Ma Tekla, Líviusz, Ila névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Kalasnyikov karácsonyra
Szerbhorváth György
„Győztünk, mondták, miénk Vukovár, de mindenki keze remegett.”
1991. december 24-e este kaptam meg az első hivatalos géppuskámat, a szerb Kalasnyikov-másolatot: AP 1970, Kragujevac (itt gyártották a híres-hírhedt Zastavákat és Yugo autókat is, amiről a Die Hard 3-ban mondják Bruce Willisnek, hogy gazdaságos, de lassú). Tehát automata, százötven golyó jár hozzá: százötven sors. Az élet mindig ajándék, ha a cső vége nem rád néz.
Aznap, 24-én estefelé jutott eszébe a századosomnak, hogy nekem nincs is puskám. A katona puska nélkül meg félkarú kalóz. Kicsit szomorú, borjú szemekkel néztem rá, s kérdeztem magamban: már elvesztettük a háborút, most jut eszedbe, hogy nincs mivel lőnöm? Mire lőjek, kire lőjek, hadnagy elvtárs? Mi úgyis ún. speciálisan kiképzett egység voltunk, csak mivel a háború előbb tört ki, mint gondolták volna, nem volt idő a kiképzésre. Azt se tudtuk, hogy ki az ellenség – eddig a barátaink voltak ők is, testvériség-egység, minimál-szocializmus gasztarbajter-kapitalizmussal. Ám most kiderült, utáljuk őket, a horvátokat, bosnyákokat, albánokat, szlovéneket, magyarokat, bárkit, aki szembe jön. A biztonságért felelős tiszt megkérdezte tőlem, miért a vezetéknevem Horváth? Szándékosan? Provokálok?
Azért abban igaza volt a századosnak, nem igazságos az, hogy míg mások minden reggel a zászlófelhúzáskor a géppuskával vonulnak fel, minden nap pucolgatják a csövet, én viszont nem pucolok semmit, mert bent írógépelek az ezredparancsnokságon. És pont úgy érek oda reggel hétre a zászlófelvonásra, hogy nincs időm puskát fogni, viszont nálam van az ügyeleti könyv, amiben a tiszteknek alá kell írniuk, mikor lesznek x nap x éjjelén ügyeletesek. Ettől, az én kék meg piros könyvemtől jobban rettegtek, mint az ellenségtől. Harcolni könnyebb, mint 24 órás ügyeletben pislogni. Vonnegut írja erre: így megy ez.
Tehát 1991 decemberét írtuk. A mi speciális alakulatainkat, miután elfoglalták Vukovárt, nagyon véresen hozták vissza. Győztünk, de annak ára volt. (Pár évvel később a horvátok harc nélkül visszakapták a szerb Vukovárt).
Én nem voltam ott a fronton, csak mellette, de mire visszaért mindenki Kikindára (magyarul: Nagy-Kikinda, Észak-Bánát), a bázisra, ép elméjű ember nem sok maradt. Győztünk, mondták, miénk Vukovár, de mindenki keze remegett, s beszélni senki nem akart semmiről, és kilőtte a tárakból a maradék golyóit. Eltemettünk úgy száz embert, csak a körzetből, szerbeket, horvátokat, magyarokat, horvát foglyokat, árulókat. Akkor még elég sok magyar élt Észak-Bánátban is. Végül már rutinból csináltuk, én gépeltem a papírokat, a többiek temettek. De utána nem volt berúgás, a szerb reguláris hadsereg nagyon kényes volt, hogy mi ne igyunk. Háborús bűnt elkövetni lehet, inni nem.
December volt, még nem tudtuk, csak a naptárból, hogy jön 1992, és a boszniai háború. A hadnagy se tudta, én se, odavágott hozzám egy AP-t, hogy ez az enyém. 1991. december 24-ét írtuk, este öt óra tájt. Én nem vagyok katolikus, meg se ilyen, se olyan. Amikor születtem, 1972-ben, a szüleim tanárok voltak, a templom előtt ügynökök álltak vasárnap (a szabad Jugoszlávia! – ahogy azt másutt mítoszba foglalták), felírták, ki megy be a misére, keresztelni, uram bocsá (főbűn).
