Ma Petra, örs névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Kisebbségi elégia
Bódis Gábor
Az anyaországi választások alaposan felbolygatták a kedélyeket nemcsak a Nagykörúton belül, hanem a szomszédos országokban is. Megváltozott ugyanis az ábra: az előző azt mondta, hogy mind a 15 milliónak a miniszterelnöke, a most következő pedig csak a 10 és felet vallja magáénak. Mi tehát a teendő? – kérdezhetnénk Lenin elvtárs halhatatlan szavaival. Mit csináljon a kisebbségi, ha magyar?
Egyesek úgy vélik, hogy alkalmazkodni kell mindenáron. Tegnap még mélymagyarok voltunk, ma meg visszacseppentünk az őshonos szocialista bűnbe. Ha jó ez a lengyeleknek, a litvánoknak, az „igazi” magyaroknak, miért ne lenne jó nekünk, trianoni árváknak? Ebben a viselkedésformában követendő példákat is találunk garmadával. Tőkés László például, akinek a nevét csak mély meghajlások és fohászkodások mellett lehetett kiejteni a ma már mindenki által megvetett MDF-es korszakban, megáldotta az anyaország aktuális győzteseit. Egy másik apostol, Ágoston András, a Népszabadságban minden kertelés nélkül kijelenti, hogy „a magyar kormány verte szét a VMDK-t”. Valószínűleg azzal, hogy agyonfinanszírozta.
A magasztos küldetéstudattól nem annyira szenvedők azonban tényleg gondban vannak. Egyesek az elmúlt négy esztendő alatt olyannyira felbátorodtak, hogy a besúgó-író Csurka István zavaros eszméivel is eljátszogattak. Mert ugyebár a határokat nem az Isten teremtette, hanem az ember, és hát tudjuk, hogy ez utóbbi mennyire következetes. Ergo: lehetne követni a dedinjei látnokot és a világ szemébe vágni, hogy minden magyar egy államba. De akkor jön ez a Horn és azt mondja, hogy ez a 15 milliós mese már nem érvényes. Sőt, még képes lesz, amilyen, hogy a fejünk felett kiegyezzen főbérlőinkkel. Lesz itt annyi államszerződés, amennyit csak akartok.
Na mármost különösen érdekes a vajdasági magyarság helyzetének ilyetén alakulása. Ugyanis itt már megvolt a követendő példa. A Szerb Tudományos és Művészeti Akadémia hírhedt (állítólag nem létező) Memorandumának nemzetegyesítő zagyvaságait csak be kellett helyettesíteni a már említett III/IH-as ügynök hasonlóan kristálytiszta képleteivel, és máris módosíthatjuk a határokat. Aminek persze gyakorlati haszna is lenne, hiszen akkor már útlevél nélkül mehetnénk Szegedre bevásárolni.
Van azonban az ügynek néhány bökkenője. Az első az, hogy még nem lehet tudni, milyen végső elbírálásban részesül Milošević úr műve, az etnikai tisztogatás által létrehozott nemzetállam. Az akadékoskodók erre azt mondhatnák, hogy a világ úgyis elismeri a hódításokat, vagy más szóval a „felszabadításokat”, és íme, így kell ezt csinálni. Csakhogy van némi különbség a szerb és a magyar nemzet múltja, jelene és helyzete között.
Vegyük sorjába: a történelmi körülmények miatt – ez esetben nem fontos, hogy azokat igazságtalannak nevezzük vagy sem – ebben a században a szerb nép mindenkori vezetése jobb lovakra tett, mint a magyar. És ez a hasonlat korántsem fedi az óriási különbséget. A szerb, illetve a jugoszláv állam olyannyira jól helyezkedett a két világháború idején, hogy hagyományos szövetségesekre tehetett szert, amelyek még ebben a háborúban sem hagyták cserben. Valószínűleg senkit sem kell meggyőzni arról, hogy az angolok és a franciák évek óta tartó ellenállása miatt hiúsult meg például az Egyesült Államok minden szentimentalizmust nélkülöző komolyabb közbelépése. Ilyen háttere a magyar államnak nincsen, bárki vezesse is. A magyarok hagyományos szövetségesei rendre elveszítenek minden háborút.
