2019. december 16. hétfő
Ma Etelka, Aletta, Adelaida névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Šešelj

Bódis Gábor
Bódis Gábor
Šešelj

A bohóc már többet elért, mint amennyit gyér közönsége alapján remélhetett volna.

Történt valamikor a kilencvenes évek legelején, hogy a Panoráma stábjával az akkor szárnyait (és mérgezett nyilait) bontogató Szerb Radikális Párt belgrádi központjában jártunk és interjút készítettem a pártelnök, csetnik vajda Vojislav Šešeljjel. A délszláv háborúk előkészítő fázisában (ellenség keresés, gyűlöletkeltés, médiaháború) a szerb szélső jobb groteszk figurája csak öntötte magából a horvátok iránti átkokat. Megjelölte a Nagy Szerbia új határait (Karlobag-Ogulin-Karlovac-Virovitica), majd ránk nézett és álmodozó, jövőbe látó tekintettel nekünk szögezte a kérdést: „Akarják Fiumét (Rijekát)? Hát az mindig is magyar volt! Maguknak adom!” Így jutott Magyarország ismét, ha csak egy villanásnyi lázálomként, tengeri kikötőhöz.

Šešelj az ezt követő években is hű maradt ellentmondásos önmagához. Bohózatba illő „látogatásai” a Horvátországban garázdálkodó szabadcsapatainál (régiesen: marcona banditák), pókhasán szétnyíló katonai zubbonyban, feje búbján az elmaradhatatlan csetnik subarával (szőrmesüveg), a külsőségek dacára halálos fenyegetést jelentettek. Zavaros, soviniszta, nagyszerb nyilatkozatai megideologizálták a rablógyilkosságokat: a holtrészeg szerb haramiák alkoholos mámorukban emiatt nemcsak az ellenség (horvát, utána bosnyák) hűtőjét, tévéjét, videóját látták lelki szemeik előtt, hanem valami zavaros Új Hazát is. Még a szerbiai horvátok sem úszhatták meg szárazon, mert például a szerémségi Herkócán az ottaniak kiüldözését a vajda a helyszínen önmaga irányította. A vajdasági magyaroknak legalább szendvicset és egyirányú autóbusz utat „ígért” Magyarország felé.

A Hágai Bíróság a nagy délszláv (plusz albán) viharok után, 2003-ban vádat emelt Šešelj ellen, méghozzá háborús bűnök miatt, amelyeket Horvátország, Bosznia-Hercegovina, Koszovó és Vajdaság (a már említett Herkóca) területén követtek el. A kiszámíthatatlan vajda (a legmagasabb csetnik címet elvitatják tőle, mert ugyan egy eredeti, az USA-ban élt világháborús szerb csetnik vezér adományozta neki, de utána visszavonta) gondolt egyet, és önként távozott Hágába. Nagy lármával és talpalávalóval búcsúztatták hívei, ahogyan a katonaságba bevonuló ifjakat szokás búcsúztatni Szerbiában: büszkeségtől dagadó keblű atyák és könnyes szemű anyukák kíséretében. Összevetésként: a Horvátországban ma is nemzeti hősként ünnepelt, szintén volt hágai fogolynak, Ante Gotovinának eszébe se jutott az önkéntes bírósági megmérettetés, hanem inkább a Kanári-szigeteken bujkált. Ahány nemzet, annyi féle nemzeti hős.

Több mint egy évtized alatt a Šešelj-perben nem született döntés (mint ahogy a néhai Milošević ügyében sem), habár az ügyészség váltig azt állítja, hogy a vádirat minden pontja áll. Közben a vajda megbetegedett a sheveningeni börtönben, vastagbélrákkal megműtötték és a bíróság úgy döntött, ha Szerbia befogadja, hazaküldi gyógykezelés, lábadozás céljából.