Kaptam hát egy szuper gyilkológépet karácsonyra. Ami már azért sem stimmelt, mert a formáció szerint engem mesterlövésznek képeztek ki, de azt a távcsöves puskát ritkán kaptam meg, mert drága s törékeny a távcső. Ám mivel én voltam az ezred futára, nem csak gépírója, írnoka (kiderült, hogy közülünk csak egy, a magyar tud gépelni, mivel jogi szakközépbe jártam), volt egy hatalmas pisztolyom is, TT, tetejacnak hívják, 7.62-es. De ebből se lőttem sose, se a pisztolyból, se a mesterlövészesből – és soha senki nem kérdezte, kipucoltam-e ezeket naponta. Persze, hogy nem.
24-én este, amikor kezembe nyomták a szolgálati gépfegyvert (avagy –puskát, -karabélyt, -pisztolyt, a mániákusok szeretnek e néven vitatkozni, én nem) hirtelen eszembe jutott, karácsony este lenne. Az van. Picit könnyeztem, sírtam. Nem értették a többiek, miért. Egyébként sose sírtam a hadseregben, nem volt arra se idő, se mód, csak igény lett volna. Azt válaszoltam: ma karácsony van, ilyenkor egy magyar sír, ha nincs otthon. Megszületett Jézus. Pedig csak az előző évre gondoltam, még gimis voltam, 1990, hihetetlenül magas életszínvonal mellett még mindenki abban hitt, megmarad Jugoszlávia, és a csajokkal életemben először elmentünk az éjféli misére. Előtte boroztunk.
Miféle karácsony? - kérdeztek vissza a szerbek. Badnjak? A pravoszláv szerbeknek két héttel később van, így működik a naptárjuk. Ámbár ők pont úgy nem ünnepelték a karácsonyt, mint mi, jugó magyarok. Jugók vagyunk, titóisták, partizánok, Jézus, Isten meg a többiek nélkül, az úgyis egy konstrukció. Télapó, Deda Mraz (Fagytata), ő jött az oviba, a suliba. Munkaszüneti napról szó sem lehetett. Persze, volt nálunk is karácsonyfa, ajándékok, ünnepi tévéműsor, halászlé meg bármi, de az én gyerekfejemben ez másképp volt örömünnep, vége a félévnek, lehet olvasni, és úgyis jó a bizonyítvány.
De aznap, 1991. december 24-én este kezdett összeállni a kép. Az előző három hónap rettegésben telt el, örültél, ha nem a frontárokban kellett ülni, éhesen, fázva, kialvatlanul, mert amilyen őrültek voltak a tisztjeink, kizavartak éjszaka a lövészárokba, és ha szó szerint nem is szartuk össze magunkat, nem tudtuk, mi a helyzet, ki fog ránk támadni a következő percben. Nem mondták meg, ki támad. Ráadásul ott nem is támadott senki. 24-én is támadást vártunk, a szomszéd falu szerb csetnikjeit vártuk. Pedig hát mi nem azok lettünk volna? Vagy még mindig jugoszláv partizánok?
Ama karácsony viszont emiatt döntő volt. Rájöttem, hogy én sem jugoszláv, sem szerbiai nem vagyok, és esetleg valami más lehetek. Mondjuk: magyar. Nem teljesen. Ott álltam az első emeleten, a hálóteremnél, és valakinek azt mondtam, anyám, apám meg a bátyám, talán most karácsony estjét ülik. És hogy ez nem normális, hogy én meg megyek, és kipucolom, magamévá teszem ezt a puskát, ami csupa zsír, gépolaj, mert ládából szedtük ki, majd megyünk ki a sárba, az árokba, várva a saját csetnikjeinket. Itt mindenki megőrült már?
