2019. november 20. Szerda
Ma Jolán, Zsolt, ödön, Bódog névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Napi ajánló

Kalasnyikov karácsonyra

Szerbhorváth György
Szerbhorváth György

„Győztünk, mondták, miénk Vukovár, de mindenki keze remegett.”

1991. december 24-e este kaptam meg az első hivatalos géppuskámat, a szerb Kalasnyikov-másolatot: AP 1970, Kragujevac (itt gyártották a híres-hírhedt Zastavákat és Yugo autókat is, amiről a Die Hard 3-ban mondják Bruce Willisnek, hogy gazdaságos, de lassú). Tehát automata, százötven golyó jár hozzá: százötven sors. Az élet mindig ajándék, ha a cső vége nem rád néz. 

Aznap, 24-én estefelé jutott eszébe a századosomnak, hogy nekem nincs is puskám. A katona puska nélkül meg félkarú kalóz. Kicsit szomorú, borjú szemekkel néztem rá, s kérdeztem magamban: már elvesztettük a háborút, most jut eszedbe, hogy nincs mivel lőnöm? Mire lőjek, kire lőjek, hadnagy elvtárs? Mi úgyis ún. speciálisan kiképzett egység voltunk, csak mivel a háború előbb tört ki, mint gondolták volna, nem volt idő a kiképzésre. Azt se tudtuk, hogy ki az ellenség – eddig a barátaink voltak ők is, testvériség-egység, minimál-szocializmus gasztarbajter-kapitalizmussal. Ám most kiderült, utáljuk őket, a horvátokat, bosnyákokat, albánokat, szlovéneket, magyarokat, bárkit, aki szembe jön. A biztonságért felelős tiszt megkérdezte tőlem, miért a vezetéknevem Horváth? Szándékosan? Provokálok?

 Azért abban igaza volt a századosnak, nem igazságos az, hogy míg mások minden reggel a zászlófelhúzáskor a géppuskával vonulnak fel, minden nap pucolgatják a csövet, én viszont nem pucolok semmit, mert bent írógépelek az ezredparancsnokságon. És pont úgy érek oda reggel hétre a zászlófelvonásra, hogy nincs időm puskát fogni, viszont nálam van az ügyeleti könyv, amiben a tiszteknek alá kell írniuk, mikor lesznek x nap x éjjelén ügyeletesek. Ettől, az én kék meg piros könyvemtől jobban rettegtek, mint az ellenségtől. Harcolni könnyebb, mint 24 órás ügyeletben pislogni.  Vonnegut írja erre: így megy ez.

Tehát 1991 decemberét írtuk. A mi speciális alakulatainkat, miután elfoglalták Vukovárt, nagyon véresen hozták vissza. Győztünk, de annak ára volt. (Pár évvel később a horvátok harc nélkül visszakapták a szerb Vukovárt).

Én nem voltam ott a fronton, csak mellette, de mire visszaért mindenki Kikindára (magyarul: Nagy-Kikinda, Észak-Bánát), a bázisra, ép elméjű ember nem sok maradt. Győztünk, mondták, miénk Vukovár, de mindenki keze remegett, s beszélni senki nem akart semmiről, és kilőtte a tárakból a maradék golyóit. Eltemettünk úgy száz embert, csak a körzetből, szerbeket, horvátokat, magyarokat, horvát foglyokat, árulókat. Akkor még elég sok magyar élt Észak-Bánátban is. Végül már rutinból csináltuk, én gépeltem a papírokat, a többiek temettek. De utána nem volt berúgás, a szerb reguláris hadsereg nagyon kényes volt, hogy mi ne igyunk. Háborús bűnt elkövetni lehet, inni nem.

December volt, még nem tudtuk, csak a naptárból, hogy jön 1992, és a boszniai háború. A hadnagy se tudta, én se, odavágott hozzám egy AP-t, hogy ez az enyém. 1991. december 24-ét írtuk, este öt óra tájt. Én nem vagyok katolikus, meg se ilyen, se olyan. Amikor születtem, 1972-ben, a szüleim tanárok voltak, a templom előtt ügynökök álltak vasárnap (a szabad Jugoszlávia! – ahogy azt másutt mítoszba foglalták), felírták, ki megy be a misére, keresztelni, uram bocsá (főbűn).

