2020. szeptember 24. csütörtök
Ma Gellért, Gerda, Mercédesz névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Új évnek alkonyulatánál

Kínai: Éhes vagyok. Mao: Az úton nem eszünk!

Bódis Gábor
Bódis Gábor

1994-ben a Napló ötödik évébe lép. Ez az, ami jó.

Ami viszont nem annyira felemelő, az az, hogy otthon vagy itthon – kinek a pap, kinek a papné – a helyzet to­vábbra is változatlan. Magyarán: még rosszabb alig lehet. Hát, ez az „alig” érzésem szerint be fog következni, úgy­hogy megint az optimistáknak lesz iga­zuk.

A helyzet pedig a következő: a Szerbek Mindenható Térképrajzolója elren­delte, hogy az általa vezetett pártnak mindenféleképpen meg kell szereznie a 126 mandátumot, mert különben lőttek. Nos, ez a nemes igyekezet első csapásra nem járt eredménnyel, ezért aztán néhány választási körzetben, ahol biztosra vehető a kertesi fordulat, újra urnákba szólítanak. A szerb sza­vazva vigad.

Fordítsuk kevésbé komolyra a szót, és ne vesztegessük időnket holmi kis jugoszláv választásokra. Menjünk bele az életbe, ami, mondjuk, esetünkben az újvidéki (futaki) piacot jelenti. Az egyik jellegzetesen szerb parasztsapkás (rendszerbelileg: sajkacsás) viszontela­dó fennhangon hirdeti termékeinek árát. Méghozzá az egyetlen természetes fizetőeszközben, német márkában. Az egyik okvetetlenkedő vevő oda­megy hozzá, és megkérdezi tőle:

– Sprechen sie deutsch? (Beszél né­metül?)

– Ma jok, čoveče, ovo je Srbija! (Miket gondol, ez Szerbia!)

A másik:

A piaci árusító idejét nem kímélve árulja a portékát, méghozzá másfél né­met márkáért. Az egyik, vevő elővesz egy márkát, majd megkérdezi, hogy még mennyit tegyen hozzá. A „kofa”, aki nyilvánvalóan nem járatos a Bun­desbank bonyolult ügyleteiben, azt mondja:

– Egy márkácskát! (Azaz: Jednu markicu.)

A gyöngébbek kedvéért elmagyará­zom, hogy az árusító hatalmas zavarba jött, mert az ő idegét is alaposan próbára tették a dinamikusan változó piaci állapotok. Arról pedig tényleg nem te­het, hogy az ősellenségnek számító né­metek, akiknek a végsőkig megvetett pénznemét használni kényszerülünk, olyan trükkhöz folyamodnak – csakis a mi bosszantásunkra, hogy váltópénzt is kibocsátanak. Hát, kérem, nem egy piszokság? Nem elég, hogy kénytelen­ kelletlen a jugoszláv gazdasági pezsgés éltető bugyraiba engedjük a satnya márkát, még azt is elvárnák tőlünk, hogy holmi váltópénzek nevét jegyez­zük meg?

Vissza a jövőbe. Most, miután az Arkannal jól befürödtünk, nem marad más hátra, mint ügyesen gyűjteni a szavazatokat azokon a helyeken, ahol a barométer állására hivatkozva meg lehetett semmisíteni a szavazást és új­rakezdeni a tetemre hívást.

A kosovói albánok még soha na­gyobb szolgálatot nem tettek a Milošević-féle szocialistáknak, mint most. Odaajándékoztak nekik 25 képviselői mandátumot. Persze lehet, hogy Rugovaék már tudnak valamit. A legújabb amerikai értékelések szerint már kár foglalkozni a délszláv helyzettel, mert nyilvánvaló, hogy ebben a térségben meg fog alakulni Nagy-Szerbia, Nagy-Albánia és Nagy-Horvátország. Én csak az átfedések miatt aggódom, és az jut eszembe, hogy akkor miért lenne kevesebb létjogosultsága Nagy-Romá­niának, Nagy-Magyarországnak vagy Nagy-Bulgáriának.

