Ma Ilona, Rajnald névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
Bencze Imre: Édes, ékes apanyelvünk
Kezdjük tán a jó szóval: Tárgy esetben jót. Ámde tóból tavat lesz, nem pediglen tót. Egyes >
Új évnek alkonyulatánál
Kínai: Éhes vagyok. Mao: Az úton nem eszünk!
Bódis Gábor
1994-ben a Napló ötödik évébe lép. Ez az, ami jó.
Ami viszont nem annyira felemelő, az az, hogy otthon vagy itthon – kinek a pap, kinek a papné – a helyzet továbbra is változatlan. Magyarán: még rosszabb alig lehet. Hát, ez az „alig” érzésem szerint be fog következni, úgyhogy megint az optimistáknak lesz igazuk.
A helyzet pedig a következő: a Szerbek Mindenható Térképrajzolója elrendelte, hogy az általa vezetett pártnak mindenféleképpen meg kell szereznie a 126 mandátumot, mert különben lőttek. Nos, ez a nemes igyekezet első csapásra nem járt eredménnyel, ezért aztán néhány választási körzetben, ahol biztosra vehető a kertesi fordulat, újra urnákba szólítanak. A szerb szavazva vigad.
Fordítsuk kevésbé komolyra a szót, és ne vesztegessük időnket holmi kis jugoszláv választásokra. Menjünk bele az életbe, ami, mondjuk, esetünkben az újvidéki (futaki) piacot jelenti. Az egyik jellegzetesen szerb parasztsapkás (rendszerbelileg: sajkacsás) viszonteladó fennhangon hirdeti termékeinek árát. Méghozzá az egyetlen természetes fizetőeszközben, német márkában. Az egyik okvetetlenkedő vevő odamegy hozzá, és megkérdezi tőle:
– Sprechen sie deutsch? (Beszél németül?)
– Ma jok, čoveče, ovo je Srbija! (Miket gondol, ez Szerbia!)
A másik:
A piaci árusító idejét nem kímélve árulja a portékát, méghozzá másfél német márkáért. Az egyik, vevő elővesz egy márkát, majd megkérdezi, hogy még mennyit tegyen hozzá. A „kofa”, aki nyilvánvalóan nem járatos a Bundesbank bonyolult ügyleteiben, azt mondja:
– Egy márkácskát! (Azaz: Jednu markicu.)
A gyöngébbek kedvéért elmagyarázom, hogy az árusító hatalmas zavarba jött, mert az ő idegét is alaposan próbára tették a dinamikusan változó piaci állapotok. Arról pedig tényleg nem tehet, hogy az ősellenségnek számító németek, akiknek a végsőkig megvetett pénznemét használni kényszerülünk, olyan trükkhöz folyamodnak – csakis a mi bosszantásunkra, hogy váltópénzt is kibocsátanak. Hát, kérem, nem egy piszokság? Nem elég, hogy kénytelen kelletlen a jugoszláv gazdasági pezsgés éltető bugyraiba engedjük a satnya márkát, még azt is elvárnák tőlünk, hogy holmi váltópénzek nevét jegyezzük meg?
Vissza a jövőbe. Most, miután az Arkannal jól befürödtünk, nem marad más hátra, mint ügyesen gyűjteni a szavazatokat azokon a helyeken, ahol a barométer állására hivatkozva meg lehetett semmisíteni a szavazást és újrakezdeni a tetemre hívást.
A kosovói albánok még soha nagyobb szolgálatot nem tettek a Milošević-féle szocialistáknak, mint most. Odaajándékoztak nekik 25 képviselői mandátumot. Persze lehet, hogy Rugovaék már tudnak valamit. A legújabb amerikai értékelések szerint már kár foglalkozni a délszláv helyzettel, mert nyilvánvaló, hogy ebben a térségben meg fog alakulni Nagy-Szerbia, Nagy-Albánia és Nagy-Horvátország. Én csak az átfedések miatt aggódom, és az jut eszembe, hogy akkor miért lenne kevesebb létjogosultsága Nagy-Romániának, Nagy-Magyarországnak vagy Nagy-Bulgáriának.
