormány verte szét a VMDK-t”. Valószínűleg azzal, hogy agyonfinanszírozta.

A magasztos küldetéstudattól nem annyira szenvedők azonban tényleg gondban vannak. Egyesek az elmúlt négy esztendő alatt olyannyira felbátorodtak, hogy a besúgó-író Csurka István zavaros eszméivel is el­játszogattak. Mert ugyebár a határo­kat nem az Isten teremtette, hanem az ember, és hát tudjuk, hogy ez utóbbi mennyire következetes. Ergo: lehetne követni a dedinjei látnokot és a világ szemébe vágni, hogy minden magyar egy államba. De akkor jön ez a Horn és azt mondja, hogy ez a 15 milliós mese már nem érvényes. Sőt, még képes lesz, amilyen, hogy a fe­jünk felett kiegyezzen főbérlőinkkel. Lesz itt annyi államszerződés, amennyit csak akartok.

Na mármost különösen érdekes a vajdasági magyarság helyzetének ilyetén alakulása. Ugyanis itt már megvolt a követendő példa. A Szerb Tudományos és Művészeti Akadémia hírhedt (állítólag nem létező) Memo­randumának nemzetegyesítő zagyva­ságait csak be kellett helyettesíteni a már említett III/IH-as ügynök hasonlóan kristálytiszta képleteivel, és má­ris módosíthatjuk a határokat. Ami­nek persze gyakorlati haszna is len­ne, hiszen akkor már útlevél nélkül mehetnénk Szegedre bevásárolni.

Van azonban az ügynek néhány bökkenője. Az első az, hogy még nem lehet tudni, milyen végső elbírá­lásban részesül Milošević úr műve, az etnikai tisztogatás által létrehozott nemzetállam. Az akadékoskodók er­re azt mondhatnák, hogy a világ úgyis elismeri a hódításokat, vagy más szóval a „felszabadításokat”, és íme, így kell ezt csinálni. Csakhogy van némi különbség a szerb és a ma­gyar nemzet múltja, jelene és helyze­te között.

Vegyük sorjába: a történelmi kö­rülmények miatt – ez esetben nem fontos, hogy azokat igazságtalannak nevezzük vagy sem – ebben a század­ban a szerb nép mindenkori vezetése jobb lovakra tett, mint a magyar. És ez a hasonlat korántsem fedi az óriási különbséget. A szerb, illetve a jugo­szláv állam olyannyira jól helyezke­dett a két világháború idején, hogy hagyományos szövetségesekre tehe­tett szert, amelyek még ebben a há­borúban sem hagyták cserben. Való­színűleg senkit sem kell meggyőzni arról, hogy az angolok és a franciák évek óta tartó ellenállása miatt hiú­sult meg például az Egyesült Államok minden szentimentalizmust nélkü­löző komolyabb közbelépése. Ilyen háttere a magyar államnak nincsen, bárki vezesse is. A magyarok hagyo­mányos szövetségesei rendre elveszí­tenek minden háborút.

A másik alapvető különbség a ka­tonai erő. Ebből a szempontból Ma­gyarország még hátrányosabb hely­zetben van. A Milošević-féle szerb ve­zetésnek egy négy évtizedig önállóan fejlesztett, nyugati és szovjet techno­lógiával felszerelt, „jugoszláv” öntudatú tisztikar által irányított hadsere­ge volt. A magyarok meg körkörös védelemmel foglalkoztak. Ez a kato­naság, mármint a Jugoszláv Nép­hadsereg, képes lett volna nagyobb falatot is lenyelni, mint Szlovénia, Horvátország vagy Bosznia. Más lap­ra tartozik, hogy Milošević úr termé­szetesen átejtette a jugoszláv érzelmű tisztikart és a JNH-t a szerb nemzeti célok elérésére használta fel. Mire a tábornokok erre rájöttek, már régen bevérezték a kezüket.

A harmadik különbség az, hogy a délszláv háborúban félig-meddig mégiscsak belső határok megváltoz­tatásáról van szó, Magyarország kö­rül pedig Trianon óta igen megköve­sedett sorompók vannak.

Mindezek figyelembe vételével nagy felelőtlenség még csak homá­lyos utalásokkal is etetni a kisebbsé­geket, mert azok hajlamosak az áb­rándozásra. Most a kijózanodás kor­szaka következik. A korhelyleves el­engedhetetlen tartozéka a demokra­tikus, fejlődő anyaország. Meg a jól ellátott szegedi üzletek.

1994. június 15.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Lépésnyire a végső győzelemtől

Már nem csodálkozunk rajta, hogy a „protestáló hit, küldetéses vétó” egyházának püspökét államunk vitathatatlan vezetője jelöli >

Tovább

Hasznos-e a bojkottálás?

Legyünk tisztában: A választásokat mindenképpen megtartják, az ellenzék részvételével, vagy az nélkül.  A VMSZ és a >

Tovább

Alászolgája Főnök, s respekt

Végleg populista fordulatot vett a rommagyar politika, nemcsak esetenként, azaz kampányban, hanem immár eldőlt, hogy minden >

Tovább

Szerelmünk volt és mostohánk lett

Többször is találkoztam Konráddal, hol Berlinben hol Budapesten, de nem került szóba Közép-Európa. Az utolsó néhány >

Tovább

Requiem a vajdmagy sajtószabadságért

Ma Bodzsoni és Ternovácz a vajdmagy újságírás két doyenje, vagy éppen szimbóluma – a két Nagy >

Tovább

Jelzők zűrzavarában

„Nem követhetnénk el nagyobb hibát annál, ha az eszmetörténet tárgykörében vizsgálnánk meg Orbán fejtegetéseinek valós vagy >

Tovább

Magyar-magyar párbeszéd?

Ez is arra utal, hogy a VMSZ elnökét mennyire (nem) érdekli a magyar-magyar együttműködés! De miért >

Tovább

Meghaltatok

Ez nem nekrológ. Csak lamento, jelentékeny emberek halálakor – amely mély válsággal esik egybe időben – >

Tovább

A szocializmusban az volt a legrosszabb, ami utána következett

Vannak azonban olyanok is, akik kritikusak a múlttal szemben, de a jelennel szemben is. Ők lettek >

Tovább

Nyári emlék

10 éve írtam Rajk Laci 60. szülinapjára (1949. január 26.). Nem gondoltam, hogy ez a megemlékezés >

Tovább

Az abszurd, "amiben élsz"

Az EP választásokkal fordulatot vett és kiteljesedett a rommagyar politika és végképp elköteleződött a nacionalista-populista – >

Tovább

A miniszterelnök nem magánember

Hiszen azt senki nem gondolhatja, hogy ez lenne Tarlós István budapesti főpolgármester választási üzenete (via Gulyás): >

Tovább