Kaptam hát egy szuper gyilkológépet karácsonyra. Ami már azért sem stimmelt, mert a formáció szerint engem mesterlövésznek képeztek ki, de azt a távcsöves puskát ritkán kaptam meg, mert drága s törékeny a távcső. Ám mivel én voltam az ezred futára, nem csak gépírója, írnoka (kiderült, hogy közülünk csak egy, a magyar tud gépelni, mivel jogi szakközépbe jártam), volt egy hatalmas pisztolyom is, TT, tetejacnak hívják, 7.62-es. De ebből se lőttem sose, se a pisztolyból, se a mesterlövészesből – és soha senki nem kérdezte, kipucoltam-e ezeket naponta. Persze, hogy nem.

24-én este, amikor kezembe nyomták a szolgálati gépfegyvert (avagy –puskát, -karabélyt, -pisztolyt, a mániákusok szeretnek e néven vitatkozni, én nem) hirtelen eszembe jutott, karácsony este lenne. Az van. Picit könnyeztem, sírtam. Nem értették a többiek, miért. Egyébként sose sírtam a hadseregben, nem volt arra se idő, se mód, csak igény lett volna. Azt válaszoltam: ma karácsony van, ilyenkor egy magyar sír, ha nincs otthon. Megszületett Jézus. Pedig csak az előző évre gondoltam, még gimis voltam, 1990, hihetetlenül magas életszínvonal mellett még mindenki abban hitt, megmarad Jugoszlávia, és a csajokkal életemben először elmentünk az éjféli misére. Előtte boroztunk.

Miféle karácsony?  - kérdeztek vissza a szerbek. Badnjak? A pravoszláv szerbeknek két héttel később van, így működik a naptárjuk. Ámbár ők pont úgy nem ünnepelték a karácsonyt, mint mi, jugó magyarok. Jugók vagyunk, titóisták, partizánok, Jézus, Isten meg a többiek nélkül, az úgyis egy konstrukció. Télapó, Deda Mraz (Fagytata), ő jött az oviba, a suliba. Munkaszüneti napról szó sem lehetett. Persze, volt nálunk is karácsonyfa, ajándékok, ünnepi tévéműsor, halászlé meg bármi, de az én gyerekfejemben ez másképp volt örömünnep, vége a félévnek, lehet olvasni, és úgyis jó a bizonyítvány.

De aznap, 1991. december 24-én este kezdett összeállni a kép. Az előző három hónap rettegésben telt el, örültél, ha nem a frontárokban kellett ülni, éhesen, fázva, kialvatlanul, mert amilyen őrültek voltak a tisztjeink, kizavartak éjszaka a lövészárokba, és ha szó szerint nem is szartuk össze magunkat, nem tudtuk, mi a helyzet, ki fog ránk támadni a következő percben. Nem mondták meg, ki támad. Ráadásul ott nem is támadott senki. 24-én is támadást vártunk, a szomszéd falu szerb csetnikjeit vártuk. Pedig hát mi nem azok lettünk volna? Vagy még mindig jugoszláv partizánok?

Ama karácsony viszont emiatt döntő volt. Rájöttem, hogy én sem jugoszláv, sem szerbiai nem vagyok, és esetleg valami más lehetek. Mondjuk: magyar. Nem teljesen. Ott álltam az első emeleten, a hálóteremnél, és valakinek azt mondtam, anyám, apám meg a bátyám, talán most karácsony estjét ülik. És hogy ez nem normális, hogy én meg megyek, és kipucolom, magamévá teszem ezt a puskát, ami csupa zsír, gépolaj, mert ládából szedtük ki, majd megyünk ki a sárba, az árokba, várva a saját csetnikjeinket. Itt mindenki megőrült már?