A választ is ismerem erre a fölöttébb kényes kérdésre. Azért, mert csak a szerbek és a horvátok harcolták ki ebbéli jogukat, méghozzá fegyveres úton. Mi a teendő hát? – idézhetnénk Lenin elvtársat 1905-ből. Abszolúte semmi, csak fegyvert kell ragadni, megszállni egy területet, etnikailag megtisztítani, és utána kihirdetni, hogy az a legszerbebb vagy a leghorvátabb város a világon.
Végül engedjenek meg egy kis nosztalgikus emlékezést. Én azért sajnálom, hogy a cukrászlegény Arkant csak úgy ejtették. Azért bűnözői tapasztalatait sokkal jobban is fel lehetett volna használni. Gondoljanak csak bele: olyan szabadságharcosról van szó, akinek diszkréciós joga volt arra, hogy a „felszabadított” boszniai városok epedező bankjaiba elsőként lépjen be. Dafináék mindig is irultak-pirultak emiatt. Mert a sárga irigységnek ez is egy megjelenési formája.
Most joggal mondhatják, hogy mindenféle hülyeséggel traktáltam Önöket újévi köszöntő helyett, Remélem azonban, hogy nem veszik rossz néven, hisz:
Bajtárs, legyen vidám arcod, megnyerjük a végső sarcot!
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Fizessük ki a busz árát!
Ha az utasok kitekintenek a robogó ingyen buszoktól megtekinthetik a sárguló kukoricásokat. A napfarforgófejek kétségbeesett integetnek >
Más pénzéből adakoznak
A Pásztor István Alapítvány nem kizárólag jótékonysági célokat szolgál, ahogyan azt a Pásztor-fivérek a média segítségével >
Aranyélet
Vonulunk, mi nyuggerek. Erős riporterek vannak a csoszogásunkra ráállítva. Az írásaik könnyedek: a nyitókép általában észrevesz >
Egypárti pódiumbeszélgetés Oromon
Az MNT továbbra sem tölti be azt az érdekképviseleti szerepet, amelyre a vajdasági magyar közösségnek szüksége >
Változott a szél iránya?
Pásztor Bálint politikai kommunikációjában most több olyan elem is megjelent, amely a korábbi álláspontokhoz képest jelentős >
Szó sem volt „komoly küzdelemről”
Ezekben a napokban számos kisebbségi vezető sejtelmesen saját érdemének tulajdonítja be a kisebbségi autonómia bevezetését. Igaz, >
VMDK a VMSZ-nek: azonnal és minden szinten lépjenek ki az SNS-szel kötött koalícióból!
Ha a VMSZ számára valóban nem a mindenáron való hatalomban maradás a cél, akkor lépjenek ki >
Másodjára sem sikerült
Nem világos, mi késztethette a VMP vezetőit arra, hogy megalázkodjanak és felhívást intézzenek a VMÚ-hoz a >
Kinek áll érdekében az esetleges halasztás?
Mint tudjuk, Szerbiában minden lehetséges – még az is, ami a törvény szerint nem lenne az >
Egy pillanatra feltűnt a baljós jövő
Bennem azonban ébredezett a gyanakvás, amit felerősített egy jelenet. A belgrádi tüntetésről hazaérkező tüntetők Újvidék főterén >
Érdekvédelem helyett lojalitás a haladóknak
Nem is volt reális elvárás, hogy a kormány megbukik, hiszen a Szerb Haladó Pártnak, a Szerbiai >
A VMSZ pszeudo-damaszkuszi útja
A VMSZ politikusainak retorikájában és a sajtóban ugyan érzékelhető némi elővigyázatos lazulás, de olyképpen mintha előzőleg >