Minderről Igorral beszélgettem, jó barátságba kerültünk. Fél-magyar, fél-szerb, perfekt zongorista, állatorvosi középsulit is végzett, ezért lett ő a kutyás őrök altisztje. Azt mesélte, hogy mivel nagyon sokat drogozott, nem sorozták be a suli után, így ezért kerültünk egy időben a hadseregbe. Jóba lettünk, persze, hát magyarul beszél, de azt mondta, ő nem magyar. Kiderült, hogy Jehova tanúja lett. Őrségparancsnok volt egy időben, ők felügyelték a zárkát, ahová bekerült egy fegyvert kezébe nem fogó, albán nemzetiségű Jehova tanúja. Két nap alatt megtérítette Igort. Velem is próbálkoztak, de csak a Biblia olvasásáig jutottam el. Két óra őrség, egy evangélium. Igor utána csak ott megtérített vagy öt embert.
Igor sem harcolt Vukovárban – bár a horvát foglyokat őrizte a kutyáival –, ám szerinte az, hogy mi élve megúsztuk, csakis a hitnek, Istennek és az ő fiának köszönhető. Hát nem imádkoztunk? Nézzek csak körbe: a hülyék megőrültek még jobban, vagy meghaltak, mi normálisak maradtunk és élünk. Látod? - aki meg végképp nem bírta, saját magába lőtt bele, a kórházban, majd a hadbíróságon csak kihúzta valahogy.
Ekkor mondtam neki, hogy van ez a magyar karácsony, és talán most átérzem. Mire ő: nem, nem ez a lényeg, nem az ünnep, nem a karácsonyfa, a Télapó. Hanem a hit.
Majd elkezdődött az újabb háború, rajtunk kívül szinte mindenkit elvittek Boszniába és a horvátországi szerb területekre. Húsvét tájt, áprilisban. A szenttamási Igor csak ennyit mondott mosolyogva: hát nem megmondtam, hogy mi megússzuk? Aki hisz, (túl)él.
Következő cikk: Karácsonyi nyavalya
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
„Ne követeljétek a jogaitokat, elég, hogy nem gyilkolunk benneteket”
Kamberi nyilatkozatairól – a helyi sajtó mellett – beszámolt a Beta hírügynökség, az N1 televízió, a >
Veszélyben az oktatás és a művelődés (is)!
Az oktatásért felelős MNT (VMSZ-es) tisztségviselőinek tevékenysége az oktatás területén többnyire a magyarországi adófizetők pénzéből befolyt >
„A titkárnak fogalma sincs”!
„A titkárnak fogalma sincs”, hogy mit írt alá, az államtitkár azt üzeni a tanároknak, hogy „ne >
A magyarok pisszenni sem mernek
Ha az orosz csapatok maradtak volna Magyarországon is, akkor nyilván nem Orbán Viktor lenne az ország >
A magyar közösség lemarad az oktatásban!
A magyarok a középiskolai végzettség tekintetében azonban 3,7 százalékkal, a felsőfokú végzettség szempontjából pedig már 10,7 >
BÚJTATOTT RÁGALMAZÁS
Mindezek fölött ott duzzad a migráns-botrány felhője is. Szeptember 8-án már nem az erdőkben, a falvakban >
Közép-Európa újra időszerű
Akkor már végleg felismertem, hogy a nyolcvanas évek nagy álma, Kelet-Közép-Európa dögrováson van. Éppen akkor került >
Oroszország és a Balkán
Hogy Belgrád merre orientálódik, azt az utóbbi időben számos szabálytalan rögtönzés teszi talányossá. Mindazonáltal nem érdektelen >
TÁBLARONGÁLÁS – VAGY VALAMI MÁS?
Nyilvánvaló, hogy Szerbiában a nemzeti kisebbségi/közösségi jogok gyakorlati alkalmazása akadályokban ütközik, s ez rontja a nemzeti >
A hontalan jugoszláv író
Mindenhol otthon volt és – sehol. Miljenko Jergović pontosan fogalmazott, amikor száműzött írónak nevezte. A magyar >
Az otthonmaradás egy „alternatíva”?! – „Hagyd már abba”!
A Kossuth Rádió jobbat érdemlő hallgatói egy szubjektív, megalapozatlan, a Szerb Haladó Párt és az Orbán–Vučić >
Tanúja voltam a legabszurdabb metamorfózisoknak
Jeleskednek azok, akik Titóhoz írtak ódát, aztán diadalmasan gyalázták a párt örökös elnökét. Voltak barátaim, akik >