A mai szerb hatalom, amely Šešelj szárnyai alatt cseperedett fel háborús bűntárssá, majd őt cserbenhagyva „demokratává”, mást nem tehetett, mint fogvicsorgatva ugyan, de visszafogadta az eredendő bűnök koronatanúját. Ő pedig, betegség ide, gyógykezelés oda azonnal harsány kampányba kezdett – valamikori tettestársai ellen (Aleksandar Vučić kormányfő, Tomislav Nikolić, köztársasági elnök). Nemes egyszerűséggel a nemzet legnagyobb árulóinak nevezte őket és élete egyetlen céljaként a hatalomból való elűzésüket jelölte meg. A repülőtéri fogadtatásakor nem volt túl élénk az érdeklődés és a Belgrád központjában megtartott „nagygyűlés” és inkább a bámészkodók és a nem a hívek tömegét csalta ki az utcákra.

A szerbiai állapotok álságos mivoltára mi sem jellemzőbb, hogy Šešelj újbóli megjelenése, ha néhány napra is, de léket ütött a szerb sajtó egyszólamúságán (tisztelet az egy kézen megszámolható kivételnek). A Vučić kormányfő szinte teljes ellenőrzése alatt álló és a piacon domináló bulvársajtó vette magának a bátorságot és a vajda nyilatkozataival árasztotta el az országot. Utána azonban minden visszabillent a szorosan ellenőrzött sajtó normális mederébe.

A szerb hatalom, természetesen, azonnal összeesküvés elméletekkel rukkolt elő. Az egyik miniszter, aki Milošević Moszkvában (jól) élő özvegyének egykori szélsőbalos pártjában is már reményteljes üdvöske volt (és mellesleg aki követendő példának tartja a magyar kormány közmunka programját), egyenesen (ki mást?) az amerikaiakat jelölte meg, mint fő összeesküvőket. Nem elég, hogy a Hágai Bíróságnak is amerikai elnöke van, hanem most még szándékosan is a nyakukra küldik a vajdát, hogy ezzel destabilizálják Szerbiát (értsd: a Vučić-kormányt), mert az a Nyugatra (EU) vezető úton nem hajlandó lemondani örök szerelméről, a nagy orosz testvérről. Erről az egyoldalú hódolatról csak annyit, hogy miután Putyint minden szerbiai képzeletet felülmúló pompával és alázattal fogadták Belgrádban, az orosz elnök úgy döntött: Szerbia számára 28 százalékkal csökkenti a leszállítandó gáz mennyiségét. Az érzelmi összefonódásokon felül, lehet azonban, hogy ez utóbbinak prózaibb okai is vannak: például egy 200 millió eurós szerb tartozás.

Szerbia mindenható miniszterelnöke nem vizsgázott jelesre a vajda mind harsányabb Európa- és Nyugat-ellenes nyilatkozatai közepette. A Hágai Törvényszék ugyanis, nemcsak a rossz nyelvek szerint, a többi között azért engedte szabadon a nagybeteg Šešeljt, mert nem akart még egy halálesetet a sheveningeni börtönben (Miloševićtyel szívroham végzett, Dragan Babić, az egykori horvátországi szerb bábállam fogorvos-elnöke pedig öngyilkos lett). Emiatt beleegyeztek a vajda minden feltételébe, például, hogy minden feltétel nélkül engedik szabadlábra. Csak azt kellett megígérnie, hogy az ítélethirdetésre visszamegy Hágába. A vajda ezt Belgrádba érkezésekor teljesen elvetette és azt mondta önként vissza oda nem megy. Ehhez a miniszterelnöknek (volt tanítványának) le kell őt tartóztatnia. Az egyébként állandóan és mindenhol nyilatkozó Vučić ahelyett, hogy ezt simán kilátásba helyezte volna, hallgatott, valami ködszerű reformokról beszélt és hagyta, hogy munkatársai továbbra is terjesszék az amerikai összeesküvés elméletét. Több független szerb hírmagyarázó (még vannak ilyenek) szerint ez is annak a jele, hogy lassan elfogy a muníció Szerbia EU-ba igyekvő politikájának fegyveréből. És marad Oroszország. Amit a vajda is lelkesen hirdet.