A másik alapvető különbség a katonai erő. Ebből a szempontból Magyarország még hátrányosabb helyzetben van. A Milošević-féle szerb vezetésnek egy négy évtizedig önállóan fejlesztett, nyugati és szovjet technológiával felszerelt, „jugoszláv” öntudatú tisztikar által irányított hadserege volt. A magyarok meg körkörös védelemmel foglalkoztak. Ez a katonaság, mármint a Jugoszláv Néphadsereg, képes lett volna nagyobb falatot is lenyelni, mint Szlovénia, Horvátország vagy Bosznia. Más lapra tartozik, hogy Milošević úr természetesen átejtette a jugoszláv érzelmű tisztikart és a JNH-t a szerb nemzeti célok elérésére használta fel. Mire a tábornokok erre rájöttek, már régen bevérezték a kezüket.
A harmadik különbség az, hogy a délszláv háborúban félig-meddig mégiscsak belső határok megváltoztatásáról van szó, Magyarország körül pedig Trianon óta igen megkövesedett sorompók vannak.
Mindezek figyelembe vételével nagy felelőtlenség még csak homályos utalásokkal is etetni a kisebbségeket, mert azok hajlamosak az ábrándozásra. Most a kijózanodás korszaka következik. A korhelyleves elengedhetetlen tartozéka a demokratikus, fejlődő anyaország. Meg a jól ellátott szegedi üzletek.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Mi lett volna Petőfivel...
Ez jutott ezembe a magányos tóparti padon, amikor elővettem Vajda János verseit. Egészen megdöbbentő Svájcban olvasni >
(Utolsó) esély a váltásra?
A magyar közösség számára és a választások demokratikussága szempontjából rendkívül fontos lenne a tárgyilagos tájékoztatás biztosítása. >
Az erőszak fúgái a senkiföldjén
Végel László áprilisi Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia-i székfoglalóján ismét Sinkó Ervint idézte fel, a jugoszláv, >
Értelmiségi „lakoma” Óbecsén
Az esemény hiányossága az is, hogy mindennemű összegzés, közlemény vagy állásfoglalás nélkül ért véget. Úgy tűnik, >
Az elfüggönyözött valóság
Nagyon sajnálom, hogy a VMSZ képviselői a szerbiai parlamentben nem szólaltak fel erélyesebben a jelenlegi szerbiai >
A „pásztori döbbenet” kritikátlan terjesztése
A vajdasági nemzeti kisebbségek számára „Presevo-völgy is intő jel lehet azzal kapcsolatban, hogy – törvénnyel vagy >
„A titkárnak fogalma sincs”, de az elnöknek se! (2.)
Szakállasnak és Nyilasnak az államapparátusban és a Vajdasági Magyar Jogász Egyletben (VMJE) betöltött tisztségével kapcsolatban az >
„Ne követeljétek a jogaitokat, elég, hogy nem gyilkolunk benneteket”
Kamberi nyilatkozatairól – a helyi sajtó mellett – beszámolt a Beta hírügynökség, az N1 televízió, a >
Veszélyben az oktatás és a művelődés (is)!
Az oktatásért felelős MNT (VMSZ-es) tisztségviselőinek tevékenysége az oktatás területén többnyire a magyarországi adófizetők pénzéből befolyt >
„A titkárnak fogalma sincs”!
„A titkárnak fogalma sincs”, hogy mit írt alá, az államtitkár azt üzeni a tanároknak, hogy „ne >
A magyarok pisszenni sem mernek
Ha az orosz csapatok maradtak volna Magyarországon is, akkor nyilván nem Orbán Viktor lenne az ország >
A magyar közösség lemarad az oktatásban!
A magyarok a középiskolai végzettség tekintetében azonban 3,7 százalékkal, a felsőfokú végzettség szempontjából pedig már 10,7 >