Minderről Igorral beszélgettem, jó barátságba kerültünk. Fél-magyar, fél-szerb, perfekt zongorista, állatorvosi középsulit is végzett, ezért lett ő a kutyás őrök altisztje. Azt mesélte, hogy mivel nagyon sokat drogozott, nem sorozták be a suli után, így ezért kerültünk egy időben a hadseregbe. Jóba lettünk, persze, hát magyarul beszél, de azt mondta, ő nem magyar. Kiderült, hogy Jehova tanúja lett. Őrségparancsnok volt egy időben, ők felügyelték a zárkát, ahová bekerült egy fegyvert kezébe nem fogó, albán nemzetiségű Jehova tanúja. Két nap alatt megtérítette Igort. Velem is próbálkoztak, de csak a Biblia olvasásáig jutottam el. Két óra őrség, egy evangélium. Igor utána csak ott megtérített vagy öt embert.

Igor sem harcolt Vukovárban – bár a horvát foglyokat őrizte a kutyáival –, ám szerinte az, hogy mi élve megúsztuk, csakis a hitnek, Istennek és az ő fiának köszönhető. Hát nem imádkoztunk? Nézzek csak körbe: a hülyék megőrültek még jobban, vagy meghaltak, mi normálisak maradtunk és élünk. Látod? - aki meg végképp nem bírta, saját magába lőtt bele, a kórházban, majd a hadbíróságon csak kihúzta valahogy.

Ekkor mondtam neki, hogy van ez a magyar karácsony, és talán most átérzem. Mire ő: nem, nem ez a lényeg, nem az ünnep, nem a karácsonyfa, a Télapó. Hanem a hit.

Majd elkezdődött az újabb háború, rajtunk kívül szinte mindenkit elvittek Boszniába és a horvátországi szerb területekre. Húsvét tájt, áprilisban. A szenttamási Igor csak ennyit mondott mosolyogva: hát nem megmondtam, hogy mi megússzuk? Aki hisz, (túl)él.

 

2014. december 25.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Egy dél-bácskai tartalékos katona története

Talán az volt a szerencsénk, hogy amikor már egy jó ideje meneteltünk, az egyik szerb tartalékos >

Tovább

Egy vita rejtekei

A nemzeti érzés – és nemcsak a magyar – nem lehet ártatlan. Soha többé. Mert a >

Tovább

Füstbe ment szerv

Azt hiszem elég volt, ezt az egész cudarságot, nekünk, egymást kézen fogva, mindenáron el kell kerülnünk. >

Tovább

Virág a kormányzó úr sírján

Érdektelen, hogy Lázár János (aki Orbán utóda szeretne lenni) miért tette ezt – és hogy miért >

Tovább

Háborús emlékek nyomában

Arra szeretném kérni Önöket, hogy ezt, amit most tőlem hallottak, adják tovább, és meséljék el, hogy >

Tovább

„Mórahalmon egyeztettek”

Mivel a VB következő (hatodik) ülését a társelnökök 2020 februárjára jelezték, a Magyar Nemzeti Tanácsnak (MNT) >

Tovább

Ökomama

Arra nem emlékszem, hogy a „természet” fogalmát úgy általánosságban emlegették volna. Hanem csak konkrétan: kukorica, karfiol, >

Tovább

"Kivérezteti a vajdasági magyarságot a kettős állampolgárság"

„Lehet mellébeszélni, de az az igazság, hogy a vajdasági magyar közösség menthetetlenné vált, s egy évtizeden >

Tovább

„Szerbiának két külügyminisztere...”

A magyar külpolitika tehát a nyugat-balkáni országok integrálását az Európai Unióba stratégiai fontosságúnak tartja, miközben teljesen >

Tovább

A DÉLVIDÉKI/VAJDASÁGI MAGYARSÁG JOGAIÉRT FOLYTATOTT KÜZDELEM IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

A nemzeti kisebbségek helyzetét egy társadalomban/országban számos tényező együttes létezése alapján lehet csak megállapítani, amelyek közül >

Tovább

A jugoszláv rendszerváltás

Egy könyv címe szerint pedig „A háború a Maksimirben kezdődött el”, azaz 1990. május 13-án, amikor >

Tovább

A DÉLVIDÉKI/VAJDASÁGI MAGYARSÁG JOGAIÉRT FOLYTATOTT KÜZDELEM IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

A gond nem csak a képviselők számával van, hanem, sajnos, azzal is hogyan képviselik a délvidéki/vajdasági >

Tovább