A választ is ismerem erre a fölöttébb kényes kérdésre. Azért, mert csak a szerbek és a horvátok harcolták ki eb­béli jogukat, méghozzá fegyveres úton. Mi a teendő hát? – idézhetnénk Lenin elvtársat 1905-ből. Abszolúte semmi, csak fegyvert kell ragadni, megszállni egy területet, etnikailag megtisztítani, és utána kihirdetni, hogy az a legszerbebb vagy a leghorvátabb város a vilá­gon.

Végül engedjenek meg egy kis nosz­talgikus emlékezést. Én azért sajná­lom, hogy a cukrászlegény Arkant csak úgy ejtették. Azért bűnözői tapasztala­tait sokkal jobban is fel lehetett volna használni. Gondoljanak csak bele: olyan szabadságharcosról van szó, aki­nek diszkréciós joga volt arra, hogy a „felszabadított” boszniai városok epedező bankjaiba elsőként lépjen be. Dafináék mindig is irultak-pirultak emiatt. Mert a sárga irigységnek ez is egy meg­jelenési formája.

Most joggal mondhatják, hogy min­denféle hülyeséggel traktáltam Önöket újévi köszöntő helyett, Remélem azon­ban, hogy nem veszik rossz néven, hisz:

Bajtárs, legyen vidám arcod, megnyerjük a végső sarcot!

1993. december 29.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Szerbia egyetlen csatlakozási fejezetet sem nyitott az idén

A dokumentum hangoztatja, hogy „a nemzeti kisebbségek védelmét Vajdaság AT-on kívül fejleszteni kell”. Mintha a Vajdaságban >

Tovább

Azt hallom, csoda történt Washingtonban

Ez történik most is, és így marad időtlen-időkig, ha időközben nem tör ki egy regionális háború. >

Tovább

Osztozkodás a lőporos hordón

A Nyugat-Balkán – leánykori nevén Jugoszlávia plusz Albánia – befolyásolásáért többen vetekednek: az EU, az USA, >

Tovább

Botrány Újvidéken

Szerbia ezúttal kiállította saját igazolványát, az osztályzaton nem csodálkozom. Ellenben miért hallgatnak a polgárok? Félnek? Tudják, >

Tovább

Menekülés a magányból a forradalomba

A Menj és szenvedj te is, című, a Nyugatban megjelent naplójegyzetei elárulják, hogy semmiképpen sem az >

Tovább

Javasasszonyok és politológusok

A szerb kormány szerint Vučić történelmi jelentőségű győzelmet aratott. Mások szerint úgy ült a fotelén gőgösen >

Tovább

Kettős nyomás alatt

Nem kell azonban szem elől téveszteni a tényt, hogy Szerbiában a médiák új tulajdonosai a hatalmi >

Tovább

Örömünnep Szerbiában

Nem irigylem a szerbiai politikusokat sem. Hogyan lehet kormányozni egy nemzetet, amelynek lelkében ilyen mély ellentmondások >

Tovább

Konformizmus-vita

Nos, a vereség lehelete már ekkor érződött, ám a folyóiratot, amelynek indulása 1968 előszelét is jelezte, >

Tovább

Örök hála Bosnyák Istvánnak

Magától értetődő volt minden egyes mondata. Most azonban arra gondolok, hogy a lehetetlenre vállalkozott. Csak abban >

Tovább

Szaxofon

A szomszéd, a gimnázium igazgatója, Uroš bácsi szóvá is tette édesapámnak, hogy „eladtuk a kutyánkat, hogy >

Tovább

Alternatíva nélküli kor

Hobsbawm szerint az a veszély fenyeget bennünket, hogy felülkerekednek „a jobboldali, demagóg, idegengyűlölő, nacionalista rendszerek, amelyek >

Tovább