Šešelj „feltámadása” még nagyobb viharokat váltott ki Horvátországban. Első pillantásra ez logikus és érthető lenne, hiszen a vajda csetnikjei (az egykori szerb rablóvezér, Arkan „tigriseivel” együtt) gaztettek sorozatait hajtotta végre ebben, az akkor éppen elszakadó országban. A második pillantás azonban már józanabb is tisztább képet mutat: Horvátországban választási kampány van. A baloldal által jelölt és támogatott eddigi elnök, Ivo Josipović a népszerűségét rohamosan veszítő szociáldemokrata kormány egyetlen reménye maradt, hogy december 28-án választási győzelmével stabilizálja a Milanović-kabinet megtépázott hatalmát. A vajda kapóra jött: lehet ismét Szerbiára mutogatni, amelynek „el kell határolódnia Šešeljtől, ha az EU-ba akar jutni”. A nacionalista felhangok célja, kifogni a szelet a jobboldal (HDZ) magától értetődő sovinizmusából. Emiatt a Szociáldemokrata Párt EU parlamenti képviselője,Tonino Picula (külügyminiszter is volt) elérte, hogy az Európai Parlament határozatban szólítsa fel a Hágai Bíróságot: vonja vissza Šešelj szabadon bocsátására vonatkozó döntését, Szerbiát pedig arra, hogy határolódjon el a vajda kijelentéseitől.

A bohóc már többet elért, mint amennyit gyér közönsége alapján remélhetett volna.

2014. december 5.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

„Idegen”, „másik nyelv” lett a magyar!?

A magyar nyelv használata a közigazgatásban most már nem csak joghátrányt okoz az itteni magyaroknak, de >

Tovább

Néhány szó a magyar parlamentről

De ha a polgári állam a saját alkotmányos formáihoz se ragaszkodik, akkor nem érvényes a magyar >

Tovább

Bőnyi rendőrgyilkos?

A fölfegyverzett és elszánt, nyílt fasizmus – amelyet érzelmileg és „szellemileg” ma is fűt a szélsőjobboldali >

Tovább

Lesz-e Vajdaságban intézményes kisebbségkutatás?

Amennyiben egyáltalán megalakul egy ilyen intézet, nem lenne elfogadható – de az emberi valamint a nemzeti >

Tovább

A színház az új CEU

Így tehát az ilyen harcokban nem az a tét, hogy jön a konzervatív váltás, hanem hogy >

Tovább

Einstand. Avagy a Viktor utcai fiúk

A cím maradhat? A címmel nincs semmi baj. Ennél jobb címet mi sem találhattunk volna. A >

Tovább

Mengyán: A Magyar Szó és a Hét Nap „mélyrepülésben van”

Tanulmányozni kellene, hogy a közpénzek iránti ilyen – felelőtlennek is nevezhető – viszonyulásban (meg)vannak-e a gazdasági >

Tovább

Szerpentin a Kárpátokban

Akármennyire is lehangoló ma a román politika távlattalansága, az erdélyi magyar közvélemény figyelmét ismét rá kellene >

Tovább

A szájzár és a nemzet

Az ellenzéktagadásnak nevezhető meggyőződés, amelyről azt mondtuk, hogy fertőzésként terjedt el, itthon gyakorta még azzal a >

Tovább

„Egy ilyen országban, amelynek, sajnos, nem látjuk a jövőképét”…

itt egy formálisnak is alig nevezhető kulturális autonómia létezik, ami egy (költséges) pénzelosztó és (döntő többségében) >

Tovább

Most már komolyan veszem...

Akkor talán én is megmosolyogtam volna ezt a mondatot. Most azonban komolyan kellene venni. Nem vágyni >

Tovább

„Vajdaságban nagyon jó a helyzet”?

A Vajdaságban a nemzeti kisebbségi jogok az ún. joghurtforradalom előtt valóban példa értékűek, európai szintűek voltak. >

Tovább